Elit csapat

 

M

ózes emlékezik, felidézi azt a pillanatot, amikor a hegyről lejött, és meglátta az Úr ellen vétkező népet (5Móz 10,1-22). Öntött borjút készítettek, Isten helyére tették, azt imádták, és pogány módra viselkedtek. Ennek látványa haragra ingerelte az Úr szolgáját, a harag azonban rossz tanácsadó. Mivel Mózes engedett neki, földhöz vágta az Isten által készített táblákat, azok pedig összetörtek. A harag mindig tör és zúz, kárt okoz önmagunknak és másnak is. Mózes is megtapasztalta ezt. Igaz az ő haragja a bűn ellen irányult, azonban képtelen volt irányítani, így az Úrtól kapott táblák is összetörtek.

Mózes imádkozik a népért, és így van folytatás. Az ima átsegít a holtponton. Isten tovább viszi népét. Miért? Mert meglátta, hogy Mózes nem saját karriert akar, Isten dicsőségéért él, és az ígéretekbe kapaszkodik. A folytatás a kőtáblák újbóli elkészítésével kezdődik. Nem lehet Isten törvénye nélkül továbbmenni. A tíz ige formálja őket néppé, illetve különbözteti meg őket más népektől. A tíz Ige segítség is a mindennapokban. Nélküle nem volna iránytűnk, és más népekhez, az ő szokásaikhoz igazodnának. Isten azonban ideadta igéjét, így nem kell másokhoz igazodni. Isten gyermekének van iránytűje. A legkaotikusabb időszakban is van mire figyelni. Azonban az iránytűt használni kell. Hiába rendelkezik valaki GPS-el, ha nem kapcsolja be. Isten nem engedi népét törvény nélkül továbbindulni. Ebben megkap minden segítséget, amire az élet útján szüksége lesz.

Azonban az új kőtáblákat már Mózesnek kell kifaragnia. A harag miatt neki kell fáradságos munkával kifaragni a táblákat. Azonban az igéket az Úr maga írja fel. Ez mutatja, hogy az Igét Isten adja. Bármilyen adathordozó juttassa is el hozzánk, az Ige Istentől származik. Ezért becsüljük meg. Ne törjük össze, vagyis ne mondjuk, hogy mára vagy az én személyes életemre nem érvényes. Az ég és a föld elmúlnak, de Isten igéje örökre megmarad. Az Ige az egyedüli maradandó ebben a világban. Minden romlik, pusztul, érvényét veszti, lejár a szavatossága. Isten igéjének a szavatossága nem jár le soha.

Azt is elmondja, mit kíván az Úr népétől. Nem anyagiakat, nem nagy épületek építését, nem a világgal való barátságot, hanem azt, hogy teljes szívünkből féljük, szeressük, és tiszteljük Őt. A teljes szív azt jelenti, hogy Istenen kívül oda más nem fér be. A teljes szívből való szeretet és tisztelet pedig a parancsainak a megtartásában lesz láthatóvá. Ha valaki azt mondja szereti Istent, de nem tartja meg igéit, akkor az élete megcáfolja a szavait.

Azonban csak akkor leszünk képesek teljes szívünkkel Istennek élni, ha a szívünket a Szentlélek körülmetéli. Magunktól nem vagyunk rá alkalmasak. Azért kellett az Úr Jézusnak eljönnie, mert képtelenek vagyunk úgy élni, ahogyan azt Isten kéri. Ehhez az Ő újjáteremtő munkájára van szükség.

Az Úr Jézus megkezdte szolgálatát (Mt 5,1-12). Elhívott tanítványokat, gyógyított különféle betegségben szenvedőket, most pedig kiképzi az elit gárdát. Elméleti képzést tart azoknak, akik odamennek Hozzá. Ez azt is elmondja nekünk, hogy maguktól mentek az emberek Jézushoz. Nem erőltette őket, csak hívta, vagy jelenlétével döntésre késztette őket. Azt is látjuk, nem mindenki megy fel a hegyre. Nem tömegek, csak egy kisebb csoport, akik készek vállalni Jézust, és az Ő akaratát. Az elit csapat jeleníti meg Isten országát. Ők fogják bemutatni Isten országa erejét, és megmutatni milyen ebben az országban az élet. Mert a hegyen elmondott beszéd Isten országának alaptörvénye. Ez az alkotmány örökre érvényes, ezt Isten nem változtatja meg. Nem alakítja senkinek a kívánságához, ezért biztos alap lehet. Tulajdonképpen ez a beszéd az a kőszikla, amire ráépíthetjük az életünket. És ha így teszünk, nem fog összeomlani.

Boldog mondással kezdi az Úr ezt a beszédsorozatot. Az igéből megtudjuk, hogy Isten önmagában boldog. Az ember azonban önmagában nem tud boldog lenni, csak az Istennel való élő kapcsolat által. Mert erre lettünk teremtve. A boldogság forrása az Úr Jézussal való kapcsolat. Boldog az, aki Istennel kerül kapcsolatba, akinek az életét az Úr tölti be. Ha Isten kimarad az életünkből, hiába érünk el ebben a világban mindent, nem leszünk boldogok. Boldogság helyett, bolondság jellemzi az életünket. Mert hiába van meg mindenünk, ha Isten kimarad az életünkből, az Úr Jézus azt mondja rá, hogy bolond. Milyen ember vagyok, boldog vagy bolond?

Most nem emelnék ki egyetlen boldogmondást sem, de azt meg kell látnunk, hogy mindegyik Istennel van kapcsolatban. Ami még lényeges szükséges a belső üresség, rászorultság. Az igényli Isten országát, az Úr segítségét, aki felismeri, hogy nem tud magán segíteni és rászorul Isten segítségére. Az is benne van, hogy nagy veszély fenyeget minket. Mégpedig, a világ olyan helyzetbe kíván hozni, amiben nem érezzük szükségét Isten segítségének. A laodíceai gyülekezet, meggazdagodott, és azt mondta, nincs semmire szüksége. Elég önmagának, megold maga mindent. Az Úr pedig kikerült az ajtó elé. Ez a veszély fenyeget ma, meggazdagodik a hívő, az egyház, és úgy látja ő mindent meg tud oldani. Nagy kegyesen persze azt mondja, ez Isten áldása. Ne engedjük magunkat megtéveszteni. Lássuk meg, mindig szükségünk van az Úr jelenlétére, segítségére. A tanítvány Jézus nélkül nem tanítvány. Az egyház nagy bajba jut, ha Jézus kikerül az ajtó elé.

 

 

 Jöjj, mondjunk hálaszót

 

1. Jöjj mondjunk hálaszót Hű szájjal és hű szívvel, :/: Mert rajtunk itt az Úr Nagy csoda

dolgot mível. Már anya ölben is volt mindig gondja ránk. A sok jót, mellyel áld, Ki sem

mondhatja szánk.

2. Dús kincséből az Úr Jó békességet adjon, :/: Hogy szívünkben a kedv Víg és derűs

maradjon. Ne hagyja híveit Bú-bajban sohasem; A rossztól óvja meg Itt s túl ez életen.

3. Az Atyát és Fiút És a Szentlelket áldom; :/: A menny Urát, kiben Szent egybe forrt a

három; Aki úgy szól ma is, Ahogy régente szólt, Nem változik: az Ő, És az lesz, aki volt.

 

 

Isten áldásával.