2022. január 17., hétfő

Nagy hit

 

A

z Úr védi a házasságot, és benne a nőt, aki kiszolgáltatottabb helyzetben volt (5Móz 22,13-23,25). Isten törvénye mindenre kiterjed, és ha ahhoz igazodunk áldás lesz az életünkön. Isten népe nem élhet úgy, mint azok, akik nem ismerik az Ő nevét. Ő ad hozzánk illő társat, ezért mindent meg kell tennünk, hogy a szeretet fellángoljon, illetve végig égjen. A férfi és a nő is tehet azért, sőt tennie is kell, hogy egyre erőteljesebb legyen a kapcsolatuk. A problémára, nem az elküldés a válasz, hanem a probléma közös megoldása.  Isten gyermeke pedig bevonhatja Istent a kapcsolatba. Igazán akkor lesz tartós a házasság, ha Ővele indulunk, és végig Rá figyelünk. Az ige a hármas kötél tartósságáról beszél. A kettős kötél nem elég strapabíró, a hármas azonban erős. A házasságban a harmadik fonál maga az Úr, Ő teszi tartóssá és erőssé a kapcsolatunkat.

Ha házasságtörésre derül fény, és tetten érik a két személyt, mindkettőnek vállalnia kell a felelősséget. Ebből érthetjük meg, amikor az Úr Jézus  a házasságtörésen ért asszony vádlóit, felszólítja, hogy aki nem bűnös, az vesse rá az első követ. A férfit hagyták futni, az asszonyt pedig el akarják ítélni. Ez nem a törvénynek megfelelő magatartás. Hányszor alkalmazzuk egyformán az igét. Magunkkal engedékenyebbek vagyunk, míg a másikkal szigorúbbak. Urunk az asszonyt sem ítéli el, mert Ő maga rendezi a kereszten bűneinket. Milyen csodálatos, hogy Ő meghalt azért, hogy ne kelljen a bűn miatt halálos ítéletet elszenvedni. Aki találkozik ezzel a kegyelemmel, már nem akar bűnben élni. Az Úr megbocsátása azt jelenti, innentől kezdve többé már nem vétkezem.

Igénk a jegyesek kapcsolatát házasságnak tartja, ezért volt nehéz helyzetben József, amikor arról értesült, hogy Mária gyermeket vár. Ha nyilvánosságra hozza, akkor Máriát megkövezik. Azonban ő Istenre figyelt, és az Úr megmutatta az igazságot neki. Elmondta, hogy megajándékozottak lesznek, a Szabadítót nevelhetik, és átélhetik: Velünk az Isten. A születendő gyermekben maga Isten lesz velük. Csodálatos, Jézusban maga az szent, és élő Isten van velünk. Aki befogadja Őt, és engedi, hogy az Úr formálja az életét, Isten jelenlétét fogja tapasztalni.

Mózes bizonyságot tesz Isten átkot áldássá formáló szeretetéről és hatalmáról. Aki az Úré, aki teljes szívvel követi, nem kell az átoktól sem tartani. Mert az Úrban elrejtett életnek védettsége van. Aki nem szándékosan foglalkozik okkult dolgokkal, nem maga mond vagy kér másra átkot, az mások átok mondásától védve van. A gonosz csak ott tud eredményt elérni, ahol nincs jelen a Krisztus.

Isten nem hallgatja meg a népére mondott átkot, mert szereti az övéit. Az Úr az övéinek nem akar rosszat. Az átok, és minden negatív és pusztító erő a gonosztól van. Ha valaki megnyitja a szívét a gonosz előtt, akár tudatlanságból is, az kifejti hatását. Aki azonban az Úrhoz fordul, Tőle segítséget kér, az megtapasztalja a szabadítást. És amikor ez megtörténik, az Úr teljes védelmet ad. Ha megmaradok a Vele való élő kapcsolatban, a gonosz semmilyen formában nem férhet hozzám. Azt is megtudjuk nem mindegy milyen forrásból származik az adományunk. Az adakozás nem pénzmosoda, Isten a tisztátalan, bűnös úton szerzett pénzt nem fogadja el. Az ige rámutat, ha bűnös úton származik a bevétel, az attól még nem válik tisztává, hogy adunk belőle az Úr dolgaira. Mert a szívünk ettől még marad változatlan. Isten, az életünket, az életgyakorlatunkat akarja mássá tenni.

A hegyről lejövet Isten országa megindul előre (Mt 8,1-22). Urunk éli ennek az országnak erejét. Amerre jár a helyreállás, a szabadulás az új kezdés válik lehetővé. Igen, lehetővé válik, de nem áraszt el mindenkit akarata ellenére. Az Úr nem gyógyít meg, és nem formál más emberré, ha mi ezt nem akarjuk, ha nem kérjük. A sokaság nem kérte. Olyan megdöbbentő, hogy csak egy ember, egy leprás az, aki leborul, mint Ura előtt és gyógyulást kér. Sokan vannak Jézus körül, mi azt gondolnánk, mindenki Őt akarja, de csak egy ember van, aki meghódol a Király előtt. Vajon egy istentiszteleten hányan borulnak le Jézus előtt, Hányan vannak úgy jelen, hogy segítségét kérik saját életükre nézve? Hányan akarnak tisztulni a bűntől?

Ez a leprás azért jön, mert meg akar tisztulni a betegségétől, és a bűntől. Nem akar tovább tisztátalan lenni. Nem érzi jól magát benne. Eljutottam már oda, hogy nem érzem magam jól a bűnben? Akarok megtisztulni? Felismertem már, hogy Ő meg tud tisztítani?  A leprás meglátta ezt, de nem volt biztos benne, hogy akarja-e Jézus meggyógyítani őt. Meghallja a csodálatos szót: „Akarom”. Meghallod Jézus szavát, ő azt mondja, akarom, hogy megtisztulj, szabad légy, új életet kezdj. Jézus akarja a gyógyulásunkat. Ő nem a betegség, nyomorúság, a bűn támogatója, hanem a azért jött, hogy ebből felszabadítson.

A gyógyulást követnie kell a hálás bizonyságtételnek.  El kell mondani ki tett új emberré. Mindig vállalom Jézust? Azért gyógyít meg az Úr, hogy általam az Ő hatalma és neve dicsőíttessék. El kell mondani, mit tett az Úr az életemben. A leprást majd megkérdezik a papok, hogyan tisztult meg, és meg fogja vallani, a názáreti Jézus vitte ezt végbe.  És így üzenet lesz a papok számára, ébresztő, a Messiás eljött. Nekünk is szól, ébredjünk, mert a Megváltó eljött.

Ezt követően Kapernaumban is egy ember keresi fel az Urat, és kér Tőle segítséget. És ez sem bibliaolvasó kegyes ember, hanem egy pogány római, egy katonai parancsnok. Megdöbbentő, hogy az ő hitét nevezi nagy hitnek az Úr. Nem a kegyes zsidóknak mondja, milyen nagy a hitük. Vajon hogyan látja az én hitemet az Úr Jézus? Mit mond róla?

És miért nagy az ő hite? Mert nagynak látja Jézust. A nagy hit, mindig Jézust látja nagynak, nagyobbnak mindennél.  A százados főparancsnoknak mondta az Urat, Akinek a szavára minden engedelmeskedik. Ez a nagy hit, Jézus szava a parancsnok szava, minden enged Neki. Az Ő szavára távozik a problémám is. Nekem is főparancsnok Jézus? Teszem, amit mond? Azonnal engedelmeskedem?

Árad tovább az evangélium, és vonzza Isten országába a betegeket, nyomorultakat. Engem is vonz? Hozzá jövök? Hozom a beteg problémás embereket? Ezek hozták, mert hitték, hogy Jézus nem küldi el őket, és szava ír és gyógyító erő. Jó látni, senkit nem küld el gyógyulás nélkül. Aki hittel jön, az nem marad beteg.  A hitünkön fordul meg az életünk. Ha hiszem, hogy Jézus szava elég, amit mond, az megtörténik, változni fog az életem. Jézus egy szavával gyógyít, nincs mellékhatás.  És nem is kötelező mindenkinek, az Isten országa egy lehetőség Istentől. Aki ezt hittel megragadja, új emberré lesz, az üdvösséget kap Jézustól.

A gyógyítások sem önmagukért vannak, hanem azért, hogy meglássuk, eljött a Messiás, és induljunk el követni. Azért jött, hogy most már Vele éljünk, az Ő nyomdokain járjunk. Vállalom Őt, és azt az életformát, amit hozott. Felmerem adni a kényelmemet? Az Emberfiának nincs hol fejét lehajtania, így is követem? Vállalom érte a nehézségeket is, a kényelmetlenséget is?  Jézust teszem minden elé, vagy én is azt mondom: Követlek Uram, „de előbb”? Jézus szava azt üzeni, kövessük Őt, a többit pedig hagyjuk magunk mögött, bízzuk Rá teljesen magunkat!

 

 

Hinni taníts, Uram, kérni taníts!

 

1. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Gyermeki, nagy hitet kérni taníts! Indítsd fel szívemet,

Buzduljon fel, neked Gyűjteni lelkeket! Kérni taníts!

2. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Lélekből, lelkesen kérni taníts! Üdvözítőm te vagy,

Észt, erőt, szívet adj. Lelkeddel el ne hagyj! Kérni taníts!

3. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Gyorsan elszáll a perc: kérni taníts! Lásd gyengesé-

gemet, Erősíts engemet, Míg diadalt nyerek: Kérni taníts!

4. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Jézus, te visszajössz: várni taníts! Majd ha kegyelme-

sen Nézed az életem: Állhassak csendesen. Hinni taníts!

 

 

Isten áldásával.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése