Nagykorú hit

A

 végére is maradt még nem világos és nem teljesen rendezett helyzet (4Móz 36,1-13). Gileád fiai odamennek Mózeshez, hogy a fennálló problémára megoldást kérjenek tőle. Nem maguk akarják rendezni ezt az ügyet, hanem Mózeshez mennek és általa Istenhez. Mi is minden rendezetlen ügyet vigyünk az Úr elé. Szabad elmondani mindazt, amit nem értünk, nem látunk világosan. Isten országában nincs olyan téma, amiről nem lehet beszélni, amit ne lehetne újra átgondolni. Itt nem szabad, hogy a sértődés legyen a jellemző, hanem inkább a nyitottság, a megoldásra való készség. Természetesen ezeket a kérdéseket alázattal visszük az Úr elé, azzal a szándékkal, hogy ne úgy legyen, ahogyan mi akarjuk, hanem ahogyan az Úr akarja. Mindig az a fontos, hogy ne akarjuk saját akaratunkat Istenre erőltetni, hanem merjük a sajátunkat alárendelni Neki.

A problémát az okozza, hogy Celofhádnak csak lányai vannak, és az Úr megengedte, hogy apjuk után ők örököljenek, azonban fennállt a veszély, hogy ha más törzs fiaihoz mennek feleségül, elcsatolják Manassétól az ő részüket. Így azután ennek a törzsnek a területe csökkenni fog. A törzs területének védelmében fordulnak Mózeshez. Azt akarják, hogy ne lehessen egyik törzs örökségét sem megrövidíteni. Ügyelnek a területek sérthetetlenségére. Mindenki Istentől kapta a maga örökségét, és erre ügyelni kell. Egyik törzs nem veheti el a másikét. Milyen jó lenne, ha mi is oda tudnánk figyelni a másik tulajdonára. Nem csak saját érdekeinket tartanánk szem előtt, hanem a közösségét, a gyülekezetét.

Celofhád leányai elfogadták az Úr parancsolatát, és aszerint cselekedtek, ahogyan azt Mózes tolmácsolta számukra. Ez azért fontos, mert Isten a saját akaratát Mózesen, egy emberen keresztül küldte számukra. Ők pedig elfogadják, és nem mondják, hogy ez csak Mózes véleménye. Felismerik, hogy Mózes szavai mögött Isten áll. Az Úr szól, és Mózes az eszköz, aki továbbítja Isten szavát. Lássuk meg mi is az igehirdető mögött a feltámadott Úr Jézus Krisztust. Ismerjük fel, hogy nem a prédikátor saját véleményéről van szó, hanem az Úr szaváról. Ha mindig úgy fogadjuk a Biblia szavait, hogy azok Isten beszédei, akkor tenni is fogjuk, amit olvasunk. Gyakran csak az emberi szerzőket látjuk, úgy vagyunk, mint oly sokszor Izráel népe is volt. Csak azt látta, hogy az adott próféta egyszerű vagy akár tanulatlan ember, de nem ismerték fel szavaik mögött az élő Istent. Talán azért, mert nem akarták azt hallani, amit az Úr mond. Figyeljünk az Úr szavára minden élethelyzetben, hiszen az Ő szavai és tettei mindig összhangban vannak egymással. Jézus élete hitelesíti tanítását. Az Ő élete megbízható, vegyük komolyan és kövessük az Urat.

A zsidókhoz írott levél címzettei nem ott tartanak, ahol a szerző szeretné (Zsid 5,11-14). Úgy látja, megrekedtek a hitben, nincs növekedés. Ugyanott tartanak, mint néhány évvel korábban. Sőt, mintha még mindig ott tartanának, mint a megtérésükkor. A szentíró szerint már tanítóknak kellene lenniük, és nem kezdő hallgatóknak. Olvassák és hallgatják ugyan az Igét, de nem jutnak előre, nem látszik fejlődés az életükben. Miért? Talán azért, mert nem akarják meghallani, hogy a keresztyén hit nem azt jelenti, hogy minden alkalomkor meghallgatjuk, amit mondanak, vagyis odaülünk a kész mellé, hanem azt, hogy amit kapunk, azt tovább akarjuk adni.

Tehát a gyülekezet tagjainak azzal a vággyal kell hallgatni az Igét, hogy ők is tovább akarják adni mások számára. Az Úr azt akarja, hogy minden hívő ember eljusson oda, hogy másokat is megtanít Krisztus ismeretére. Természetesen erre azt mondjuk, hogy mi nem kaptuk meg a beszéd ajándékát, nem értünk annyira a Bibliához, mint a lelkészek. Azonban ez nem így van, hiszen a minket érdeklő, számunkra fontos dolgokról tudunk beszélni. Ha vásárolunk egy olcsó, de jó és hasznos terméket, azt másnak is tudjuk ajánlani. Sőt, a tapasztalatainkat is meg tudjuk osztani ismerőseinkkel. Igénk arra biztat, hogy az Úrral való kapcsolatunk tapasztalatait is mondjuk el. Merjünk beszélni arról, amit eddigi életünk folyamán átéltünk. Merjük elmondani, miben és hogyan tapasztaltuk meg az Úr kegyelmét és segítségét.

A szentíró rámutat, hogy már nagykorúaknak kellene lenni, akik kemény eledellel, tehát önállóan táplálkoznak. Azonban mi inkább csecsemők vagyunk, akiket mások táplálnak. Ez úgy jelenik meg nálunk, hogy ráhagyjuk a lelkészre vagy egy idősebb hívőre a kérdést, és nem mi keressük meg a választ. Pedig egy idő után el kell jutni oda, hogy magunk keressük és találjuk meg kérdéseinkre a biblikus feleletet. Sőt, meg tudjuk különböztetni az életben is mindazt, ami jó, és már nem tud a gonosz megtéveszteni.

A nagykorúságra jellemző, hogy nemcsak a jól ismert történetek, a könnyen érhető részek kötik le a figyelmét, hanem a nehezebb részeket is tanulmányozza, és a Szentlélek segítsége által igyekszik megérteni. Mert bizony, megkísért bennünket is, hogy kihagyjuk a nehezebb vagy számunkra kevésbé lényeges részeket, de ezáltal hiányos ismerethez jutunk. A nehéz részeken se rohanjuk gyorsan keresztül, ne letudni akarjuk az olvasását, hanem vegyük elő napközben többször is. Olvassuk lassan és figyelmesen, engedjük át lényünkön, és megtapasztaljuk, hogy egyre jobban feltárul a rész értelme, és meghalljuk az Úr üzenetét. Ma is keressük, mit mond az Úr. Vegyük kézbe többször is a mai részt, gondolkodjunk rajta és elmélkedjünk felette.

Mélyen meghajlok ím színed előtt

1.

Mélyen meghajlok ím színed előtt.

Töltsd ki kegyelmedet, öntsd ki erőd!

Mester, előtted a porba esem,

Mindenbe' mindenem légy Te nekem!

Mélyebbre Benned, mélyebbre még,

Nem kell a földön semmi egyéb.

Krisztus, a szívemet tárom Eléd,

Élet vagy nékem és nyereség!

2.

Mélyebben, mélyebben, kérlek azért,

Öld meg, ó, Jézusom, bennem az ént!

Nem vagyok méltó, hogy gondolj reám,

Ámde tudom, hogy meghallod imám.

Mélyebbre Benned, mélyebbre még,

Nem kell a földön semmi egyéb.

Krisztus, a szívemet tárom Eléd,

Élet vagy nékem és nyereség!

3.

Mélyebbre szállva, följebb visz utam,

Míg csak Elédbe nem érek, Uram;

Hordva keresztem a lábad nyomán,

Mennyei dics jön a szégyen után.

Mélyebbre Benned, mélyebbre még,

Nem kell a földön semmi egyéb.

Krisztus, a szívemet tárom Eléd,

Élet vagy nékem és nyereség!

Isten áldásával.