Mindent az Úrnak

 

K

ét júdai királyról olvasunk, akik azt tették, amit helyesnek lát az Úr (2Kir 15,-16,20). Mivel ilyen értékelést kapunk róluk, és az első, Uzzijjá ötvenkét évig uralkodott, meglepő és elgondolkodtató, hogy az Úr megverte a királyt és poklos lett. Mindez azt mutatja, valami történt. Az Úr útján járt ugyan, és Isten megáldotta őt, de valami volt, ami miatt leprássá lett. Isten megverte őt a poklossággal, tehát valamilyen büntetésnek tűnik ez az eset. Mert Isten nem ver meg csak úgy. Ő nem erőszakos, nem akar kárt és bajt okozni az övéinek. Ha a Krónikák második könyvébe beletekintünk, megkapjuk a választ. Uzzijjá felfuvalkodott. Elfelejtette, hogy mindent Istentől kapott. Kimaradt a hála az életéből. Mivel jól mentek a dolgok, a nép előtt úgy állította be, hogy minden az Ő eredménye. A nép éltette, ő pedig ezt elfogadta. Oda jutott, hogy megteheti, illatáldozat bemutatását is a templomban. Ezzel a főpap feladatát vette át. Ezt csak a főpap mutathatja be. Nem hallgatott a főpapra, és Isten a poklossággal állította meg. Jó megvizsgálni, mi van a szívünkben? Alázat vagy felfuvalkodottság? Úgy gondolom, én már mindent megtehetek, vagy leborulok az Úr elé, és megvallom, ha jól megy is dolgom, ember vagyok. Isten az én királyom. Nagy kísértés, amikor az embernek jól megy a dolga, egyre magasabban szárnyal az élete, elfelejti, hogy ő is teremtmény, elfeledkezik Istenről. Isten azonban jelez, nem a te dolgod, van, ami nem a király dolga, ha elfogadja a figyelmeztetést, megtapasztalja Isten kegyelmét. Ha nem, az Úr megítéli. Jó ezt szem előtt tartani. Van egy határ, amit egyetlen vezető, és senki sem léphet át anélkül, hogy ne kerülne Istennel szembe.

Izráel egyre gyorsabban halad az ítélet felé. Nem akarják az Úr akaratához igazítani életüket. Minden uralkodó a maga feje után megy, és tovább viszi Jeroboám kultuszát, vétkeit. Mindegyik lehetőséget kap a visszatérésre, de nem élnek vele. Élünk mi az Isten által kínált lehetőséggel? Elhagyjuk a vétket, és visszatérünk az Úr szavához? Minél több idő eltelt, annál nehezebb visszatérni, mert a bűn, a hamis kultusz is hagyománnyá válik. Így azután már az ősök útjához, ragaszkodnak. Mindez már az ősi hagyományok megtartásának látszik. Isten azonban nem adja fel, De nincs már vissza út. Menahém király, Asszíria királyától kér segítséget királyi hatalma megszilárdításához. Pogány uralkodónak adta el magát, nem Istent hívta segítségül. Azonban ezek a dolgok a nép szemében elfogadhatónak tűntek. Amit azonban a nép elfogad, Isten rossznak látja. Az igazi értékelés, mindig Istentől érkezik, és ez a valóságos.

Annyira modernnek és jó politikai lépésnek tűnnek az északi ország dolgai, hogy Uzzijjá unokája már Izráel királyainak az útján jár. Már nem Dávid a minta, hanem az izráeli királyok. Az emberek modern és fejlődő politikát láttak benne. Sőt mindez a testvérnéppel való összefogásnak, egységnek tűnt. Mindenkinek tetszett, de Istennek nem. Ne a világgal fogjunk össze, hanem hívjuk segítségül Urunkat.

Áház nagyon mélyre csúszik, még emberáldozatot is mutat be, a pogány népek szokása szerint. Modernnek tűnt az emberek előtt, utálatos volt Isten előtt. Isten nem változik, és nem igazodik a világ szokásaihoz. A bűnre soha nem mondja, hogy jó. Az emberáldozat utálatos előtte. Áház tovább halad a mélység felé. Nincs megállás. Asszíriától kér segítséget, önként behódol a pogány birodalomnak. Maga hívja be Asszíriát az országba, és önként hódol meg, és ezt jónak tartja. Nagy kísértés ez ma is, önként hódolunk meg a világ és a politika előtt. És ez az állapot sokkal rosszabb, mint amikor mindez kényszerből történik.

Még a templomot és az istentiszteletet is átalakíttatja Áház pogány mintára. Nagyon szomorú, hogy a papság teljes mértékben kiszolgálja a királyt, megteszi, amit mond. Ne a világot, annak uralkodóit, hanem az Úr Jézus Krisztust szolgáljuk. Őreá figyeljünk, Neki engedelmeskedjünk. Mert Jézus nem rombol, hanem épít. Életeket épít újjá, kegyelme által. Előbb megtisztít a bűntől, majd beépít országába.

Az utolsó órákat tölti az Úr Jézus a templomban, azonban senki nem személyes dolga miatt keresi Őt (Mk 12,35-13,20). Nincs, aki segítséget kérne Tőle. Olyanok vannak körülötte, akik megfogni akarják. Ebben a helyzetben is meglát egy özvegyasszonyt, aki utolsó fillérjét is Istennek adta. Mindenét az Úrnak adta. Az emberek csak azokat látták meg, akik a fölöslegükből adtak, nagy összeget, az özvegyet senki nem vette észre, csak Jézus! És ez a lényeg. Ő meglát akkor si ha mindenki elfordítja a tekintetét. Mert Jézus nem azt tartja értéknek, ami a kezünkben van, hanem ami a szívünkben van. Ő a szív tartalmát nézi. Azt figyeli, amit teszünk, szívből származik-e? Szívből teszem, és Istennek, vagy csak az embereknek való megfelelésből. Nagy veszély, hogy látszatból cselekszünk.

Mennyire nem a kézben lévőkre figyel Jézus, nem az anyagiakban kifejezhetőkre, a templom épületéről mondott szavai is mutatják. Ő nem ájul el, az emberi produkciótól, soha nem az embert élteti, hanem mindig az Atyát dicsőíti. Az emberre teremtményként tekint, és a szívét keresi. Őt nem lehet nagy épületekkel, emberi eredményekkel megvásárolni. Jézus a szívünket, minket keres. Azt akarja, hogy magunkat adjuk Istennek, hogy megvalósulhasson Isten uralma személyes életünkben, mert ha ez megtörténik, akkor igazi változás mehet végbe.

Jézust elutasították, megölték, így a templom üres marad. Ha Jézus nincs jelen az épületeinkben, a szívünkben, minden üres marad. A templom Jézus nélkül hatástalan, értéktelen, akkor is ha világ csodájának tekintik. Miben gyönyörködünk? Istenben vagy az ember alkotásaiban? Jézus nem az emberi építményeket dicsérte, hanem az Atyát, az Ő művében gyönyörködött az ige is azt üzeni: Gyönyörködj az Úrban!

A tanítványok kérdésére Jézus elmondja, hogy mivel Ő nem kell, annak meg lesz a következménye. Azonban, akik befogadták Őt, és követik, azok nem lesznek magukra hagyva. A feltámadott Úr velük lesz. A tanítványok csoportja nem a bűn terjedésére, az ember pusztító munkájára figyel, hanem szemét az égre veti, és várja Megváltóját vissza. Te várod az Úr eljövetelét? Azonban ez a várakozás nem jelent ölbe tett kezet. Isten gyermeke hirdeti az evangéliumot, tudja, hogy változás csakis az ige meghallása nyomán keletkezik. Hirdessük az igét, mutassunk rá Urunkra!

 

JÉZUS, TE ÉGI SZÉP

 

1.  

Jézus, Te égi szép tündöklő fényű név,

Legszentebb énnekem e föld ölén.

Benned van irgalom, erőd magasztalom,

Terólad zeng dalom, ragyogj felém!

2.  

Az élet száz veszély, én lelkem, mégse félj,

Míg Ő hord karjain, hű Mestered!

Elhagynak emberek, mit árt, ha Ő veled,

Töröld le könnyedet: Jézus szeret!

3.  

Akaratod nekem mutasd meg szüntelen,

Ne rejtsd el, mesterem, tetszésedet!

Vezérelj így magad, mutasd meg utadat,

Idegen tájakon jár gyermeked.

4.  

Tisztíts meg teljesen, szentelj meg, hadd legyen

Fényedből fénysugár az életem,

Míg a homályon át a lelkem otthonát,

Világosságodat elérhetem.

 

Isten áldásával.