2022. január 15., szombat

A Kőszikla

 

I

sten népe más, mint a pogány népek (5Móz 21,1-22,29). Minden tettükben látszódnia kell, hogy Istenhez tartoznak. Nemcsak egyénenként, közösségként is tetteik bizonyságtételek. Mai igénkben az élet védelme jelenik meg. Isten gyermekei óvják az életet. Azon vannak, hogy a másikat védjék. Annyira fontos, hogy a kezek a vértől tiszták maradjanak, hogy amikor egy település határában holttestet találnak, a vérétől el kell határolódni. Egy folyó völgyében a papok és léviták áldoznak egy üszőt, és ott megmossák a kezüket. Így vallják meg Isten ellőtt, hogy nem Izráel ontotta ki az ártatlan vért. Az Úr előtt tisztulhatunk meg minden bűntől. Krisztus vére mossa tisztára életünket.

Jó látni, mennyire drága Isten előtt minden ember élete. Ügyel rá és számon kéri.  De meg van a lehetőség a kegyelem megtapasztalására. Isten nem terheli azokra, akik nem követték el a gyilkosságot.  Egy üsző hal meg helyettük. És ez már előre mutat az Úr Krisztusra. Isten annyira szereti a bűnös embert, hogy egyszülött Fiát adta érte a kereszten. Az Ő élete árán kapunk kegyelmet a halálos ítélet alól. Jézus áldozatáért lehetünk szabadok, mert az Ő vére minden bűnt eltöröl.  Az Úr Jézus neve az igazi oltalom. Jézus véréért kapunk bocsánatot. Nincs más út. Ha a vér nem tisztít meg, rajtunk marad az ítélet. Az áldozatot nem lehet kikerülni, azonban ezt az Úr magára vette helyettem.

Az Úr odafigyel arra is, ha egy idegen nő fogolyként kerül Izráel fiaihoz. Ne ellenséget lássanak benne, hanem az embert. Az ember nem árucikk, nem az élvezetek tárgya. És a más néphez tartozó sem alsóbb rendű. Nem lehet visszaélni a helyzetével. És ha valaki feleségül vette, úgy kell vele bánni, mint feleséggel. És ha elbocsátja, akkor sem feledheti, hogy hozzá tartozik.  Nem kéne elbocsátani, ha már elvette, de ha mégis, akkor azt tisztességgel tegye, úgy mintha Isten népéhez tartozó lenne. Krisztusban átéljük, hogy már nincs sem férfi, sem nő. Nincs különbség tétel, nincs más bánásmód. A kegyelem egyformán árad férfire és nőre. Isten előtt mindkét nem tagjai Krisztus tanítványai, és az Ő gyermekei, amennyiben újjászülettek.

Keménynek tűnik a lázadó fiú feletti ítélet. Azonban ez jól példázza, hogy a bűn ellen nincs más orvosság, csak a halál.  Ilyen a bűn, nem enged a szorításából, és az életünket követeli. Annyira belénk íródott, és úgy a sátánhoz köt, hogy szabadulni is csak halál által lehet. Nem enged el a gonosz, csak élet árán. Urunk azért jött, hogy ezt az árat kifizesse. Önmagát adta oda, hogy minden lázadásból, konokságból, engedetlenségből, rabságból szabadok lehessünk. Ne feledjük, igen sokba kerültünk Istennek. A kegyelem ugyan ingyen van, de nem olcsó. Isten fizette ki az árat, Fia élete odaadásával.

Isten megszabja mire figyeljünk, mit vegyünk nagyon komolyan a másik emberrel való együtt élésünk során. Védi az Úr a másik tulajdonát. Ha megtalálom, és sokáig nálam marad, az akkor is a másiké. Óv az Úr a keveredéstől, nem engedi a kétféle magot egy földbe, se a felemás igát.  Mindez majd előre utal, hívő ne legyen hitetlennel felemás igában. És ügyeljünk oda a biztonságra. Milyen más is Isten országa, mennyire az élet, a másik ember élete  van a középpontban. Nem a pénz, nem az önző vágyak, hanem az élet. Mert az élet Isten ajándéka.

A hegyen elmondott beszéd utolsó, de fontos szavait olvashatjuk ma (Mt 7,15-28). Urunk rámutat a belső fontosságára, arra, ami belül a szívben található. Mert ez mutatja meg igazán, hogy kik is vagyunk. A külső lehet megtévesztő. Utánozható a bárány, de a belsőt nem lehet utánozni. Az ember magától nem tud megváltozni. A farkas, farkas marad a báránybőr ellenére is. Nem segít a vallás, sem a keresztség, sem a felekezet szabályainak megtartása. A farkas, farkas marad. Akkor hogyan változhatunk? Nincs esély? De van! Akkor lesz bárány a bárány, ha annak születik. És ez a megoldás. Újjá kell születni. Csak akkor leszünk bárányok, Isten gyermekei, ha nem külső változást akarunk végbevinni magunkon, hanem az Ige és a Szentlélek által újjászületünk. Isten végzi ezt el. De aki beleszületik Isten országába az Ige által, az nem a külső dolgokban, hanem a szívében válik tanítvánnyá. Annak az élete is mássá lesz. A báránybőrbe bújt farkas ragadozó marad. Az újjászületett farkasnak, már megváltozik a természete. Krisztus indulatát kapja, és nem lesz többé ragadozó. Csodálatos reménység ez, a farkasból is lehet bárány az Úr Jézus Krisztus újjászülő munkája által. Van remény, ne add fel! De ne magad akard átváltoztatni, hanem bízd magad az Úrra!

A záró szakasz az Ige megtartására teszi a hangsúlyt. Mindezt azért mondta el az Úr, hogy tegyük is. Tehát nem egy gyönyörű tanítás hangzott el, amire majd jó lesz emlékezni. Amiről elmondhatjuk, mint az igehirdetésekről, szép volt. De ha valaki megkérdezi, mi volt a szép, mi az ami megragadt bennem, azt már nem tudjuk.

Az Ige azért adatott, hogy ráépítsük az életünket. Olyan tartós, mint a kőszikla. Végső soron Krisztus a kőszikla.  Ránk van bízva, hogy kire építünk, Jézusra, vagy a világra. Aki a Kősziklára épít, annak az élete vihartállóvá válik. Az Úr hangsúlyozza nem lesz a hívőknek sem viharmentes élete, de a kőszikla stabil, védelmet nyújt, megbízható. Krisztusban kapunk védelmet, aki Rá épít, biztonságban van. A vihar tombolhat, de mi nem félünk.

 

 

A bolond homokra épített

 

1. A bolond homokra épített,

A bolond homokra épített,

A bolond homokra épített,

És a ház erősen állt.

De jött az eső és fújta a szél,

De jött az eső és fújta a szél,

De jött az eső és fújta a szél,

És a háza összedőlt.

 

2. Az okos sziklára épített,

Az okos sziklára épített,

Az okos sziklára épített

És a ház erősen állt.

De jött az eső és fújta a szél,

De jött az eső és fújta a szél,

De jött az eső és fújta a szél,

És a ház erősen állt.

 

3. Te is építsd életed Krisztusra,

Te is építsd életed Krisztusra,

Te is építsd életed Krisztusra,

És a ház erősen áll.

És jöhet az eső és fújhat a szél,

És jöhet az eső és fújhat a szél,

És jöhet az eső és fújhat a szél,

És a ház örökké áll.

 

 

Isten áldásával.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése