Hitt az ember a szónak

A

 bölcs ember életútját becsületesség és tisztesség jellemzi (Péld 11,1-16). A bölcsesség Isten törvényéhez igazodik, és ez a gazdasági élet terén és minden dologban meglátszik. Isten gyermeke becsületes, nem csapja be a másikat. Az ige szerint tisztában van azzal, hogy az Úr szemében utálatos a hamis mérték. A hívő ember nem a trükközések által él meg, hanem azért, mert mindenkor bízik az Úrban, és tudja, hogy Ő ismeri szükségeinket. Őreá minden élethelyzetben lehet számítani. A kánai menyegző csodája is ezt üzeni. Merjünk bízni az Úrban. Ne mi akarjuk a lehetetlen helyzeteket emberi módszerekkel, mások becsapásával megoldani, hanem hívjuk segítségül Urunkat. Ezen felül pedig lényeges, hogy útmutatásait megcselekedjük, akkor is, ha nem igazán értjük, amit kér tőlünk. A szolgák sem értették, miért kell vizet vinniük a násznagynak, de engedelmeskedtek. Az eredmény pedig: jobb minőség, mint amit ők tudtak volna beszerezni.

A szentíró úgy látja, hogy aki bízik az Úrban, és az Ő bölcsességére támaszkodik a nyomorúságban, a szorult helyzetben is átéli a szabadítást. Aki azonban nem felfelé figyel, aki Isten nélkül próbál kikerülni ezekből a helyzetekből, még rosszabb sorsra jut. Vagyis a hívő élet, a keskeny úton való járás és az ige lámpására való figyelés nem hiábavaló. A bölcs próbálja megerősíteni az Úrban való hitünket, és általa azt, hogy soha ne adjuk fel a krisztusi életformát. Ne engedjük, hogy a világ megtévesszen, és azt mondja, nem érdemes hitben élni. Mert a gonosz azt suttogja: nézd, az istentelenek érvényesülnek, a biblikus értékektől elfordulók boldogulnak, őket elismerik, ezért kövesd őket. Dobd félre hited kincseit, a tisztaságot, a becsületet, a tisztességet, az egyenességet, a megbocsátást és a szeretetet. Látod, ezek nem visznek előre, hiszen a hívőket gyakran észre sem veszik. A hűségben élő házaspárokról nem beszélnek, az igazi értékekhez ragaszkodók nem kerülnek címlapra.

Ne hallgassunk a gonosz suttogására, Jézus is elutasította a sátánt, amikor a pusztában kísértette. Tudta, hogy, amit a gonosz mond, az mind megtévesztés, hazugság. Az ember akkor válik gazdaggá, ha figyel az Úrra, és csak Őt imádja. Mert az igazi gazdagság nem pénzben mérhető. Jézus a belső értékeket fontosabbnak tartotta a világ kincseinél. Nem akart mindenáron hatalmat és gazdagságot, számára a legfontosabb az Atya imádása és szolgálata volt. Ebben teljesedett ki az élete. Itt teljesedhet ki a mi életünk is. Isten országa az a hely, ahol az ember az lehet, akinek lennie kell, Isten gyermeke. És ez nem savanyú, sajnálatra méltó élet, hanem kiváltság és boldogság. Istenhez tartozni a legnagyobb öröm, és ez nem ér véget földi életünk lezárásával.

Ismét Kánába ment az Úr, nem olvasunk különösebb megmozdulásról, gyógyulásokról (Jn 4,46-54). Talán azért ment, hogy tesztelje őket: az első jel megmozdította-e őket. Eljutottak-e magához a Csodához, az Úrhoz? Mert minden jelnek az a lényege, hogy ne ragadjunk le náluk, hanem hit támadjon a szívünkben, és eljussunk Jézus megismeréséig, követéséig. Úgy tűnik, hogy Kánát nem mozgatta meg különösebben az, ami korábban ott történt, nem indultak el Jézus felé, mint ahogy Sikár városában láttuk. Jézus csodái, a sok bizonyságtétel, amit láttunk és hallottunk, elindítottak-e már Jézus felé? Ott van-e a szívemben, nekem is látnom kell Őt? Megyek és felkeresem, mert szeretném, ha meggyógyítaná az életem. Jó látni, hogy ad ismétlési lehetőséget; ha még nem mentem Hozzá, most, amikor olvasom a mai igét, megtehetem. Bár én is rádöbbennék, hogy Jézusra van szükségem.

Bátorítson a kapernaumi tisztviselő magatartása: meglátta, hogy a fia számára Jézus az egyetlen esély. Már hallott Róla, és amikor egyre romlik a fiú állapota, elindul Kapernaumból Kánába. Képes a szomszédos településre utazni, mert hiszi, hogy Jézus képes meggyógyítani a fiát. Jézus Kánában tartózkodik, de nem a kánaiak élnek a lehetőséggel, hanem egy másik város polgára. Hányszor látjuk ezt mi is, nem a helyi gyülekezet tagjai jönnek az evangelizációkra, lelkigondozói alkalmakra, konferenciára, Jézus közelébe, hanem más közösségek tagjai. Hányszor nem élünk az Úr biztosította lehetőséggel, míg mások áldozatot is vállalnak, hogy találkozzanak az Úrral.

Azért ment ez a férfi, hogy Jézust elhívja halálos beteg fiához. Úgy látta, kevés az idő, ezért azonnal indulni kell. Minden perccel romlik az esély az életben maradására. Azonban az Úr nem indul azonnal, mert ennek az embernek is át kell esnie a hitpróbán. Urunk megpróbálja hitünket, megvizsgálja szívünket: valóban hisszük-e, hogy meg tudja tenni, amit kérünk. Az Úr látni akarja, hogy képesnek tartja-e ez a férfi gyermeke meggyógyítására, másrészt arra is keresi a választ, hogy csak azért hívja, mert ettől teszi függővé hitét, vagy már most is hiszi, hogy Jézus a Krisztus? 

A királyi tisztviselő nem sértődik meg, hanem megvallja hitét. Megvallja, amikor hívja, hogy hiszi, ha Jézus elmegy a fiához, az nem fog meghalni. Hiszi, hogy Jézus nagyobb a fia betegségénél. Én ilyen hittel jövök-e Hozzá? Hiszem-e, hogy Ő minden problémámnál nagyobb, és ha megérkezik az életembe, elmúlik a betegség, megtörik a bűn ereje?

Erre a hívásra sem indul Jézus, hanem hazaküldi az embert: Menj el, a te fiad él! Nem tudom, mi hogyan reagálnánk. Hiszen ez az apa sem erre számított, de bízik Jézusban. Ő valóban hiszi, amit mondott, sőt, hiszi, hogy úgy lesz, ahogyan Jézus mondta neki. Hiszi, hogy nem is kell elmennie Jézusnak, mégis meggyógyul a fia.

Hitt az ember a szónak, Jézus szavának. Ezt kell nekem is, hinni annak, amit Jézus mond. Hinni, hogy amit mond, az úgy van, az megtörténik, akkor is, ha még nem látom. Uram, add ezt a hitet a szívembe, hogy mindenkor képes legyek a szavadra bízni magam. Ez az ember hitben elindult, ilyen elindulásra van ma is szükség. Ne várjunk, amíg meglátjuk a csodát, hanem, ha küld az Úr, menjünk, és majd mire odaérünk, meglesz. Mi legtöbbször addig nem indulunk, amíg nem történik meg, amit kértünk vagy amit ígért az Úr. Azonban a csoda akkor megy végbe, akkor történnek nagy dolgok, ha hallgatunk a szóra, ha megyünk hitben oda, ahová az Úr küld. Mire odaérünk, meglátjuk az Ő munkáját.

Jézus csodálatosan erősíti ennek az embernek a hitét. Hiszen a fiú már akkor meggyógyul, amikor Jézus hazaküldi az apát, így a szolgái elébe jönnek, és nem kell megvárnia, amíg hazaér, hanem már útközben bizonyossággá válik a hite. Így erősítget minket is Urunk. Ennek a történetnek van folytatása is, mert hitt az ember és egész háza népe, vagyis a hitük nemcsak a fiú gyógyulásáig tartott, hanem tovább is. Hányszor csak addig tart a hitünk, amíg megkapjuk, amit kérünk, meggyógyulunk, elrendeződnek dolgaink. Azután, ha minden rendbe jött, elmaradunk az istentiszteletről, félretesszük a Bibliát, elmaradunk Jézus mellől. Meddig tart az én hitem? Igénk arra szólít fel: folytassuk tovább hitben, folytassuk együtt házunk népével.

 Hinni taníts, Uram, kérni taníts!

1. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Gyermeki, nagy hitet kérni taníts! Indítsd fel szívemet, Buzduljon fel, neked Gyűjteni lelkeket! Kérni taníts!

2. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Lélekből, lelkesen kérni taníts! Üdvözítőm te vagy, Észt, erőt, szívet adj. Lelkeddel el ne hagyj! Kérni taníts!

3. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Gyorsan elszáll a perc: kérni taníts! Lásd gyengeségemet, Erősíts engemet, Míg diadalt nyerek: Kérni taníts!

4. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Jézus, te visszajössz: várni taníts! Majd ha kegyelmesen Nézed az életem: Állhassak csendesen. Hinni taníts!

Isten áldásával.

A kegyelem az egyetlen esély

S

alamon rámutat a bennünk meghúzódó indulatok és a beszéd fontosságára (Péld 10,18-32). A gyűlölet romboló, pusztító hatására figyelmeztet most. A gyűlölet azért pusztító indulat, mert már a nevében is megjelenik az öl szó. A gyűlölet öl, legtöbbször azt a személyt pusztítja, aki gyűlöl, de gyakran mások ellen is kifejti pusztító hatását. Szétbomlasztja a kapcsolatokat, és ha nincs kezelve, tényleges gyilkossá is válhat, aki gyűlöletet hordoz magában.

Azt láthatjuk, hogy a gyűlölet nem oldja meg a problémákat. A mai napig szembesülünk azzal, hogy a gyűlölet és a gyűlöletkeltés nem járható út, nem megoldás. Az Úr Jézus azért jött el a világba, hogy a gyűlöletet kivegye a szívünkből, és helyére a megbocsátást adja. Egyedül a megbocsátás és a szeretet a járható, az embernek való út.

Az Úr Jézus hangsúlyozza tanítványai számára, hogy a régi - gyűlöld ellenségedet - törvényt feloldja saját áldozatában, mert Ő meghalt az ellenségeiért is. Így már nem alkalmazhatjuk a haragot, a gyűlöletet, hanem „Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket, hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai, aki felhozza napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ad mind az igazaknak, mind a hamisaknak” (Mt 5,44-45).

Gyakran a gyűlölethez a felesleges beszéd vezet. Mert az ige szerint a sok beszédben sok a vétek. Azonban a beszédünket is vihetjük az Úr fegyelme alá. Bűnbánattal kell ezt megtennünk, és közben jó, ha rádöbbenünk alázatosan, hogy még egy ilyen kis testrésszel sem boldogulunk. Még a nyelvünknek sem vagyunk képesek parancsolni. Ez arra késztet minket, hogy teljes mértékben Urunkra bízzuk magunkat. Neki van hatalma megzabolázni szívünket, mert a szájunk azt szólja, a mi a szívünkben van. Ha Ő tölt fel bennünket, ha az ige járja át és tisztogatja szívünket, akkor a beszédünk is átalakul. Mert áldást mondóvá is lehet a szánk, és bölcsességet is áraszthat.  De mindez a kegyelem munkája.

Láthattuk az eddigiek során mindazt az Úr Jézus életében, amiről a Példabeszédek könyve is bizonyságot tett, amiről fentebb is szóltunk (Jn 4,43-45). Ő nem a gyűlölet útját járta, hanem a gyűlölt és megvetett emberek számára vitte az Atya szeretetét, felkínálta a kegyelmet és új életet. A kegyelem magába foglalja a megbocsátást, ezt tapasztalta meg az asszony, majd Sikár városának lakói. Jézus tudta, hogy az egyetlen esély az élet, a kapcsolatok javulására a kegyelem, mert az Istenhez és egymáshoz is közel hoz. És Ő vitte az Atya kegyelmét mindenhová, ahol a bűn szétromboló hatását felfedezte. A tanítványokra is a kegyelem megjelenítését bízta. De megjelenik-e ma a kegyelem általunk? Hirdetjük-e és éljük-e a megbocsátás üzenetét?

Két nap után továbbmegy Galileába. Milyen érdekes, hogy a frissen megtért embereket magára meri hagyni. Engedi őket saját lábra állni. Megtanulják, hogy Jézus a távolság ellenére is velük van. Mi is minden nap abban a tudatban élhetünk, hogy az Úr itt van mellettünk. Ő jelen van akkor is, ha szemeinkkel nem látjuk. Az imádság és az ige összeköt Vele.

Azt is a szívünkre helyezi az Úr, hogy a hitben meg kell tanulnunk önállóan járni. A csecsemőnek felnőtté kell válni. Sok esetben túlajnározzuk az újonnan született embereket. Azonban eljön az idő, amikor saját maguknak kell Jézusra figyelve felelős döntést hozniuk. Amikor a törött testrész meggyógyul, már nincs szükség tovább mankóra, félre lehet tenni. A hitben járás során sincs szükség mankóra, mert helyette van élő kapcsolat Urunkkal. Őreá mindenkor lehet számítani, hiszen pásztorként előttünk jár és vezet. Mi pedig figyelhetünk Rá és követhetjük minden nap az életre.

Jézus nem hagyja ki Galileát sem, pedig tisztában van azzal, hogy otthon nem lesz becsülete. Mégsem mondja, hogy akkor ott minek is munkálkodjam. Ő nem előítéletek alapján munkálkodik, megadja mindenhol és mindenkinek az esélyt. Ő megjelenik az életünkben, és ezzel lehetővé teszi, hogy Rábízzuk magunkat. Az Úr keres, akkor is, ha ismeri a szívünket, ismeri azt a helyet, ahová küldi az igét. Mert amikor Ő megjelenik, minden megváltozhat. Kiégett életünk új tartalmat nyerhet, új impulzusok kerülhetnek életünkbe, azonban ezzel a lehetőséggel élni kell. Nincs másra szükség, mint meglátni, hogy valóban Ő az élő Isten, és hogy Rá van szükségem. Ezt tette a samáriai asszony is. Amikor meghallotta, hogy a Vagyok Isten áll előtte, nem rejtőzködött tovább, hanem beengedte a szívébe. Mondhatnánk, egy nagyot kortyolt az élő vízből, és ez a víz megtisztította, újjá formálta. Mi is nyissuk meg Előtte a szívünket, és merítsünk az élő vízből. Majd vigyük ezt a vizet oda is, ahová korábban nem mentünk volna. Mert az élet megváltozása ettől az élő víztől függ. Ahol megjelenik, ott az élet is más lesz, krisztusivá válik.

Bár bűn és kín gyötör

1. Bár bűn és kín gyötör, És nehéz bár szívem, A Sátán életemre tör: Kétségbe nem esem.

2. Bár vétkem súlya nagy, Mégis hozzád jövök. A bűnnek gyűlölője vagy, De kegyelmed örök.

3. Az én erőm kicsiny, S a bűn erős nagyon: Te tudsz s akarsz segíteni, Hát segíts bajomon!

4. Az ég oly messze van, Még messzebb tőled én, De szent igédben írva van, Hogy irgalmad enyém.

5. Nem félek senkitől, Hisz te vigyázsz reám, Már bánat és gond sem gyötör: Meghallgatod imám.

6. Jézusban bízva én szívemet átadom, Mert így, tudom: akármi ér, Atyám szeret nagyon.

Isten áldásával.

Személyes meggyőződés

A

 bölcsesség áldásait szemlélteti a szentíró (Péld 10,1-17). Rámutat arra az áldásra, amely a bölcsességet követő ember útját követi. Az élet útjának kezdetén álló fiataloknak szól ez a tanítás, őket kívánja meggyőzni, hogy érdemes Istenre hallgatni, az Ő akarata szerint élni. Kiemeli, hogy a család számára is az jelenti az örömöt, ha a gyermekek hallgatnak a bölcsességre, és komolyan veszik a bizonyságtételt.

Aki a bölcsesség útján halad, az látja, hogy az élet felelősség, nem lehet mások munkájából élni, hanem mindenkinek dolgoznia kell a megélhetésért. Aki figyel Istenre, az szorgalmasan végzi a maga munkáját, az meglátja, hol a helye, mi a feladata, és úgy végzi, hogy azzal Istent dicsőítse. Sőt, aki Rábízza magát Istenre, az az Ő áldását és gondoskodását fogja tapasztalni. Hiszen lehetnek nehéz idők, amikor a legszorgalmasabb munka is keveset jövedelmez, de az Úrnak akkor is gondja van az Övéire.

Nemcsak a testről való gondoskodás a fontos, hanem a lélek táplálása is: aki bölcs, az odafigyel erre is, nem elégszik meg csak az anyagi javak halmozásával, hanem táplálja lelkét is. Ígéretet kapunk arra, hogy az Úr nem hagyja éhezni övéi lelkét. Vagyis mindent megtesz, hogy lelki táplálékhoz jussunk. De nekünk kell táplálkozni. Nekem kell az igét kézbe venni, gyülekezetbe járni, csendességet tartani és állandó kapcsolatban lenni Atyámmal.

Isten igéje igazság, mondja az Úr Jézus, és már ebben a könyvben is találkozunk ezzel, mert a bölcs is megtapasztalta ezt. Az igazságot kereső ember csakis Isten igéjében bukkan erre rá. Az ige pedig kijelenti, hogy az igazság a testet öltött Ige, Jézus Krisztus. Így értjük meg, hogy az igazság megszabadít a haláltól. Mert Jézus az igazság, Ő pedig feltámadása által legyőzte a halált. Jézus kereszthalála pedig a bűnt törölte el. Igen, eltörölte a minket vádoló adóslevelet, így, aki Benne hisz, az nem megy ítéletre, hanem örök élete van. Aki megismeri Isten igazságát, az életre jut, az megszabadult az örök haláltól, és reménysége van az örök életre.

Aki a Bölcsességet követi, az élet útján jár. És ezen az úton fenyítés is van. Talán furcsa ez nekünk, de gyakran a fenyítés tart meg a jó úton. Általa látjuk meg, hogy rossz irányba tartunk. Tehát a fenyítés azt jelenti, törődik velünk Atyánk, meg akar óvni a tévutaktól. Azonban nem kötelező eljutni a keményebb beavatkozásig, nem szükséges letérni a keskeny útról, vagy elmenni az atyai házból, ha megmaradunk Isten országában, áldássá válunk.

Az asszony bizonyságtétele eredményes, mert akik hallják, megtapasztalják, hogy valóban történt vele valami (Jn 4,39-42). A Jézussal való találkozás meglátszik rajta. Most már kisugárzása van az életének. Már nem az eddigi megvetett és elkerülni való nő, hanem egy belsőleg megtisztult ember, akinek a szívéből most már élő víz, forrásvíz árad. Jézus megtisztította a szívét, és így akadálytalanul árad az élet vize.

Az Úr előtti csöndünkben vizsgáljuk meg szívünket, nézzük meg, hogy nem zárta-e el az élő víz útját bűn, keserűség, háládatlanság vagy bármi más. Amennyiben igen, akkor kérjük meg Urunkat, hogy tisztogassa meg a szívünket. Kérjük, mutassa meg, mi az, ami akadályt jelent az élet vizének forrása előtt, és szabaduljunk meg tőle.

Sokan hittek az asszony beszédéért - bár a mi beszédünk is ilyen hiteles lenne. Kérjük Urunkat, adjon áldást bizonyságtételünkre, hogy hitre jussanak általa az emberek. Mi váltott ki ilyen hatást? Az, hogy Jézusról tett bizonyságot az asszony, arról beszélt, amit az Úr tett. Talán azért eredménytelen a mi bizonyságtételünk, mert nem tudunk az Úr életünkben elvégzett munkájáról beszélni. Vagy nincs miről bizonyságot tenni, vagy azt gondoljuk, hogy mindent mi végeztünk el. Legtöbbször magunkról, a saját eredményeinkről beszélünk, és nem azt mondjuk el, amit az Úr Jézus tett az életünkben. Az tud így bizonyságot tenni, aki Rábízza magát az Úrra, aki nem maga rendezi az életét, hanem engedi, hogy az Úr vezesse, aki feltárja Előtte a szívét.

Az asszony beszéde nyomán Jézushoz igyekeztek az emberek, nem az asszonynál ragadtak le, nem őt csodálták, hanem továbbmentek. Amikor Jézushoz értek, ők is átélték a csodát, felismerték, hogy Isten Jézusban meglátogatta őket, és ők örömmel vették ezt a látogatást, sőt, marasztalták is Őt.

Mennyivel másabbak, mint a zsidók voltak, akik nem fogadták be az Urat. Sikár városa befogadta, mert szomjas szívűek voltak, és szükségük volt az élő vízre. Másrészt értékelték, hogy Isten számára ők is fontosak, és Ő nem kerüli el őket, csak azért, mert nem teljesen zsidók és mások az istentiszteleti szokásaik. Meglátták, hogy az Úrral való kapcsolat a leglényegesebb, ha ez nincs meg, minden vallás üres és halott. Isten jelenléte teszi élővé az életünket. Nézzük meg hitünket, hogy nem üres vallásosság-e? Van-e élő kapcsolatom az Úr Jézus Krisztussal? Mert a hit lényege a kapcsolat, és ez Jézus Krisztus által helyreállítható. A megromlott kapcsolatot az Úr állítja helyre a Benne való hit által.

Sikár lakossága a Jézussal való találkozás nyomán személyes megtapasztalásra jut. A bizonyságtételtől eljut a személyes kapcsolatig. Most már nem azért hisznek, mert az asszony életét látták, szavait hallották, hanem maguk is meggyőződtek arról, hogy Ő a Krisztus. Erre a meggyőződésre van szükségünk. Nem elég a másoktól hallott információ, a hittételek megtanulása, személyes meggyőződésre, hitbizonyosságra van szükség. Ki tudom-e mondani: tudom, Jézus az én Megváltóm? Nem elég kimondani, hanem Rá is kell bízni egész életemet, annak minden rezdülését. Mert nincs csodálatosabb dolog, mint Istent követni, Vele járni.

Tudom, az én Megváltóm él

1. Tudom, az én Megváltóm él, Hajléka készen vár reám, Már int felém, és gyermekének Koronát ád a harc után. Bár a világ gúnyol, nevet, Honvágy tölti el lelkemet, És nemsokára hív az Úr: Jövel haza, én gyermekem! Kitárt karjával vár az Úr: Pihenj, nyugodj a keblemen.

2. Jézus nevében bízom én, Ő törli el sok bűnömet, Jézus ajkáról hallom én: Ó, jöjj haza, vár Mestered. Bár a világ gúnyol, nevet, :/: Honvágy tölti el lelkemet, És nemsokára hív az Úr: Jövel haza, én gyermekem! :/: Kitárt karjával vár az Úr: Pihenj, nyugodj a keblemen.

3. Előttem, ó, az oly csodás, Hogy értem szállt a földre le, Hogy érettem is szenvedett, Én bűnömért is véreze. Bár a világ gúnyol, nevet, :/: Honvágy tölti el lelkemet, És nemsokára hív az Úr: Jövel haza, én gyermekem! :/: Kitárt karjával vár az Úr: Pihenj, nyugodj a keblemen.

4. Tudom, hamar jő Mesterem, Az óra fut, a nap közel, Előtte állok csakhamar, Édes Jézus, jövel, jövel! Bár a világ gúnyol, nevet, :/: Honvágy tölti el lelkemet, És nemsokára hív az Úr: Jövel haza, én gyermekem! :/: Kitárt karjával vár az Úr: Pihenj, nyugodj a keblemen.

Isten áldásával.

Az aratás öröme

A

 mai rész megerősíti számunkra, hogy a bölcsesség Isten félelmével kezdődik (Péld 9,1-18). Tehát igazi bölcsesség ott található, ahol van élő hit.  Így azután azt is megláthatjuk, hogy a bölcsesség nem egyenlő a tudással, a magas képesítés meglétével. A bölcsesség Isten megismeréséből fakad, az Ő ajándéka. Az az ember nem nevezhető bölcsnek, aki kihagyja Istent az életéből, aki nem számol Vele.

Isten teremtette meg a világot, és Ő formált minket már anyánk méhében, így célja van életünkkel. Terve van velem. Ezt a tervet azonban csak a Vele való élő kapcsolat által ismerhetem meg. Aki kihagyja Istent, Aki nem borul le Előtte, az ezt a tervet sem tudja megismerni. Mert életünk tervezete Isten igéjéből bomlik ki előttünk. Minél jobban megismerjük Őt, annál értékesebbé válik az életünk is. Hiszen Isten számára sokba, Fia életébe kerültünk. Önmegbecsülésünket is erősíti Isten megismerése. Rádöbbenünk, hogy kincs a mi életünk is, és ezzel a kinccsel nem lehet akárhogy bánni. Nem mindegy, mire használom fel az Istentől kapott lehetőséget, mert az életünk célja az Ő dicsőítése.

Isten mindent megtesz azért, hogy Őt megismerjük. Bölcsessége senki elől nincs elzárva. Jézusban pedig egészen megközelíthetővé vált. Általa és a tanítványok, majd az egyház által az egész világra kiterjedően hívogat. Halljuk meg hívását, és vegyük komolyan tanítását. Aki figyel Isten bölcsességére, az nem téved el, az minőségi életet tud élni. Bölcsesség nélkül rossz irányba haladunk, mert vannak más hangok is. Nemcsak az Úr hívogat, hanem jelen van a gonosz is, aki gyakran jónak tünteti fel a rosszat. Valóban csak az Úrra való figyelés közben, a Lélek vezetése által ismerjük fel, mi a helyes. Könnyen megtévedhetünk, hiszen a világ útján, a széles úton nagyon sokan járnak, és mivel rengeteg ember halad egy irányba, úgy gondoljuk, az a jó út. Azonban ne feledjük, hogy Isten népe kicsiny nyáj, de ez a nyáj a jó Pásztort követi, Ő pedig hűs vizekre és friss legelőre, örök élet felé terelgeti nyáját. A Pásztor ma is előttünk jár, hallgassunk az Ő hangjára, és ne engedjünk a csábító, idegen hangoknak.

Az asszony bizonyságtételére megmozdult az egész város (Jn 4,31-38). Az emberek hosszú sorokban hömpölyögnek Jézus felé. Nem egy sztárvendég, egy közéleti szereplő, hanem az élő víz vonzza őket. Nem is csak kíváncsiságból mennek, hanem azért, mert vágynak erre a vízre, szeretnének ők is megújulni, hiszen ez a víz eltörli a bűnt, megtisztítja a szívet, és így igazán felüdít. Mert milyen felüdülés, amikor megmosakodhatunk, amikor végre hűs vizet ihatunk, Még üdítőbben hat ránk, amikor mindez a szívünkben megy végbe, ettől egész életünk megújul. Mert nem elég testünket karbantartani, a lelkünket is ápolni kell. Ezt hanyagolták el eddig a samáriaiak, de most élnek a lehetőséggel.

A tanítványok még nem ismerik igazán Jézust, és ezért kissé sértve is érzik magukat. Elmentek a városba, bevásároltak, és Jézus nem értékeli, nem becsüli fáradozásukat, és nem ül le velük enni. Nem látják meg az idők jeleit, nem veszik észre, hogy eljött az aratás ideje, és az most mindennél fontosabb. Ehhez minden erőt és időt mozgósítani kell. Samária megérett az aratásra, mert az Úr így tekint a mások által megvetett, lenézett népre. Ők is Isten búzaföldjei, ők is fontosak az Úr számára. Annyira fontosak, hogy a tanítványokról és az étkezésről is megfeledkezik. Vajon fontos-e ennyire számunkra is az Úr aratása? Egy lélek megmentése többet jelent-e saját ügyeinknél, kényelmünknél?

Jézus eledele az Atya akaratának megcselekvése, Isten munkájának elvégzése. Itt meg kell látnunk, hogy nem általában a munka mindennél előbbre helyezéséről van szó. Jézus az Atya munkájának elvégzéséről beszél. Ez pedig az ember, a bűnös ember megmentése. Itt is emberekkel foglalkozik, nem saját munkáját végzi, nem még több termelésre törekszik, még nagyobb bevételre, hanem azért munkálkodik, hogy Sikár városa is megismerje Isten szeretetét, befogadja az evangéliumot. Sikár városa most az Élettel találkozik. Nincs fontosabb és sürgetőbb munka ennél. Nincs előrébb való feladat, mint új élethez segíteni a megrekedt, a bűn útján járó embereket.

Szabad azt is végiggondolni, hogy a zsidók által elkerült vidék megmozdul. A megvetett emberek meghallják az Úr szavát, és tódulnak Hozzá. Ébredés van Samáriában. Ilyen megmozdulás zsidó településeken nem volt.

Kérjük Urunkat, adjon ilyen megmozdulást ma is. Végezze el, hogy minél többen elinduljanak az élő víz forrásához. Hiszen ma sem jobb és másabb az életünk. A forrás itt van, bár mintha hagynánk begazosodni, nem mindig lehet látni, mert a bűneink, engedetlenségünk, önmagunk imádata eltakarja. Tisztítsuk meg a környékét, és hívogassunk az élő vízhez.

Az Úr rámutat, hogy előttünk is hirdették az igét, hullt a drága mag, és ha van eredmény, ha van aratás, az az előttünk járók fáradozását, hűségét dicséri. Mi az ő munkájukba állhatunk be. Talán hosszú évek hűséges munkáját arathatjuk mi. Ne feledkezzünk el a vetőkről, köszönjük meg őket az Úrnak.

Ennek a munkának, tehát az aratásnak a jutalma nem emberi elismerés, hanem az, hogy az örök életre gyűjthetjük be a termést. A legnagyobb öröm ma is, amikor új éltre jutnak emberek, amikor örök életet nyernek az Úrtól. Nem lehet ennél nemesebb munka és nagyobb öröm. De ne feledjük, hogy ez az öröm Isten országában van. Az Atya örül nagyon egyetlen bűnös megtérésének, de itt a földön ez nem mindig érzékelhető, mert a világ nem érti ezt, és nem örül, hanem bosszankodik. Adja meg Urunk, hogy örülhessünk az aratásnak, hogy legyenek körünkben is újjászületett emberek.

AD ÉBREDÉST AZ ÚR

1.        

Ad ébredést az Úr, az Úr erős Király.

Leomlanak a kőfalak, amerre népe jár.

Add szíved Néki még ma át,

Dicsérd az ég és föld Urát,

Az Úr, az Úr, az Úr erős Király!

2.        

Ad ébredést az Úr, az Úr erős Király,

Szentlelke jár, fehér a táj, az aratásra vár.

Add szíved Néki még ma át,

Dicsérd az ég és föld Urát,

Az Úr, az Úr, az Úr erős Király!

3.        

Ad ébredést az Úr, kegyelme még ma vár,

A felhőkkel majd úgy jön el, mint hatalmas Király!

Add szíved Néki még ma át,

Dicsérd az ég és föld Urát,

Az Úr, az Úr, az Úr erős Király!

Isten áldásával.

Korsó nélkül, de Krisztussal

G

yönyörűen írja le a példabeszédek a bölcsességet, mintegy megszemélyesítve a szájába adja a szavakat (Péld 8,22-36). Így azután a bölcsesség maga mutatja be önmagát a számunkra. Ezt a vallomást úgy olvassuk, hogy Urunkat, Jézust lássuk meg benne. Hiszen ez az ének Róla szól. Pál apostol így ír: „Benne van elrejtve a bölcsesség és ismeret minden kincse.” (Kol 2,3). A bölcsességet, az életet Benne kell keresnünk, az Atya Jézusban rejtette el mindazt, amire nekünk szükségünk van. Keressük, mert aki keres, az talál.

Megtudjuk, hogy a bölcsesség mindenek előtt volt, mielőtt a teremtett világ létrejött, Ő már létezett Isten mennyei világában. Jelen volt a világ megteremtésekor, János apostol pedig arról tett bizonyságot, hogy semmi lett Nélküle, ami létrejött. Ott volt végig az Atya mellett, és Ő gyönyörködött Benne. Amikor testté lesz, szintén azt olvassuk, hogy Isten gyönyörködik Benne. Igen, az Ő élete gyönyörködteti Istent. Itt álljunk meg és tegyük fel a kérdést, vajon a mi életünk is gyönyörűséget okoz-e az Atyának? Amennyiben őszinték vagyunk, azt kell mondani, hogy nem. Legalábbis az emberiség élete nem gyönyörködteti Istent. Ha pedig személyesen gondolom végig, akkor szintén azt kell mondani, hogy a bűn annyira megrontott, hogy semmi gyönyörködni való nincs az életemben. Azonban mégsem kell elkeserednünk, mert az Úr azért jött, hogy új emberré formáljon, és így Általa lehet kedves, az Urat gyönyörködtető az életünk.

Miben gyönyörködik az Úr? A bűnbánó és engedelmes lélekben. Ha megbánjuk bűneinket, majd az Úr szabadítása által elhagyjuk azokat, és akarata szerint élünk, az gyönyörködteti Urunkat. Krisztust követve lehet az életünk kedves az Úrnak, ha Őt követjük, akkor életutunk megörvendezteti Istent.

A bölcsesség megszólít, és azt kéri, hallgassuk meg, és tartsuk meg, amit mond, járjunk az általa mutatott úton. Miután megtudtuk, hogy a bölcsességben Urunkat látjuk, nem is kell mondani, hogy érdemes Rá hallgatni és követni Őt. Hiszen az Úr Jézus élete mindvégig szinkronban volt beszédeivel. Amit tanított, azt élte is. És bármerre járt, soha nem igazodott a korszellemhez, a vezetőkhöz, az Ő iránytűje mindig az Atyához volt tájolva. Ezért megbízható Ő a számunkra. Nem téveszt meg, és nem vezet rossz irányba. Ha Őt követjük, nem csalódunk, mert azt kapjuk, amit ígért.

Azt ígéri, hogy aki Őt megtalálja, az az életet találja meg. Valóban Ő az élet. De úgy is életre találunk, hogy Őt követve az igazi, az Istennek tetsző élethez jutunk. Ő teszi emberi életté az életünket. Általa lehetünk krisztusi emberekké, vagyis élhetünk úgy, mint Ő, az Atya szavára hallgatva. Ha így teszünk, életessé válik az életünk. Sőt, nemcsak erre a földi világra nézve lesz életünk, hanem örök életre jutunk. Hiszen az Úr Jézus azért jött és adta oda életét, hogy üdvösséget szerezzen a számunkra. Olyan jó, hogy ma szól hozzánk, hogy hallgathatunk Rá. Legyünk hálásak érte és fogadjuk meg, amit mond.

Az asszonnyal folytatott csodálatos beszélgetés közben visszaérkeztek a tanítványok (Jn 4,27-30). Megdöbbenve látják, hogy Jézus egy asszonnyal beszél. Számukra is megdöbbentő, mennyire más az Úr Jézus, mint ők, mint amihez szoktak. Nem az emberi szabályok és hagyományok fogságában él, hanem Ő valóban szabad. Mert mindig az a szabad, akit az Isten „kell”-je vezérel. Az, aki mindig felfelé figyel és kész Isten vezetéséhez igazodni. Mert az Ő vezetése nem azokon az utakon jár, amiken mi szeretnénk, ami számunkra a legkényelmesebb.

Csodálkoznak, de nem utasítják helyre, és nem is vonják felelősségre, mert tudják, Ő fölötte áll az emberi törvényeknek, Nála minden a lélekmentésnek van alárendelve. Minden szabálynak az adja az értékét, hogy az embert, az életet szolgálja-e. És itt világos, hogy az életet az szolgálja, ha Jézus bemegy Samáriába, és leül a kútnál, majd megszólítja ezt az asszony. Jézus soha nem azt nézi, milyen következményekkel jár egy élet megmentése a maga számára. Neki az a fontos, hogy megtalálja az elveszettet, mert ez okoz örömöt a mennyben. Tudok-e én így figyelni felfelé? Fontos-e számomra az elveszett megtalálása, életre jutása?

Amikor az asszony szembesül a Vagyok Istennel, azonnal bemegy a városba, mert ezt el kell mondani mindenkinek. Sok mindent el szoktunk mondani, de az örömhírt mondjuk-e? Ott van-e a szívemben, hogy mindazt, amit az Úr elvégzett bennem, hogy megmentett a bűn hatalmából, el kell mondanom, tovább kell adnom? Ennek az asszonynak senki sem mondta, hogy tegyen bizonyságot, egyszerűen csak jött belőle, úgy érezte, ezt nem lehet magában tartani, ezt el kell mondani. Még az sem volt benne, hogy miért is mondanám azoknak, akik annyiszor a nyelvükre vettek, bántottak. Átéli, hogy Jézussal mindenkinek találkozni kell, mert eljött a közmegvilágítás órája. Itt a világ Világossága, és ha befogadják, akkor Samária nem lesz többé sötét hely. Hiába szerelünk fel mindent modern világítóeszközökkel, amíg Jézust nem fogadjuk be az életünkbe, sötétségben élünk. Talán a sok lámpa és a rengeteg villogó fény pont a belső, lelki sötétségünket hivatott elleplezni. Hívjuk be a Fényt az életünkbe. Aki pedig már ismeri Őt, menjen és vigye oda, ahol még sötét van.

Az asszony valóban élő vízre talált, mert eredeti céljáról teljesen megfeledkezett. Aki Krisztusra talál, annak Ő mindennél fontosabb lesz. A korsó ottmarad, mert élő forrásra bukkant. Amikor Krisztusban felragyog az élet bennünk, valami mindig hátramarad. Ami a régi élethez tartozik, az marad, mert most már egy egészen új kezdődik. Mi marad a kútnál? Mi az, ami az Úr Jézusban megtalált kincsért cserében lemarad, amivel kapcsolatban rájövök, hogy nincs már rá szükségem? Van, akinek a pohár marad el, mert aki forrást kap, annak nincs szüksége az italra, hiszen igazi megújító vízre lel. A szenvedélyek korsója Jézusra találva marad hátra. És itt nincs semmi erőszak, az új annyira betölti ezt a nőt, hogy szinte észre sem veszi, hogy nincs már szüksége a régire, itt minden megy magától. Ez az igazi szabadulás, Krisztust megnyerve tudok korsóim nélkül élni. Korsó nélkül élni lehet, de Krisztus nélkül nem.

Az asszony nem magához, hanem Jézushoz hívogat. Lássatok egy embert - igen, Jézust látni kell, neked is látni kell. Jöjj Hozzá, győződj meg magad arról, kicsoda Ő. Egy egyszerű, sőt, addig megvetett asszony hiteles, erőtől duzzadó bizonyságtétele megmozdította a várost. Az élő víz felfakadt benne, és árad tovább mások felé. Fantasztikus az Úr átalakító munkája, egy ember, akinek a szavára eddig senki nem adott, most hitelessé válik, most megmozdul egy egész város. Az asszony pedig az első női bizonyságtevő, az első misszionárius lesz.

Mint a szép, híves patakra

1. Mint a szép, híves patakra A szar-vas kí-ván-kozik, Lelkem úgy óhajt Uramra, És hozzá fohászkodik, Tehozzád, én Istenem, Szomjúhozik én lelkem, Vajon színed eleiben Mikor jutok, élő Isten?

2. Könnyhullatásim énnékem Kenyerem éjjel-nappal, :/: Midőn azt kérdik éntőlem: Hol Istened, kit vártál? Ezen lelkem kiontom, És házadat óhajtom, Hol a hívek seregében Örvendek szép éneklésben.

3. Én lelkem, mire csüggedsz el? Mit kesergesz ennyire? :/: Bízzál Istenben, nem hágy el, Kiben örvendek végre, Midőn hozzám orcáját, Nyújtja szabadítását; Ó, én kegyelmes Istenem, Mely igen kesereg lelkem!

4. Sebessége árvizednek, És a nagy zúgó habok :/: Énrajtam összeütköznek, Mégis hozzád óhajtok; Mert úgy megtartasz nappal, Hogy éjjel vigassággal Dicséreteket éneklek Néked, erős őrizőmnek.

5. Mondván: Isten, én kőszálam, Mire felejtesz így el? :/: Ellenségim vannak rajtam, Gyászban járok veszéllyel. Mert az ő hamis nyelvek Csontjaimban megsértnek, Mert így bosszantnak ellened: Lássuk, hol vagyon Istened?

6. Én lelkem, mire csüggedsz el: Mit kesergesz ennyire? :/: Bízzál Istenben s nem hágy el, Kiben örvendek végre. Ki nekem szemlátomást Nyújt kedves szabadulást, Nyilván megmutatja nekem, Hogy csak ő az én Istenem.

Isten áldásával.

A Krisztus már eljött

O

lvastunk az élet, a férfi és a nő kapcsolatának veszélyeiről (Péld 8,1-21). Láttuk, mennyi csapda várja a fiatalokat, azonban nemcsak a bűn keresi az embert, hanem a bölcsesség is hallatja hangját. Isten szava is jelen van ebben a világban és igyekszik beleszólni az életünkbe. Azonban a bölcsesség nem erőszakos, utánunk jön és szól, de nekünk kell hangját meghallani, és amit mond, azt elfogadni. Isten bölcsessége az Úr Jézusban testben jött el közénk, azért tette, hogy megállítson a bűn útján való rohanásban, és igazi, kiteljesedett élet felé tereljen. Az Úr sem erőszakosan végezte szolgálatát, hirdette Isten országát, mégis, aki meghallotta a jó hírt, az Hozzá ment, segítségül hívta és rábízta az életét. Meghallottam-e már az Úr szavát?

Mindenkit megszólít a megszemélyesített bölcsesség, de nem akarják őt meghallani. Az emberek mennek a maguk feje után, és inkább a különféle csábító gondolatoknak, a világ szavának engednek, mintsem az Úr szavának. Pedig Isten az élet átfogó ismeretére tanít, a bölcsesség olyan látást és tapasztalatot biztosít, ami által jó döntést hozhatunk nehéz szituációkban. A bölcsesség tudja, hogy nincs élettapasztalatunk, és ezért segítségét kínálja fel.  Talán azt mondjuk, nincs szükségünk bölcsességre, hiszen kiválóan képzettek vagyunk, rengeteg mindenhez értünk. Ez igaz, sokféle képzésben veszünk részt, rengeteg ismerettel van tele a fejünk, de az életet nem ismerjük, azt nem tanítja meg senki, hiszen mindenki most éli azt először. Azért jött Jézus, hogy segítsen, megtanítson jól élni az életet, mert Ő jól élte. Ő győzött a bűn és a kísértések fölött, és úgy fejezte be földi életét, hogy ki tudta mondani: elvégeztetett.

Látjuk azt is, hogy más ajánlat is van; nemcsak a bölcsesség, a tisztességes, becsületes élet, hanem a gazdagság csábítása is fellép. A gazdagság azt állítja, hogy elég, ha azt megszerzi az ember, mert akkor mindene meglesz, amire vágyik. Mindig azt hirdette az ember, hogy pénzért minden megvehető. Pedig az élet azt bizonyítja, hogy a boldogság és az üdvösség pénzen nem kapható. Azt olvassuk Péter első levelében, hogy nem ezüstön és aranyon váltattunk meg, hanem Jézus drága vérén. A bűntől a gazdagság nem tisztít meg, a kárhozattól nem ment meg semmi, csak a Jézusban való élő hit.

Az Úrtól való bölcsesség gyűlöli a bűnt, a gonoszságot, és az Isten tanácsához igazodik. Aki figyel az igazi bölcsességre, az áldást tapasztal, annak az élete kiteljesedik. Hogyan juthatunk ehhez a bölcsességhez? Ha vágyakozunk utána és keressük, akkor rátalálunk. Sőt, Jakab azt mondja: „Ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentől, aki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül adja, és megkapja” (Jak 1,5). Tehát mi bizalommal járulhatunk az Úrhoz, szabad kérni a bölcsességet, és az az ígéretünk van, hogy meg is kapjuk, amit kérünk. Éljünk a lehetőséggel és boruljunk Urunk elé. Valljuk meg, hogy nincs életbölcsességünk, és kérjük, adja meg azt a számunkra.

Megtörtént az asszony átvilágítása, úgy tárult fel Jézus előtt egész élete, hogy nem is kellett róla beszélni (Jn 4,19-26). Elég volt annyit mondani, hogy nincs férje, és az Úr látta szomorú történetét, szíve szomjúságát, és azt, hogy eddig rossz helyen kívánta csillapítani. Az Úr látja, hogy eddig ötször próbálta enyhíteni lelke szomját, de ezek a kísérletek kudarcot vallottak.

Ez az asszony azonban, amikor azt mondta, hogy nincs férje, nem vallani akart, hanem elbújni. Rövidre akarta zárni a beszélgetést, és szeretett volna minél hamarabb vizet merítve távozni. Nem látta meg, meg hogy ha az élő vizet akarja, előbb rendezni kell életét Istennel. Pedig tudnia kellene, hogy tele edénybe merni nem lehet. Amíg a szíve tele van eddigi életének romjaival, vágyai kergetésével, bűnnel, addig nincs hová tölteni az élő vizet. Előbb ki kell tisztítani a szívét, azonban azt sem képes ő maga megtenni, hanem rá kell csatlakozni az élő víz forrására, Jézusra. Az élő víz mossa át és tisztítja meg. Így van ez a mi életünkben is. Amíg tele van a szívünk, addig nem lehet élő vízzel megtölteni. Az Úr meg akar tisztítani. A kudarcok helyett most önmagunk fölötti győzelmet kínál. Ez a győzelem Belőle árad.

Az asszony azonban még nem akarja, amit Jézus kínál. Mellékvágányra tereli a szót. Az őszinte vallomás helyett vallási kérdésbe menekül. Mennyire profik vagyunk a mellébeszélésben. Hányszor mi is mindjárt a vallásoskodás, a bibliázás mögé bújunk, ahelyett, hogy szembenéznénk a valósággal, és Jézushoz fordulnánk. Mindig túlbonyolítjuk a dolgokat, pedig sokkal egyszerűbbek, mint ahogy mi gondoljuk. Csak arra lenne szükség, hogy hittel bízzuk Megváltónkra magunkat. Trükközünk, mert azt gondoljuk, Őt el lehet máshová terelni. Talán még örülünk is, és azt gondoljuk, győztünk, miközben magunkat csapjuk be, mert marad romokban az életünk.

Jézus nem megy bele vallási vitába, rámutat: élete döntő órája érkezett el. Most megfordulhat az élete, de ez rajta múlik. Ha fölismeri, Ki áll vele szemben, és elfogadja segítségét, új életet kezdhet. Az Úr kegyelme eltörli a múltat, és belülről megtisztulva, tiszta lapot nyithat. Amikor az igét olvasva megszólít az Úr, mindig döntő pillanatot élünk. Életünk döntő pillanata, amikor Jézus a kegyelmet elhozza számunkra. Éljünk ezzel a lehetőséggel, ragadjuk meg kinyújtott kezét, mert ahogy eddig nem boldogultunk Nélküle, ezután sem fogunk. Csakis Vele tarthatunk jó irányba és juthatunk célba.

Ez a samáriai asszony rendelkezik egy kis ismerettel, tudja, hogy jön a Messiás, csak még azt nem tudta, hogy már megérkezett. Jézus azonban kijelenti magát a számára, csodálatos kegyelemben részesül, hiszen neki mondja ezt el először nyíltan az Úr. Azt mondja el, ne várj tovább, mert akire vársz, itt áll előtted. Ne menekülj tovább, hanem borulj a lábai elé. Mi se meneküljünk, hanem halljuk meg az Úr szavát: Én vagyok az, aki veled beszélek. Én vagyok az Isten, mondja Jézus. Isten áll velünk szemben, amikor az evangéliumot olvassuk, Ő kéri az életünket. Már eljött a Megváltó, ne várjunk másra, ne várjunk tovább, hanem bízzuk Rá magunkat. Induljunk el végre az Ő nyomaiban.

Jézusom, ki árva lelkem

1. Jézusom, ki árva lelkem Megváltottad véreddel, Kárhozattól óvtál engem, Bűnös szívem, ó, vedd el! Add, hogy néked megháláljam. Hogy nem hagytál a halálban, megmutattad: Bármit adj, Én oltalmam csak te vagy. S

2. Jézus, benned bízva bízom, Elpusztulnom, ó, ne hagyj! :/: Te, ki bűnön, poklon, síron Egyedüli győztes vagy: Gyönge hitben biztass engem, Készíts arra, hogy én lelkem Láthat majd fenn, ó, Uram, Mindörökké boldogan.

Isten áldásával.

Uram, add nekem ezt a vizet

E

zeken a bölcsességeken keresztül maga az Úr szól hozzánk, Ő hívja fel a figyelmünket beszédei komolyan vételére (Péld 7,1-27). Azt kéri, hogy mindazt, amit mond, zárjuk magunkba. Tehát nem egyszerűen az ige olvasásáról, hanem a lényünkbe való zárásáról van szó. Arról, hogy úgy forgassuk, hogy az lényünk részévé váljon. Csak az így belénk ivódott ige jelent útmutatást, és őriz meg a tévedéstől, a bűn útjára való lépéstől. A férfi és a nő kapcsolata mindig veszélyt hordoz magában, ha nem figyelünk felfelé és nem az Úr által elkészített hozzánk illő társat keressük.

A szentíró figyeli az életet, és látja, könnyű csapdába esni, mert aki nem az Úr erejére támaszkodik, elbukik a test vágyaival szemben. A bölcs a pillanatnyi örömön túl már látja azt a sok nyomorúságot, amit a paráznaság okoz az életben, a kapcsolatokban. Csak az Úrra való hallgatás, szavának komolyan vétele őrizhet meg a bukástól.

Talán unjuk már ezt a témát, de hát ma sem mondhatjuk, hogy minden rendben van a házasságok és a férfi-nő kapcsolat terén. Viszont azt is látnunk kell, hogy Jézus Krisztus által gyógyulhatnak a kapcsolatok. Neki van hatalma arra, hogy meggyógyítsa azt, ami megbetegedett. Azonban ezt nekünk is akarni kell. Ne törődjünk bele, ha megromlik a kapcsolat, hanem tegyünk meg mindent annak gyógyulása érdekében. A gyógyulás alapja a megbocsátás, amikor Krisztusra tekintve kölcsönösen megbocsátjuk a sérelmeket, és Őreá figyelve újraépítjük szeretetben kapcsolatunkat.

Az Úr Jézus egy samáriai asszony életét gyógyítja meg (Jn 4,11-18). Csodálatosan lép vele kapcsolatba és kezdi meg lelkigondozását. Láttuk, hogy nagyon tapintatos az Úr. Elküldi a tanítványokat, és csak maga marad ezzel a szomjazó élettel.

Az asszony még menekül, nem számított arra, hogy pont amikor vízért megy, éli át az élete megváltozását. Ki gondolná, hogy munkába menet vagy az otthoni feladatok végzése közben egyszer csak megérkezik a megoldás elrontott életére? Ez az asszony is megdöbbent, először is azon, hogy szóba állt vele ez a zsidó, másodszor pedig azon, hogy minden eszköz nélkül akar neki vizet adni. Nem látja, hogy élő vízről van szó, ő csak a fizikai vízre gondol, Jézus pedig lelki vízre, Önmagára, mert Ő az, Aki képes csillapítani szívünk szomjúságát.

Rá is mutat az asszonynak arra, hogy ez a világ nem képes a lélek szomját elvenni. Sok mindent kínál, de a szomjúság visszatér. Ezt tapasztalta meg ez a samáriai nő is. Hányszor gondolta, hogy majd egy újabb szerelem megelégíti, de nem így történt. Hányan gondolják, hogy az ital, a drog megoldja a problémát, de nem így történik, mert újra inni kell, és még rosszabb lesz minden, mint volt előtte.

Jézus nem csupán tényeket állapít meg vagy diagnózist állít fel, mert akkor Vele sem jutnánk előrébb. Ő orvosságot, megoldást is kínál. Élő vizet ajánl a számunkra. Azt ígéri, ha iszunk belőle,  soha többé nem szomjazunk meg. Ez nem azt jelenti, hogy akkor többé nem kell inni, hanem azt, hogy olyan békességet kapunk, hogy már nem szomjazunk a világ kínálatára, már nem kívánjuk a bűnt.

Az asszony mohón kap a lehetőség után, ámbár ezzel még nem igazán életváltozást akar elérni, hanem eltűnni az emberek szeme elől. De sokszor mi is csak menekülni, elbújni akarunk a problémákkal való őszinte szembenézés helyett. Bár az alapkérés jó, és ezt kell nekünk is őszintén kérni: Uram, add nekem ezt a vizet.

Azonban előbb Jézus elküldi a férjéért, és ezáltal vezeti rá arra, hogy nem lehet elbújni, vállalni kell önmagát. Gyógyulás csak akkor történik, ha vállaljuk múltunkat, bűneinket. Másrészt kiderül, hogy Jézus előtt nyitott könyv az életünk, Ő tisztában van velünk. Ennek az asszonynak is ismeri múltját és jelenét egyaránt.

Az Úr Jézus feltárja életünk problémáit, mert gyógyítani csak akkor lehet, ha tudjuk, mi a probléma. Engedjük, hogy megérintse életünk vérző területeit, mert ha Ő nyúl sebeinkhez, van lehetőség a gyógyulásra. Jézus kitisztítja a sebeket, majd szavával begyógyítja azokat. Ő azért jött, hogy meggyógyítsa a bűntől megsebzett életünket. A gyógyulás előfeltétele az őszinteség.

 Úr Jézus, nézz le rám, Jöjj, mosd le bűnömet

1. Úr Jézus, nézz le rám, Jöjj, mosd le bűnömet, Sok földi szenvedély kötöz: jöjj, oldj fel engemet.

2. Úr Jézus, nézz le rám, Gond és bú látogat; Hű szolgád: ízleljem ígért, szent nyugodalmadat.

3. Úr Jézus, nézz le rám, Ne tévedhessek el; A menny felé sötéten át te légy az úti jel.

4. Úr Jézus, nézz le rám, Ha nő a félelem, Ár zúg és ellenség szorít, légy, Megváltóm, velem!

5. Úr Jézus, nézz le rám, Mert harcom terhe nagy, Ily tenger kín és baj között Az életem Te vagy.

6. Úr Jézus, nézz le rám, Ha elvonult az ár, Te szent derűd derítsen és az örök napsugár.

Isten áldásával.