Figyeljünk az Úr szavára

A

 hetedik hónap ünnepéről olvasunk most; a hetes a befejezés, a megpihenés és az elengedés szimbóluma (4Móz 29,1-40). A hetedik napon az Úr megpihent minden munkájától a teremtéskor, majd később azt a parancsot kapták, hogy a hetedik év az elengedés éve, amikor az adósságot el kell engedni, a földet meg kell pihentetni. Fontos motívum az elengedés, Isten megbocsát övéinek, de nekik is el kell engedni a másik vétkét, tartozását. Mennyire működik az elengedés a mi életünkben? Vagy mi inkább elraktározzuk a vétkeket, sérelmeket? Az Úr azért jött, hogy eltörölje minden bűnünket, mi se jegyezzük fel, hanem mindent bocsássunk meg.

A hónap tizedik napján egyhetes ünnep következik, és az Úr hangsúlyozza, hogy tartóztassák meg magukat minden saját vágytól, akaratuk teljesítésétől. Miért mondja? Mert oly könnyen megfeledkezünk arról, hogy teljesen az Úrnak szenteljük magunkat. Hamar a munkánk, saját kedvtelésünk kerül előtérbe, Isten azonban azt kéri, mindentől tartóztassuk meg magunkat, és szánjuk Neki időnket, erőnket. 

Ezzel azt is üzeni az Úr, hogy folyamatosan növekednünk kell a hitben, és kitartóan fegyelmezni kell önmagunkat. Ma nem szeretjük a fegyelmet, azonban ez a krisztusi élet velejárója. Pál apostol is megfegyelmezte önmagát és szolgálatra alkalmassá tette, nem a teste irányította, hanem ő vette irányítás alá testét, érzelmeit, vágyait, ösztöneit. Ma gyakran pillanatnyi testi, lelki állapotunk határozza meg a gyülekezetbe való járást és a szolgálatot is. Az Úr azonban azt akarja, hogy mindig az Ő vonzása legyen a döntő, Vele akarjunk találkozni, és ennek rendeljük alá életünket. Az önfegyelem szenvedéssel jár, azt pedig nem szeretjük. Megszoktuk már a fájdalmaktól való azonnali szabadulást. Azonban Jézus soha nem menekült, szembenézett a fájdalommal is, a Gecsemáné-kertben megharcolta ezt és győzött, kimondta: ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem ahogy Te, Atyám.

A zsidókhoz írt levél szívünkre helyezi, hogy az eddigieknél még jobban figyeljünk mindarra, amit hallottunk, vagyis az Igére, az Úr szavára (Zsid 2,1-4). Isten azért szól a Fiú által, hogy komolyan vegyük és hallgassunk rá. Itt egy hajózási kifejezés olvasható. Úgy figyeljünk Jézus szavára, mint a hajó kormányosa a hajnalcsillagra - annak alapján tájékozódtak, határozták meg a helyes irányt. Ha nem figyeltek rá, elvétették a célt vagy zátonyra futottak.

A keresztyének számára az Úr Jézus a hajnalcsillag, Rá figyelve látjuk meg a helyes irányt. Szava az iránytű, ami által mindig tarthatjuk az irányt, és célba érkezhetünk.

A gonosz azt akarja, hogy elsodródjunk az Úrtól, és bizony, ez nagy veszély, mert könnyebb magunkat az árral sodortatni, mint szembeúszni vele. Ez azt jelenti, hogy könnyen azt tesszük, amit a többség, úgy gondoljuk, így elkerüljük a döntés felelősségét, és néha azt is hisszük, hogy amit sokan tesznek, az jó is. A szentíró határozottan mondja, vigyázzunk, figyeljünk, mert nagy a sodrás, de ne hagyjuk magunkat elsodorni.

A horgony, a megtartó erő az Ige, azt hallottuk és halljuk is, rajta keresztül szól az Úr. Az evangéliumokban találjuk Jézus igehirdetését. Ezért az evangéliumok olvasása nagy jelentőségű. Akkor ismerjük meg igazán az Urat, életünkkel való tervét, ha minél többször olvassuk az evangéliumokat. Ha egyet elolvastunk, kezdjünk hozzá egy másikhoz, majd ezt követően az Apostolok Cselekedeteiről írott könyvvel folytassuk, és ezt követően jöhetnek a levelek, majd az Ószövetség.

Az Ige komolyan vételétől függ az üdvösségünk. Ha komolyan vesszük az Úr szavát, átéljük Isten kegyelmét. A Szentírás mutat rá bűneinkre, és mondja el a megoldást is. Isten drága kegyelme a megoldás. Jézus Krisztus nélkül nem juthatunk el az örök életre.

Az igehirdetését ma is megerősíti az Úr. Az olvasott és hirdetett Igében erő van, amely megváltoztatja a szívünket, gondolkodásunkat, gyógyítja megbetegedett lényünket. A hirdetett Ige nyomán ma is átélhetjük a bűnből való szabadulást. Urunk végezze el szívünkben munkáját, miközben olvassuk és hallgatjuk az evangéliumot. Mi pedig napról napra figyeljünk jobban az Úr szavára.

Rád tekint már hitem, Megváltóm, Istenem

1. Rád tekint már hitem, Megváltóm, Istenem, A Golgotán: Halld könyörgésemet, És vedd el vétkemet; Mostantól hadd legyek Tied csupán.

2. Szívemet töltse be Kegyelmed ereje Buzgósággal! Meghaltál érettem; Add: szívem s életem Teérted éghessen Forró lánggal!

3. Ha elfog utamon Félelem s fájdalom: Fogd kezemet! Derítsd fel éjemet, Szárítsd fel könnyemet: Tévelygésben ne hagyd Én lelkemet!

4. Éltem ha fogyva fogy, És a halál ahogy Jön már felém: Megváltóm, ments te meg Kétségtől engemet, Nálad hogy üdvömet Meglássam én.

Isten áldásával

Jézus ma is ugyanaz

A

z ünnepek megtartását helyezi Izráel népének szívére Isten (4Móz 28,16-31). Fontosak az ünnepek, mert megállásra és emlékezésre késztetnek. Ilyenkor meg kell állni és visszaemlékezni az Úr munkájára, hatalmas csodáira, amiket életünkben elvégzett. Az ünnep erőforrás is, hiszen a korábbi megtapasztalások a jelenben adnak reménységet, és erősítik Istenbe vetett hitünket.

A páskaünnep kerül most előtérbe, hiszen ez a nap Isten szabadítására mutat. Ez a nap emlékezteti őket arra, hogy létük és mostani helyzetük az Úrnak köszönhető. Reménytelenül rabszolgák voltak, emberileg semmi esély nem kínálkozott a szabadulásra. Egyetlen lehetőségük az Istenhez való kiáltás volt, ők megtették és átélték, hogy az Úr meghallgatta kiáltásukat és a lehetetlen valósággá vált. Szabadok lettek, és Isten vezetésével új életet kezdtek el. Számunkra is egyetlen esély a felfelé nézés, az Úrhoz való kiáltás. Ne adjuk fel, ne keseredjünk el, mert van még egy esélyünk, ez pedig Isten nevének a segítségül hívása. Forduljunk Hozzá bátran, kiáltsunk, és Ő meghallgatja a kiáltást. Elénk jön szabadításával, és lehullnak a bilincsek, és elkezdhetünk egy új életet.

Az ünnep hét napig tart: hét nap Istennel. Ez valóban egy igazi hitmélyítő konferencia. Együtt Istennel. Ezt erősíti a hétköznapi munkától való tartózkodás. Így lesz koncentrált Istenre figyelés az egész hét. Mindent félretesznek azért, hogy Vele legyenek. Egész nap és egész héten Istennel lenni. Mi képesek vagyunk-e egy egész napot az Úrral tölteni? Ünnepeink arról szólnak-e, hogy akkor csakis Isten a fontos, Neki szenteljük azt a napot és egyre jobban elmélyedünk az Ige megismerésében? Minden vasárnap ünnep, hiszen az Úr győzött a halál fölött, de tényleg Őt ünnepeljük, Övé az egész nap? Mert nemcsak az istentiszteleten lehetünk az Úrral, hanem otthonainkban is. Az istentisztelet órája csak egy kis szeletkéje az Úr napjának, csak ennyit adunk Neki abból, ami az Övé, vagy az egészet Neki szenteljük?

Hányszor istentiszteletre is saját dolgaink végzésből érkezünk, azt követően pedig visszatérünk saját magunk szórakoztatásához. Istentiszteletről a tévé, a számítógép elé ülünk, kézbe vesszük telefonunkat, és vége a szent pillanatnak. Isten azt kéri, hogy az ünnep napján koncentráltan legyünk Vele, valóban ne mással foglalkozzunk, hanem keressük Őt. Legyen fontos az Úrral való kapcsolat, és jelentsen nagy örömöt az Ige olvasása. Erre lehet magunkat hangolni, a belső megfáradtsággal, tunyasággal szembe lehet szállni. Ha nem tudunk az Úr szavaira figyelni, hogyan lehet, hogy a világ híreire és más egyéb dolgokra pedig tudunk koncentrálni? Amennyiben az Úrra hangoljuk szívünket, átéljük, hogy az Ige felüdít.

Fontos szerep jut a kecskebak bemutatásnak, hiszen ez veszi magára bűneiket, és így átélhetik az Úr bocsánatát, a felszabadulást. Ez az áldozat jelzi, hogy a bűn ma is jelen van életünkben, így mindenkor szükséges vele szembenézni, belőle megtisztulni. Az Úr Jézus vette magára bűneinket, vére által van szabadulásunk. Minden nap hálásak lehetünk a bűntől való szabadulás lehetőségéért. Mi nem sokra megyünk a bűnnel, de Jézus Krisztus felvitte a keresztre, odaszegezte adóslevél formájában, és minden adósságunkat megsemmisítette. Ezáltal tiszta lappal kezdtünk újat. Csodálatos lehetőség ez, elképesztő hír, hogy elengedik az adósságot, hogy nem kéri tőlünk számon az Úr, mert már ki van fizetve. Adjunk érte hálát és dicsőítsük Urunkat.

A Zsidókhoz írt levél középpontjában a Fiú áll, Őreá mutat, és azt mondja, Ő mindennél és mindenkinél nagyobb, nincs Hozzá fogható (Zsid 1,5-14). Ez az írás végig az Úr Jézusról beszél, a szerzőnek tele van a szíve Vele. Úgy mutatja be, mint egyetlen és elégséges szavát Istennek, aki minden problémára megoldás. Nincs másra szükségünk, csak egyedül Őrá.

Minden mennyei és földi teremtménynél hatalmasabb az Úr, mert Ő Isten Fia, az Atya bizonyságot tett mellette, amikor kijelentette: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm” (Mt 3,17). Jó azt is meglátni, hogy az Úr trónja örökké megáll, vagyis soha el nem múlik. Jézus örökkévaló Úr. A magunk választotta hősök és sztárok élete lealkonyul, akiért tegnap odavoltak, mára a feledés homályába merültek. Emlékezzünk vissza, kiknek a képeit raktuk ki gyerekkorunkban szobánk falára? Ezt követően nézzük meg, kiknek a képei díszítik gyermekeink, unokáink szobáját? Hol vannak már azok, akikhez mi akartunk hasonlítani? A legtöbbet már elfelejtették, esetleg sikerük évfordulóján megemlékeznek róluk. Ezzel szemben Jézus soha nem múlik el, dicsősége örökké megmarad. Ezért kaparjuk le a falról az emberi hősöket, és állítsuk helyére Urunkat. Ne a falra tegyük a képét, hanem hívjuk be Őt magát az életünkbe, mert Ő nyújt számunkra hathatós segítséget.

Minden megváltozik körülöttünk, a világcsúcsok megdőlnek, a bajnokok megöregszenek és erőtlenné válnak, majd meghalnak, de az Úr megmarad örökké. Ő mindig ugyanaz, vagyis minden korban ugyanarra a teljesítményre képes. Mindig ugyanúgy lehet Rá számítani. Ő ma is képes meggyógyítani a gyógyíthatatlannak mondott beteget, meg tud szabadítani minden függőségből, és ma is megbocsátja bűneinket. Ő ugyanazt nyújtja ma is, mint amikor a földön járt. Ezért bízzunk Benne, forduljunk Hozzá bátran, mert aki hívja és várja Őt, soha nem csalódik.

Aki értem megnyíltál

1. Aki értem megnyíltál, Rejts el, ó, örök kőszál! Az a víz s a drága vér, Melyet ontál a bűnér', Gyógyír légyen lelkemnek, Bűntől s vádtól mentsen meg!

2. Törvényednek eleget Bűnös ember nem tehet; Buzgóságom égne bár, S folyna könnyem, mint az ár: Elégtételt az nem ad, Csak te válthatsz meg magad.

3. Jövök, semmit nem hozva, Keresztedbe fogózva, Meztelen, hogy felruházz, Árván, bízva, hogy megszánsz; Nem hagy a bűn pihenést: Mosd le, ó, mert megemészt!

4. Ha bevégzem életem, és lezárul már szemem, Ismeretlen bár az út, Hozzád lelkem mennybe jut: Aki értem megnyíltál, Rejts el, ó, örök kőszál!

Isten áldásával.

Isten szól

M

ai Igénkben az Úr népe szívére helyezi a Neki szóló áldozatok megszabott időben való bemutatását (4Móz 28,1-15). Fontos ezt hangsúlyozni, hiszen könnyen belefáradunk az Úrral való kapcsolatba, könnyen elhanyagoljuk az alkalmakon való részvételt. Ahogy múlnak az évek, megszokottá válik minden, és gyakran fontosabbá válnak saját ügyeink, mint az istentisztelet. Az Úr ismeri szívünket, és azért mondja, hogy vigyázzatok! Nekünk is komolyan kell vennünk ezt a felszólítást, mert bizony, minket is megkísért, hogy egy idő után valami a csendesség elé vagy a helyére kerül. Úgy gondoljuk, az Igét később is elolvashatjuk, később is elcsendesedhetünk, és aztán szépen lassan elfelejtkezünk róla, vagy magukkal sodornak az elvégzendő feladatok, és a legfontosabb kimarad. Legyen rendje a csendességünknek, amihez igyekezzünk tartani magunkat, hiszen ilyenkor töltekezhetünk fel, és az indulás az egész napot meghatározza. Ha jól, az Úrral indulunk, az meg fog látszódni egész nap az életvezetésünkön, a munkához való hozzáálláson és emberi kapcsolatainkon is.

A tűzáldozat bemutatásával kapcsolatban Isten a reggeli és esti áldozat ritmusát hangsúlyozza. Ezzel rámutat, hogy szükségünk van reggel és este is odaállni az Úr elé. Vele indulhatunk és Hozzá érkezhetünk a nap végén. Vele zárhatjuk hálás szívvel napunkat. Mert csodálatos, hogy mennyei Atyánk vár, vár, mint a gyermekét, érdekli mindaz, ami velünk történik, fontos számára mindaz, ami ér minket.

Atyánk vár reggel és este is, azt szeretné, ha minden nap Tőle indulnánk el, lábai előtt kezdenénk a napot, hogy az Ő szava vezessen egész nap. Reggel talán még csak Elé is járulunk, de este Vele zárjuk-e napunkat? Vagy akkor már inkább a tévé, az újság, a telefon vonz, mert ezek mellett tudunk megpihenni. Urunk azonban hív, ne hagyjuk csalódni, ne engedjük, hogy hiába várjon, mert úgy van, amint a zsoltáros is írja: „Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok segítséget” (Zsolt 62,2). Jó Vele zárni a napot, Igével és imádsággal álomba merülni. Mert nagy hatása van lelkünkre és pihenésünkre mindannak, amit az alvás előtti percekben teszünk. Aki Igét olvasva alszik el, annak lénye nyugodtabb, békésebb lesz, az álom valóban felüdíti.

Már az Ószövetségben is arról olvastunk, hogy Isten szólt Mózeshez, most azt látjuk, hogy nemcsak hozzá szólt, hanem sokszor megszólította az embert, mert nem hagyja magát bizonyság nélkül (Zsid 1,1-4). Isten azért szól, mert kapcsolatba akar lépni velünk, és az emberi beszéd által mondja el számunkra, hogy kicsoda Ő. Hiszen azt akarja, hogy megismerjük, hogy ne torz képek alakuljanak ki Róla bennünk, hanem a valóságot lássuk. Mindez úgy lehetséges, ha Ő maga mutatkozik be. Mert más dolog valakit hírből ismerni, vagy őt magát látni és hallani. Isten azt akarja, hogy átéljük a Vele való találkozást, és szót halljunk szájából. Ennek a találkozásnak egyik eszköze a Biblia olvasása, Isten ezen keresztül kerül hozzánk közel, és szólít meg.

Az ószövetségi időkben a próféták voltak az Úr eszközei, mintegy csatornák, akiken keresztül áramlott az üzenet. Nem a magukét mondták, hanem továbbadták azt, amit kaptak, amit rájuk bízott Isten. Talán azért erőtlen és hatástalan sok esetben az igehirdetésünk és a bizonyságtételünk, mert a magunkét mondjuk? Boruljunk Elé és kérjük, adjon üzenetet, és könyörüljön, hogy valóban azt, valóban a tiszta Igét adjuk tovább.

Az ószövetségi idők után már nem pusztán embereken keresztül szólt Isten, hanem úgy döntött, hogy eljön közénk. Jézusban tette ezt meg. Meglátogatta ezt a földi világot, és saját emberi nyelvünkön szólított meg minket. Jézusban mutatkozik be számunkra az Örökkévaló Isten. Jézus Isten lényének, az Ő valóságának a képmása. Aki Jézust látja, az Atyát látja, és csakis Őbenne ismerhető meg az élő Isten. Az Ő legnagyobb és legtisztább szava Jézus. Ha Őt akarjuk hallani, Jézushoz menjünk. Ma sincs más szava, mint Jézus.

Isten azért jött el a világba, hogy bűneinktől megtisztítson. A bűnt csak egyedül Ő tudja eltávolítani. Semmilyen más módszer nem segít, nincs más tisztítószer, csak Jézus vére. Vigyük Hozzá minden bűnünket, kérjük, tisztítson meg, mert lehetséges megtisztulni, újat kezdeni. Ne csüggedjünk el, ne adjuk fel, ne válasszuk a bűnt, és ne engedjük, hogy a fülünkbe susogja: úgy sem sikerül. Mert az Úr meg tud tisztítani. Nincs az a bűn, amit Ő ne tudna eltávolítani, az Ő szava az igazi folttisztító.

Jézushoz azért is fordulhatunk bátran, mert Ő él, ma is él. Ha meg is halt a kereszten értünk, de feltámadt, majd visszament oda, ahonnan érkezett, az Atyához. Mivel él, tud segíteni, egyedül csak Ő tud segíteni a bűnös, elveszett emberen. Hívjuk bátran és őszintén segítségül.

 Szólsz hozzám, Istenem, s én választ adni készen

1. Szólsz hozzám, Istenem, s én választ adni készen Mármár megindulok, hogy rád bízzam magam, De látod, köt s lehúz még régi csüggedésem, Áldd meg ma lelkemet több hittel, ó, Uram.

2. Sok szép ígéretem, ó, hányszor megtagadtam, A nagy fogadkozást, hogy csak tiéd szívem. A bűnös gyengeség bús rabjának maradtam, És törvényed szerint nem éltem semmiben.

3. Ha jót tettél velem, ha áldva látogattál: Én nem dicsértelek s nem hirdettem neved; Nem értettem, mikor szenvedni, sírni hagytál, Hogy ha szeretsz, miért sújt vessződ engemet?

4. Köt még a földi jó, a bűn, a földi örvény, S tehozzád bűnömért, lásd, el nem juthatok. A béklyó súlya nyom, levetném, összetörném, De lelkem gyenge még s jaj, összeroskadok.

5. Más nem tanít meg rá, csak égi bölcsességed, Hogy bölcsen bízzak és szolgáljak úgy neked. Mit érek nélküled? Add, hogy imádva téged, Bús, gyarló bűnös én, hadd légyek gyermeked.

6. Nagy lelked élt, Uram, a prófétás időkben, Az fénylett át a szent s apostol életén; Áldj meg s kegyelmedet reám is töltsd ki bőven, Hogy Jézust nézzem és ővéle győzzek én.

Isten áldásával.

Krisztusban szabad

C

elofhád bátor leányai vannak most szemeink előtt. Bátrak, mert merik vállalni és képviselni ügyüket (4Móz 27,1-23). Nem félnek Mózes elé állni, hanem elé terjesztik kérésüket. Bátorságuk Isten ismeretéből fakad, hiszik, hogy Ő nem személyválogató, és hogy igazságos. Isten nem engedi, hogy gyermekei kárt szenvedjenek. Az Úrhoz mindig bátran mehetünk, mert odafigyel övéi életére. Nem engedi, hogy áldásából kimaradjunk.

Mózes nem maga dönt, hanem az Úr elé viszi ügyüket. Tehát nem személyes szimpátia vagy a nőkkel kapcsolatos előítélet alapján dönt, hanem Istent kérdezi. Jó látni, hogy Mózes nem enged az előítéletnek, mert Isten népe között nincs neki helye. Legyen az ő magatartása példa a számunkra, vigyük ügyeinket az Úr elé. Ez a történet is azt igazolja, hogy az élet minden kérdését Isten elé lehet tárni. Szabad Tőle kérdezni.

Sokszor úgy állítjuk be, hogy az Ószövetségben a nők hátrányban vannak, mégis többször találkozunk olyan nőkkel, akiket elhívott az Úr és feladatot bízott rájuk. Isten számára a nők is fontosak, velük is van terve. Több jelentős személyt találunk a Szentírásban, akik az Úrnak szolgáltak és az üdvtörténetben jelentős szerepet kaptak. Korábban olvastunk Mirjám prófétaasszonyról, majd a bírák közt is találunk női szereplőt. Az Úr az engedelmes szívet keresi, és aki kész magát Neki szentelni nagy dolgokat élhet át.

Mózes ideje is letelik. Isten hatalmas szolgájának is lassan elérkezik utolsó földi órája. Sok mindent elvégzett általa az Úr, nagy dolgoknak volt tanúja, mégis mennie kell. Senki nem marad itt örökre, tovább kell menni, és a szolgálatot, az életet át kell adni a következő nemzedéknek.

Mózes nagy dolgokat tett, de nem mehet be az ígéret földjére. Mondhatjuk úgy is, hogy életművéről lemarad a korona. Igen, ez jelentette volna a koronát, bevonulni arra a földre, amelyet atyáiknak ígért az Úr, és amelyért annyit küzdött egy életen át. Mégsem mehet be, mert föllázadtak az Úr parancsa ellen, és ennek súlyát hordoznia kell. Azonban Isten irgalma és jósága ragyog fel előttünk. Ha nem is mehet be Mózes az ígéret földjére, megláthatja az országot. Isten maga mutatja be neki azt a földet, amit népének ad. Mózes azzal a békességgel hal meg, hogy saját szemével látja az ígéret beteljesedését. Látja, hogy igaz, amit Isten mondott. Béke van a szívében, mert így átéli, nem a semmiért küzdött. A cél valóságos, ha ő nem is megy be, de bemennek utódai, bemegy a nép. Később majd Simeon éli át, hogy megláthatja a Megváltót. Nem lesz a tanítványa, nem hallja beszélni, nem éli át csodáit, de meglátja, mint kisgyermeket, és felismeri Benne az Urat. Békével megy el a földi világból, mert látják szemei az Üdvözítőt. Urunk adja meg, hogy úgy mehessünk mi is el, hogy látjuk a Megváltót és átéljük kegyelmét.

Megrendítő, ahogyan Mózes fogadja Isten döntését. Nem sértődik meg, nem zúgolódik, elfogadja az Úr kezéből, és elkéri utódját. Isten Józsuéra bízza a nép vezetését. Tudunk-e utódunkért imádkozni, vagy görcsösen ragaszkodunk a magunk pozíciójához, hatalmához? Mózes átadja Józsué számára Isten üzenetét, és megbízza a nép vezetésével Isten parancsa szerint.

Pál a bevezető sorok után rátér arra, amiért tulajdonképpen tollat ragadott: Onézimosz, egy szökött rabszolga ügyére (Filem 8-25). Ez a rabszolga Filemon tulajdona volt, tőle szökött meg, és eljutott az apostolhoz. Nem tudjuk, hogyan került hozzá, de a lényeg, hogy odakerült, és Pál foglalkozott vele. Nem mondta, elég a magam baja, hisz én sem vagyok szabad. Nem is eszközt látott benne, hanem embert, akiért az Úr Jézus eljött és meghalt. Jézus Onézimoszt is szereti. Szereti az elnyomott, a rabszolgasorban élő embereket is, mert számára csak ember létezik. A különféle megkülönböztető kategóriákat mi hoztuk létre, ám az Úr nem igazodik ezekhez. Azt akarja, hogy Onézimosz is megismerje Őt, és átélje a belső szabadulást. Mert Krisztusban a rabszolgalét is más.

Onézimosz Pál fogsága alatt jutott hitre, született újjá. Nem volt egyszerű őt hitre eljuttatni, de mégis megragadta őt a kegyelem. Valószínűleg Pál élete, fogságban is örvendező, Krisztusban bízó hite ragadta meg. Meglátta, hogy Pál sem szabad, mert elítélt, mégis boldog, mégis bízik Jézusban. Talán az volt rá hatással, hogy Pál is átélte, ha más formában is, hogy mit jelent rabnak lenni. A lényeg: a kegyelem olyan embereket is átformál, akikről már lemondtak.

Onézimosz valószínűleg meglopta Filemont és elszökött tőle, és ez által haszontalanná vált gazdája számára. Filemon úgy tekintett rá, mint aki elveszett a számára, és így kár érte. Mert nemcsak a lopással érte kár, hanem a fiatal rabszolga árával is. Isten számára mi is haszontalanná váltunk engedetlenségünk miatt, ám az Úr Jézus megtalált és visszavezetett az atyai házba, hogy hasznosak legyünk a számára.

Pál örül Onézimosznak, hasznos a számára, de nem tartja magánál, hanem visszaküldi gazdájához. De nem hagyja magára, hanem kísérő levelet ad neki. Ebben kéri Filemont, hogy fogadja vissza, az okozott kárt pedig magára vállalja. Mennyire krisztusi az apostol, valóban az Ő életét éli. Hiszen Krisztus is magára vállalta adósságunkat Isten előtt, hogy mi szabadok lehessünk.

Pál úgy küldi vissza Onézimoszt, mint testvért. Tehát most már nem szolga, hanem az Úrban testvér, és Filemonnak is így kell őt fogadni. Lássa meg a benne élő Krisztust. A többit rábízza, de bízik abban, hogy megadja majd számára a szabadság lehetőségét. Óriási az, amikor Krisztusban átéljük, hogy eltűnnek a társadalmi különbségek. Nem az a fontos, ki hol áll a ranglétrán, hanem az, hogy bennem él-e a Krisztus. Ha igen, testvérek vagyunk. De vajon a testvért látjuk-e egymásban, vagy még mindig az elválasztó falakat? Krisztus azért jött, hogy lerombolja az elválasztó falakat, azokat, amik közénk álltak. De ezek csak Krisztusban omlanak le. Nélküle újabbak emelkednek. Engedjük, hogy az Úr újjá formáló kegyelme munkálkodjon bennünk, és éljünk immár ennek az új életnek megfelelően, hitben és szeretetben.

ÁLDÁSODDAL MEGYÜNK

1.  

Áldásoddal megyünk, megyünk innen el,

Néked énekelünk boldog éneket.

Maradj mindig velünk, ha útra kelünk,

Őrizd életünk mindennap!

2.  

Mindennap dicsérünk Téged, jó Uram!

Néked énekelünk vidáman, boldogan.

Maradj mindig velünk, ha útra kelünk,

Őrizd életünk mindennap, mindennap!

Isten áldásával.

Hatékony hit

A

zt láthattuk az eddigiek során, hogy sok nyomorúságon keresztül kell bejutnia Izráelnek Isten országába (4Móz 26,1-65). Még nem vonultak be az ígéret földjére, de ott vannak már a határán, csak egy lépés választja el őket a céltól. A vándorlás során megjelenő nyomorúságok többségét azonban maguknak köszönhették. Hiszen szinte állandó útitársuk volt a zúgolódás, a lázadás. Nagyon nehezen tanulták meg rábízni magukat Isten akaratára. A mindennapi élet problémái között nem bíztak Szabadítójukban, nem hitték, hogy van hatalma gondoskodni róluk, és ha Őt követik, jó kezekben vannak.

Problémamegoldásuk is erősen kifogásolható, hiszen nem szembenéztek velük, és nem arra jutottak, hogy az Úr segítségével megoldják, hanem a menekülést akarták választani. Állandóan vissza akartak térni Egyiptomba. A gonosz megszépítette előttük nyomorúságos múltjukat.

Azonban nemcsak Izráel népe, hanem mi is nyomorúságokon keresztül jutunk el Isten országába. Nem lehet kikerülni az élet nehéz helyzeteit, bár mi is a legtöbb gondot önmagunknak köszönhetjük. Mi is saját magunknak nehezítjük meg az életet és a keskeny úton való vándorlást. Nézzünk bele az Ige tükrébe és őszintén vizsgáljuk meg szívünket. Ha ezt tesszük, meglátjuk, hogy bizony mi is tele vagyunk aggodalmaskodással, hiába mondta az Úr, hogy ne aggódjunk, mert az nem old meg semmit, és javasolta, hogy helyette teljesen bízzunk Atyánkban, mégsem megy. Nem a bizalom, hanem a félelem a jellemző ránk. Ahogyan Izráel, úgy mi is gyakran az élet nehézségei és próbái közepette Atyánk ellen zúgolódunk. De sokszor reklamálunk, ha valamiben úgy véljük, hiányt szenvedünk. Pedig legtöbbször csak arról van szó, hogy másokhoz mérjük magunkat, és úgy látjuk, nem tudjuk velük a lépést tartani, és ekkor az Úrnak teszünk szemrehányást. Pedig nem a földi jólét a cél, hanem Isten országa, az üdvösség. Ránk is jellemző a szembenézés, a felelősségvállalás, az Úrra való bizalomteljes várakozás helyett a menekülés. Pedig a menekülés semmilyen formában nem megoldás. Az igazi megoldás a nehéz helyzetben is az Úr megoldására való várakozás. Jézus is az Atya megoldását részesítette előnyben a megkísértéskor. Kivárta, amíg az Isten ad számára kenyeret.

Most az ígéret földjével szemben a sorok újbóli rendezésére kerül sor. Mert rendezni kell a sorokat. A lázadásnak sok áldozata lett. Isten szava szerint a korábban számba vettek közül Káleb és Józsué kivételével mindenki meghalt, így azután újraszámolták a népet. Isten szava mindenkor megáll, az ítéletek ugyanúgy bekövetkeznek, mint az ígéretek. Ezért mindenkor vegyük komolyan Isten szavát. Ne gondoljuk, hogy az idő múlásával feledésbe megy, amit mondott. Isten mindig állja a szavát. Azonban az ítélet elkerülhető, mégpedig bűnbánat és megtérés által. Így szól az ígéret: „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól” (1Jn 1,9).

Pál apostol Filemonhoz írt leveléből olvasunk most (Fil 1-7). A címzett Kolossé városában él, Jézus Krisztus tanítványa, Pál munkatársa. Egész családja szereti az Urat és Neki szolgál. A házába fogadta a városban élő gyülekezetet. Nála tartották meg az istentiszteleteket. Ezek a korai közösségek családi jellegűek voltak. Nem kellett azonnal saját épületet szerezniük, mert mindenütt megnyíltak nemcsak a szívek, hanem az otthonok is Krisztus és egymás előtt. A gyülekezet valóban testvéri és baráti közösség is volt.

Az apostol köszönti Filemont családjával és a gyülekezettel együtt. Milyen jó, hogy az egész család beletartozik a gyülekezetbe, mind felismerték, hogy életük a keskeny úton teljesedik ki. Nem megszegényedésnek vagy gátnak látták a hitet, hanem lendítő erőnek. Rádöbbentek, hogy az Úr Jézusba vetett hit által jó irányba rendeződik az életük. A Krisztusba vetett hit egész életükre, gazdaságukra is hatással van, és átalakítja azt. A Krisztusba vetett hit az egész életünket át akarja alakítani. Munkánkra, pénzügyeinkre, a másik emberhez való viszonyulásunkra is kihat. Pozitívan alakítja kapcsolatainkat, egymáshoz való viszonyunkat, sőt, formálja a munkáltató és munkavállaló kapcsolatát, a társadalmi viszonyokat is. Filemon házában rabszolgák is élnek, és a gazda megtérése rájuk is hatást gyakorol, új mederbe irányítja őket. Új lehetőségek tárulnak fel a rabszolgák előtt is egy keresztyén rabszolgatartó házában.

Filemonéknak hangsúlyozza az apostol, hogy a változás akkor lesz teljes és maradandó, ha továbbra is az Atya és az Úr Jézus lesz életük vezére. Továbbra is kegyelemre van szükségük. Így van ez most is, nekünk is Isten kegyelmére van szükségünk. Minőségi változásokat akkor tapasztalunk, ha minden nap letelepedünk a kegyelem forrásához. A kegyelem magában foglalja a megbocsátást és az elengedést. Ahogyan az Úr megbocsát és elengedi bűneinket, úgy tegyünk mi is. A keresztyén közösségek motorja a kegyelem, de valóban látszik-e ez? A kegyelem megjelenik-e életünk mindennapjaiban? Gyakoroljuk-e embertársaink irányában? A kegyelem nem erőszakos, a szívben végzi munkáját, belülről győz meg és önkéntes döntésen alapul.

Az apostol hálás Filemonért, mert hite és szeretete mások által is érzékelhető. Így azután Pálhoz is eljut a híre. Azért hordozza az Úr előtt, hogy hatékonnyá váljon a hitélete ennek a munkatársnak. Már eddig is sok jót hallott róla, de azt szeretné, ha egész életterületén hatást fejtene ki Filemon élete. Hiszen az Úr azért ragadta meg őt, hogy rajta keresztül hasson a rabszolgák között is. Isten számára az emberi társadalom kivetettje is érték. De nem törvényi rendelettel változtat rajtuk, hanem gyermekei élete által. A megtért Filemon már másképp viszonyul rabszolgáihoz, és ez a más hat rájuk. Megkérdezik, mitől lett emberséges hozzájuk? Mitől változott meg? És akkor el tudja mondani: Jézus Krisztus által lett más emberré.

Urunk ma is általunk fejt ki hatást más emberek életére. Azt akarja, hogy a bennünk lévő változás hasson környezetünkre. Megváltozott életünk döntés felé segíti a körülöttünk élőket. Adja Urunk, hogy valóban hatékony legyen a hitünk, minden nap.

Hű pásztorunk, vezesd a te árva nyájadat

1. Hű pásztorunk, vezesd a te árva nyájadat, E földi útvesztőben te mutass jó utat; Szent nyomdokodba lépve, a menny felé megyünk, Ó, halhatatlan Ige, vezérünk, Mesterünk.

2. Mert boldog az az ember, ki dicsér tégedet, És kóstolgatja mindennap szent beszédedet; Hát legeltessed igéddel bolygó nyájadat, És terelgessed Lelkeddel juhocskáidat.

3. Szentlelkedet töltsd ránk ki mint hajnal harmatát, És adj fejünkre tőled nyert ékes koronát, Hogy áldozatra felgyúlt, megszentelt életünk Oltárodon elégjen, Királyunk, Mesterünk!

Isten áldásával.

Mindenre van erő Krisztusban

M

oáb királya nem adja fel, és tovább próbálkozik (4Móz 25,1-19). Ha nem sikerült átokkal megrontani Isten népét, beveti a közös ünneplés, a buli taktikáját. Az ördög soha nem adja fel az Úr népe elleni harcot, és tudja, hogy a saját ünnepi alkalmaira való meghívással lehet esélye. Amit nem tud elérni fegyverrel, azt elvégzi szórakozás, közös ünnepség által. A vándorlásban elfáradt nép pihenésre és szórakozásra vágyik, úgy gondolják, egy jó kis vacsorából, közös táncból semmi baj nem lehet. Moáb terve bejött, lányaik elcsábították Izráel férfiait, akik nem látták meg, hogy ebből probléma lehet. Nem vették komolyan Isten korábbi figyelmeztetését, hogy ne házasodjanak össze más népek tagjaival. És ennek meglett a következménye. Az Úr haragjával néztek szembe, mert Ő nem engedi, hogy népe beolvadjon más népek közé. Izráel más, mint a többi nép, nekik világítani kell és a többi népek fiait az Úrhoz vonzani.

A gonosz ma is beveti ezt a trükköt, olyan helyekről küld számunkra meghívót, ahol nem az Úr akarata szerint vannak együtt emberek, ahol nem Isten dicsőítése folyik, hanem az emberi vágyak kielégítése. Az ingyen evésnek, ivásnak, a sztárvendégeknek ma is nagy a vonzereje. Azonban ilyen közegben könnyen el lehet esni, mert már nem az Úrra figyelünk, hanem azokra, akikkel együtt vagyunk. Ők hatnak ránk, könnyen kialakulnak kapcsolatok ilyen légkörben. Az ellenség fülünkbe súgja: miért ne lehetnének itt is hívő emberek. Meg majd a mi hatásunk által megváltoznak, hívőkké lesznek.

Ez a mostani szakasz arra hívja fel a figyelmünket, hogy nem minden meghívást kell elfogadni. Mielőtt igent mondunk, fel kell tenni a kérdést: Az Úr akarja-e, hogy ott legyek? Velem jön-e oda az Úr Jézus? Ne arra figyeljünk, ki hív, mert akkor mi is csapdába esünk. Hiszen Izráelt is egy király hívta meg, és úgy gondolták, a király meghívását mégsem illik visszautasítani. Arra kell figyelni, mi lesz a tartalma annak az alkalomnak, ahová hívnak. Jelen lesz-e ott az Úr, és Őt dicsőíti-e, ami ott végbemegy? Lássuk meg, szabad meghívást visszautasítani, abból nem származik baj, de ha mindent elfogadunk, könnyen a bálványok csapdájába kerülhetünk.

A levél végén az apostol hálás a filippieknek azért, hogy törődtek vele és gondoskodtak róla (Fil 4,10-23). Mindezt nem úgy mondja, hogy panaszkodna, pedig nélkülöznie is kellett. Hiszen a fogságban azért mégsem volt különleges bánásmódban része. Sőt, azt sem kapta meg, amire szüksége lett volna. 

Leírja, hogy megtanult a körülményei közepette megelégedettnek lenni. Ha kell, tud bővelkedni is, de tud szűkölködni is. Egyik helyzetben sem kerül ki az Úr jelenlétéből. Ha van mindene, akkor nem bízza el magát, és tudja, mindent az Úrtól kapott. Ha pedig nélkülöznie kell, akkor sem veszíti el békességét, mert az Úr gondoskodik róla.

Mi tudunk-e ilyen rugalmasak lenni? Mennyire számít nekünk, hogy minden úgy van-e, ahogyan megszoktuk, mindenütt kielégítik-e igényeinket? Miért nem zúgolódik Pál? Miért nem befolyásolják a kényelmi szempontok vagy a megélhetési gondok? Mert Krisztusban van, még a börtönben is. Bárhová kerül, bármerre viszi útja, mindig és mindenütt az Úrban van. Ő a lételeme, és ezen nem változtat a fogság sem. Így azután az Úrtól mindenre kap erőt.

Csodálatos Ige ez: Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít. Tudjuk kívülről. Igéslapot is készítünk belőle, de valóban így van-e? A mindennapi élethelyzetekben az szűrődik-e le, hogy van erőnk a bántást, a félretételt, a korlátozottságot is elviselni?

Megragadott az is, hogy Pál le tudja írni: mindene megvan, amire szüksége van, bővelkedik, sőt, feleslege van. Mikor mondjuk mi azt, hogy mindenünk megvan? Mikor mondjuk ki azt, hogy felesleggel rendelkezünk? Mi mindig újabb dolgokra vágyunk, úgy látjuk, nincs semmink, mindig venni kell valamit. A felesleg azt jelzi, hogy Pálnak nemcsak elég, amit kapott, hanem tud adni másoknak is. Miért? Mert Krisztusban megelégedett életű ember. Ha mi is átéljük a megelégedettséget, és kimondjuk, mindenünk megvan, akkor másabb lesz az élet. Mert ha sok megelégedett ember él a földön, akkor fog jutni azoknak is, akik ma éheznek. Akkor ők is odaférnek majd az asztalhoz.

Az apostol azt is tudja, hogy Isten betölti a filippiek minden szükségét az Ő gazdagsága szerint. Tehát ha megelégedve és hálás szívvel rábízzuk magunkat Urunkra, mi is átélhetjük, hogy betölti szükségeinket. De nem úgy, ahogyan azt mi gondoljuk, hanem az Ő gazdagsága szerint teszi ezt. Mert nekünk gazdag Urunk van, aki nem szűkmarkú. Dicsőítsük hát ezért mi is Urunkat. Éljünk a lehetőséggel, mert valóban mindenre van erő, a Krisztusban. Ha Benne maradunk, Ő megerősít a nehéz helyzetek elhordozására, a hűségre és a hálára.

Vágyol-e elhagyni bűneidet?

1. Vágyol-e elhagyni bűneidet?

Az Úr vériben van nagy erő.

Vágyol-e győzni a sátán felett?

E vérbe csodás az erő.

Van erő, van csodás erő van Jézusunk vériben.

Van erő, van csodás erő van Jézus drága, szent vériben!

2.Oh, ha a büszkeség rabja vagy tán,

Az Úr vériben van nagy erő.

Jöjj csak, hisz gyógyírt lelsz a Golgotán,

E vérben csodás az erő.

Van erő ...

3. Érzed-e, hogy szíved oly salakos?

Az Úr vériben van nagy erő.

Tisztátalan szívet tisztára mos.

E vérben csodás az erő.

Van erő...

4. Szolgálni vágyol a Jézust talán?

Az Úr vériben van nagy erő.

Csak neki zengeni nap nap után!

E vérben csodás az erő.

Van erő, van csodás erő van Jézus drága, szent vériben!

Isten áldásával.

Örüljetek az Úrban

A

 soron következő fejezetekben láthatjuk, hiába próbálkozik Bálák, nem sikerül megátkoztatnia Izráel népét (4Móz 23,1-24,25). Bálámnak rá kell jönnie, hogy Isten kezében van, és hiába a magas díjazás, nem tud átkot mondani, sőt, áldást mond, mert csak azt mondhatja, amit Isten a szájába ad. Azt is meg kell látnunk, hogy mindezek a dolgok Izráel tudta nélkül mennek végbe. Nem tudják, hogy Moáb királya mit tervez ellenük, és hogyan próbálkozik elpusztítani őket. Ebből az egyik üzenet: az, hogy nem tapasztalunk ellenünk való támadást, nem jelenti azt, hogy az ellenség félrevonult vagy alszik. A gonosz gyakran az Úr gyermekei háta mögött szövögeti gonosz terveit. A másik üzenet, hogy bármit tervezzen is a gonosz, Isten népe nyugodtan lehet, mert az Úrnak van hatalma megakadályozni a rosszat.

Bálám rádöbben, hogy nem ő rendelkezik Istennel, hanem az Úr ővele. Csak akkor tud szólni, ha Isten kijelenti magát neki, és üzenetet ad a számára. Az Úrral való találkozás is azon múlik, hogy Isten elindul-e felé. Magunktól nem juthatunk el Istenhez, csak akkor jön létre a találkozás, ha Ő elénk jön. Milyen jó, hogy Jézusban elénk jött, emberré lett, hogy könnyebben találkozhassunk Vele, és jobban megismerhessük Őt. Mi már az Igén keresztül naponta átélhetjük, hogy megszólít és útmutatást ad számunkra az Atya.

A király többször is próbálkozik, képtelen elfogadni, hogy nem az lesz, amit ő akar. Bizony, mi is gyakran hasonlítunk rá. Addig kísérletezünk, amíg azt nem olvassuk ki az Igéből, amit hallani akarunk. Vagy addig járunk igehirdetőtől igehirdetőig, amíg végre meg nem erősödünk akaratunkban. Ez azonban önbecsapás, ezért jó, ha elfogadjuk, amit Isten mond. Ha Krisztus katonái vagyunk, mondjuk mi is: parancs értettem, és okvetetlenkedés nélkül tegyük, amit mond a Főparancsnok.

Bálám látást kapott az Úr felől, és ezt továbbítja megbízója felé. Isten nem ember, és ezt jó nekünk is szívünkbe fogadni, nem ember, tehát más, mint mi. Így azután más a természete is, és ami minket jellemez, az Őreá nem jellemtő. Isten nem hazudik, nem vezet félre, nem változtatja meg szavát. Sőt, ígérni sem ígér olyat, amit nem teljesít. A próféciák nagy része is beteljesedett már, ami pedig még nem, az is be fog a maga idejében. Isten egyedül megbízható.

Bálám nemhogy nem átkozza meg Izráelt, hanem áldást mond rájuk, és pozitív jövőképet vázol fel a számukra. Isten kijelenti népével kapcsolatos tervét, és felragyog az ígéret Jákób csillagáról, a Messiásról. Mi már tudjuk, hogy ez a csillag az Úr Jézus Krisztus. Így azután mi lehetünk megnyílt szemű emberek. Sőt, azoknak kellene lennünk, Krisztus világossága által már mi is láthatjuk a láthatatlant. A naponkénti bibliaolvasás azt segíti, hogy beletekintsünk Isten láthatatlan világába. Így minden nap többlettel indulhatunk feladataink végzésére. Nemcsak emberi lehetőségeket és erőforrásokat láthatunk, hanem Isten országa kifogyhatatlan erőtartalékait. Mert a mi készleteink kimerülnek, de Istenéi soha nem merülnek ki.

Pál apostol a saját és munkatársai életét állítja követendő példaként a filippiek elé. Igen, az ő életük példa, de vajon az-e a miénk (Fil 3,15-4,9)? Ezért kéri, hogy amit megismertünk az Igéből, ami világossá vált Isten akaratából, azt éljük is. Mert nem elméletet, hanem az élethez való segítséget kaptunk az Igében. Azért adta az Úr, hogy ami eljut a szívünkig, azt építsük be a mindennapokba, abból legyen valóság.

Megragadó, ahogyan örvendezésre szólít fel, és ezt úgy teszi, hogy közben mindene fáj. Hiszen a bilincsek fájdalmas sebet okoztak neki, és a börtön sem volt egy luxushotel. Ám ezek sem tudják elszomorítani, örömét elvenni. Ne engedjük magunkat a Krisztusban való örömtől megfosztani. A sátán azt akarja, hogy örömünk elvesszen és helyette bosszankodással legyünk tele. 

Sőt, azt kéri az apostol, hogy mindenkor örüljünk. De így van-e ez? Mert a mindenkor való öröm azt jelenti, hogy a tanítvány akkor is örül, amikor más bosszankodik, mert az ő öröme Krisztusból fakad. Ha Krisztusban vagyunk, örömünk elmúlhatatlan, mert Ő a lételemünk.

Az örvendezés óv meg a csüggedéstől, az elkedvetlenedéstől és az aggódástól. A másik ellenszer az imádság. Csodálatos lehetőségek ezek, de vajon élünk-e velük? 

Életünk és dolgaink Isten előtt való feltárása, a Neki való átadás békességet eredményez. Miért? Mert tudjuk, hogy jó kezekben van életünk és a legfontosabb ügyeink is.

'Imádkozzatok és buzgón kérjetek!'

1. 'Imádkozzatok és buzgón kérjetek!' Bűnös voltunkért, Uram, ó, ne vess meg! Tiszta szívet és Szentlelket adj nékünk, Hallgass meg Fiad nevébe', ha kérünk.

2. 'Keressetek buzgón és megtaláltok!' - Téged keresünk, Uram: hogy bűn s átok Erőt ne vegyen mirajtunk, légy nékünk Égi utunk, igazságunk, életünk!

3. 'Zörgessetek buzgón Isten ajtaján!' - Elfáradtunk, Uram, e világ zaján; Ó, nyisd meg az égi béke szép honát, Add, hogy zenghessünk örök halleluját!

Isten áldásával.