Mérce

 

A

macjá követi Jóást a trónon, az ige elmondja róla, hogy azt tette, amit helyesnek lát az Úr, de nem annyira, mint ősatyja, Dávid (2Kir 14,1-29). Már egy kicsit lejjebb eresztették a mércét, Dávid szintjét nem érik el, így az elődjéhez, az apjához mérik életét. Gyakran így vagyunk, már nem Jézushoz mérjük magunkat, pedig Ő az egyedüli és igazi zsinórmérték. De ha mellé állunk kitűnik hiányosságunk. Rádöbbenünk, hogy híjával találtatunk, vagy megtudjuk, hogy van bennünk valami fogyatkozás, mint a gazdag ifjúban. Ezért keresünk valakit, akihez mérve magunkat, még öndicséretben is részesülhetünk. Kiderül, nagyszerűek vagyunk, minden rendben, mert megütjük a magunk által felállított szintet. Azonban Isten az Ő szavát, és a Fiát adta mércéül, merjünk mellé állni, mert így valós képet kapunk. Megvallhatjuk, milyen messze is vagyunk Tőle, és ha ide eljutunk, talán kimondjuk végre, igen, újjá kell születnem. Nincs más megoldás. Mint új természetet kérni az Úrtól, isteni természetet, mert ezt hozta el. Ő nem akar ennél kevesebbet. Nem javítgatást végez, hanem teljesen újjá tesz. Azt akarja a folytatásban, hogy tökéletesek legyünk, amint mennyei Atyánk is tökéletes.

Amacjá figyelt az Úr szavára, nem lépte túl Mózes törvényét, de nem is jutott el Krisztusi magasságokra, nem mondott le a bosszúállásról. Aztán felfuvalkodott. Amikor Isten ad egy kis sikert, olyan könnyen magunknak tulajdonítjuk azt, és nem adunk hálát. Másrészt a részeredmények elhitetik, hogy most már mindenkivel szembefordulhatunk. Amacjá azt gondolta, Izráelt is legyőzheti. Júda jóval kisebb, mint Izráel, és neki nem fegyverrel, hanem bizonyságtétellel, az Úrra mutató élettel kell Izráelre hatást gyakorolni. Isten nem erőszakos tettekre biztat, hanem az élet bizonyságtételét kéri. Arra bátorít, azért küld bele a világba, hogy úgy éljünk, ahogyan a Fiú. Lássák meg az emberek, hogy lehet másként, és ez a másként a jó. Jézus követése szabadít fel a bűn rabságából. Azonban erre mindenkinek magának kell rájönnie.

Amacját Isten figyelmezteti Izráel királya által, de ő nem veszi ezt figyelembe. A felfuvalkodottság önmagára tekint, és aki magára tekint, az elbukik. Az ember már nem Istenre emeli orcáját, hanem magára néz, és amit lát, az hamis biztonságot ad neki. Elhiteti, ő mindent maga is megold, nincs szükség Istenre. Nem figyel a figyelmeztetésekre sem. Mert az Úr mindig figyelmeztet. Nem véletlenül történnek a katasztrófák, a tragikus események. Mindez jelzés, ember, borulj le a kereszt alatt! Leborultál már? Megláttad már, hogy a legjobb az Úr szavára figyelni?

Jó olvasni, mennyire odafigyel az Úr az északi országrészre is. Nem szorul emberi segítségre, megtalálja a módját, annak, hogy Izráel felé is kijelentse irgalmát, és hatalmát. Meglátta a nép nyomorúságát, és könyörült rajtuk, adott szabadítót nekik. Isten nem akarta eltörölni azt az országrészt sem. Újabb és újabb jelzést küldött nekik. Azonban ők ezt nem igazán vették figyelembe. Olyan csodálatos a Mi Atyánk, Szabadítót adott az embernek, a názáreti Jézust. Ma is Ő a Szabadító, nincs más. Aki Hozzá fordul, segítséget kap. A kereszt ma is az újrakezdés helye. Jézus kiontott vére megtisztít a bűntől, és a megtisztult élet, Vele haladhat tovább. Jézus nemcsak megszabadít, hanem egy új utat mutat. Ezen az úton előttünk jár. Aki kapcsolatban van Vele és figyel Rá, az nem téved el.

Beindul a vizsgáztatás (Mk 12,28-34). Feje tetejére állt a világ. A teremtmény vizsgáztatja a Teremtőt. És Jézus nem tér ki, vállalja a vizsgát, és a végére megfordul minden. A vizsgáztatóból lesz a vizsgázó.  Jézus mondja meg az eredményt, és bizony az írástudó leverte a lécet. Nem ment át, közel vagy. Olyan majdnem, vagy fölé osztályzat. Azt jelzi, majdnem elérte a szintet, de egy kicsivel azért alatta van.

Az írástudó még mindig nem látja a lényeget, Jézust. Mert Ő a lényeg. Őt kell megismernünk, mert a szabályok, hagyományok, törvények nem visznek előre. Az Ő megismerése jelenti az életet.

Az Úr nem ad új szabályt, rámutat, a legfőbb, Istent szeretni. Ez az ember feladata, ezért született, hogy teljes szívből szeresse Őt, és Ő legyen az első, az élete középpontja. A második pedig a felebarát, a harmadik pedig én. És ha ez a sorrend működne nem volna annyi nyomorúság. Nem az önző ragadozó vágy vezérelné az embert, hanem Isten szeretete.

Azonban mindez szöveg, amíg rá nem jövünk, hogy magunktól erre képtelenek vagyunk. Szívünk dobogóján saját énünk van, aki nagyon érzékeny, és azt szereti, ha dicsérik. Az írástudó sem jött rá, hogy ez nem így van az életében. Ha meglátja, akkor leborul Jézus előtt. Tulajdonképpen Jézus azért idézi a legfőbb parancsolatot, hogy lássa meg, Isten áll előtte. És akkor szereti teljes szívből Istent, ha szereti és követi a Fiút.

A törvény nem visz be Isten országába. Nem elég helyesen válaszolni, vagyis tudni a teológiai kérdésekre a választ. Ez még csak annyit tesz, hogy nincs messze Isten országától. Azonban mindez nem segít. Mert lehet nincs messze, de nincs is bent, és ez a lényeg. Nem szemlélni kell Isten országát, hanem belépni oda, és élni benne. Miért nincs bent ez az ember? Mert Jézus a kapu, Ő a belépő. És aki Őt nem ismeri, nem fogadja el Megváltónak, kívül marad. Csak Jézus által van belépés Isten országába. Nem segítenek a tetteink, sem a tudásunk, vallásosságunk, csak egyedül a Krisztusba vetett hit. Ő vette magára bűneinket, és fizette ki tartozásunkat. Ő tett eleget értünk Isten előtt. Aki hisz Benne, és Neki adja az életét, az belép az országba. És ez nem csupán azt jelenti, hogy majd a halálunk után mennybe jutunk, hanem azt, hogy már most ennek az országnak a polgáraként élünk.

 

 

 

Álmélkodással csudáljuk

 

1. Álmélkodással csudáljuk Véghetetlen szerelmed, Ó Isten ha megvizsgáljuk Kijelentett

kegyelmed; Ezt száj ki nem mondhatja, Nyelv nem magyarázhatja.

2. Mert az emberi nemzetet Annyira becsülötted, Hogy te egyetlen egyedet Érette elkül-

dötted Emberi ábrázatban, Hogy élne gyalázatban.

3. Ó Isten bölcsességednek Megfoghatatlan titka! Hozzánk való szerelmének Mély ten -

gere!- mily ritka Ki ezt eszébe venné, Mélyen szívébe tenné.

4. Mi azért vígan dicsérünk Ó, jó Atyánk, tégedet, Magasztalunk s arra kérünk, Hogy te

szeretetedet Gerjesszed fel szívünkben, Jobban-jobban lelkünkben.

 

Isten áldásával.