Hatékony hit

A

zt láthattuk az eddigiek során, hogy sok nyomorúságon keresztül kell bejutnia Izráelnek Isten országába (4Móz 26,1-65). Még nem vonultak be az ígéret földjére, de ott vannak már a határán, csak egy lépés választja el őket a céltól. A vándorlás során megjelenő nyomorúságok többségét azonban maguknak köszönhették. Hiszen szinte állandó útitársuk volt a zúgolódás, a lázadás. Nagyon nehezen tanulták meg rábízni magukat Isten akaratára. A mindennapi élet problémái között nem bíztak Szabadítójukban, nem hitték, hogy van hatalma gondoskodni róluk, és ha Őt követik, jó kezekben vannak.

Problémamegoldásuk is erősen kifogásolható, hiszen nem szembenéztek velük, és nem arra jutottak, hogy az Úr segítségével megoldják, hanem a menekülést akarták választani. Állandóan vissza akartak térni Egyiptomba. A gonosz megszépítette előttük nyomorúságos múltjukat.

Azonban nemcsak Izráel népe, hanem mi is nyomorúságokon keresztül jutunk el Isten országába. Nem lehet kikerülni az élet nehéz helyzeteit, bár mi is a legtöbb gondot önmagunknak köszönhetjük. Mi is saját magunknak nehezítjük meg az életet és a keskeny úton való vándorlást. Nézzünk bele az Ige tükrébe és őszintén vizsgáljuk meg szívünket. Ha ezt tesszük, meglátjuk, hogy bizony mi is tele vagyunk aggodalmaskodással, hiába mondta az Úr, hogy ne aggódjunk, mert az nem old meg semmit, és javasolta, hogy helyette teljesen bízzunk Atyánkban, mégsem megy. Nem a bizalom, hanem a félelem a jellemző ránk. Ahogyan Izráel, úgy mi is gyakran az élet nehézségei és próbái közepette Atyánk ellen zúgolódunk. De sokszor reklamálunk, ha valamiben úgy véljük, hiányt szenvedünk. Pedig legtöbbször csak arról van szó, hogy másokhoz mérjük magunkat, és úgy látjuk, nem tudjuk velük a lépést tartani, és ekkor az Úrnak teszünk szemrehányást. Pedig nem a földi jólét a cél, hanem Isten országa, az üdvösség. Ránk is jellemző a szembenézés, a felelősségvállalás, az Úrra való bizalomteljes várakozás helyett a menekülés. Pedig a menekülés semmilyen formában nem megoldás. Az igazi megoldás a nehéz helyzetben is az Úr megoldására való várakozás. Jézus is az Atya megoldását részesítette előnyben a megkísértéskor. Kivárta, amíg az Isten ad számára kenyeret.

Most az ígéret földjével szemben a sorok újbóli rendezésére kerül sor. Mert rendezni kell a sorokat. A lázadásnak sok áldozata lett. Isten szava szerint a korábban számba vettek közül Káleb és Józsué kivételével mindenki meghalt, így azután újraszámolták a népet. Isten szava mindenkor megáll, az ítéletek ugyanúgy bekövetkeznek, mint az ígéretek. Ezért mindenkor vegyük komolyan Isten szavát. Ne gondoljuk, hogy az idő múlásával feledésbe megy, amit mondott. Isten mindig állja a szavát. Azonban az ítélet elkerülhető, mégpedig bűnbánat és megtérés által. Így szól az ígéret: „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól” (1Jn 1,9).

Pál apostol Filemonhoz írt leveléből olvasunk most (Fil 1-7). A címzett Kolossé városában él, Jézus Krisztus tanítványa, Pál munkatársa. Egész családja szereti az Urat és Neki szolgál. A házába fogadta a városban élő gyülekezetet. Nála tartották meg az istentiszteleteket. Ezek a korai közösségek családi jellegűek voltak. Nem kellett azonnal saját épületet szerezniük, mert mindenütt megnyíltak nemcsak a szívek, hanem az otthonok is Krisztus és egymás előtt. A gyülekezet valóban testvéri és baráti közösség is volt.

Az apostol köszönti Filemont családjával és a gyülekezettel együtt. Milyen jó, hogy az egész család beletartozik a gyülekezetbe, mind felismerték, hogy életük a keskeny úton teljesedik ki. Nem megszegényedésnek vagy gátnak látták a hitet, hanem lendítő erőnek. Rádöbbentek, hogy az Úr Jézusba vetett hit által jó irányba rendeződik az életük. A Krisztusba vetett hit egész életükre, gazdaságukra is hatással van, és átalakítja azt. A Krisztusba vetett hit az egész életünket át akarja alakítani. Munkánkra, pénzügyeinkre, a másik emberhez való viszonyulásunkra is kihat. Pozitívan alakítja kapcsolatainkat, egymáshoz való viszonyunkat, sőt, formálja a munkáltató és munkavállaló kapcsolatát, a társadalmi viszonyokat is. Filemon házában rabszolgák is élnek, és a gazda megtérése rájuk is hatást gyakorol, új mederbe irányítja őket. Új lehetőségek tárulnak fel a rabszolgák előtt is egy keresztyén rabszolgatartó házában.

Filemonéknak hangsúlyozza az apostol, hogy a változás akkor lesz teljes és maradandó, ha továbbra is az Atya és az Úr Jézus lesz életük vezére. Továbbra is kegyelemre van szükségük. Így van ez most is, nekünk is Isten kegyelmére van szükségünk. Minőségi változásokat akkor tapasztalunk, ha minden nap letelepedünk a kegyelem forrásához. A kegyelem magában foglalja a megbocsátást és az elengedést. Ahogyan az Úr megbocsát és elengedi bűneinket, úgy tegyünk mi is. A keresztyén közösségek motorja a kegyelem, de valóban látszik-e ez? A kegyelem megjelenik-e életünk mindennapjaiban? Gyakoroljuk-e embertársaink irányában? A kegyelem nem erőszakos, a szívben végzi munkáját, belülről győz meg és önkéntes döntésen alapul.

Az apostol hálás Filemonért, mert hite és szeretete mások által is érzékelhető. Így azután Pálhoz is eljut a híre. Azért hordozza az Úr előtt, hogy hatékonnyá váljon a hitélete ennek a munkatársnak. Már eddig is sok jót hallott róla, de azt szeretné, ha egész életterületén hatást fejtene ki Filemon élete. Hiszen az Úr azért ragadta meg őt, hogy rajta keresztül hasson a rabszolgák között is. Isten számára az emberi társadalom kivetettje is érték. De nem törvényi rendelettel változtat rajtuk, hanem gyermekei élete által. A megtért Filemon már másképp viszonyul rabszolgáihoz, és ez a más hat rájuk. Megkérdezik, mitől lett emberséges hozzájuk? Mitől változott meg? És akkor el tudja mondani: Jézus Krisztus által lett más emberré.

Urunk ma is általunk fejt ki hatást más emberek életére. Azt akarja, hogy a bennünk lévő változás hasson környezetünkre. Megváltozott életünk döntés felé segíti a körülöttünk élőket. Adja Urunk, hogy valóban hatékony legyen a hitünk, minden nap.

Hű pásztorunk, vezesd a te árva nyájadat

1. Hű pásztorunk, vezesd a te árva nyájadat, E földi útvesztőben te mutass jó utat; Szent nyomdokodba lépve, a menny felé megyünk, Ó, halhatatlan Ige, vezérünk, Mesterünk.

2. Mert boldog az az ember, ki dicsér tégedet, És kóstolgatja mindennap szent beszédedet; Hát legeltessed igéddel bolygó nyájadat, És terelgessed Lelkeddel juhocskáidat.

3. Szentlelkedet töltsd ránk ki mint hajnal harmatát, És adj fejünkre tőled nyert ékes koronát, Hogy áldozatra felgyúlt, megszentelt életünk Oltárodon elégjen, Királyunk, Mesterünk!

Isten áldásával.

Mindenre van erő Krisztusban

M

oáb királya nem adja fel, és tovább próbálkozik (4Móz 25,1-19). Ha nem sikerült átokkal megrontani Isten népét, beveti a közös ünneplés, a buli taktikáját. Az ördög soha nem adja fel az Úr népe elleni harcot, és tudja, hogy a saját ünnepi alkalmaira való meghívással lehet esélye. Amit nem tud elérni fegyverrel, azt elvégzi szórakozás, közös ünnepség által. A vándorlásban elfáradt nép pihenésre és szórakozásra vágyik, úgy gondolják, egy jó kis vacsorából, közös táncból semmi baj nem lehet. Moáb terve bejött, lányaik elcsábították Izráel férfiait, akik nem látták meg, hogy ebből probléma lehet. Nem vették komolyan Isten korábbi figyelmeztetését, hogy ne házasodjanak össze más népek tagjaival. És ennek meglett a következménye. Az Úr haragjával néztek szembe, mert Ő nem engedi, hogy népe beolvadjon más népek közé. Izráel más, mint a többi nép, nekik világítani kell és a többi népek fiait az Úrhoz vonzani.

A gonosz ma is beveti ezt a trükköt, olyan helyekről küld számunkra meghívót, ahol nem az Úr akarata szerint vannak együtt emberek, ahol nem Isten dicsőítése folyik, hanem az emberi vágyak kielégítése. Az ingyen evésnek, ivásnak, a sztárvendégeknek ma is nagy a vonzereje. Azonban ilyen közegben könnyen el lehet esni, mert már nem az Úrra figyelünk, hanem azokra, akikkel együtt vagyunk. Ők hatnak ránk, könnyen kialakulnak kapcsolatok ilyen légkörben. Az ellenség fülünkbe súgja: miért ne lehetnének itt is hívő emberek. Meg majd a mi hatásunk által megváltoznak, hívőkké lesznek.

Ez a mostani szakasz arra hívja fel a figyelmünket, hogy nem minden meghívást kell elfogadni. Mielőtt igent mondunk, fel kell tenni a kérdést: Az Úr akarja-e, hogy ott legyek? Velem jön-e oda az Úr Jézus? Ne arra figyeljünk, ki hív, mert akkor mi is csapdába esünk. Hiszen Izráelt is egy király hívta meg, és úgy gondolták, a király meghívását mégsem illik visszautasítani. Arra kell figyelni, mi lesz a tartalma annak az alkalomnak, ahová hívnak. Jelen lesz-e ott az Úr, és Őt dicsőíti-e, ami ott végbemegy? Lássuk meg, szabad meghívást visszautasítani, abból nem származik baj, de ha mindent elfogadunk, könnyen a bálványok csapdájába kerülhetünk.

A levél végén az apostol hálás a filippieknek azért, hogy törődtek vele és gondoskodtak róla (Fil 4,10-23). Mindezt nem úgy mondja, hogy panaszkodna, pedig nélkülöznie is kellett. Hiszen a fogságban azért mégsem volt különleges bánásmódban része. Sőt, azt sem kapta meg, amire szüksége lett volna. 

Leírja, hogy megtanult a körülményei közepette megelégedettnek lenni. Ha kell, tud bővelkedni is, de tud szűkölködni is. Egyik helyzetben sem kerül ki az Úr jelenlétéből. Ha van mindene, akkor nem bízza el magát, és tudja, mindent az Úrtól kapott. Ha pedig nélkülöznie kell, akkor sem veszíti el békességét, mert az Úr gondoskodik róla.

Mi tudunk-e ilyen rugalmasak lenni? Mennyire számít nekünk, hogy minden úgy van-e, ahogyan megszoktuk, mindenütt kielégítik-e igényeinket? Miért nem zúgolódik Pál? Miért nem befolyásolják a kényelmi szempontok vagy a megélhetési gondok? Mert Krisztusban van, még a börtönben is. Bárhová kerül, bármerre viszi útja, mindig és mindenütt az Úrban van. Ő a lételeme, és ezen nem változtat a fogság sem. Így azután az Úrtól mindenre kap erőt.

Csodálatos Ige ez: Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít. Tudjuk kívülről. Igéslapot is készítünk belőle, de valóban így van-e? A mindennapi élethelyzetekben az szűrődik-e le, hogy van erőnk a bántást, a félretételt, a korlátozottságot is elviselni?

Megragadott az is, hogy Pál le tudja írni: mindene megvan, amire szüksége van, bővelkedik, sőt, feleslege van. Mikor mondjuk mi azt, hogy mindenünk megvan? Mikor mondjuk ki azt, hogy felesleggel rendelkezünk? Mi mindig újabb dolgokra vágyunk, úgy látjuk, nincs semmink, mindig venni kell valamit. A felesleg azt jelzi, hogy Pálnak nemcsak elég, amit kapott, hanem tud adni másoknak is. Miért? Mert Krisztusban megelégedett életű ember. Ha mi is átéljük a megelégedettséget, és kimondjuk, mindenünk megvan, akkor másabb lesz az élet. Mert ha sok megelégedett ember él a földön, akkor fog jutni azoknak is, akik ma éheznek. Akkor ők is odaférnek majd az asztalhoz.

Az apostol azt is tudja, hogy Isten betölti a filippiek minden szükségét az Ő gazdagsága szerint. Tehát ha megelégedve és hálás szívvel rábízzuk magunkat Urunkra, mi is átélhetjük, hogy betölti szükségeinket. De nem úgy, ahogyan azt mi gondoljuk, hanem az Ő gazdagsága szerint teszi ezt. Mert nekünk gazdag Urunk van, aki nem szűkmarkú. Dicsőítsük hát ezért mi is Urunkat. Éljünk a lehetőséggel, mert valóban mindenre van erő, a Krisztusban. Ha Benne maradunk, Ő megerősít a nehéz helyzetek elhordozására, a hűségre és a hálára.

Vágyol-e elhagyni bűneidet?

1. Vágyol-e elhagyni bűneidet?

Az Úr vériben van nagy erő.

Vágyol-e győzni a sátán felett?

E vérbe csodás az erő.

Van erő, van csodás erő van Jézusunk vériben.

Van erő, van csodás erő van Jézus drága, szent vériben!

2.Oh, ha a büszkeség rabja vagy tán,

Az Úr vériben van nagy erő.

Jöjj csak, hisz gyógyírt lelsz a Golgotán,

E vérben csodás az erő.

Van erő ...

3. Érzed-e, hogy szíved oly salakos?

Az Úr vériben van nagy erő.

Tisztátalan szívet tisztára mos.

E vérben csodás az erő.

Van erő...

4. Szolgálni vágyol a Jézust talán?

Az Úr vériben van nagy erő.

Csak neki zengeni nap nap után!

E vérben csodás az erő.

Van erő, van csodás erő van Jézus drága, szent vériben!

Isten áldásával.

Örüljetek az Úrban

A

 soron következő fejezetekben láthatjuk, hiába próbálkozik Bálák, nem sikerül megátkoztatnia Izráel népét (4Móz 23,1-24,25). Bálámnak rá kell jönnie, hogy Isten kezében van, és hiába a magas díjazás, nem tud átkot mondani, sőt, áldást mond, mert csak azt mondhatja, amit Isten a szájába ad. Azt is meg kell látnunk, hogy mindezek a dolgok Izráel tudta nélkül mennek végbe. Nem tudják, hogy Moáb királya mit tervez ellenük, és hogyan próbálkozik elpusztítani őket. Ebből az egyik üzenet: az, hogy nem tapasztalunk ellenünk való támadást, nem jelenti azt, hogy az ellenség félrevonult vagy alszik. A gonosz gyakran az Úr gyermekei háta mögött szövögeti gonosz terveit. A másik üzenet, hogy bármit tervezzen is a gonosz, Isten népe nyugodtan lehet, mert az Úrnak van hatalma megakadályozni a rosszat.

Bálám rádöbben, hogy nem ő rendelkezik Istennel, hanem az Úr ővele. Csak akkor tud szólni, ha Isten kijelenti magát neki, és üzenetet ad a számára. Az Úrral való találkozás is azon múlik, hogy Isten elindul-e felé. Magunktól nem juthatunk el Istenhez, csak akkor jön létre a találkozás, ha Ő elénk jön. Milyen jó, hogy Jézusban elénk jött, emberré lett, hogy könnyebben találkozhassunk Vele, és jobban megismerhessük Őt. Mi már az Igén keresztül naponta átélhetjük, hogy megszólít és útmutatást ad számunkra az Atya.

A király többször is próbálkozik, képtelen elfogadni, hogy nem az lesz, amit ő akar. Bizony, mi is gyakran hasonlítunk rá. Addig kísérletezünk, amíg azt nem olvassuk ki az Igéből, amit hallani akarunk. Vagy addig járunk igehirdetőtől igehirdetőig, amíg végre meg nem erősödünk akaratunkban. Ez azonban önbecsapás, ezért jó, ha elfogadjuk, amit Isten mond. Ha Krisztus katonái vagyunk, mondjuk mi is: parancs értettem, és okvetetlenkedés nélkül tegyük, amit mond a Főparancsnok.

Bálám látást kapott az Úr felől, és ezt továbbítja megbízója felé. Isten nem ember, és ezt jó nekünk is szívünkbe fogadni, nem ember, tehát más, mint mi. Így azután más a természete is, és ami minket jellemez, az Őreá nem jellemtő. Isten nem hazudik, nem vezet félre, nem változtatja meg szavát. Sőt, ígérni sem ígér olyat, amit nem teljesít. A próféciák nagy része is beteljesedett már, ami pedig még nem, az is be fog a maga idejében. Isten egyedül megbízható.

Bálám nemhogy nem átkozza meg Izráelt, hanem áldást mond rájuk, és pozitív jövőképet vázol fel a számukra. Isten kijelenti népével kapcsolatos tervét, és felragyog az ígéret Jákób csillagáról, a Messiásról. Mi már tudjuk, hogy ez a csillag az Úr Jézus Krisztus. Így azután mi lehetünk megnyílt szemű emberek. Sőt, azoknak kellene lennünk, Krisztus világossága által már mi is láthatjuk a láthatatlant. A naponkénti bibliaolvasás azt segíti, hogy beletekintsünk Isten láthatatlan világába. Így minden nap többlettel indulhatunk feladataink végzésére. Nemcsak emberi lehetőségeket és erőforrásokat láthatunk, hanem Isten országa kifogyhatatlan erőtartalékait. Mert a mi készleteink kimerülnek, de Istenéi soha nem merülnek ki.

Pál apostol a saját és munkatársai életét állítja követendő példaként a filippiek elé. Igen, az ő életük példa, de vajon az-e a miénk (Fil 3,15-4,9)? Ezért kéri, hogy amit megismertünk az Igéből, ami világossá vált Isten akaratából, azt éljük is. Mert nem elméletet, hanem az élethez való segítséget kaptunk az Igében. Azért adta az Úr, hogy ami eljut a szívünkig, azt építsük be a mindennapokba, abból legyen valóság.

Megragadó, ahogyan örvendezésre szólít fel, és ezt úgy teszi, hogy közben mindene fáj. Hiszen a bilincsek fájdalmas sebet okoztak neki, és a börtön sem volt egy luxushotel. Ám ezek sem tudják elszomorítani, örömét elvenni. Ne engedjük magunkat a Krisztusban való örömtől megfosztani. A sátán azt akarja, hogy örömünk elvesszen és helyette bosszankodással legyünk tele. 

Sőt, azt kéri az apostol, hogy mindenkor örüljünk. De így van-e ez? Mert a mindenkor való öröm azt jelenti, hogy a tanítvány akkor is örül, amikor más bosszankodik, mert az ő öröme Krisztusból fakad. Ha Krisztusban vagyunk, örömünk elmúlhatatlan, mert Ő a lételemünk.

Az örvendezés óv meg a csüggedéstől, az elkedvetlenedéstől és az aggódástól. A másik ellenszer az imádság. Csodálatos lehetőségek ezek, de vajon élünk-e velük? 

Életünk és dolgaink Isten előtt való feltárása, a Neki való átadás békességet eredményez. Miért? Mert tudjuk, hogy jó kezekben van életünk és a legfontosabb ügyeink is.

'Imádkozzatok és buzgón kérjetek!'

1. 'Imádkozzatok és buzgón kérjetek!' Bűnös voltunkért, Uram, ó, ne vess meg! Tiszta szívet és Szentlelket adj nékünk, Hallgass meg Fiad nevébe', ha kérünk.

2. 'Keressetek buzgón és megtaláltok!' - Téged keresünk, Uram: hogy bűn s átok Erőt ne vegyen mirajtunk, légy nékünk Égi utunk, igazságunk, életünk!

3. 'Zörgessetek buzgón Isten ajtaján!' - Elfáradtunk, Uram, e világ zaján; Ó, nyisd meg az égi béke szép honát, Add, hogy zenghessünk örök halleluját!

Isten áldásával.

Ne kukázz!

A

pusztában töltött időszak nem volt értelmetlen Izráel számára, mert közben megerősödtek, növekedtek, és most már számolni kell velük (4Móz 22,1-41). Immár nem lehet őket csak úgy félresöpörni, most már nem ők ijednek meg, hanem tőlük félnek. Moáb királya és népe is megrémül Izráel népétől, látja, hogy erősebb tőlük, fegyverrel nem mer kiállni ellenük, más módszerhez folyamodik. Az ellenség soha nem fogy ki a trükkökből, mindig van új ötlete. Most Bálám által akarja megátkozni őket. Az átkot akarja bevetni  ellenük, mert nem látja, hogy Isten népén nem fog az átok, akit Ő megáld, az áldott lesz, és ez ellen nem lehet tenni semmit. Kár, hogy nem látja: a harcon és az átkon kívül is lehetne más megoldást keresni. Ilyen mélyre jutott az ember, hogy nem lát más megoldást, mint a pusztítást, a másik legyőzését, megsemmisítését. Pedig mennyivel jobb Isten áldottjaival összefogni, velük munkálkodni és élni, mint ellenük dolgozni, az átokmondóval szövetkezni. Ne engedjük, hogy a Bálámhoz hasonló megoldások irányítsanak, hanem keressünk mást, és ha teljes szívből keresünk, az Úr mutat olyan megoldást, ami Őt tükrözi, ami nem pusztítani akar, hanem áldást közvetít.

Bálák követeket küld Bálámhoz, rá akarja venni, hogy átkozza meg Izráelt. Mi milyen módszerekhez folyamodunk? Nem szoktunk-e rosszra csábítani vagy rábeszélni másokat? A pénzt használja fel a meggyőzésre. Nem ismeretlen ez számunkra sem, hányszor használjuk fel a pénzt mások befolyásolására, véleményük megváltoztatására. Azt látjuk, hogy Bálám befolyásolható, a pénz nagyobb hatással van rá, mint Isten szava. Előbb hangsúlyozza, hogy az Úr feleletére vár, és aszerint fog cselekedni. Isten szava: nem. Bálám elmondja, hogy az Úr nem engedi meg, hogy elmenjen, de már nem teljesen azt mondja, amit az Úr mondott neki.  Azt elhallgatja, hogy az a nép áldott, Isten áldotta meg, így nem fog rajtuk az átok. És ha mégis elmenne, szembe kerülne Isten akaratával.

A követek visszatérnek Bálámhoz, még súlyosabb érv van velük: még több pénz. Bálám ingatag, és immár a honorárium győzedelmeskedett. Igaz, az Úr mondja, hogy menjen el, de csak azért, mert ő mindenképpen menni akar. Isten megengedi, hogy menjen, de nem ért vele egyet. Van ilyen is, hogy nem értjük meg Isten akaratát, makacsan ragaszkodunk a saját akaratunkhoz, és Isten azt üzeni: menj! Ennek azonban mindig megvan a következménye. Vizsgáljuk meg szívünket, mi van rá nagyobb hatással: az Úr szava vagy az anyagiak, egy jó állás, feljebb lépés a ranglétrán? Tudunk-e következetesen ragaszkodni az Úr szavához?

Bálám mégiscsak elmegy, mert vonzza a pénz, meg hát ugye egy királynak mégsem lehet nemet mondani, amit ad, el kell fogadni, és mit lehet tenni, el kell végezni a megbízatást. De sokan gondolkodnak így, egy nagyobb összeget, egy vezetőt visszautasítani nem lehet, meg az kellemetlenségekkel is jár. Így azután inkább Istennek mondanak nemet vagy válnak Vele szemben engedetlenné. Kinek engedek, az Úrnak vagy a világ csábításának? Mit teszek: áldok vagy átkozok? Krisztusban arra lettünk elhíva, hogy áldást örököljünk és adjunk tovább.

Bálám elment, Isten pedig utánamegy, tesz még egy próbát, hogy megállásra késztesse. Mert Urunk mindig utánunk jön, újra próbálkozik, mert nem akarja, hogy elessünk, hanem, hogy megálljunk. Azonban Bálám nem akar megállni, vakon megy tovább, és amikor a szamár észreveszi az Úr követét, és nem akar tovább menni, megveri. Hányszor vagyunk ilyen vakok és ilyen erőszakosak, akiknek semmi sem számít, csak saját akaratunk, a pénz és a hatalom? Azonban Bálámnak is meg kell állnia; egyszer Isten megállít, és akkor nem lehet tovább menni, mert ha nem változtatunk, az az életünkbe kerül. Hányszor szorongat az Úr különféle élethelyzetek által, amik jelzik, ne menj tovább ezen az úton, de nem vesszük komolyan. Aztán megszólal a szamarunk is, és mi csak megyünk tovább - de ne menjünk, gondolkozzunk el és vegyük komolyan Isten szavát! Mert az engedelmesség életet és üdvösséget jelent, az engedetlenség pedig halált nemz.

Pál apostol vallomását olvassuk arról, hogyan változott meg az élete és lettek mások az értékei (Fil 3,1-14). Korábban a hatalom, a pénz utáni vágy hajtotta, de találkozott vele az Úr. Őt is megállította a saját útján, mint Bálámot. Pálnak is kemény pillanat volt ez, de komolyan vette. Nem szállt szembe az Úrral, hanem felismerte, Ő a legnagyobb kincs. Meglátta, hogy döntés elé került, és ő Krisztust választotta. Mindent kárnak és szemétnek nevezett, és a szemét helye a szemeteskukában van, így hát oda dobta őket.

Sőt, nemcsak régen, hanem a levél írásakor is ugyanígy gondolja. Nem bánta meg korábbi döntését. A régi kincsek végleg elvesztették értéküket. Elvesztette-e már a régi élet és annak minden kincse a vonzerejét a szememben? Vagy régen kidobtam, de ma már újra kiveszem a kukából, mert úgy látom, azért ma is szépen csillognak. Pál nem kukázik, mert a szemét soha nem lesz érték. Ne kukázzunk mi sem, mert az érték, a kincs nem ott, hanem Krisztusban van, még ma is. Pál nem ingatag és nem változtatja meg véleményét. Miért nem változtat? Mert számára az egyetlen és igazi kincs Jézus. Ma is Ő a legfontosabb, ma is arra törekszik, hogy Krisztust megnyerje, vagyis minél jobban megismerje. Mert mit ér a világ minden pozíciója, legnagyobb tudománya, legtöbb kincse, ha Krisztust elveszítjük? „Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall” (Mk 8,36)? Pál megadta rá a választ, de nekünk is meg kell adni a feleletet. Te mit mondasz?

Pál tisztában van azzal, hogy még nem ért célba, ezért az előtte levőknek nekifeszülve fut a cél felé. Ehhez azonban arra is szükség van, hogy a mögötte levő dolgokat elfelejtse. Nem lehet a múltban élni. Nem az a fontos, mi volt tegnap, így akár rossz dolgok, akár sikerek vannak mögöttünk, le kell tenni őket. Teherrel nem lehet futni, vagy legalább is nem úgy, hogy győztesek legyünk. A futó mindig a célra néz. Az motiválja, hogy nyerjen, bajnok akar lenni, és ez ad erőt ahhoz, hogy ne adja fel, hanem tovább küzdjön. Mi is az Úrtól való jutalomra, az Isten országában levő örömre tekintsünk, mert nincs nagyobb motiváció, mint az, hogy Úrhoz tartunk. Nincs nagyobb ajándék, mint a kegyelem. A futáshoz kitartásra van szükség, az Úrral való élő kapcsolat tesz kitartóvá, Ő ad erőt hozzá.

Ím, nagy Isten, most előtted szívem kitárom

1. Ím, nagy Isten, most előtted szívem kitárom, Menedékem nincs sehol e földi határon; Ha te nem jössz bánatomra biztató szóval, Italom könny, a kenyerem keserű sóhaj.

2. Ha a világ nem tudná is számos bűnömet, Teelőled elrejtenem semmit sem lehet; Látja Lelked minden bűnöm, melynek átka sújt: Vedd le rólam, ó, Úr Isten, vedd le ezt a súlyt!

3. Jézusomra föltekintek a kereszt alatt, Nincs szívemnek nyugodalma vétkeim miatt; Ó, ne büntesd, Uram, azt, kit megtört a bánat: Szálljon reám irgalmadból béke, bocsánat!

4. Szent Fiadért, ki engemet vérén megváltott, Hallgass meg, ha bűnbánattal hozzád kiáltok! Vigaszoddal térj kegyesen beteg szívemhez, Hozzád térő gyermekednek, Atyám, kegyelmezz!

Isten áldásával.

Fogj hozzá bátran!

A

 csodálatos szabadulás és gyógyulás után Izráel népe ismét elindul és tovább vándorol egyik helyről a másikra (4Móz 21,10-35). A kígyómarásból való gyógyulás után sincs megállás, nem ez az ő helyük, ezért még nem lehet letelepedni, tovább kell menni. Sok csodát átélhetünk ebben a világban, de még sincs itt maradandó városunk, tovább kell menni. Gyakran egy-egy lelki élmény mellett le szeretnénk táborozni, nincs kedvünk és erőnk tovább menni, de mégis menni kell. Új tapasztalatok várnak ránk és új lehetőség a lélekmentésre, a bizonyságtételre. Hiszen amit átéltünk, az mások számára erőforrássá válhat. A pusztában átélt isteni csodák, az Úr vezetésének és segítségének tapasztalatai a későbbi nemzedékek erőforrásai lesznek. Ezek a történetek ihletik majd a zsoltárok egy részét, idézik őket a próféták és az apostolok, és így mi is erőt meríthetünk belőlük. Ahogy olvassuk, felragyog előttünk az Úr szeretete és hűsége, amellyel állandóan körülveszi övéit. Meglátjuk, Istenre mindig lehet számítani, sőt, egyedül Őbenne érdemes bízni.

Az érckígyóra való feltekintést követően lelkileg is rendbe jöttek, megtanulták: fölösleges aggodalmaskodniuk, nyugodtan rábízhatják magukat Szabadítójukra. Mert Ő a megfelelő időben megadja számukra mindazt, amire szükségük van. Gond nélkül vándorolnak, mert minden gondjukat Őreá vetették. Gond nélkül indulsz-e a mai napnak? Rávetetted-e minden gondodat Jézusra? Vagy még mindig aggódsz, élelem, ruházat, munka miatt háborogsz és veszekszel másokkal? Ha még így van, halld meg az Úr szavát, mert ezt pont neked mondja: „adok nekik vizet.” Az Úr kúthoz vezette őket, ahol vizet találtak, mert amit az Úr mond, az mindig valóság. Lehet, hogy nem látjuk mindig azonnal az Úr ígéretének beteljesedését, de sok bizonyság van mögöttünk, amire építhetünk, és ezek erőt adnak a hitben való továbblépéshez. Higgyük most is, hogy ha Ő vizet ígér, akkor lesz víz, lesz minden, amiért aggodalom van a szívünkben, amitől félünk.

Ez az ígéret legteljesebben az Úr Jézusban teljesedik be, Aki így hív magához: „Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék! Aki hisz bennem, amint az Írás mondta, élő víz folyamai áradnak annak belsejéből” (Jn 7,37-38). Halljuk meg a hívást és menjünk Hozzá, vegyük komolyan, hogy személy szerint most minket hív, Téged, aki olvasod e sorokat. Ha hív, indulj bátran, félelem nélkül, és fogadd el az élő vizet. Vedd át a vizet, és igyál, csillapítsd lelki szomjúságodat, mert csak az Úrnál, az élő víz által csillapszik szomjúságunk.

A gyógyulás megtapasztalása és a vízből való merítés után győzelmesen haladnak előre. Nem rémülnek meg az ellenfelektől, és nem keserednek meg az elutasítástól sem. Rádöbbennek, hogy ellenfelek mindig lesznek, és lesz elutasítás, meg nem értés is. Ám mindezek fölött győzhetünk az Úr neve által. Nem kell semmit tragikusan felfogni, hanem figyelni kell az Úrra, Aki jelen van, vezet és győzelemmel ajándékoz meg.

Amikor nagyobb néppel találják magukat szembe, az Úr bátorítást küld a számukra. Mert Ő jól tudja, mikor üti fel a fejét szívünkben a félelem, mikor van szükségünk megerősítésre. Csak figyeljünk állandóan felfelé, legyünk Vele összeköttetésben, és akkor mindig időben elér a szívünkhöz a szó, amiben töltés van.

Amikor Óggal találják szembe magukat, így szól hozzájuk az Úr: „Ne félj tőle, mert kezedbe adtam őt.” Mitől félsz most? Mi az, ami szorongatja szívedet, és nem hagyja, hogy békességben légy? Halld meg az Úr szavát: ne félj tőle! Hát nézz az Úrra, és ne félj, mert ha Őt látod, ha szava szívedig ér, elmúlik a félelem, ha hatalmasnak látszik is a probléma. Indulj ma azzal a hittel, hogy nem kell félni, mert az Úr a kezembe adta. Igen, Ő a kezedbe adta mindazt, ami félelmetesen tornyosul föléd, és úgy gondolod, nem tudod legyőzni, nem fog sikerülni. Ha Ő azt mondta, kezedbe adtam, akkor már a tiéd a győzelem, el van készítve, csak indulj bátran. Légy hálás, köszönd meg az Úrnak, hogy neked adta, amitől rettegtél, és menj tovább. Izráel Ógtól, Básán királyától félt, te írd be a helyére azt, amitől félsz, majd indulj tovább, és lásd meg, Izráel is legyőzte Ógot, te is győzni fogsz.

Pál apostol felvázolta előttünk az Úr Jézus szolgai életformáját, azt mondta, figyeljük meg Őt, és legyen a mi célunk is a szolgai lelkület és életforma (Fil 2,12-30). Mert Ő nem uralkodik, hanem szolgál. Egész életében a Hozzá hittel fordulók felé fordult, megérintette a leprást és a különféle beteget, és gyógyulást adott nekik. A bűnösöket pedig az Atyához segítette, és ott átélték az Úr kegyelmét. Most azt kéri, hogy mindent tegyünk meg, hogy ezen a szolgáló úton megmaradjunk, mert annyi minden el akar tőle csábítani, hiszen mi nem akarunk szolgák lenni. Mindenki szabad akar lenni, és inkább azt várja, mások szolgáljanak neki. Sőt azt igényeljük, hogy kiszolgáljanak. Azonban Jézus tanítványainak útja a szolgálat, és ehhez ad az Úr lehetőséget, felgerjeszti szívünkben az akarást, vagyis megláttatja, hogy mi az, amit nekünk kell elvégezni. És megadja hozzá az erőt és a lehetőséget is.

Arra figyelmeztet, hogy győzzük le az akadályokat, a bennünk felmerülő kétségeket. Mert a gonosz belénk oltja: nem érdemes hozzáfogni, úgysem fog sikerülni. Ezért írja Pál, hogy zúgolódás, vagyis morgás és kételkedés nélkül tegyünk mindent. A kételkedés, a habozás azt jelenti, hogy nem merek nekikezdeni, mert félek a kudarctól. Az ördög lényem mélyén azt susogja, hogy úgy sem fog sikerülni, jobb, ha bele sem kezdek. Azonban, ha az Úr indít, bátran fogjak hozzá, ne saját képességeimre nézzek, hanem az Ő csodálatos lehetőségeire és erejére. Minden lehetséges a hívőnek (Mk 9,23).

Lehetséges az is, ha az élet igéjére figyelünk, hogy csillagként ragyogjunk ebben a világban. Hogyan lehetséges? Úgy, ha Rá nézünk, mert Ő a nap, és a csillagok a nap fényét verik vissza. Így lehetünk mi is csillagok, ragyoghat az életünk az emberek előtt, és ráirányíthatja figyelmüket Isten kegyelmére.

A szolgáló életforma példája volt Timóteus, mivel Ő mindig Jézus Krisztus hasznát és érdekét kereste. Bizony, gyakran azért térünk le a helyes útról, mert a magunk érdeke és haszna az Úr elé kerül. Már csak a mi személyes boldogulásunk, minél jobb megélhetésünk és saját dolgunk lebeg a szemünk előtt, és nem figyelünk Urunk akaratára. Pedig az Úr Jézusnak kellene mindenben az első helyen állnia. Tartsunk bűnbánatot, ha nem így van, és szenteljük magunkat teljesen Neki. Legyen a legértékesebb a Vele töltött idő a számunkra, és legyünk készek mindenkor a Krisztus ügyéért áldozni magunkat. Oda tudom-e áldozni időmet, kedvenc szórakozásomat, vágyaimat Krisztusnak és Krisztusért?

Jézus, vigasságom! Esdekelve várom

1. Jézus, vigasságom! Esdekelve várom Áldó szavadat! A te jelenléted Megvidámít, éltet, Bátor szívet ad. Légy velem, Ó, mindenem! Nálad nélkül nem is élek: Te vagy örök élet!

2. Jézus, menedékem! Hű oltalmam nékem Te vagy egyedül! :/: Lelkem a viharból, Bűnből, minden bajból Hozzád menekül. Bár a föld Mind romba dőlt, S ha a pokol hada hány tőrt: Jézus maga áll őrt!

3. Jézus, üdvösségem! Te vagy földön-égen Örök örömem! :/: Kik szeretjük Istent, Zengjünk neki itt lent S otthon: odafenn! Lelkem esd, Hogy Te vezesd! S hazahívó szavad várom, Jézus, Vigasságom!

Isten áldásával.

Gyógyító szérum

E

dóm elutasította Izráel kérését, és nem engedte át őket a saját területén, így meg kellett tanulniuk az elutasítást (4Móz 21,1-9). Fel kell dolgozniuk, hogy nem megy minden simán, nem segíti őket mindenki, hanem van ellenséges indulat, hátráltató magatartás is. Mi is számtalanszor szembetaláljuk magunkat elutasítással, nem mindig támogatják elképzeléseinket, és nem mindenki ad nekünk igazat. Hogyan reagálunk erre? Megsértődünk, és csak azért is keresztül visszük akaratunkat, hadd lássák, velünk nem lehet packázni, vagy ilyenkor is az Úrra nézünk? Az Urat is elutasították Gadarában. Amikor megszabadította az ördöngőst, nem engedték, hogy bemenjen hozzájuk a városba, hanem elküldték. Isten elküldte Jézusban hozzájuk szeretetét és kegyelmét, és ők elutasították. Nem kellett az életet helyreállító kegyelem, ám Jézus nem sértődött meg, elfogadta döntésüket, és továbbment. Benne nincs bosszúvágy, nincs dac, nincs „azért is megmutatom”-lelkület. Ő állandó kapcsolatban van a mennyei Atyával, mindig akaratára figyel, így tovább tud menni. Tudja, máshol is szükség van Rá.

Nemcsak elutasították őket, hanem meg is támadták a kánaániak. Most találkoznak először ellenséges magatartással, azzal, hogy meg akarják akadályozni az ígéret földjére való bevonulást. Arád királya meg akarja akadályozni, hogy birtokba vegyék azt, ami az övék. Ám az Úrhoz fordultak és győztek.

Az ellenség ma is támad, mert van ellenség, és a célja, hogy minket is megakadályozzon  az ígéret birtokbavételében. Ez azt jelenti, hogy mindent megtesz, hogy Isten országa erőforrásait ne tudjuk felhasználni életünkben. A Szentlélek által erőt kaptunk, de meglátszik-e ez a rendkívüli erő a mindennapjainkban? Tudjuk-e használni, amit kaptunk, vagy az ördög elhiteti velünk, hogy az soha nem lesz a miénk? Az Úr azt ígérte, hogy akik hisznek és megkeresztelkednek, azokat jelek követik - látszódnak-e ezek a jelek? Hisszük-e, hogy egy mustármagnyi hit által Isten hatalmas dolgokat cselekszik az életünkben, és mindazok életében, akikért imádkozunk? Pedig az az ígéretünk van, hogy ha azt mondjuk a hegynek, ugorjon a tengerbe, megtörténik. Hegynek látszó problémáink eltűnnek-e, megoldódnak-e hitünk által? Jézus neve által győzhetünk és birtokba vehetjük Isten országának minden erőforrását. Mert az Úr gazdagon megáldja övéit.

A nép kerülőutat tesz, de nem jól viselik, megkeserednek. Pedig vannak kerülőutak, van, amikor nem sikerül azonnal, amit eltervezünk. Elmegy valaki egy lelki alkalomra, vagy lelkigondozótól kér segítséget, és azt gondolja, azonnal megoldódik a probléma, de nem így történik, ezért csalódik. Van, amikor az Úr hosszabb úton vezet, nem mindenkit gyógyított meg azonnal, például a tíz leprásnak betegen kellett Jeruzsálembe indulnia, és csak útközben tisztultak meg. Hogy viseljük a kerülőutakat? Békességgel, az Úr akaratának elfogadásával és azzal a hittel, hogy szükségünk van rá? Jó, amikor meglátjuk, hogy a kerülőút is javunkat szolgálja. Ne engedjük, hogy a keserűség hálózza be szívünket, hanem fogadjuk hálás szívvel a váratlan eseményeket, és bízzunk abban, hogy az Úr javunkra fordítja. A kerülőút sok áldást rejtegethet, ha alázattal fogadjuk.

Azonban Izráel népe megkeseredett és Isten ellen beszélt. Hitványnak nevezték a mannát, azt az eledelt, amit az Úr adott nekik minden nap. Beleuntak a mannába. Jó, ha mindent hálás szívvel veszünk az Úr kezéből és megköszönjük azt, amit adott. Bizony, mi is hányszor hitványnak nevezzük az ételt, amit épp az asztalra tettek, nem vagyunk megelégedve lakásunkkal, ruházatunkkal, munkahelyünkkel. Hányan élnek a megélhetési küszöb alatt. Milyen sokan éheznek és halnak meg alultápláltság miatt. Hány fiatalnak nincs lehetősége tanulni, képezni magát, és milyen sokan munkanélküliek. Adjunk hálát Urunknak, ha nekünk mindezek megvannak.

Jó ezt a történetet komolyan venni, mert a megkeseredés kígyója mindannyiunkat fenyeget. Mérge halálos. Isten ítélete is benne van a kígyómarásban, megítéli az elégedetlen és háládatlan népet. Azonban az ítéletben megjelenik a kegyelem is. Áldott legyen az Úr, mert a bűnbánat után megadja a megmenekülés és gyógyulás útját. Az ítélet, a kígyók megjelenése bűnbánatra serkentette Izráelt. Végre felismerték bűneiket, és az Úrhoz fordultak. A gyógyulás útja egy póznán függő rézkígyó. A gyógyulás módja pedig a hit. Hit által megy végbe a szabadulás, a gyógyulás. A póznára kell feltekinteni, és aki ezt megteszi, vagyis hiszi, hogy ha ránéz, nem hal meg, az életben marad. A hittel felnézőnek nem árt a kígyóméreg.

A bűnnek is halálos mérge van, emberi módszerekkel nem lehet kigyógyulni belőle, de Isten felállíttatta a keresztet, és aki hittel tekint fel rá, az meggyógyul, megszabadul, új életre jut. Tekints fel Jézusra, a keresztre, bármilyen nyomorúsággal küszködsz is. Lehetsz drog- vagy alkoholfüggő, uralhat a számítógép vagy a játékszenvedély, tekints fel a keresztre, és meggyógyulsz. Az Úr Jézus kereszthalála a bűn elleni egyedüli szérum, nincs más. Élj a lehetőséggel és gyógyulj, szabadulj Jézus által. Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz, javasolta Pál apostol a filippi börtönőrnek. Ennél jobb tanács ma sem létezik.

Pál apostol is az Úr Jézusra irányítja gondolatainkat és figyelmünket (Fil 2,1-11). Tisztában van azzal, hogy Nélküle minden jobbra való törekvésünk meddőnek bizonyul. Azt kéri, hogy egymást tartsák különbnek maguknál, és legyenek tekintettel a másikra is. Pál nagyon jól látja, hogy az óember természete megbújik még bennük, és önzővé teszi őket. Hiszen mi is elsősorban magunkat tarjuk  különbnek, és ezt érzékeltetjük is, és legtöbbször csak saját érdekeinkre vagyunk tekintettel.

Az apostol nagyon jól tudja, hogy saját erőből ezen nem tudunk változtatni, ezért folytatja, és azt írja: az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is volt. Ezzel rámutat, hogy Krisztus indulatára van szüksége, csak Ő képes arra, hogy a másikat különbnek tartsa önmagánál. Ezért csak akkor lesz változás, ha Ő él bennünk. Kérjük meg alázattal, jöjjön be a szívünkbe, és formálja át az atyáinktól örökölt indulatunkat. Mert a Szentírás üzeni: az örökölt, az oly sok gondot okozó indulataink Krisztusban megváltozhatnak.

Milyen az Ő indulata? Alászálló. Az Ő természete, hogy föntről, az Atya mennyei világából, a jobból érkezik a rossazabba. Mi mindig a rosszból a jóba igyekszünk, mindig lentről akarunk magasra törni. Ez azonban azt eredményezi, hogy eltiprunk másokat. Lesöpörjük azt, aki fent van, hogy mim kerülhessünk a helyére. Jézus azonban önként hagyta el az Atya világát, hogy felemelhessen minket.

Ebben a világban szolgai formát vett fel, ezzel megmutatta számunkra a krisztusi élet természetét. Szolgai természet. Ő maga is egész földi élete alatt szolgált és szolgai életformát folytatott. Nem a kényelem, a megélhetés hajszolása fűtötte, hanem az emberek iránti szeretet. Szolgaként járta a világot, ahogyan Pál is tette. Aki szolgál, az odafigyel a másikra, hiszen a szolga másokért él. Talán pont ez a keresztyén egyház egyik nagy kísértése, hogy nem megvetett szolgaként akar jelen lenni a világban, hanem megbecsült úrként. Ezért nem átható a bizonyságtétele, ezért vagyunk erőtlenek, mert nem akarunk szolgák lenni.

A szolga jellemző vonása az engedelmesség, ez a dolga, azért tartják, hogy tegye, amit a gazda mond neki. Krisztus szolgái is azt teszik, amit a Gazda mond nekik, akkor is, ha ez az életükbe kerül. Hiszen a Mester is belehalt a szolgálatba. Jézus korában sok rabszolgát megöltek, az Úr Jézus is életét adta azért, hogy ezzel a szolgálatával megmentsen másokat. Ma is a szolgáló életforma vezet egyedül előbbre, és kínál megoldást. Amíg másokból akarunk élni, mindig ellenállás, háborúság vesz körül minket. A krisztusi ember nem másokból, hanem másokért élő ember.

            Áll a Krisztus szent keresztje

Áll a Krisztus szent keresztje Elmúlás és rom felett, Krisztusban beteljesedve Látom üdvösségemet.
2. Bánt a sok gond, űz a bánat, Tört remény vagy félelem: Ő nem hágy el, biztatást ad: Békesség van énvelem.
3. Boldogságnak napja süt rám; Jóság, fény jár utamon: A keresztfa ragyogásán Fényesebb lesz szép napom.
4. Áldássá lesz ott az átok, Megbékéltet a kereszt; El nem múló boldogságod, Békességed ott keresd!
5. Áll a Krisztus szent keresztje Elmúlás és rom felett, Krisztusban beteljesedve Látom üdvösségemet.

Isten áldásával.

Krisztusban

I

zráel népe megérkezett a Cin-pusztához, ott hal meg Mirjám, és eltemetik (4Móz 20,1-29). A lázadás következményével kell szembenéznie, mert az Isten elleni lázadás, az akaratával való szembefordulás mindig pusztulást és halált eredményez. Szomorú látni, hogy Isten választott népének szívébe is befurakodott az elégedetlenség és a zúgolódás. Mi van a szívünkben? Megelégedettség, öröm, vagy zúgolódás és elégedetlenség? Jó szembenézni a bennünk zajló folyamatokkal, a lényünk mélyén meghúzódó indulatokkal. Mert ha nem látjuk, mi van bennünk, és nem számolunk le az Úr elleni lázadással, ha nem feszítjük Krisztussal keresztre az óembert, mindig problémáink lesznek. Tele leszünk csalódással, amint Izráel is tele volt.

Nem tanultak Isten ítéletéből, sem Mirjám halálából, ismét perlekedni kezdtek Mózessel és Áronnal. Még mindig nincs bizalom szívükben az Úr felé. Lázadnak Isten ellen, mindenért Őt okolják, rossz helyre hozta őket az Úr - mondják. Pedig nem ez a végállomás, hanem az ígéret földje. A megnyúlt utazási időt pedig bűneiknek, engedetlenségüknek köszönhetik. Mi is hányszor úgy gondoljuk egy nehezebb helyzet megoldása után, hogy nem lesz több gond és probléma. Pedig a vándorlás azt jelenti, mindig jönnek újabb gondok. A megélhetés, a munka, az anyagiak mindig problémát jelentenek, mindig meg kell oldani ezeket a kérdéseket a hívőknek is, de nem mindegy, hogyan nézünk velük szembe. Lehet hittel, az Úrra tekintve, bízva abban, hogy Ő ígéreteit betartja és népéről minden helyzetben gondoskodik. Ne engedjük, hogy a megélhetés gondjai megfojtsák az Igét.

Mózes és Áron a mostani problémát, a vízkérdést is az Úr elé vitték. Milyen nagyszerű, hogy mindent oda tudnak vinni Isten elé, mindent megbeszélnek Vele, és mindenben az Ő segítségét kérik. Az Úr válaszol, a sziklából kell vizet fakasztani. Vagyis úgy kell a nép elé állni, hogy meglássák, Isten a pusztában, a sziklás terepen is tud vizet adni. Az Úr őket is belevonja ebbe a feladatba, de úgy kell hozzáfogni, hogy egyértelmű legyen: Isten cselekedett.

Mózes itt tévedett, a nép állandó elégedetlensége és zúgolódása megviselte idegeit, és így haraggal állt eléjük, úgy szólt a néphez és úgy ütött a sziklára, hogy a nép számára ebből az jött le, hogy Mózes adja a vizet. Amikor Jézus megsokasította a kenyeret és a halat, a tanítványok kezébe adta, és ők osztották szét a sokaságnak. Azonban mindenki előtt világos volt, hogy nem a tanítványok, hanem Jézus szaporította meg az élelmet. Az ellátást, a gondoskodást egyedül Jézusnak köszönhetik. Mózes és Áron az Úr dicsőségéről önmagára vonta a nép figyelmét, ezért nem mehetnek be ők sem az ígéret földjére. Az Úr megmutatja dicsőségét, szentségét, és ezt ember nem kisebbítheti meg.

Mózes Edómhoz küld követeket, engedélyt kér az országukon való áthaladásra, ám az edomiták nem adják azt meg. Testvérnépek, mégis ellenségeskednek, régi viszály fölött nem tudnak napirendre térni. Miért? Mert csakis az Úrban oldhatók meg a problémák, Tőle nyerhetünk bűnbocsánatot, és akkor mi is képesek leszünk megbocsátani. Isten életünkben való jelenléte nélkül képtelenek vagyunk egymást megérteni és segíteni. Isten szívünkben való munkája nélkül semmit sem változunk.  Évezredek telhetnek el, fejlődhet a tudomány, de ha belül, a lényünk mélyén nem változunk meg, nem lesz változás.

Eljött Áron halálának is az ideje, ő sem mehet be az országba, szolgálatát, főpapi tisztét fia, Eleázár veszi át. Ebből megláthatjuk, hogy itt időnk lejár, nincs kivétel, de az élet megy tovább, a szolgálat folytatódik. Lesz, aki átveszi és viszi tovább. Ne féljünk, nem áll meg az élet utánunk sem. Isten ad olyan személyeket, akik hűséggel viszik tovább az Ő ügyét, építik Isten országát.

Az Újszövetségből továbbra is páli levelet olvasunk, de már a filippibeliekhez írottat (Fil 1,1-30). Filippi Európában található, itt ért először európai földre az evangélium. Pál apostol szívében érkezett meg, és néhány embernél befogadásra talált. Az Úr megnyitotta Lídia és még néhány személy szívét, és ők befogadták az Urat. Innentől kezdve elindult a gyülekezet élete. A közösség növekedni kezdett, tagja lett a börtönőr és a jövendőmondás nyomorúságából megszabadult kislány. Az Úr hatalmasan munkálkodott közöttük, megmutatta erejét és életeket formáló hatalmát.

Pál fogságból írja ezt a levelét is, de nem szomorúság sugárzik belőle, hanem az öröm. Ebben az iratban fordul elő a legtöbbször az öröm kifejezés. Mert Pál nem a börtönre, a szenvedésre tekint, hanem az Úrra. Valóban igaz, hogy akik Őreá tekintenek, felvidulnak. Tekintsünk mi is Rá, ne arra figyeljünk, ami körülvesz, hanem az Úrra, mert az öröm Belőle fakad.

Pál hálás ezért a közösségért Istennek, van-e hála a mi szívünkben közösségeinkért? Tudunk-e örülni a testvéreknek? A filippiek aggódtak az apostolért és a misszióért. Úgy gondolták, Pál fogságával kárt szenved az evangélium ügye. Pál rámutat, hogy nem történt kár, mert ő a börtönben is Jézus Krisztus tanítványa. Az evangélium ott is terjed. Élete és szolgálata ott is hatással van. Bár mi is így állnánk hozzá Isten országhoz, hogy bárhol legyünk is, tanítványok vagyunk. Ahol megfordulunk, hatást fejtünk ki, mert azért küld az Úr különféle helyzetekbe, hogy az ott élők általunk találkozzanak a kegyelemmel.

Csodálatos bizonyságtételt mond Pál, számára Krisztus az élet, vagyis Ő a minden. Jézus tölti be lényét, csak Neki él, Őreá figyel, és így akarata a leglényegesebb. Mi az élet nekem? Mi jelenti az életet? Krisztus vagy valami más? Mennyi embernek a munka, a szórakozás, a különféle szenvedélyek jelentik az életet. De ezekre rámegy az életünk. Krisztusban viszont életet nyerünk, mégpedig örök életet, így már a halál is nyereséggé válik, hiszen Vele lehetünk. Aki Krisztusban van, az halála után is Azzal él, Akinek a földön szentelte életét.

Krisztusom, kívüled

Krisztusom, kívüled nincs kihez járulnom, Ily beteg voltomban nincs kitől gyógyulnom. Nincs ily fekélyemből ki által tisztulnom, Veszélyes vermemből és felszabadulnom.
2. Gyújtsd meg szövétnekét áldott szent igédnek És bennem virraszd fel napját kegyelmednek; Igaz utat mutass nékem, szegényednek, Járhassak kedvére te szent Felségednek.
3. Várlak, Uram, azért reménykedő szívvel, Miként a vigyázó virradást vár éjjel; Hozd fel szép napodat nékem is jó reggel, Hogy szolgálhassalak serényebb elmével.
4. Dicsértessél. Atya Isten, magasságban, Mi Urunk Krisztussal mind egy méltóságban, És a Szentlélekkel mind egy hatalomban: Háromság egy Isten, áldj meg dolgainkban.

Isten áldásával.