Benne van bűneink bocsánata

N

agyon hamar elbukott Izráel, az első próba megmutatta, mi van a szívükben (Józs 7,1-26). Mi van benne? Bizalmatlanság. A kívánság és az annak való engedés mindig azt jelzi, nem bízunk az Úrban. Nem hisszük, hogy gondoskodik rólunk, hogy Ő semmi jót nem sajnál tőlünk. Így volt Ákán is, úgy gondolta, Isten sajnálja tőle a szép kelmét, az ezüstöt és az aranyat. De nem erről van szó, Ő nem sajnál az övéitől semmit, ami jó, amire igazán szükségük van, és előre viszi az életüket. Nekik nem szerezni kell, hanem kérni. Isten meg akarja az övéit tanítani a teljes függésre, arra, hogy mindent Tőle várjanak. Ákán azonban nem elégedett meg azzal, amit az Úr adott neki, ő szerezni akart. A világ kincse volt rá hatással, és nem állt neki ellent. Mi az, ami vonz engem ebből a világból? Mi az, ami kísértés, amiről nem akarok lemondani? Ákán nem az Úrban gyönyörködött, nem Ő jelentette a kincset számára.

Józsuét megrendítette az eset, hiszen egy könnyű győzelemre számított, ám vereséget szenvedtek. Az első reakcióban az Urat vádolja, úgy gondolja, Ő az oka, de Isten rámutat, a baj bennük van. Azonban az pozitív, hogy az Úr elé viszi fájdalmát és kérdését. És ez nem formalitás, hiszen egész nap az Úr előtt volt. Ott mondta ki minden fájdalmát és keserűségét. Ez az igazi imádkozás, addig vagyok az Úr előtt, amíg nem válaszol. Józsué nem siet, hanem megvárja a választ, mégpedig arccal a láda előtt. Isten válaszol és rámutat, hogy vétkeztek, és ezt kell megoldani, rendezni. Eddig nem is gondoltak arra, hogy valaki nem vette komolyan az Úr rendelkezését. Istent azonban nem lehet becsapni, ezt most a népnek is meg kell tanulnia. Ha senki nem is lát, de az Úr látja minden tettünket. Hányszor gondoljuk mi is azt, ha titokban tudtunk cselekedni, akkor minden rendben. Azonban Isten leleplezi a szívünket, rámutat vétkünkre. 

Ákán vétke és személye is napvilágra került. Oda kellett állni a közösség elé, és vállalni bűneit. Olyan jó, hogy mi már tudjuk, hogy a büntetésünket az Úr Jézus vállalta magára. Bátran tarthatunk bűnvallást, mert az Úr kész megbocsátani.

Bizony, minket is így kísért a gonosz, meglátjuk, megkívánjuk, elvesszük, vagy ha nem szó szerint vesszük el a másét, hitelre vásárolunk, és adósságba kerülünk. Az adósság pedig kényszerpályára állít, már nem fontos az ige, az Úrral való kapcsolat, csak a pénz megszerzése. Jó, ha nem a kívánság irányít minket, hanem tudunk neki ellentmondani. A bűn megrontja a kapcsolatunkat az Úrral és egymással is. A bűnbánat, a rendezés azonban helyreállít.

A kolossébeliek beléptek Isten országába, de ezzel még nem érkeztek meg a célba (Kol 1,9-23). Hosszú út áll előttük, és ezen az úton segítségre van szükségük. Pál apostol az imádság által küldi a segítséget. Hordozza őket az Úr előtt. Mi is éljünk ezzel a lehetőséggel. A másokért mondott imádság sok segítséget nyújthat a már elindultak számára. Azt kéri, hogy tökéletesen ismerjék meg az Úr akaratát. Vagyis ne legyenek felületesek, ne kapkodjanak, hanem várják ki, amíg teljesen megbizonyosodnak arról, mi is az Úr akarata. Hányszor nem várunk a bizonyosságra, azt gondoljuk, tudjuk, mit akar az Úr, pedig csak vágyainkat vetítettük ki Rá.

Szükséges Isten ismeretében is növekedni. Isten országában ez visz előre, egyre jobban meg akarom ismeri a Királyt. De hogyan is ismerhetem meg? Nem a magam erejéből, én nem juthatok el Hozzá, de Isten eljött közénk. Jézus az Ő képe. Azért jött el a világba, hogy bemutassa számunkra az Atyát. Jézusban az Atya jön közel az életünkhöz, Ő az irgalmas samaritánus, Aki nem megy el melletted, hanem megáll és törődik veled. Ő közelít bűnös életünkhöz, hogy kegyelmében részesítsen. Minél jobban szemléljük Jézust, minél több időt töltünk Vele, annál jobban megismerjük Istent. Ő Jézus által ismerhető meg.

Pál apostol, amikor az Úr Jézusra gondol, egy himnusz hömpölyög elő a szívéből. Csak énekelni tud Róla, annyira betölti lényét az Úr, hogy csak Őt látja. A mindenség középpontja Ő. Minden körülötte rendeződik, és csak az van a helyén, ami és aki Őreá figyel. Ki életem központi alakja? Eljutottam már oda, hogy Ő az első a számomra?

Barangolásunk során újra és újra a kereszthez jutunk, minden számunkra döntő és fontos esemény ott ment végbe. Jézus által van bűneink bocsánata és a megváltásunk. A kereszten való halála által nyerünk bocsánatot bűneinkre. Csodálatos ez, hiszen megbocsátás nélkül kibírhatatlan lenne az élet. Azonban Ő kifizette adósságunkat, eltörölte vétkeinket, és így az Atya megbocsát. Azért bocsát meg, hogy a kegyelmét megtapasztalva mi is bocsássunk meg egymásnak. Isten országának fontos pillére a megbocsátás. Ha az Atya nem bocsátana meg, nem kerülhetnénk színe elé. Ő azonban Krisztusért kész megbocsátani.

A kereszten kiontott vére által békéltetett meg minket Önmagával az Isten. Amikor ezt megtapasztaljuk, olyan békesség lesz a szívünkben, amit máshol nem találunk meg, csak a kereszt alatt. Kereszt nélkül nincs megbékélés. Adja Urunk, hogy mindent tegyünk le a kereszt alá, hogy békességünk legyen és felszabaduljunk az önvád alól is. Ha letesszük bűneinket, és az Úr megbocsát, akkor is mi bocsássuk meg magunknak minden vétkünket, de bocsássunk meg egymásnak is.

Jézus, világ megváltója

1. Jézus, világ megváltója, Üdvösségem megadója, Megfeszített Isten Fia, Bűnömnek fán függő díja: Jézus, engedd hozzád térnem, Veled halnom, veled élnem.

2. Szent kereszteden kereslek, Szomorú szívvel szemléllek, Mert így gyógyulást reménylek: Moss meg szent véredben s élek. Jézus, engedd hozzád térnem, Veled halnom, veled élnem.

3. E keresztről, én Reményem, Tekints reám szerelmesen, Épen téríts hozzád engem, Mondván: ”bűnöd elengedtem”. Jézus, engedd hozzád térnem, Veled halnom, veled élnem.

4. Ne gerjedezz vétkem ellen, Sőt véreddel kegyelmesen, Ily mocskos beteget, híven Moss meg, s bűntől üres lészen. Jézus, engedd hozzád térnem, Veled halnom, veled élnem.

5. Engem ily nagy szerelmedből, Végy hozzád szent kegyelmedből, Vegyek erőt keresztedből, És végbúcsút bűneimtől. Jézus, engedd hozzád térnem, Veled halnom, veled élnem.

6. Ajánlom magamat néked: Sebeidben szívemet vedd; Ó, nyíljál fel, piros forrás, mert nagy bennem rád a vágyás! Jézus, engedd hozzád térnem, Veled halnom, veled élnem.

7. Ez keserves halálodért, Melyet felvettél éltemért, Vedd szívemet mindezekért, Megérdemlett jutalmadért. Jézus, engedd hozzád térnem, Veled halnom, veled élnem.

8. Nyílj fel, édes szív rózsája, Jó illatú violája, Hogy lehessen maradása Szívemnek, s benned lakása. Jézus, engedd hozzád térnem, Veled halnom, veled élnem.

9. Engem, bűnöst, kérlek, ne hagyj, Halál rabját kínra ne adj; Sőt, ha eljő majd halálom: Szent jobbodra engedj állnom. Jézus, engedd hozzád térnem, Veled halnom, veled élnem.

Isten áldásával.

Termő élet

I

sten országa elkezd növekedni Kánaán földjén (Józs 6,22-27). Először Jerikót vette birtokba, és mindjárt menti Ráháb családját. Isten népe nem feledkezik meg azokról, akik segítették őket. Ez az ország menti az embert, az életet. Még csak az első lépéseket tették meg benne, de majd egyre beljebb hatolva megismerik és birtokba veszik. Így van ez a mi életünkben is. Isten országába előbb be kell lépni. Hogyan? Az Úr Jézus Krisztusba vetet élő hit által. Amikor keressük Őt, bűnbánatra jutva megtapasztaljuk kegyelmét. Isten kegyelme Jézusban lehet a miénk, és Általa léphetünk be az országba. Amikor beléptünk, egyre inkább beljebb hatolunk, mert vágyunk megismerni azt és annak királyát. Amikor belépünk, elmúlik a félelem, és soha nem tapasztalt békesség tölti be a szívünket. Rádöbbenünk, itt a helyünk, erre vágytunk mindig. Mivel még most léptünk be, meg kell ismernünk ennek az országnak az életét. Ismerkedés közben csodálatos világ tárul fel előttünk. Nincs nagyobb kaland Isten országának megismerésénél. Hamar megtudjuk, hogy nem turistaútról van azért szó, vannak harcok és küzdelmek, de ezekben már nem vagyunk magunkra hagyatva. Van kísérőnk, Aki nem más, mint maga a Király. Ő vezet, és közben egyre jobban feltárul az Ő lénye is előttünk, egyre jobban megszeretjük Őt.

Ráháb és családja megmenekül, most már ő is Isten népéhez tartozik, és mindannak, ami a bűnhöz, a régihez tartozott, meg kell semmisülnie. Nem a régi ország rendbetétele megy végbe, hanem egy egészen új kezdődik. Egy új ország, egy új világ épül fel, és ebben nincs helye a réginek. Így indul a mi új életünk is, nem a régi javítgatására kerül sor, hanem a régi teljes eltávolítására, és egy új élet felépítésére. Jerikót nem lehet újra felépíteni, csak súlyos következmények árán. Isten népe újat épít, és ezt már az Úr Jézussal viszi végbe.

Az értéktárgyak nem zsákmánnyá lesznek, hanem az Úr házának kincsei közé kerülnek. Ez a harc nem zsákmányszerző alkalom, ők nem tarthatnak igényt a világ kincseire, mert az Úr gondoskodik róluk. Isten országa gazdag, polgárai nem szorulnak a világ kincseire, mert ők a Király kincseit élvezhetik. Vannak nagyobb és értékesebb kincsek a világ értékeinél, az ezüstnél és az aranynál. A földi kincsekhez gyötrelem, könny és vér tapad, Isten országnak kincseit ajándékba kapjuk, és megelégedettség, öröm és boldogság társul hozzá. Ne engedjük, hogy a világ kincsei elcsábítsanak. Mindennél nagyobb kincs az Úr Jézus és az Általa való új élet. Pál sem talált Hozzá foghatót, évtizedek múlva is úgy látja, jó döntést hozott, amikor Krisztust választotta. Bárhogyan csábít is a világ, a legjobb döntés Jézus. Aki belép Isten országába, élete legjobb döntését hozza meg.

Az Úr taktikája bevált, Józsué és a nép is felismerte, érdemes hallgatni Istenre. És Józsué komolyan is vette az Úr szavát, mindent úgy cselekedtek, ahogyan az Úr megmondta nekik. A város körüli felvonulás fegyelmezett volt. Isten országában nagy jelentősége van az engedelmességnek és a fegyelemnek. A Krisztusban fegyelmezett élet diadalt arat.

Ma már egy másik, a kolossébeli gyülekezet számára írt levelet olvassuk (Kol 1,1-8). Az apostol bemutatkozással és köszöntéssel kezdi. Rámutat, hogy Isten világában minden Tőle származik. Nem a maga akaratából lett apostol, neki esze ágában sem volt, hanem az Úr akarta mindezt, mert szerette Pált, és azt akarta, hogy ő is belépjen az országba. Miután belépett, annak követévé nevezték ki. Krisztus küldötte lett, az Ő nevét és az országról szóló jó hírt igyekezett elvinni sok helyre és megosztani minél több emberrel. Olyan jó, hogy ezt a hírt mi is hallhatjuk. Áldott legyen az Úr, hogy mi is beléphetünk országába, és ott kezdhetünk új életet. 

Isten országának alapja a kegyelem, mert senki nem érdemli, senki nem méltó rá, azonban az Úr eltörli bűnünket, és vére által megvásárolta a belépőt. Amikor a kegyelmet megtapasztaljuk, békesség költözik a szívünkbe. Olyan békesség, amire mindig vágytunk, de soha sehol nem találtunk. Mert a békesség pénzért nem kapható, ez csak Krisztusban lehet a miénk.

Fontos a hálaadás. Ma se menjünk úgy tovább, hogy nem adunk hálát, hogy nem köszönjük meg az életet és Isten minden ajándékát. Ajándék ez a mai nap is, hiszen nem tudjuk, lesz-e holnapunk. Éljük ezt a napot Isten dicsőségére. A hála a másokért való imádkozást is magába foglalja, köszönjük meg a testvéreket és mindazokat, akiket mellénk adott az Úr. Másrészt hordozzuk őket az Úr előtt. Az imádkozás összeköt Istennel és egymással, nagyszerű lehetőség.

Ezeknek a tanítványoknak a hite elterjedt, hallani lehetett róla. Tele voltak egymás iránti szeretettel. Volt reménységük, tudták, hogy a krisztusi életnek távlata van. Hitték, hogy a földi élet végével nem ér véget az élet, hanem egy új kezdődik. Hitték mindazt, amit az evangélium elmondott a számukra. Az evangélium számukra igaz beszéd. Így tekintek-e én az igére? Látom-e, hogy mindaz, ami meg van írva, sok ember életében kiállta a próbát? Sokan megtapasztalták az évezredek alatt, hogy Isten szava igaz. Olyan jó, hogy ennyi bizonyság vesz minket körül. Az evangélium gyümölcsöt terem és növekedik, egyre több életet elér. Köszönjük meg, hogy a mi életünket elérte az evangélium, és termővé tette. Az evangélium által az élet folyója érkezik meg, és elárasztja a szíveket, és ennek nyomán válnak termővé, gazdagon termővé. A hívő élet gazdagon termő élet, jó gyümölcsöket terem, amelyek fogyaszthatók mások számára is, és fogyaszthatóvá teszik az életet.

Úr lesz a Jézus mindenütt

1. Úr lesz a Jézus mindenütt, Hol csak a napnak fénye süt, Úr lesz a meszsze tengerig, Hol a hold nem fogy s nem telik.

2. Őneki mondjunk hő imát, Díszítsük azzal homlokát, Jó illat légyen szent neve, Minden napon dicsérete.

3. Országok, népek és nyelvek, Ő dicsőségét zengjétek, Gyermekek hangja hirdesse: Áldott a Jézus szent neve!

4. Ő királysága bő áldás, Ott van a felszabadulás, Fáradtak ott megnyugszanak, Ínségesek megáldatnak.

5. Minden teremtés dicsérje, A Király Krisztust tisztelje; Angyali ének zengjen fenn, S mind e föld mondja rá: Ámen.

Isten áldásával.

Amit vetünk, azt aratjuk

E

ljött Jerikó elfoglalásának az ideje, de ez is az Úr szavára és az Ő tervei alapján megy végbe (Józs 6,1-21). Nem Józsué alakítja ki a haditervet, hanem az Úr. Neki és a népnek mindent Isten útmutatása szerint kell cselekedni. Csak akkor lesz győzelem, ha mindent az Ő szava szerint tesznek. Tehát Jerikó elfoglalása is hit által történik. Isten minden munkája hit által megy végbe. A hit mindig Istenre koncentrál, Rábízza magát, és teszi, amit mond. A győzelem kulcsa a feltétel nélküli engedelmességben van. Abban, hogy elfogadják: Isten tudja, mit csinál. Számunkra is ez a fontos, bízzunk Benne feltétel nélkül. A haditerv hihetetlennek tűnhetett, és mégsem kételkedtek. Nem mondták, Uram, ez nevetséges, a városvédők kinevetnek minket, meg hát, így soha be nem vesszük Jerikót. Egy kis sétától még nem fognak megijedni, és semmi különös nem történik. Hogyan reagáltunk volna mi erre a tervre? Mert az Úr tervei ma is mások, mint a mi elképzeléseink. Merjünk ráhagyatkozni az Úr tervére.

Azt is meg kell látni, hogy az Úr mindig abból indul ki, ami a rendelkezésre áll, ami van. Tudja, ők még nem egy szervezett nép, és nem egy kiképzett hadsereg, mégis lehet győzni. Az Úr a csapathoz alakítja a taktikát. Ezt kell nekünk is megtanulni: a csapathoz, a lehetőségeinkhez, a gyülekezethez kell alakítani az evangélium terjesztésének módszereit. Sőt, nem a módszeren, nem a modern eszközökön, hanem az Úrral való élő kapcsolaton van a hangsúly. Ha mindent az Úr szava szerint tesznek, akkor magától leszakad a város, az övék lesz ez a terület. Magától, azaz emberi érintés nélkül omlanak le a falak.

Józsué és a nép az Úrtól kapott ígéretre építenek, hat napon át megkerülik a várost, és semmi mást nem tesznek, de ezt az ígéretbe vetett hit alapján teszik. Tudják, hogy a hetedik napon övék lesz a város, mert az Úr döntött, nekik adta. Nem ők szerzik meg, hanem Istentől kapják. Fontos az ígéretekben való hit, hogy amit az Úr mondott, az úgy lesz. Nekünk csak arra kell koncentrálni, hogy a magunk részét megtegyük. A város megkerülése, a kürt megfúvása az ő dolguk, ha az Úr a kezükbe is adja a várost, de erre azért szükség van, ezt meg kell tenni. Nem mondhatják, ha úgyis a miénk lesz a város, minek kerüljük meg, minek fárasszuk magunkat. Ami a mi dolgunk, azt meg kell tennünk, ez a kicsi feladat is szükséges a sikerhez.

Józsuénak gondja van Ráhábra, nem feledkeznek meg róla. Jó, ha mi sem feledkezünk meg azokról, akik Isten országa ügyét segítik. Azt is lássuk meg, hogy ez nem zsákmányszerző akció, hanem honfoglalás. Ezért az Úrnak szentelt dolgokat az Úrnak kell adni. Ami az Úré, azt ne tartsuk vissza, mert azon nem lesz áldás.

Láttuk, hogy a Lélek gyümölcse csodálatos áldás Isten gyermekei életében (Gal 6,1-18). Nagyon kívánatos gyümölcs ez, és ha nincs jelen, akkor nagyon hiányzik. Azonban jó azt komolyan venni, hogy ez nem belőlünk származik, nem mi teremjük, semmilyen nemesítéssel nem lehet kitenyészteni, csak a Szentlélekek termi meg. Tehát, ha nincs jelen a Szentlélek az életünkben, a gyümölcséről se álmodozzunk. A Lélek gyümölcse csakis a nemes tőn terem, ez a tő pedig a Krisztus. Ha Krisztusban vagyunk, akkor teremni fog az életünk, mégpedig magától.

Az utolsó fejezetben sok fontos törvényszerűségről beszél az apostol, mert a hívő életnek is vannak törvényszerűségei, hiszen Isten országában rend van. A testvérek felelősek egymásért, szükséges, hogy segítsen egyik a másiknak. De aki segít, alázattal tegye, ne gőggel, mert bármikor ő is eleshet. Vannak terhek, amiknek a hordozásában segíthetünk, de van olyan teher, amit nem lehet megosztani, hanem nekem kell vinni. A maga porcióját mindenkinek magának kell vállalni. Az életem is az én porcióm, senki nem élheti helyettem, így vannak olyan vele járó feladatok, amiket vállalnom kell.

Fontos szabály, hogy amit vetünk, azt aratjuk majd. Gazból nem lesz nemes növény, ha tehát a világ gyomnövényét vetjük, ne is várjunk mást, ne várjunk búzát, krisztusi életet. Nekünk a legjobb vetőmag adatott, az ige, amely akár százszoros termést is hozhat, vessük hát örömmel és reménységgel. Vannak, akik a törvényhez akarnak visszatérni, mert a kereszt miatti üldözést el akarják kerülni. A könnyítés mindig azért történik, mert a kereszt botrányát nem akarjuk vállalni. Pedig a keresztről szóló beszédben rejlik Isten ereje. Pál életének középpontja a kereszt, minden döntő esemény ott ment végbe. Ott győzött az Úr a sátán felett.

A világra pedig úgy tekint, mint ami megfeszíttetett a számára, és magára is úgy néz, mint aki megfeszíttetett a világ számára. Érvényes ez rám is? Ki tudom mondani, hogy a világ megfeszíttetett a számomra, vagyis nincs már rám hatása?

Már keresztem vállra vettem

1. Már keresztem vállra vettem S érted mindent elhagyok. Mindenem vagy, árva lettem, Honjavesztett szív vagyok. Vágyat, célt a múltnak adtam, Nincs már bennem vak remény, Mégis gazdag úr maradtam: Isten és a menny enyém.

2. Ember bánthat és zavarhat: Szíved áldott menedék; :/: Sorsom próbál és sanyargat: Édes csenddel vár az ég. Nincsen búm, mely könnyet adjon, Míg szerelmed van velem, Nincs öröm, mely elragadjon, Hogyha nem benned lelem.

3. Lelkem, teljes üdv a részed, Hagyd a bút s a gondot el; :/: Légy vidám, ha meg-megérzed: Tenni kell még s tűrni kell. Gondold el: ki Lelke éltet, Milyen Atya mosolya; Megváltód meghalt teérted: Mit bánkódnál, menny-fia?

4. Kegyelemből dicsőségbe Szállj, hited majd szárnyat ad, :/: S az örök menny fénykörébe Bévezet majd szent Urad. Véget ér itt küldetésed, Elszáll vándoréleted, Üdvösséggé lesz reményed, Égi látássá hited.

Isten áldásával.

A Lélek gyümölcse

A

z átkelés után nem azonnal veszik birtokba a földet, mert rendezni kell dolgaikat (Józs 5,1-15). Először is, az Úr törvényének kell eleget tenni. Magukra veszik a szövetség jelét, és körülmetélik magukat. Ez a művelet jelzi, hogy Istenhez tartoznak. Mindez fájdalmas sebeket szakít fel, hiszen szembesülniük kell az Úrra való nem hallgatás következményeivel. Nem hittek az Úrnak, ezért mindazok, akik kijöttek Egyiptomból, meghaltak a pusztában. Az engedetlenség fölösleges áldozattal és kerülőúttal jár. Most azonban pótolják azt, ami a pusztában elmaradt, és ebben benne van az életük új odaszánása. Megújul a kapcsolatuk Istennel. Nekünk is meg kell újítanunk kapcsolatunkat, oda kell szánni ismét életünket az Úr szolgálatára. Ez az aktus azt is jelenti, a múlt most már végérvényesen le van zárva, és egy egészen új kezdődik el. Csak úgy lehet továbbmenni, ha a múlt teljesen és végérvényesen le van zárva. A régi életnek utolsó maradványát is el kell takarítani az útból, hogy tiszta lapokkal kezdhessünk.

Ezt követően a páskát ülték meg. Ez az ünnep az egyiptomi szabadítás ünnepe, mielőtt továbbmennek, hálát adnak az Úrnak, és felveszik az ünnepek sorába. Az ünnep emlékezteti őket arra, hogy rabszolgák voltak, és Istennek köszönhetik szabadulásukat. Minket is minden vasárnap emlékeztet rabszolgaságunkra, igen, mi is a bűn rabszolgái voltunk, de eljött az Úr Jézus, és megszabadított. Ő legyőzte a bűnt és a halált, hogy félelem és rettegés nélkül szolgálhassunk Neki.

A bevonulás és a letelepedés egy egészen új életet hoz magával, ezt jelzi a manna megszűnése. Most már nem az Úrtól kapják a kenyeret, hanem nekik kell azt megtermelniük. Felnőtté, önállóvá váltak, a megélhetésért meg kell dolgozni. Amíg vándoroltak, az Úr úgy gondoskodott róluk, hogy minden nap mannát adott nekik, ők pedig összeszedték azt. Most ez megváltozik, úgy gondoskodik róluk Isten, hogy megáldja munkájukat és a földet, amelyen élnek. A manna ideje lejárt. És ez így van ma is, az új élet nem azt jelenti, hogy nekünk semmit sem kell tenni, majd Isten mindent megad, és azt sem, hogy majd mások mindent elrendeznek helyettünk. Azt jelenti, hogy az Úr velünk van ebben az életben, és Vele indulhatok életem dolgainak elrendezésére. A megélhetésemért meg kell dolgoznom, magam körül el kell végeznem az alapvető dolgokat. Amikor az Úr meggyógyít egy bénát, annak magának kell immár felvennie az ágyát. Eddig hordozták őt, de most már magának kell vinnie az ágyat, mert képes megcselekedni azt, amiben korábban segítségre szorult. A teljes gyógyulás azt eredményezi, hogy képessé válok azoknak a dolgoknak az elvégzésére, amikben eddig másokra szorultam.

Józsué terepszemlét tart, és egy ismeretlen fegyveres férfival találkozik, akiről kiderül, hogy az Úr seregének vezére. Ez jelzés és megerősítés, Isten népe nincs egyedül, itt van az Úr köztük. Nem kell félniük, mert Ő fog harcolni értük. Üzenet is ez Józsué számára, nem ő a vezér, neki is van főnöke: az Úr. Józusé csak leoldott saruval állhat azon a földön, mert jelen van Isten. Vegyük le mi is a sarut, boruljunk le, mert jelen van az Úr. Krisztusban itt van, és amikor az igét kézbe vesszük, éljük át, hogy szent területen vagyunk. A Szentírás közvetíti számunkra azt, amit Józsué átélt, itt van Isten, és ha itt van, le kell vennem a sarumat Előtte, és térdre kell omlani. Azonban, ha ezt átélem, mondani sem kell, mert a bűnös ember nem maradhat állva a szent Isten előtt. Másrészt Isten jelenléte mély hálára is késztet, hiszen nagy öröm az, hogy kapcsolatban lehetek az Úrral, mert fontos vagyok Neki, és ezért rám talál. Mert ne feledjük, nem mi találjuk meg Őt, hanem Ő talál ránk.

Amikor az Úr megszabadít a szolgaságból, egy új, szabad élet kezdődik, azonban egyedül képtelenek vagyunk megélni ezt az életet. Olyan könnyen visszaesnénk a szolgaságba, hiszen vannak visszahúzó erők, azonban Isten Szentlelkét adja. A Lélek vezet, és így már figyelhetek a Vezetőre, és az Ő útmutatása szerint járhatok.

Pál apostol rámutat, hogy az életben sok olyan dologgal találkozunk, amelyek úgy lépnek elénk, hogy megoldást kínálnak, de ha a Lélekre figyelünk, felismerhetjük, hogy azok test, és nem Lélek, azaz nem Isten szerinti megoldások (Gal 5,16-26). Azért lépnek fel ezek nagy vonzerővel és csábítanak minket, mert az emberek többsége ezek szerint él. A test cselekedeteit cselekszik. Pál világosan rámutat, hogy a test megoldásaitól, kívánságaitól nem leszünk elkülönítve, bármerre megyünk, találkozunk velük. Sőt, ezek arra törekednek, hogy elszakítsanak az Úrnak való engedelmességtől, a krisztusi élettől. Az apostol arról tesz bizonyságot, hogy ezeket már nem kötelező megtenni. A Krisztusi szabadság képessé tesz arra, hogy nemet mondjunk a test kívánságaira.

Részletesen felsorolja Pál, milyen területeken közelít meg minket a test, milyen megoldásokat kínál a számunkra. A testnek cselekedetei vannak, vagyis ezek a régi, bukott természetünkből származnak. Azt kéri a test, sőt parancsolja, hogy elégítsük ki vágyainkat, és ha valamilyen problémánk van, forduljunk a világ fájdalomcsillapítási módszereihez. Vegyük kézbe a poharat, keressünk házasságon kívül vigasztalódást, lépjünk fel erőszakkal, legyünk irigyek, haragudjunk meg.

Azonban az új életbe ezek nem férnek bele, a Lélek Krisztushoz vezet, és akik már az övéi, a testet indulataival és kívánságaival együtt megfeszítették. Vagyis a kereszten dől el a harc, mindez fájdalommal jár, de szenvedés nélkül nincs új élet, nincs győzelem. Az Úr nem fájdalomcsillapítást kínál, hanem egy egészen új életet. Ennek a lényege, hogy Őbelé oltatunk, az igazi szőlőtőbe, így azután már nem a test cselekszik, hanem termővé válik az életünk. Most már gyümölcsöt termünk. Ez a gyümölcs szőlőfürt, sokféle szemmel; lehet, hogy még nem mindegyik szem érett, de ha megmaradunk a szőlőtőn, érett lesz minden szem.

Áldjad, én lelkem, a dicsőség

1. Áldjad, én lelkem, a dicsőség erős királyát! Őnéki menynyei karokkal együtt zengj hálát! Zúgó harang, Ének és orgonahang, Mind az ő szent nevét áldják!

2. Áldjad Őt, mert az Úr mindent oly szépen intézett! :/: Sasszárnyon hordozott, vezérelt, bajodban védett. Nagy irgalmát Naponként tölti ki rád: Áldását mindenben érzed.

3. Áldjad Őt, mert csodaképpen megalkotott téged, :/: Elkísér utadon, tőle van testi épséged. Sok baj között Erőd volt és örömöd: Szárnyával takarva védett.

4. Áldjad Őt, mert az Úr megáldja minden munkádat, :/: Hűsége, mint az ég harmatja, bőven rád árad. Lásd: mit tehet Jóságos Lelke veled, És hited tőle mit várhat.

5. Áldjad az Úr nevét, Őt áldja minden énbennem! :/: Őt áldjad, lelkem, és Róla tégy hitvallást, nyelvem! El ne feledd: Napfényed Ő teneked! Őt áldjad örökké! Ámen.

Isten áldásával.

Álljatok meg a szabadságban!

A

 Jordánon való átkelés megerősítést jelentett Józsué számára, mert mindez azt jelezte, valóban vele van az Úr (Józs 4,10-24). A nép is felismerte, hogy Isten rá bízta őket, és hozzá is szól. Tehát folytatódik a Mózes vonala, Isten Józsuét választotta ki, rajta keresztül beszél népével. Az átkelés a hitüket is megerősítette, világossá vált számukra, hogy érdemes bízni az Úrban. Ők hittel fogadták a csodát, Istent dicsőítették érte, megerősödött a hitük általa. Ma is sok mindent cselekszik az Úr, de mi már tudományos magyarázatot találunk tetteire, sőt, nem is tartunk mindent csodának, mert mi is képesek vagyunk rá. Jó, ha az élet történései között meglátjuk Isten nyomait, ha nem tulajdonítunk mindent magunknak, hanem alázattal elfogadjuk, hogy ez Isten munkája. Az Úr munkái bennünket is megerősítenek, hiszen jó tudni, hogy Ő ma is jelen van, és hatalmasan cselekszik övéi között.

A papok a szövetség ládájával végig a folyóban álltak, így a nép a láda mellett haladt el, szívüket átjárta az öröm, itt van az Úr. Nem vagyunk magunkban. Másrészt az Úr marad utoljára, így az emberek szíve is megnyugszik, nem kell félni, hogy a Jordán még akkor visszarendeződik, amikor ők benne vannak. Isten mindig magára vállalja a garanciát, Ő soha nem menekül, és nem fél, mert Mindenható. Ne féljünk mi sem, mert az Úr is jelen van, a Jordán nem térhet addig vissza a medrébe, amíg át nem érünk a túlsó partra. Urunk adjon bátorságot az induláshoz, és könyörüljön, hogy hittel menjünk tovább. A tanítványok ezt nem értették, nem jutott el a szívükig, hogy ha a hajójukban van Jézus, nem süllyedhetnek el. Jézus a garancia a biztonságos átkelésre, a célba érésre. Ha a hajódban van Jézus, ha szavára indulsz, ne félj a feltornyosuló hullámoktól, sem a viharos széltől. Az Úr soha nem hagy egyedül, mindig megvárja, amíg kiérsz a partra, sőt, Ő segít át.

Az átkelés nem a nyugalmas életet hozta el számukra, hanem a harcot. Ezek az emberek harcra készen keltek át, tudták, most tovább kell menni, és meg kell harcolni a földért, a területért. A hívő élet nem nyugalmas élet, hanem harc. Az evangélium terjedéséért meg kell vívni a csatát. Az ördög nem könnyen engedi át a területet. És maga a krisztusi élet sem arról szól, hogy megtértünk, és így beléptünk Isten országába, és nincs más dolgunk, mint a lelki üdülés. Krisztus katonái vagyunk, és az a feladatunk, hogy lelkeket nyerjünk meg az Úrnak. Bizony, gyakran belesüppedünk ebbe a világba, valahogy elkényelmesedünk, és megfeledkezünk az Úrtól kapott feladatainkról.

Az átkelést követően letáboroznak, és Józsué azonnal fölállíttatja a Jordánból hozott tizenkét követ. Fontos azonnal felállítani őket, fontos megörökíteni a nagy eseményt, az Úr csodáját, mert ha nem azonnal cselekszenek, elfeledkeznek róla. Minden más fontosabbá válik. Tehát amikor megtapasztaljuk az Úr munkáját életünkben, azonnal készítsünk emlékeztetőt, és mondjuk el, ezáltal is jelezve, hogy ez a történet nem rólam szól, hanem az Úrról. A öveknek is az a szerepük, hogy Istenre mutassanak, vagyis majd ha elbeszélik történetüket, ne róluk, hanem Istenről szóljon. Gyermekeik előtt ne ők legyenek a hősök, hanem Isten. Mindig Ő legyen az első helyen, Őt emeljük ki, és ne magunkat. Bizony, mi szeretünk kitűnni, szeretjük, ha minden rólunk szól, és az utókor is tudja, milyen szerepünk volt nekünk abban a dologban. Megismerje a föld minden népe - tehát nem csak Izráel számára bizonyságtétel, hanem azzá kell válnia a többi nép számára is.

Pál apostol felszólítja a galatákat, hogy álljanak meg a Krisztustól való szabadságban (Gal 5,1-15). Krisztus szabadító, és szabadságra hívott el. Ez a szabadság nem azt jelenti, hogy azt csinálunk, amit akarunk, hanem azt, hogy Jézus Krisztus követjük, és nem a törvénynek, nem a bűnnek szolgálunk. A szabadság Krisztus követésében teljesedik ki. Krisztust követve világosan látjuk a jó utat, és nem akarunk arról letérni. A törvény a megváltás szempontjából nem használ, aki visszatér, igába hajtja a fejét, hiszen akkor az egész törvényt meg kell tartania. A törvényeskedés veszélyes, ezért ne figyeljünk másra, csak az Úrra.

Nekünk is szól az apostol szava, ne engedjük magunkat újból a szolgaság igájába fogni. Ha átéltem, hogy Jézus Krisztus megszabadított, ragaszkodjam a Szabadítóhoz. Nekem kell nemet mondani mindenre, ami Tőle el akar szakítani. Soha ne feledjem, hogy nem én szabadítottam meg magam a bűn szolgaságából, hanem az Úr Jézus szabadított fel. Tehát én felszabadított rabszolga vagyok, és ebben a szabadításban nem tudok a saját erőmből megmaradni, Rá van szükségem.

A szabadság ne legyen ürügy a testnek - bizony, gyakran találkozunk ezzel a kísértéssel. Ha már szabad vagy, azt tehetsz, amit akarsz, akkor nyugodtan megfoghatod a poharat is, mert pont az bizonyítja a szabadságot. Azonban ez nem így van, akit az Úr megszabadított, az nem élhet vissza a kegyelemmel, nem gondolhatja azt, hogy Ő mindent megtehet. A gonosz a testünk kívánsága által akar elbuktatni, visszarántani korábbi bűneinkbe. Ne engedjünk neki. Az igazi szabadság abban mutatkozik meg, hogy látom a veszélyt, és képes vagyok nemet mondani. A bűnnek azért van nagy hatalma felettünk, mert a magunk erejéből képtelenek vagyunk nemet mondani neki. A szabadítás által, Krisztusban elrejtve válunk képessé arra, hogy nemet mondjunk. Valamikor meg kellett tenni, amit a test kívánt, most már tudunk neki nemet mondani. Maradjunk meg Jézus nyomában, mondjunk nemet a kísértőnek, és éljünk szabadságban.

 HAGYJAD az Úr Istenre Te minden utadat

1. HAGYJAD az Úr Istenre Te minden utadat, Ha bánt szíved keserve, Ő néked nyugtot ad. Ki az eget hordozza, Oszlat felhőt, szelet, Napját rád is felhozza, Atyád ő, áld, szeret.

2. AZ ÚRRA bízzad dolgod: Könnyebbül a teher; :/: Ezer baj közt is boldog, Aki nem csügged el. Minek a gond, a bánat? Mit gyötröd lelkedet? Az Istent kérjed, várjad, S megnyered ügyedet.

3. A TE irgalmasságod Van rajtam, Istenem, :/: Te jól tudod, jól látod, Hogy mi használ nekem. Sorsomat úgy intézed, Amint te akarod; Bölcs a te végzésed, Ha áld, ha sújt karod.

4. UTAD van számtalan sok, Uram, és eszközöd; :/: Reánk is szent áldásod Bőséggel öntözöd. Művednek akadálya, Szünetje nincs soha; Úgy téssz, amint kívánja Gyermekeid java.

5. BíZZáL, bánatos lélek! Mit bánt a bú, a gond? :/: Él még, ki annyi vészek Torkából már kivont. Bajaidból kiment ő, Szűnnek keserveid; Rád még a jó Teremtő Víg napot is derít.

6. ŐBENNE vesd halálig Jó reménységedet: :/: Ő biztos révbe szállít A bajból tégedet. Bár késik a segítség És nem találsz vigaszt: Eloszlik gond és kétség Előbb, mint véled azt.

7. Ő MEGCSELEKSZI végre Velünk azt, ami jó; :/: Ösvényünk erőssége Te vagy, Mindenható! Bár nehéz földi pályánk, Könny lepi és tövis, De örök pálma vár ránk: Utunk a mennybe visz.

Isten áldásával.

Emlékkövek

M

egtörtént az Izráel népének életében, amit talán már nem is gondoltak, átkeltek a Jordánon (Józs 4,1-9). A hosszú vándorlás letelt, és végre megérkeztek és beléptek a saját hazájukba. Ismét megtapasztalták az Úr hatalmát, a folyó egész addig megállt, amíg az egész nép teljes számban minden tulajdonával át nem ért. A folyó is az Úr szavának engedelmeskedik. Talán meseszerűnek véljük ezt a történetet, és vitázunk arról, hogy vajon megtörténhetett-e. Gondoljunk arra, hogy ma már a folyók alatt járművek közlekednek, és ha az ember képes ilyen dolgokra, mennyivel inkább Isten. Az Úr számára semmi sem lehetetlen, ígéreteit megtartja, és a beteljesülési idő sem rajta múlik, hanem rajtunk. Attól függ a várakozás ideje, hogy engedelmesek vagyunk-e. Ezt a negyven évet megspórolhatták volna, ha bíznak az Úrban és hallgatnak a szavára. Hányszor kényszerülünk kerülőre a hitetlenségünk miatt.

Amikor mindenki átért és letáboroznak Kánaán földjén, Isten ismét szól. Megbízza Józsuét emlékkövek állításával. Gondja van az Úrnak arra, hogy e nagy eseménynek nyoma maradjon, és rögzíti a következő nemzedék számára. Isten kegyelmének megtapasztalása után meg kell állni. Ne rohanjunk tovább, hanem örökítsük meg mindazt, amit az életünkben véghezvitt. Mindazt, amit megtapasztaltunk, írjuk le, mondjuk magnóra, ne térjünk gyorsan napirendre felettük. Az Úr minden munkája bizonyságtétellé kell, hogy váljon az utánunk jövők számára is.

Tizenkét követ kellett kivenni a Jordánból, pontosan arról a helyről, ahol a szövetségláda átvonult. Ezek a kövek lesznek az emlékeztetők számukra és a gyermekeik számára. Az Úr tudja, hogy könnyen felejtünk, ezért emlékeztetőt ad. Szükségünk is van rá, mert sok mindenre emlékszünk, de az Úr munkájáról olyan könnyen megfeledkezünk. Szükséges emlékezni, azaz tudatosan felidézni mindazt, amit Isten elvégzett - ilyen emlékeztető az ige olvasása is. Minden nap rámutat arra, amit tett értünk. A Szentírás állandóan a keresztre mutat, és azt mondja: ezt tettem érted! Soha ne feledjük a keresztet, lássuk meg mindig, hogy az Úr az életét adta értünk.

Különösen fontosak az emlékeztetők a nehéz útszakaszok idején, amikor a csüggedés felüti fejét a szívünkben. Jó ilyenkor felidézni mindazt, amit eddigi életünkben átéltünk az Úrral való kapcsolatunkban. Jó elővenni ilyenkor azt az igét, ami által megtapasztaltuk a szabadítást, a megtérést, vagy amin keresztül az Úr továbbsegített a holtponton, megerősített gyöngeségünk idején.

Mi már nem köveket rakunk le, hanem igéket emelünk ki, amikor olvassuk a Bibliát. Jó, ha egy-egy fontos igét, ami életünk nehéz idején megszólított, aláhúzunk. Gyökössy Endre mondta, hogy a Biblia olyan könyv, ami aláhúzogatva jó. Ezek az aláhúzások jelzik és visszaigazolják az Úr munkáját. Amikor újra olvassuk, felidéződik mindaz, amit korábban szólt Urunk. Akár még az időpontot is mellé írhatjuk, így tudni fogjuk, mikor is erősített meg az az ige. 

Sokat segíthet, ha eltesszük a különböző alkalmakkor kapott vagy húzott igéinket is, mert azokat is kézbe vehetjük, és ismét megelevenednek a számunkra. Jó visszagondolni, hogy ha korábban az Úr szólt általa, akkor ma is megteszi. Ezek az emlékeztetők az utókor számára is fontosak, mert ők nem élték át azt a csodát, amit az elődeik, ezért kétségbe vonják hitelességét. Ezért aztán jó, ha felidézzük és megvalljuk az Úr életünkben elvégzett munkáját. Jó, ha elmondjuk, hogy egy adott élethelyzetben milyen igét kaptunk, és hogyan segített meg az Úr. A mi emlékeztető kövünk másoknak bizonyságtétellé válhat, hirdetheti az Úr hatalmát és dicsőségét. Természetesen, a kövek akkor lesznek hatásosak, ha mögöttük megtalálható az élet bizonyságtétele is.

Pál apostol rámutat a törvény és az ígéret közti különbségre (Gal 4,21-31).  Ábrahám példáját hozza fel: két fia volt, de csak az egyik született ígéretből, és ez örökölte az áldást. Az ígéret fia ajándék volt, akit ki kellett várni. A másik fiút a test szülte, mert nem vártak, hanem emberi módon cselekedtek. Ez a fiú áldás helyett sok problémát okozott az ígéret fia számára.

Bizony, hányszor születnek test szerinti dolgok az életünkben. Amikor nem várunk az ígéretek beteljesülésére, és a magunk elgondolása szerint oldjuk meg a dolgainkat, vagy belemagyarázzuk saját véleményünket az igébe, akkor mindig testtől születnek a dolgok. És ami testből születik, nehézzé teszi életünket, akadályoz a keskeny úton való haladásban, mert a test szerinti ma is üldözi az ígéret szerintit. Azért van annyi problémánk saját magunkkal, és válnak egyre nehezebbé dolgaink, mert nem várjuk ki az ígéret szerintit, és a testtől született tetteinknek mindig meglesz a következménye. Ezek soha nem nyugszanak, hanem állandóan keresztbe tesznek, akadályoznak, bonyolítják életünket.

Pál apostol, amikor keresi erre a problémára a megoldást, nem azonnal válaszol. Nem a saját ötletét osztja meg a galatákkal, mert akkor az szintén testtől született megoldás lenne. Mielőtt bármit mondana, felteszi a kérdést: „De mit mond az Írás” (30)? Ez számunkra is a megoldás, mielőtt bármibe fogunk, tegyük fel a kérdést: „De mit mond az Írás?” Bizony, gyakran kihagyjuk ezt, nem kérdezünk, csak cselekszünk. Mielőtt ma hozzáfognánk napi teendőinkhez, kérdezzük meg az Urat. Kérdezzük, mert mi a szabad asszony gyermekei, az ígéret fiai vagyunk, és ezért bátran kérdezhetünk.

 Tehozzád teljes szívből

1. Tehozzád teljes szívből Kiáltok szüntelen: E siralmas mélységből Hallgass meg, Úr Isten! Nyisd meg te füleidet, Midőn téged hívlak, Tekintsd meg én ügyemet, Mert régen óhajtlak.

2. Ha, Uram, bűnünk szerint Minket büntetnél meg: Uram, e világ szerint Ki állhatna úgy meg? De a te irgalmad nagy A téged félőkön, És te engedelmes vagy, Hogy dicsérjen minden.

3. Énnékem reménységem Vagyon csak Istenben, És bízik az én szívem Ő szent igéjében. Én lelkem erős hittel Az Urat óhajtja, Mint a virrasztó éjjel A virradtát várja.

4. Izráel, az Istenben Vesd reménységedet, Mert szent irgalma bőven Nagy messze kiterjedt. Megsegít ő mindenben, Hívein könyörül, Az Izráelt kegyesen Kimenti bűnébül.

Isten áldásával.

Átkelés

A

 nép Józsué vezetésével elindult, és egészen a Jordán partjáig ment (Józs 3,1-17). Most már csak egy lépés választja el őket a hazától, attól a földtől, amelyet az Úr nekik adott. És eljött az új nap reggele, amely egészen különbözött minden eddigi más naptól, hiszen most egy új élet kezdődik. Végre megnyugodnak a vándorlástól, letelepednek és élhetnek Isten dicsőségére.

Az új kicsit félelmetes is, hiszen tele van sok ismeretlennel, és mi félünk az ismeretlentől, mert nem tudjuk, mit hoz a számunkra. Azonban az Úr megerősíti őket, és eltávolítja szívükből a félelmet, hiszen a szövetség ládája előttük megy, nekik továbbra sincs más feladatuk, mint hogy figyeljenek az Úrra, és maradjanak a nyomában. Megerősíti őket, hogy az Úr is velük megy. Nem marad a Jordánon innen, hanem népe előtt kel át a folyón. Megerősítés a számunkra is ez, előttünk jár az Úr, csak Rá kell figyelni. Nem hagy magunkra, hanem vezet folyamatosan.

Egy olyan úton járnak, amelyen még soha nem jártak, de az Úr előttük megy. Ismeretlen utakon is az Úr jár népe előtt. De ezeken az utakon előttük ment a szövetség ládája, és vezette őket.

Isten megerősíti Józsuét, és megígéri, hogy vele lesz, amint Mózessel is vele volt. Józsué számára az Úr élő Isten, és a nép is meg fogja tudni, hogy Ő él és valóban nekik adja a földet, és az ellenséget elűzi előlük. Minden nap meg kell erősödnünk abban a tudatban, hogy Isten él, és ma is van hatalma. Ma is csodákat cselekvő Isten Ő. Képes beavatkozni az élet és a történelem menetébe, övéi érdekében. Nem vagyunk kiszolgáltatva a gonosz erőinek, bízhatunk vezetésében.

Józsué az egész föld Isteneként mutatja be az Urat. Ő nem csak Mózes Istene, hanem az övék is, hatalma nem korlátozódik a pusztára, hanem itt is Úr, sőt, az egész földnek Ura. Jó ezt látnunk, ma már magunkat tartjuk a föld urainak, pedig Istené az egész föld. Szeretetéből átadta számunkra lakóhelyül, élettérül. Mert nem magának való az Úr. Mindent, amit alkot, megosztja az övéivel.

Eljött az átkelés ideje, és most a hitükre volt szükség. Mert az Úr mindig használatba veszi a hitünket. A Jordán éppen áradt, és a megáradt folyó felé kellett tartani - bizony, hitre volt szükségük. Hinniük kellett, hogy úgy lesz, amint az Úr mondta, és úgy is lett. Amikor a ládát vivő papok lába a vízbe ért, megállt a víz. A papok beálltak a ládával a vízbe, a nép pedig átkelt a folyón. Amint atyáik a Vörös-tengeren, most ők is száraz lábbal keltek át a folyó medrén. A víz addig állt, amíg az egész nép át nem kelt. Hatalmas csoda, Isten a természet Ura is, Számára nincs lehetetlen. Hányszor elveszítjük reménységünket, megtorpanunk, sőt, meg is hátrálunk - hát merjünk előre menni az Úrral. Ne a folyóra nézzünk, hanem Őreá. Egyszer majd mi is elérkezünk a határfolyóhoz, amelyen átkelve célba érünk, a mennyei hazába. Ne féljünk a hazafelé vezető úton, hanem figyeljünk Urunkra, mert Ő velünk jön. Vele kelhetünk át életünk Jordánján, és érkezhetünk meg örök hazánkba.

Pál apostol testi erőtlenség, gyengeség közepette érkezett meg a galatákhoz (Gal 4,12-20). Ők azonban nem látták gyöngének az apostolt, mert lényén áthatott az Úr Krisztus lénye. Krisztus áradt belőle. Úgy fogadták, mintha személyesen az Úr jelent volna meg köztük. Vajon mi is így képviseljük az Urat? Ő válik láthatóvá rajtunk keresztül? Hányszor eltakarjuk Őt, csak minket lehet látni, és nem az Úr lénye árad belőlünk.

Pál nem érzi magát megbántva - mi milyen könnyen megbántódunk, milyen érzékenyek vagyunk. Nekünk nem lehet semmit mondani, mert azonnal megsértődünk. Pál nem sértődött meg, hanem hirdette és hirdeti számukra most is a Krisztust. Pál tudja, hogy még van munka a testvérekkel, még nem befejezett az életük. A cél, hogy teljesen kiábrázolódjon bennük a Krisztus. Vagyis teljesen Krisztus uralkodjon bennük. Minket is naponta kézbe vesz Úr, és formál, mert még nem teljesen formálta át a lényünket. Isten Krisztus képére akar minket formálni. Engedjük, hogy alakítson, hogy Jézus teljesen kiformálódjon bennünk, hogy amikor ránk néznek, látják az életünket, Őt lássák. Már ne mi legyünk a fontosak, hanem Ő.

ÁLDÁSODDAL MEGYÜNK

1.

Áldásoddal megyünk, megyünk innen el,

Néked énekelünk boldog éneket.

Maradj mindig velünk, ha útra kelünk,

Őrizd életünk mindennap!

2.

Mindennap dicsérünk Téged, jó Uram!

Néked énekelünk vidáman, boldogan.

Maradj mindig velünk, ha útra kelünk,

Őrizd életünk mindennap, mindennap!

Isten áldásával.