2022. január 25., kedd

Szövetség

 

I

zráel az ígéret földjének határán van, és mielőtt oda bevonul és birtokba veszi, Isten megerősíti velük a szövetséget (5Móz 29,1-28). Mindezt azért, hogy bizonyosak legyenek abban, hogy mindez Isten akarata, és Ő velük lesz a továbbiakban is. Azonban azt is szem előtt kell tartaniuk, hogy Isten kiválasztotta őket a többi nép között és szövetségre lépett velük. A szövetség azt jelenti nekik is vannak kötelességeik. A szövetségnek két oldala van és akkor érvényes, ha mindkét fél megtartja a rá vonatkozó részeket. Ne gondolják azt, hogy mindent megtehetnek, és Isten akkor is vállalja őket és velük marad. Van, amit nekik is meg kell tenni. Mit is? Hűségesnek maradni Istenhez, és megtartani az Ő parancsolatait.

 Jó ezt úgy látni, hogy az újszövetség népe is szövetségben van Istennel. És ez a szövetség ránk is ró kötelezettséget. A szövetséget Isten a kereszten magára vállalta, Jézus azért halt meg, hogy egyáltalán ez a szövetség létrejöhessen. Tulajdonképpen vérszövetség. Az Úr Jézus vérét adta értünk. A vér törleszti és törli el bűneinket. Vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat. Azonban ez nem azt jelenti, hogy Isten gyermekei azt tehetnek, amit akarnak, majd a vér mindent lerendez, az Úr majd megbocsát. A szövetség része, az új élet, erre vagyunk kiválasztva. A mi feladatunk, hogy a kegyelem megtapasztalása után tudatosan Isten szolgálatára szánjuk oda magunkat. Mi vagyunk a felelősek, hogy a mindennapokban ki mellett döntünk. A világ, a test akarata, a bálványok vonzása, vagy az Úr akarata mellett?

A jövőjük alapjait a múltban rakta le az Úr, és ezekre emlékezni kell. A múltban elvégzett szabadítás, Isten hatalmas csodái a jövőben erőt adnak. Ezek a jelek és csodák védenek meg a jelenkori próbák idején a csüggedéstől. Rámutatnak, ahogyan akkor Isten megsegített, ugyanúgy megteszi most is. Isten nem változott, Ő ugyanaz, Rá ma is lehet számítani. A szabadítást a vezetés  követi, nemcsak szabadít az Úr, hanem vezet a pusztában, bevezet az ígéret földjére. Ő nem engedi el az övéi kezét, beviszi a célba őket. Így vezet az Úr ma is. Ő nemcsak elhív, hanem egy új életben vezet, amíg meg nem érkezünk a mennyei hazába. Vezet, amíg át nem éljük a találkozást az Úrral. Mert Ő eljön menyasszonyáért.

Az Úr óv a Tőle való elfordulástól. A szívre utal, arra kell vigyázni, mert a környezet elcsábíthatja. A környezet népszerű és aktuális bálványai a szívet célozzák meg. Aki azonban ismeri az Urat, kapcsolatban van Vele, és mindennap hallja Őt, és megtapasztalta már hatalmát, az meg tudja őrizni a szívét. Lényeges a személyes tapasztalat, mert ez segít elutasítani a világ támadását. Akinek a segítségét már megtapasztaltam, ahhoz szívesen fordulok újra. Akiben nem csalódtam, attól nem akarok máshoz pártolni. Aki megtapasztalta saját életében Isten hatalmát, esetleg életkrízisben szabadítását, az nem akar máshoz menni. Ha Jézus segítsége bevált, nem hallgatok másra. Aki ismeri magát, és ismeri az Urat, az nem hallgat saját ötleteire, nem engedi magát megtéveszteni. Mert tudja, hogy a magam gondolatai nem a boldogsághoz, hanem a szenvedéshez, a kudarchoz vezetnek. Ezért mindig az Úr tanácsára hallgatok.

Urunk az övéinek üzeni, ne féljetek (Mt 10,29-42)! Igen, ne féljetek azoktól, akik ellenetek támadnak, mert Atyátoknak gondja van rátok. És ezt a gondoskodást a természetből vett képpel támasztja alá. Lássátok meg a verebeket, értéktelennek tartjátok őket, Atyátok mégis gondol rájuk. Mindez azt üzeni, Isten veled van, tanít, amikor meglátsz egy verebet. A verébről is Atyád jusson eszedbe. Gondolj arra, te értékesebb vagy a verébnél, ezért nem kell aggódni. Légy vidám, mint a veréb! Annyira értékes vagy, hogy Isten Fia az életét adta érted, akkor hogyne figyelne oda rád?

A hívő feladata az Úrról való vallástétel. Ne szégyelljük Őt soha! Merjük vállalni az emberek előtt. Beszéljünk Róla, mondjuk el, kicsoda Ő a számunkra, kinek ismertük meg? Ha mi nem vállaljuk Őt, miért várjuk el, hogy Ő vállaljon minket?

Jézus követése nehéz helyzetekkel is jár. Szembekerülhetünk akár családtagokkal is, így azután oda lesz a békesség. De ezen ne lepődjünk meg, mert nem mindenki fogadja el Jézust Megváltónak. Az emberek többsége saját korának népszerű messiásait követi. Azonban az igazi Messiás Jézus.

A követés a kereszt útja. A kereszt, szenvedés. Meghalok a magam akarata számára, meghalok a népszerűség, a siker számára. Az a méltó Jézushoz, aki vállalja érte a megvetést, a kiközösítést, aki nem fordul el Tőle, akkor sem, ha környezete ezért nem fogadja el.

Ilyen helyzetekben nagy kísértés, hogy aszerint lépünk, ami nekünk kedvező. El akarjuk kerülni a társadalom kirekesztését, meg akarunk neki is felelni. Azonban az Úr óv ettől, és azt mondja, ha meg akarjuk menteni az életünket, el fogjuk azt veszíteni. Ne féljünk Jézusért hátrányokat elszenvedni, mert Ő többet ad nekünk. Aki érte elveszíti azt, amit a világ kínál, örök életet kap. Gyakran azért nem találjuk meg a szabadítás útját, mert mi akarjuk megmenteni magunkat. Hányszor éltünk át kudarcot, és mégsem engedjük el saját ötleteinket. Ha viszont mindent elengedünk Jézusért, új és csodálatos életet kapunk.

 

 

Új szövetséged elfogadom

 

1. Új szövetséged elfogadom,

Magam egészen odaadom,

Nem tartok semmit, legyen tiéd,

Félelmeimtől irgalmad véd!

 

2. Áttört kezedbe kezem teszem,

Ne engedd kérlek, ha elveszem.

Láncolj magadhoz örökre már,

Nincsen itt részem, nincs, ami vár.

 

3. Hű lenni nékem, tudom, nehéz,

De szívem lássad, hű lenni kész.

Járva az útat, ha botlanék,

Emelj magadhoz, keresztedért.

 

 

Isten áldásával.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése