Az áldás működése

 

M

ózes rámutat, mindazért, amit Isten tett értük, amit megtapasztaltak, azért szeressék az Urat (5Móz 11,1-32)! Tehát nem kényszerítésről van szó, mert kényszerből szeretni nem lehet senkit. A szeretet válasz Isten munkájára. Válasz mindarra, amit megtapasztaltak. Ma is így működik, aki átéli Isten munkáját az életében, aki megszabadul bűneitől, szenvedélyeitől és bűnbocsánatban részesül, annak a szívéből felfakad az Isten iránti szeretet. Aki átéli, hogy mélységben járt, vagy emberileg már reménytelen helyzetbe került, de odafordult az Úrhoz, segítségét kérte és Ő megkönyörült rajta, az nem tudja nem szeretni Őt. Amint a bűnös nő történetében is mondja az Úr, akinek sok bűne bocsáttatott meg, az igen szeret (Lk 7,36-50). Akinek sokat engedtek el, az nagyon szeret. Aki látja milyen adós az Úr előtt, mennyi bűn és nyomorúság terheli, és átéli, hogy mindezt az Úr a kereszten kifizette, vérével eltörölte, annak szíve megtelik Krisztus iránti szeretettel.

Azt is megláthatjuk, hogy Istent szeretni nem egyenlő érzelmi felindulásokkal. Az igazi szeretet megcselekszi, azt, amit az Úr mond. A szeretet tehát cselekvés. Isten sem csak szájjal szeretett, hanem tettekkel. Odaadta egyszülött Fiát a Golgota keresztjén, hogy megmentsen a kárhozattól. Örök életet készít azoknak, akik hittel követik, akik teszik, amit az Úr mond.

Azért is mondja ezeket Mózes, mert akikhez szól, azok sok nagy tettét megtapasztalták az Úrnak. Sok csodáját, értük végzett hatalmas tetteit élték át. Saját szemetekkel láttátok az Úr minden nagy cselekedetét. Nagyon fontos a személyes megtapasztalás. Isten nem csak törvényt adott nekik, teológiai megfogalmazásokat, amiket meg kell tanulniuk. Nem, Ő mindvégig jelen volt közöttük, és megmutatta hatalmát. Izráel személyesen tapasztalta meg Istent áldásában és ítéletében is. Olyan dolgokat éltek át, amik egyértelműen Istenre mutattak. A mi életünkben is az Úr megmutatja hatalmát, bemutatkozik. Olvassuk az Igét, hallgatjuk az igehirdetést, de mindazt, amit olvasunk és hallunk maga az Úr erősíti meg a szívünkben. Hogyan? Azt olvassuk Márk evangéliumában: „Az Úr pedig együtt munkálkodott velük, és megerősítette az igét az azt kísérő csodálatos jelekkel” (20).

Igénk azt kéri, vigyázzunk, hogy a szívünk meg ne csalattasson. Igen, a szívünkre vigyázni kell, mert ha nem az Úr tölti be, könnyen megtéveszthető. A szívünk, különösen, ha nem született újjá az Ige és a Szentlélek által becsapható, és maga a szív is becsapja a gazdáját. Ezért nem teljesen igaz az, hogy jól csak a szívével lát az ember. Jól az újjászületett szív lát, az is csak akkor, ha mindig az Igébe tekint.

A fejezet végén Isten elmondja, áldást és átkot ad eléjük. Az áldás azonban nem egyszerűen egy szép liturgiai szöveg, amit egy istentisztelet alkalmával elmondanak. És ha elmondták, vagy kézrátétel nyomán átvettük, akkor működik, áldottak vagyunk. Az áldás össze van kapcsolva az Isten parancsolatainak való engedelmességgel. Tehát az áldás nem önmagában működik. Csak ott, és akkor, ha tesszük, amit Isten mond, ha engedelmeskedünk Neki. Ez nagyon fontos, és ennek nyomán végig kell gondolnunk az áldáshoz való viszonyulásunkat. Az életünk nem válik egy szertartás nyomán áldottá, csak akkor tapasztaljuk Isten áldását, vagyis az Ő jelenlétét, ha engedelmesek vagyunk, ha tesszük, amit mond.

Az Úr Jézus a hegyen tanítja, elméleti képzésben részesíti azokat, akikből majd az Ő különleges egysége fog állni (Mt 5,13-16). Mert Ő nem ájtatoskodók csoportját, egy új vallásos közösséget hozott létre, hanem egy olyan csapatot, amelyet be lehet vetni a gonosz ellen. A tanítványok csapata a gonosz, a sátán praktikái, a bűn és a betegség ellen fognak harcolni.

Urunk most úgy mondja: Ti vagytok a világ világossága. Akik elindultak Őt követni, akik felmentek Érte a hegyre, és vállalták a fáradtságot, azok világosság lesznek. Vagyis az Úr Jézus tanítványai lámpások, akiknek az a feladata, hogy világítsanak. Mégpedig ott, ahol sötét van. Ne feledjük, Urunk nem azért gyújtja meg lámpásait, vagyis hív ki a világból, hogy elrejtsük fényünket, nem, hanem azért, hogy látható helyen világítsunk. Minden lámpásnak egy sötét ponton kell világítania.

A tanítványok csapata só is, olyan, mint a só, ami belekerül az ételbe és ízt ad neki. De, ahhoz bele kell kerülnie az ételbe, sőt ott a só elolvad, tehát nem lesz látható, csak érezhető. A hatása jelzi, hogy ott van. A tanítványok is így vannak jelen a világban. A hatásuk jelzi, hogy itt vannak. Milyen hatást fejtenek ki? Ízt adnak és tartósítanak. A sót tartósításra is használják, megóvja a húst a romlástól. Az egyház szerepe is ilyen konzerváló. Ahol jelen van, megóvja a világot a gyors romlástól. Az Úr Jézus azonban rámutat, ha a só elveszíti ízét semmire sem lesz jó, kidobják. Ha Isten népe elveszíti ízét nem lesz már jó semmire. Mert az egyház nem azért van itt, hogy legyen egy kedves közösség. Mégicsak nem is azért, hogy a nemzeti hagyományokat ápolja. Azért van jelen, hogy ízt adjon, és tartósítson, tehát hatást fejtsen ki. Ízünk és fényünk, nem önmagunkban van. Mindezt Krisztustól kapjuk.

Az Úr Jézus a jó cselekedetekkel azonosítja a fényünket, ezek által dicsőítik a mennyei Atyát. De mik a jó cselekedetek? Olyan tettek, amikkel új élet felé segítjük a másik embert. Jézus jó tettei a gyógyítások, szabadítások, a bűnbocsánat meghirdetése voltak. A legnagyobb jótett, amivel igazán dicsőítette az Atyát, amikor életét adta a kereszten, megmentésünkért. A legnagyobb és legmesszebb világító tett, a lélekmentés.

 

 

Kicsiny kis fényemmel

 

Kicsiny kis fényemmel.

Világítani fogok.

 

Kicsiny kis fényemmel.

Világítani fogok.

 

Kicsiny kis fényemmel.

Világítani fogok.

 

Refrén.

Áldom őt minden nap és mindenhol.

 

A sátán sem állíthat meg.

Világítani fogok. 3x

 

Refrén.

 

Így teszek míg Jézus jön.

Világítani fogok. 3X

 

 

Isten áldásával.