Krisztus foglya

I

smét a páskát, azaz a szabadulást ünnepelték Jeruzsálemben, és ez is valódi szabadulás volt (2Krón 30,21-27). Ez az ünnep nem formalitás, hanem a bálványimádás alól való felszabadulás és az élő Istenhez való visszatalálás ünnepe. Örülnek, mert ismét megtapasztalják Istent az életükben. Jó látni, Isten lett az első, felismerték, hogy az Úr mindennél többet ér a számukra. Mindent kitakarítottak a templomból, ami nem oda való volt, ami bűn volt. Bármilyen értékes tárgyra leltek, kidobták, mert a bálványnak nincs helye Isten gyermekeinek életében. Tartsunk mi is nagytakarítást a saját életünkben, kérjük az Urat, hogy világítsa meg mindazt, ami bűn, függőség, bálvány. Kérjük Őt, adjon szabadítást, hogy mindentől el tudjunk szakadni, képesek legyünk megválni tőle.

Az ünnep hét napon át tartott, és az öröm szívből jött. Ez nem olyan ünneplés volt, amin túl kell valahogy lenni, itt szívből örültek az Úrnak. Az emberek megtapasztalták az ének valóságát: Itt van Isten köztünk, jertek Őt imádni.  Őszinte örömmel imádták az Urat. Boruljunk le Előtte, és imádjuk szent nevét. Az Úr imádata felszabadít, békességgel tölt el, és látást ad. Az Úrral kapcsolatban lenni, beszélgetni Vele, átélni kegyelmét nagyszerű dolog.

A lévitákkal külön elbeszélget a király, meglátta, hogy nem morogva, hanem örömmel végzik nehéz szolgálatukat. Odaadóan munkálkodtak az Úrért. Ez ragadott meg, nem a királyért, hanem az Úrért végezték feladataikat. Átélték a Vele való találkozást, és készek voltak Istenért mindent megtenni. Gyakran beszélünk a szolgálatokhoz, az Úr dolgaihoz való hozzáállásunkról; a belső motivációnak kell rendbe jönni. Mi indít engem szolgálatra? Milyen szívvel végzem az Úr dolgait? Akkor leszek odaadó, ha élő kapcsolatba kerülök az Úrral, ha valóban Neki teszem azt, amit cselekszem. Az Úrnak szolgálni, Neki élni örömteli dolog. Nem azt jelenti ez, hogy nem nehéz a szolgálat, hanem azt, hogy látom, Ő mit tett értem, és ebbe belerendülve, hálából szolgálom Őt. Az Újszövetségben az emberek örömmel, hálás szívvel követték Jézust. Nem volt morgolódás, hanem Jézusért készek voltak mindent elhagyni.

Az is megragadott, hogy még hét nappal meghosszabbították az ünnepet. Senki nem igyekezett hazafelé, mert ez volt életük csúcspontja. Az Úrral együtt lenni mindennél több. Tudok-e én több időt az Úrra szánni? Mi inkább rövidíteni szoktuk az alkalmakat, egy óra már túl sok, legyen kevesebb. Itt meg még egy hétig istentisztelet. Ez azért a belső szomjúságukról beszél. Vágyakoztak az Úrral lenni, szomjaztak az élő vízre. Van-e szomjúság az élő vízre a szívemben?Aztán jó volt közösen örülni a bűnbocsánatnak, Urunk kegyelmének. Ez az ünneplés sokba került, és voltak, akik önként és szívesen adtak, vállalták a terheket. Jó látni, hogy nem megparancsolják az adakozást, hanem maguk ismerik fel annak szükségességét. Adjon Urunk látást meglátni mindazt, amire szükség van, amit nekünk kell elvégezni, amiben nekünk kell áldozatot vállalni.

Pál apostol a börtönben egészen másként látja önmagát, ahogyan azt gondolnánk (Ef 3,1-13). Nem Róma foglya ő, nem a császárt vagy a zsidókat látja, hanem hűséges Megváltóját. Igen, Pál Krisztus Jézus foglya. Vagyis a börtönben is Jézussal van. Megtapasztalta, hogy az Úr nem hagyta őt magára. Amennyiben Érte élünk és Neki szolgálunk, jön velünk, még a szenvedésekbe is. Mert tanítványi életünk nem mentes szenvedésektől, nehéz helyzetektől, de mindezekben velünk marad Ő. Hogyan látom életem nehéz pillanatait? Csak a betegséget, vagy az ellenséget, a bántást okozót látom, vagy átélem, hogy ebben a helyzetben is velem van az Úr? 

Az apostol úgy is Krisztus Jézus foglya, hogy az Úr rabul ejtette szívét. Kié a szívem? Kinek vagyok a rabja? Pál Krisztus rabja, Övé az élete. Ha még nem az Övé az életem, ha még szenvedélyek, a bűn rabja vagyok, kérjem: „Tégy foglyoddá, Uram, akkor szabd leszek”. A damaszkuszi úton kijelentette Lénye mélységeit számára az Úr, és Pál ennek az Úrnak szentelte magát. Meglátta, hogy Jézus megmentette élete áron a kárhozattól, helyette halt meg a kereszten, és Ő kész meghalni a maga számára. A fogoly fölött a rabtartó az úr, az apostol vállalja ezt, most már Jézus az Úr élete felett. Nem magának, hanem Krisztusnak él.

A krisztusi életet pedig a nem zsidók javára éli, mindent megtesz, hogy Krisztus titkát megismertesse velük. Pál apostol az evangélium hirdetésére tette fel az életét, arra, hogy minden ember, a pogányok is megismerjék Isten kegyelmét. Neki a lelkek mentése a legfontosabb, a rábízott üzenet továbbadásának a vágya viszi előre. Másik levelében elmondja: kényszer alatt van, az üzenet kényszeríti a továbbadásra. Krisztus azért adott új életet neki, hogy ezt megossza másokkal. Az Úr adja, hogy az Ő Lénye megismertetésének kényszere hassa át az életünket, mindennapjainkat. Legyen a Krisztushoz vezetés a legfontosabb.

Milyen boldog Pál, amiért ő hirdetheti Krisztus kikutathatatlan titkát. Úgy látja, ez kegyelem. Sőt, vannak nála erre méltóbbak. Látom-e méltatlanságom? Belecsodálkoztam-e már abba, miért pont engem választott az Úr? Miért pont rám bízza magát, bűnös, nyomorult, tehetségtelen személyre. Pál csodálkozott, nem tartotta természetesnek, hogy ő apostol. Úgy látta, vannak különbek, méltóbbak, mert ő a legkisebb a szentek között. Hányszor nagynak képzeljük magunkat. A büszkeség belerágja magát a szívünkbe, és azt suttogja, te jobb vagy, neked jár az a szolgálat. Pedig nem jár. Kegyelem az is, hogy újrakezdhetjük eltékozolt életünket. Uram, tisztítsd meg a szívem a büszkeségtől, és láttasd meg kicsiségemet, minél nagyobb leszel Te bennem, annál kisebbé válok én. Növekedj hát ma is Te bennünk!

TÉGY FOGLYODDÁ, URAM

1.  

Tégy foglyoddá, Uram,

Akkor szabad leszek;

Késztess megadni önmagam,

Győzelmet úgy veszek!

Ha küzdve küszködöm,

A földre roskadok,

De ha karod lesz börtönöm,

Akkor erős vagyok.

2.  

Szívem gyáván remeg,

Úgy hajlik, mint a nád,

Amíg Benned nem lelte meg

Parancsoló Urát.

Míg láncra nem vered,

Boldogtalan, sivár;

De hogyha szolgád lesz Neked,

Akkor üdvöt talál.

3.  

Lelkem mindjárt alél,

Nem tölti tűz, se hit,

Míg benne égi tűz nem kél,

S szolgálni nem tanít.

Vezetni úgy tudok,

Ha Szentlelked vezet.

Zászlóm fennen csak úgy lobog,

Ha fúj leheleted.

4.  

Majd úgy uralkodik,

S nyer lelkem égi trónt,

Ha Néked hódol a porig,

Ha mindenről lemond.

Vész és vihar között

Úgy áll végig híven,

Ha Nálad békén kikötött,

S mindvégig ott pihen.

Isten áldásával.

A kereszt hoz egymáshoz közel

A

 papok és a léviták megtisztították és megszentelték az Úr házát (2Krón 29,20-30,20). Mindent kihordtak a templomból, ami tisztátalan, ami nem oda való, amit nem Isten rendelt el. De nemcsak a templomot szentelték meg a papok és a léviták, hanem magukat is. Az Úr szolgálatát csak megtisztult és odaszentelt szívvel lehet végezni. A testünk a Szentlélek temploma, így ránk is vonatkozik a megtisztítás. Vigyünk ki mindent a szívünkből, ami a világból származik, ami megfertőzi az életünket. A Szentlélek megtisztult szívben akar lakni. Mi tölt be, mi a legfontosabb a számomra? Ami megelőzi az Urat, ami több időt igényel, mint az Úr nevének tisztelete, azt takarítsuk ki. Amennyiben nem tudok megválni tőle, képtelen vagyok kitakarítani az életemből, mert már hozzám nőtt, kérjem az Úr szabadítását. Az Úr vére megtisztítja az életünket. Van hová menni annak, aki megtisztulásra vágyik. Az Úr vár, Hozzá mindig mehetünk. A megtisztulás azért szükséges, mert a bűn, a bálvány mellé nem költözik be az Úr.

Fontos meglátnunk, hogy Ezékiás és a nép vezetői rádöbbentek: csak teljes szívvel, megtisztult élettel lehet szolgálni az Urat. Eddig több király úgy gondolta, megfér egymás mellett a templomban az Úr oltára és a különböző bálványok is. Ezékiás felismerte: nem mehet ez így tovább, csak megtisztult templomban mehet tovább az istentisztelet. Nemcsak a templomot kellett megtisztítani, hanem a szolgálattevőknek is meg kellett tisztulni és magukat odaszentelni. Nem lehet akárhogy, nem lehet bűnös szívvel és kézzel szolgálni az Úr házában. Csak tiszta kezeket felemelve mutathatnak be áldozatot. Csak tiszta kezeket felemelve imádkozhatunk.

Milyen szívvel állunk az Úr elé? Hogyan indulunk istentiszteletre? Igénk rámutat, hogy mielőtt az Úr elé állunk, végezzünk ki- és bemosakodást. Tartsunk bűnbánatot, valljuk meg bűneinket, mulasztásainkat, hangolódjunk Isten jelenlétére. Mindig úgy megyek az alkalomra, mint aki a szent Isten elé készül?

Hányszor nem úgy vagyunk jelen; azt olvassuk, kevesen voltak a papok, mert nem mindenki törekedett őszintén a maga megszentelésére. Miért? Mert nem tartották fontosnak, megszokták már, hogy nem kellett felmenni a templomba, nincs rájuk szükség, és találtak maguknak más elfoglaltságot. Most pedig nem akartak elszakadni a munkájuktól, mert már nem lángolt a szívük az Úrért. Amikor a saját dolgaink fontosabbak, mint az Úréi, az azt jelzi, már nem lángol a szívem. A gonosz eloltotta a tüzet. De meg lehet újulni. Ebben segít az ige folyamatos olvasása, az imádkozás. Tölts minél több időt az Úr közelében, és meg fogsz újulni. A Krisztussal eltöltött idő, a Neki szentelt élet megújít, feltölt.

Ez az alkalom őszinte és örömteli volt, ez olyan jó. Nem kényszerből, hanem az Úr iránti vágyakozásból vettek részt rajta. A szívük indította őket az áldozatok bemutatására is. Aki szereti az Urat, az kész áldozatot hozni, az szeretetből és önként teszi ezt, mert látja, hogy amit ő ad, az semmi ahhoz képest, amit az Úr tett érte. Igen, mit is adhatok én, amikor az Úr mindent odaadott. Imádkozzunk azért, hogy az Úr ma is indítsa ilyen őszinte odaszánásra a szívünket. Amennyiben a szívünk ilyen őszintén megmozdulna, Isten népe nem szorulna állami, világi támogatásokra, saját erőből nagy dolgokra lennénk képesek. Vizsgáljuk meg szívünket: nem hiányzik-e belőlünk az őszinte és teljes odaszánás?

Ezékiás páskaünnepet hirdetett, és ez Isten kegyelmének a napja. Olyan csodálatos, könyörülő az Úr, megadta népének a bűnbocsánat, a visszatérés lehetőségét. És mennyire irgalmas, tágszívű az Isten, a rég elszakadt északi országrész számára is lehetővé tette az oltárhoz való járulást, a visszatérést.  Izráel fiai régen elfordultak Istentől, bálványokat imádtak, nemsokára fogságra kerülnek, de Isten ad még egy lehetőséget számukra. Ilyen az Úr, ad új lehetőséget, de hogyan élünk vele? Ezek nem tudták, hogy ez a lehetőség az utolsó, nem számoltak a közelgő fogsággal. Ha jönnek és komolyan veszik az Úr kegyelmét, és élnek vele, talán a fogságot is elkerülik. Izráel fiai azonban kinevették és kigúnyolták Ezékiás követeit, és nem mentek Jeruzsálembe, nem bánták meg a bűneiket, és így nem élték át az Úr megbocsátó kegyelmét. 

Hogyan reagálok Isten hívogatására? Kinevetem, megvetem, nincs nekem Rá szükségem, elvagyok Nélküle is? Vegyük komolyan, amikor az Ő szavát halljuk, amikor szól az ige, mert nem tudjuk, lesz-e még újabb lehetőség. Nem tudjuk, mit hoz a holnap, jönnek-e újra a hírnökök.

Eljött a kegyelem ideje, ezt hirdette Pál apostol a nem zsidó népek számára is (Ef 2,1-22). Isten az Ő drága kegyelmét kínálja a bűnben, a világ életmódjához ragaszkodva élők számára. Hirdeti, jöjjetek az Úrhoz, mert Ő kész megbocsátani és eltörölni bűneiteket. Jézus vére megtisztít, és Őérte új, isteni természet részesei lehetünk. Örökölt, bűnös természetünket semmi nem tudja megváltoztatni, csak a kegyelem. Amíg ez a természetünk meg nem változik, amíg a bűn, a test vágya és kívánsága vezet, halott vagyok. Akkor is, ha kívülről ez nem látszik. Belül vagyok halott. A halotton pedig már senki és semmi nem segíthet. Fel lehet szépen öltöztetni, de attól még továbbra is halott marad. A halott egyetlen esélye Isten hatalma, amely által feltámasztja a megholtakat. Lelki értelemben is így van, Isten képes Krisztus által életre kelteni. Semmi más nem segít, csak a kegyelem.

Ma is hív a kegyelem királyi székéhez, örök életet kínál, ott jöhetek rendbe, kívül és belül. Bármilyen lelki problémával harcoljak, vagy legyen ködös előttem az út, jöhetek a kereszt tövébe, és ott felszabadulhatok. Az Úr kegyelme felemel bűneimből, és megtisztít. Mit kell fizetnem? Semmit! A kegyelem ingyen van, bár nem olcsó, mert Jézus életébe került. Egy dolgot kell tennem, elfogadnom. Isten ingyen kínálja, csak ki kell nyújtani érte a kezem. Azonban csak üres kézzel vehetem át, ezért engedjem el, amit eddig szorongattam. Engedd el az emberi megoldásokat, és bízd magad a kegyelemre!

Amíg Jézus Krisztus nem lesz Úrrá az életemben, Isten nélkül járok a világban.  Hiába a nevelés, a vallás, amíg át nem adom az életem, Nélküle élek. Az efézusiak is Isten nélkül éltek a világban, pedig volt vallásuk és volt kultúrájuk.  Mindezek magukban nem elegek, nekünk Isten Lelke általi újjászületésre van szükségünk, és az Őt követő életformára. Jézus nem egy új vallást hozott, aminek meg kell felelni, Ő a maga követésére hívta el az embereket. Azt kéri, mindig az Ő nyomában haladjunk, úgy éljünk, ahogyan Ő élt. Isten szava legyen életünk és tetteink mozgatórugója. Ha megtartjuk az igét, egészen megváltozik az életünk, és a világ is körülöttünk. Igazi változást mindig az Isten szavának való engedelmesség hoz.

Krisztus által juthatunk el igazi békességre. A szívünk csak Benne nyugszik meg. Semmi más szer nem képes békességet adni, legfeljebb a felszínt lenyugtatja, vagy elkábítja az idegegeket, de békesség csak Krisztusból fakad. A megbékélés a kereszten megy végbe, ott békéltet meg az Úr az Atyával. A keresztet nem lehet kihagyni, mert nélküle ugyan tarthatunk jó és kedves alkalmakat, de nem találunk egymásra. Mert egyedül a kereszt békéltet meg Istennel és egymással is. A köztünk lévő szakadékokat a kereszt hidalja át. Az egymástól eltávolodott szívek a kereszt hídja által közeledhetnek egymáshoz. Ha nem lépünk rá erre a hídra, nem találjuk meg az egymáshoz vezető utat. A kereszten keresztül vezet egymáshoz is az út, ott kerülhetünk közel egymáshoz.

Ó, érthetetlen kegyelem

                  

   

Ó érthetetlen kegyelem, mely rég utánam jár, ki tévelygőn, vakon bolyongtam utamon, egyszer csak rám talált!

Félelmektől megszabadít, szent félelemre tanít, S ahol csak meg jelen e drága kegyelem, bűnöst megigazít.

Hozzá bajok, vészek között mindig járulhatok, megőriz, megvéd, s bőségesen elég elérni otthonunk.

Az Úr, íme, jót ígért nekem: Vár Nála biztos jövő, Igéje szent erő, pajzsom, jutalmam Ő, életfogytiglan Ő!

S ha végsőt dobban majd a szív, az élet véget ér Túl titkok fátyolán a lelkem igazán szent békességre tér.

Sok ezredév, ha eltelik, - kevés, akár egy nap-, Dicsérni az Urat, mivel kegyelme nagy - oly érthetetlen az.

Isten áldásával.

Ajtónyitás az Úr előtt

M

ilyen könyörületes az Úr, adott egy hívő királyt Júdának, Áház hűtlensége után még kapnak lehetőséget a visszatérésre (2Krón 29,1-19). Ezékiás alatt kiderül, milyen úton akarnak járni. Isten lehetővé teszi a megtérést, a Hozzá való visszatérést. Most majd megmutatkozik, mi van a szívekben. A mi időnkben is megadta az Úr neve keresésének a lehetőségét. Szélesre tárta a keskeny út ajtaját, be szabad lépni rajta. De mit látunk? Milyen kevesen használják ezt ki. Mert nem csak az Úr nyitotta meg a szoros kaput, hanem a gonosz is kitárta a széles út tágas kapuját. Sátán munkába indította reklámszakembereit is, akik mindent beleadnak, és jó munkát végeznek. Azonban az evangélium hűséges hirdetői jelen vannak, szól az ige. Hagyjuk figyelmen kívül a gonosz média hadjáratát, és inkább a halk és szelíd szóra figyeljünk. Isten mellőzi a nagy csinnadrattát, Ő a halk és szelíd hang híve. Aki elcsendesedik, mert felismeri lénye mélyének vágyát, az meghallja ezt a hangot, és Rábízza magát. Az Úr szava nyomán öröm fakad a szívünkben, mert az Atya szava örömöt okoz, békességet ad.

Ezékiás Dávid példáját választotta. Ő is követhette volna apja útját, de nem tette, mert megismerte Isten útját, és rádöbbent, az a jó. Isten munkája csodálatos, Ezékiást egy ilyen pogány közegben is meg tudta szólítani. Ismét beigazolódik, hogy nem a környezet a lényeg. Istentelen közegben is lehet találkozni az Úrral. Áház mindent igyekezett elpusztítani és megszüntetni, ami Isten igaz tiszteletével kapcsolatos, mégsem tudta fiát megóvni az igétől. Az Úrtól nem lehet elzárni senkit, mert Ő a legsötétebb időszakban is megszólít, és Ezékiás az élete odaszánásával válaszolt az Úrnak. Az Úr téged is keres, megtalálja a módját, hogy felvegye veled a kapcsolatot. Zákeust is meglátta fán, majd megállt alatta, és lehívta őt az Úr Jézus.

A király hite cselekedetekben nyilvánult meg, azonnal hozzáférhetővé tette a templomot. Kinyittatta az Úr házának ajtajait, és helyreállította a szolgálatot, az istentiszteletet. A lelki rombolás után a helyreállítás következik, ami sokkal nehezebb. Ki kell nyitni az ajtókat, vagyis lehetővé tenni a bejárást az Úr előtt. Saját életünkben is ajtónyitással kezdődnek a dolgok. Az Úr Jézus nem távozott el, hanem az ajtó előtt áll és zörget. Nyissuk ki az ajtót, engedjük be Őt a szívünkbe. Jelenléte hoz gyógyulást, megtisztulást. Amikor az Urat beengedjük, gyógyulni kezd az Atyával való kapcsolatunk. A megsérült kapcsolatok helyreállnak az Úr Jézus jelenléte által. Azonban legyünk óvatosak, ne nyissuk ki minden és mindenki előtt lényünk ajtaját. A gonosz és a világ is készen áll a maga szemetével való bezúdulásra. Ma ezt nagyon lehet tapasztalni. Mint ordító oroszlán jár szerte az ördög, mindent ránk zúdít, mert el akar nyelni. Ne feledjük azonban azt sem, hogy sátán menedzseri és dizájnfőiskolát végzett közben, és így a csomagolás nagymesterévé vált. A romlott árut is el tudja adni.

Ezékiás azonban nem hagyta magát megtéveszteni, a ragyogó csomagolóanyag mögött meglátta a rosszat, a bálvány lélekölő hatását. Így azután mindent kihordatott a templomból, ami az Isten előtt utálatos, ami bűn. Nem elég újra istentiszteletre járni, a bálványoktól is meg kell szabadulni. Minden bálványt ki kell hordani, ne maradjon benn semmi. A legszebb és legértékesebb szobor, a legtöbbet jelentő szokás is repüljön. A bűnből semmi ne maradjon, ne engedjünk az emlékek meggyőző hatásának sem. Mert bizonyára volt olyan bálvány, amihez valamilyen szép emlék fűződött. Egy ünnep, valamilyen közös esemény, verseny, szabaduljunk meg mindentől, és engedjük, hogy az Úr Jézus töltse be teljesen a szívünket. A szív megtisztítását, a bűn kitakarítását senki nem végezheti el helyettünk, csakis mi. Nagy öröm a megtisztult élet és az Úrral helyreállt kapcsolat. Ez a legnagyobb ajándék, mert bizony, nagy csoda az, hogy az Úr engedi helyrehozni azt, amit elrontottunk.

Nagyon jó Pál apostol levelét olvasni, mert annyira krisztusi, minden szavából Krisztus Lénye árad felénk (Ef 1,15-23). Ő valóban nem akar másról tudni, csak Jézusról, és Róla is mint megfeszítettről. Neki elég egyedül Jézus. Bár én is itt tartanék, hogy lényemből mindig az Ő Lénye, szeretete, kegyelme és igéje áradna. 

Az apostol szüntelen hálát ad az efézusiakért. Jó ezt olvasni, szüntelen hála, nemcsak elvárja, hanem maga is hálás. Hálás a gyülekezetért. Van-e hála bennem a hívő testvérekért, azért, hogy ma is vannak, akik követik az Urat? Hála a keresőkért, mert az is jó, hogy ma is van még vágyakozás, érdeklődés. Hordozzuk azokat is, akik még távol vannak.

Mi imádságának tartalma? Isten megismerése, az, hogy az Úr világosítsa meg lelki szemeiket. Földi életünk legfontosabb programpontja a feltámadott Úr Jézussal való találkozás, a kegyelem átélése. Azt kéri az apostol, hogy az ige olvasása és hallgatása során egyre jobban táruljon fel előttük Isten Lényének mélysége. Nagyon lényeges, hogy minél jobban megismerjük Őt. Erre az ismeretre az ige által juthatunk el. Ahhoz, hogy az Úr Lénye felragyogjon előttünk, az Ő kijelentésére van szükségünk. Uram, nyisd meg a lelki szemem, hogy mindig lássalak téged, és a legsötétebb pillanatokban is felragyogjon előttem a Te világosságod.

Reménységre és gazdag örökségre hívott el. Az Úrhoz tartozni reménységet jelent. Van távlat és cél, akkor is, ha földi értelemben mindez nem látszik. Van cél, az üdvösség, és ezen az úton haladva Isten országa minden gazdagságával élhetünk. Ez a gazdagság elsősorban nem anyagi jellegű, hanem lelki tartalmú. Az ige ereje, üzenete gazdagon árad felénk, mindenkor meríthetünk belőle.

Csak nyisd ki a szíved

1.

Csak nyisd ki a szíved, és sose félj, mert él az Úr!

Csak nyisd ki a szíved, s kérd te is Őt, hogy Ő legyen Úr!

2.

Az Úr áldása van teveled és békesség.

Az Úr áldása van teveled és békesség.

3.

Salom haverim, salom haverim, salom, salom!

Löhitraot, löhitraot, salom, salom!

Isten áldásával.

Életmentő szérum

A

 teljes lelki sötétség tanúi vagyunk, a bálványimádás útjára való lépés egyre mélyebbre húzza Áházt (2Krón 28,16-27). Figyelmeztetés ez számunkra is: aki elfordul Istentől, és megnyílik a világ, a különféle istentelenségek előtt, az egyre mélyebbre jut. Egyre több támadás éri Júda országát, ezek jelzik, nem jó úton jár, azonban Áház nem veszi a lapot. Nem akarja meglátni, hogy a problémák a hitetlenség és bálványimádás következményei. Amikor maga képtelen a bajjal megbirkózni, segítséget kér. De nem az Úrhoz fordul, hanem Asszíria királyához. Mennyire jellemző ez, baj van, segítséget kérnek, de nem az Úrhoz fordulnak. Vajon mi mindig Tőle kérjük a segítséget? Hányszor megvannak a saját megoldásaink, és először azokhoz fordulunk. Ne Áházt kövessük, ne ő legyen a minta, hanem keressük mindenben azonnal Megváltónkat. Ő tud rajtunk igazán segíteni, mert Számára a mi jobbá lételünk, szabadulásunk a fontos. A világ mindig a maga szempontjait, érdekeit tartja szem előtt, de Istennek az övéi a fontosak.

Áháznak az Úr házába kellett volna menni. Volt hová fordulni, de ő nem oda vitte a problémákat, hanem idegen istenekhez fordult. Áház azt gondolta, hogy mivel Arám királyait megsegítik isteneik, nekik áldoz, és majd őt is megsegítik. A világ becsap, csak a felszínt mutatja, elhiteti velünk, hogy bálványai segítenek. Hányan gondolják, majd a pénz, a hatalom mindent megold. A szórakozástól, a szabados élettől várja a mai ember a boldogságot, ám egyre boldogtalanabb lesz. Áház bezáratta az Úr házát, te hogyan vagy ezzel? Nem kísért meg, hogy bezárod az Úr házát? Ha nem is úgy, mint ez a király tette, de bezárod a szíved a zörgető Jézus előtt. Nem engeded, hogy Ő irányítsa az életed. Pedig az a boldog ember, aki kutatja az igét, és az Úr ösvényén jár. Az első zsoltár is azt tanácsolja, hogy ne hallgassunk a bűnösökre, és ne járjunk az ő tanácsuk szerint. Kire hallgatunk: Istenre, vagy az isten nélkül élőkre?

Mennyire megvakította Áház szemét e világ istene, nem látja meg, hogy a bálványok okozzák bukását. Minél messzebb kerül Istentől, annál mélyebbre jut, annál kevesebb az esélye a talpra állásnak. A mai ember sem akarja meglátni, hogy pont azért válik élete egyre rosszabbá, mert elhagyta Istent, már nem érték az ige. A nehéz időkben sokan Istent okolják, és nem akarják meglátni, hogy nem Isten, hanem saját maguk az okai a nyomorúságoknak. Az Istentől eltávolodott ember a gonosz hatalmába kerül, és egyedül képtelen tőle megszabadulni. A gonosz pedig mindent megtesz, hogy tönkretegyen. Ehhez a  művelethez mindent felhasznál, megtéveszt, ami a vesztünket fogja okozni, azt jónak és nélkülözhetetlennek tünteti fel. Gyakran már későn ébredünk rá arra, hogy becsapódtunk. Azonban ne csüggedjünk, mert még ebben a helyzetben is szabad és lehet az Úrhoz kiáltani.

A nyomorúságok célja, hogy Istenhez fordítsanak. Rá akarnak döbbenteni a bálványok tehetetlenségére, és arra bátorítanak, hogy hívjuk segítségül az Urat. Áháznak csak egy kicsit kellett volna csendben az igéhez fordulni, a Bibliát tanulmányozva felismerte volna Istennek népe életében elvégzett munkáit. Vegyük kézbe a Szentírást, mert rajta keresztül szembesülhetünk Isten hatalmával. Ha olvassuk, meglátjuk, mennyi hatalmas csodát tett Ő népéért, nincs Hozzá fogható. Kettéválasztotta a Vörös-tengert, és a pusztában vezette Izráelt, és az úton végig vele volt, vezette és táplálta. Az utolsó időkben pedig elküldte Fiát, Jézust, és általa szól hozzánk. De Jézus nemcsak szólt, hanem életét adta a bűnös emberért. Irántunk való szeretetéből meghalt értünk. Ha ezt felismerjük, bízni fogunk Benne. Hiszen az olyan személyben hogy ne bíznánk, aki magára vállalta a mi halálos ítéletünket? Pedig az nekünk járna, de Ő azt akarja, hogy éljünk, üdvösségünk legyen.

Az efézusiakhoz írott levelet kezdjük el ma olvasni, szerzője Pál apostol, aki a pogányok, tehát a nem zsidók számára is elvitte az evangéliumot (Ef 1,1-14). Az Úr Jézus bízta meg ezzel a feladattal, hangsúlyozva, hogy az evangéliumra mindenkinek szüksége van. Nem sajátíthatjuk ki, hanem el kell juttatni azokhoz, akik még nem ismerik. Miért fontos ez? Mert életmentő szérum, és ma, ha egy betegségre megtalálják az ellenszert, igyekeznek mindenhová eljuttatni. A Krisztusról szóló hír a bűn ellenszere. A bűn halálos szérum, a bűneset óta végzi pusztító munkáját, az ember nem talált rá eddig orvosságot. Az evangélium azért jó hír, mert elmondja, Istennek van ellenszere, van orvossága, és ez Jézus vére. Ebben a vérben van a bűn ellen orvosság, ki tudja tisztítani az életünkből. A múlt sebeire is gyógyszer, eltörli az elkövetett vétkeket is. Ezért az orvosságért nem kell fizetni, Isten ingyen kínálja, csak üres kezünket kell hittel kinyújtani érte. Bármilyen nehéz terhet, sebet hordozzunk, az Úr szava rá az orvosság. Éljünk az igével, ne sajnáljuk a bibliaolvasástól az időt, mert ez a leghasznosabb elfoglaltság.

Az apostol Jézusra mutat, és elmondja, nézzünk Rá, mert Ő Isten ajándéka, és Benne mindent nekünk adott Isten, amire az élethez szükségünk van. Őbenne áldást kaptunk, és ez elég a mindennapok megéléséhez. Benne minden lelki áldás elérhető. Egyben fontos azt is látnunk, hogy Isten áldása Jézusban tárul fel előttünk. Nélküle nem elérhető, Nélküle nem nyílik meg az áldások tárháza. Nem véletlenül mondta Jézus, hogy Ő az ajtó. Isten országába, az Ő jelenlétébe Jézuson keresztül léphetünk be.

Hangsúlyozza Pál már ezekben a veresekben is, hogy Jézus vére által van bűneink bocsánata. Tehát, amint fentebb említettük, a drága életmentő szérum Jézus vére. Nincs más megoldás, csak Ő. Bűneinket ez a vér tünteti el. Ha skarlátvörösek lennénk is, Jézus vére által hófehérekké lehetünk.

Isten akarata is Jézusban tárul fel a kereső ember számára. Őbenne jelenti ki mindazt, amire szükségünk van. Jézus nélkül rejtve marad előttünk Isten üdvterve, nem tárul fel szeretetének és irgalmának mélysége sem. Ezért forduljunk az Úrhoz, igyekezzünk minél jobban megismerni Őt, mert Rajta keresztül Isten mélységei tárulnak fel előttünk. 

Elmondja még azt is az apostol, hogy Isten eljegyzett pecsétjével, a Szentlélekkel. Tehát Isten Lelke az övéiben van, így nem vagyunk magunkban, a Lélek vezet és tanít. A Lélek teszi rá pecsétjét az életünkre, termi meg gyümölcsét, ami hitelesíti életünket.

Jézus Krisztus, szép fényes hajnal

1. Jézus Krisztus, szép fényes hajnal, Ki feltámadsz új világgal, És megáldasz minden jókkal:

2. Te vagy nékünk egy reménységünk, Isten előtt közbenjárónk, Szép koronánk, ékességünk.

3. Világosítsd a mi szívünket: Ismerhessünk meg tégedet; Tanulhassuk szent Igédet.

4. Az ördögnek csalárdságától, Lelki-testi nyavalyától, Őrizz hamis tudománytól.

5. Az Atyával és Szentlélekkel, Hogy tégedet tiszta szívvel Mindörökké áldjunk! Ámen.

Isten áldásával.

Áldott élet

E

gy idő után szinte mindig egy olyan király kerül hatalomra, aki nem az Úrra figyel, hanem Izráel királyainak az útján jár (2Krón 28,1-15). Gyakran az Izráelekkel létrejött családi, politikai szövetség is szerepet játszik ebben. Rokonságba kerülnek Izráel királyaival, és átveszik az ő szokásaikat, életmódjukat, vallásosságukat. Az Úrtól elfordult országrész élete és fejlődése válik mintává Áház számára is. Pedig komoly, követésre méltó példák voltak előtte, apja életében szemtanúja lehetett az istenfélő élet áldásának. Láthatta, amint az Úr megáldotta, erőssé tette az Ő útján járó Jótámot. Azonban ő nem ezt választotta, hanem a széles útra lépett. Valószínűleg csábította mindaz, amit ezen az úton látott, és ezt fejlődésnek ítélte. Annyira a bálványimádás rabja lett, hogy még a fiait is képes volt áldozatul elégetni a bálványok számára. Ez már nagy sötétség, hatalmas mélység, hiszen Isten nem kér emberáldozatot, Isten mindig az életet védi. Egyedül Jézust adta értünk áldozatra. De amit Ő megtett értünk mentő szeretetből, azt nem várja el tőlünk.

Áház élete intő példa számunkra, ne a széles úton járókhoz igazodjunk, mert ha rájuk figyelünk, egyre messzebb távolodunk az Úr szerinti értékektől, és olyan bűnökbe keveredhetünk, amikből nehéz kikeveredni. A széles út mindig emberáldozattal jár, a bűn útján szétrázódik a családunk is.

A bűn útjának megvan a következménye: Arám és Izráel is megtámadja és legyőzi őket. Akikkel egy úton járt, azok ellene fordultak. Ilyen a bűn, a világ; a tékozló fiúból is a haverok éltek, amíg tartott a pénz, de amikor elszegényedett, magára hagyták. Mert a világ belőlünk él, Jézus azonban értünk. Az is fontos, hogy az Úr a kezükbe adta őket - azt jelenti ez, hogy mivel nem tértek meg bűneikből, Isten hagyta, megengedte, hogy szenvedjenek. A vereség is eszköz volt a kezében, általa ébresztgette őket. Isten azt akarja, hogy rádöbbenjünk, rossz úton járunk, és végre meglássuk, hogy a bálványok nem segíthetnek rajtunk, csak tönkretesznek. Áház azonban nem akarta ezt meglátni. Látjuk-e, hogy a bűn útja halálos út, az élet útja a Krisztusé. Azonban nem elég ezt látni, hanem meg kell a bűntől szabadulni, és vissza kell térnünk a keskeny, az ige szerinti útra, az Istennek való engedelmesség útjára.

Az izráeliek kihasználták az Arámok támadását, és ők is lerohanták Júdát, sok embert vittek fogságba. Elfelejtették, hogy egy tőről származnak, testvérek. Azonban az Úr prófétája, Óbéd rámutat, hogy ez bűn Isten szemében. Nem kaptak felhatalmazást arra, hogy leigázzák Júdát, és rabszolgává tegyék őket. Annyira megragadott az Úr szava, amikor rámutat: az eget verő indulat vezeti őket. Nem Isten, nem az Ő szava volt az iránymutató, hanem az indulat, a saját emberi, bűnös indulatuk. Ilyen a mi indulatunk, ha nem kerül az Úr Lényének fegyelme alá, féktelenül pusztító erő. Ezt az erőt egyedül csak az Úr képes megállítani, megtisztítani és krisztusivá formálni. Urunk azért jött, hogy a romboló, pusztító indulataink helyett az Ő indulatát ajándékozza nekünk. Az Ő indulata mentő, építő indulat.

Megrendítő az is, ahogyan hallgatnak a próféta szavára - nagyon ritka, amikor minden ellenvetés nélkül teszik, amit Isten kér tőlük. Ráadásul mindez veszteséget jelent a számukra. Isten szavának engedve készek lemondani a zsákmányról, az előnyökről. Ilyen komolyan veszem-e én az Úr szavát? Akiket rabszolgának akartak, azokról gondoskodnak. Úgy ellátják őket, ahogyan az irgalmas samaritánus is tette. Amikor az Úr munkálkodik a szívekben, hatalmas dolgok mennek végbe, megjelenik a másik ember iránti szeretet. Már nem ellenséget, hanem testvért látnak bennük. Kérjük ezt az új látást mi is.

Végére érünk Lukács hatalmas bizonyságtételének, aki megvallotta, hogy a pásztorok által egy jászolbölcsőben megismert csecsemő az Isten Fiának bizonyult (Lk 24,50-53). Az akkori társadalom vizsgálata által felismerte, hogy Jézusban Isten lépett rá erre a bolygóra. Látta azt is, hogy Isten magát megalázva élt ezen a földön, Istenségét elrejtette, és nem uralkodott, nem igényekkel lépett fel, hanem mentette a bűn igája alatt szenvedő embert. Lukács meglátta, hogy mindenki személyes lehetőséget kap Jézus megismerésére, és ezek alapján dönthet arról, kinek tartja Őt. A Jézushoz való viszonyunk örök életünket is meghatározza. Lukács a saját maga számára is meggyőződött arról, Jézus az Isten, számára Úr, akitől új életet kapott, és akinek a szolgálatára szánta egész életét. Lukács Úrnak vallja Jézust, és ennek az evangéliumnak a megírásával is Neki engedelmeskedik, bizonyságot tesz évezredeken át Isten szeretetéről és kereszten megjelent kegyelméről. Középpontba állítja a keresztet, ahol az Úr értünk, helyettünk és miattunk halt meg. Ez a hely az életgyógyulás helye. Aki meglátja bűneit, és megvallja azokat, megtisztul tőlük, Jézus kiomlott vére törli el bűneinket. És aki ezt átéli, az örömmel fogadja be Őt, bízza Rá az életét.

Jó látnunk, hogy Jézus története nem a halállal végződik, hanem az élettel. Lukács rámutat: az Úr feltámadt és él. Ennek öröme járja át a szíveket és lendíti a tanítványokat bizonyságtévő élet felé. Ez azt is jelenti, mivel Jézus él, naponta kapcsolatban lehetünk Vele. Ő annak ellenére nincs messze tőlünk, hogy negyven nap múltán az Atyához távozott. Az Úr az Atyától érkezett, és most visszament Hozzá. És az, aki Benne hisz, szintén Vele mehet az Atyához. Nem megsemmisülünk, hanem Isten mennyei világba költözhetünk. Aki élő hittel kapcsolódik Jézushoz, az az Övé, és ott lesz majd, ahol Ő van. Csodálatos reménység és jövőkép ez.

Jézus áldásra emelt kezekkel távozik, megáldja övéit, de nemcsak a távozás hoz áldást, ez a jelenet rámutat, hogy Jézus egész földi élete, szolgálata áldás az ember számára. Nincs Hozzá fogható, soha nem volt és nem is lesz ilyen ember a földön. Nem, mert Ő maga az élő Isten, mindenek Teremtője. Nem lesz Hozzá fogható, mert Ő bűn nélküli, egyedül Isten szeretete járja át, így menti a bűnöst, mert szereti az Istentől elszakadt embert, és azért tesz meg mindent, hogy ne a kárhozatra jusson. Jézus áldása a kereszten csúcsosodik ki, hiszen az Őt megfeszítőkért, az ellenségeiért is imádkozott, és lehetővé tette számukra is a megtérést, az újrakezdést. Nekünk is megtérésre van szükségünk, forduljunk el eddigi életutunktól, a bűntől, és adjuk át magunkat Jézusnak, kezdjünk Vele egy új életet. Mert Ő azt akarja, hogy a mi életünkben is elmúljanak a régiek, és újjá legyen minden. Ez az új pedig nem más, mint az Isten szerinti, krisztusi élet. Az új élet, a Benne való élet az áldott élet. Az áldás nem külső körülmények vagy a vagyoni helyzet függvénye. Az áldást Jézus életemben való jelenléte adja. Mert az ember számára a legnagyobb áldás Jézus személye maga.

TÉGY, URAM, ENGEM ÁLDÁSSÁ

     

Tégy, Uram, engem áldássá, Lelkedet úgy várom!

Tedd te a szívem hálássá, hogy Neked szolgáljon!

Bárhová küldesz, ajkamról zengjen az új ének!

Tégy, Uram, engem áldássá, oly sok a bús élet!

Isten áldásával.