A
|
fogságban élők közül már többen hazaérkeztek,
így a Bételben élők egy csoportja követséget küld Zakariáshoz, hogy kell-e tovább
imádkozni a még továbbra is fogságban maradottakért (Zak 7,1-14). Amikor baj és
reménytelenség veszi őket körül, az Úrhoz fordulnak, amikor könnyebbül a teher, úgy gondolják, szükségtelen imádkozniuk. Pál apostol úgy látja, szüntelen
imádkozzunk, sőt, az Úr Jézus is azt erősíti, hogy nem szabad belefáradni az
imádkozásba.
Hányszor mi is az imádkozáson akarunk időt spórolni. Ha több az
elfoglaltság, zsúfoltabb a napunk, kihagyjuk a csendességet. Amikor rendbe
jönnek dolgaink, elmarad az imádkozás. Miért? Mert rosszul állunk hozzá. Azt
gondoljuk, az ima a szerviz hívószáma, amikor elromlik valami, felhívjuk, kijön
az Úr, megjavítja azt, ami tönkrement, és utána mehetünk tovább. Azonban az imádkozás kapcsolat az élő
Istennel. Tehát nem csak akkor hívom, amikor én már nem boldogulok, hanem
állandóan Vele vagyok, figyelek Rá. Olyan kapcsolat, mint ami a pásztor és
juhai között volt. A pásztor együtt élt a juhokkal, állandóan velük volt, és nemcsak
a veszélyben hallgattak rá, hanem tőle függtek. A pásztor terelte őket legelőre
és friss vízhez. Ezt a vezetést hangjával vitte végbe. Az imádkozásban ez
valósul meg, állandóan figyelek az Úr hangjára. Engedem, hogy szavával
irányítson. Az imádkozás állandó élő vonal az Úr Jézus és énközöttem. Én is
bármikor Hozzá fordulhatok, beszélgethetek Vele, de én is megszólítható vagyok.
Az Úr szól, és valószínűleg nem igazán tetszik a hallgatóknak az üzenet.
Nem dicséret hangzik el - milyen nagyszerű hívők és emberek vagytok, fantasztikus, ahogy böjtöltetek -, hanem Isten keresi az életet az ima
mögött. Mindig a megélt igét keresi, de
mit talál? Mit talál az életemben? Élem az igét, vagy csak ragaszkodok a magam
kedvtelésére, a hagyományok megtartása végett különféle szokásokhoz? A zsidók így
voltak. Megtartották a hagyományt, büszkék voltak magukra, csak épp nem
látszódott a mindennapjaikban, a másik emberhez való viszonyukban, hogy ők
Isten népe. Közös ima és böjt volt, de nem volt fellelhető bennük a nyomorultak iránti
irgalom, nem segítették a másikat, aki bajba jutott, aki nehéz körülmények közt
élt.
Kérdezik az Urat, de ők nem akartak korábban sem Rá hallgatni, bedugták a
fülüket. Megdöbbentő ez a tiszteletlenség Istennel szemben. Vajon nem ez
jellemző a mai emberre is? Nem is akarnak figyelni, elmennek ugyan néha a
gyülekezetbe, de nem feszül a vágy bennük, meg akarom hallani, mit mond nekem
az Úr. Nincs kíváncsiság, mint Mózesben, megnézem, miért nem ég el a
csipkebokor. Erre a lelkületre van szükségünk, odamenni, mélyre hatolni,
megnézni, mi van a külső keret mögött. Nem elég elolvasni a történetet, hiszen
azt már annyiszor megtettük, hanem tovább kell menni, kutatni, keresni, mi található a képanyag, a cselekvés mögött? Aki így közeledik az igéhez, az átéli a
találkozást, az előtt felragyog Isten Lénye Krisztus arcán.
Szamárháton, alázatosan közeledik a Megmentő a városhoz (Lk 19,41-44).
Jön az Élet Fejedelme, és nem látják. Körülötte sokan örvendeznek, de a
lényeget nem veszik észre. Nem érzékelik az idők jeleit, a most fontosságát. A
békességre vezető utat hozta el Jézus, és ezt nem ismerik fel. Miért? Mert ők
másképp akarnak békességet, úgy gondolják, a függetlenség egyenlő a
békességgel. De nem így van. A békességnek a szívben kell végbemennie. Aki
megbékül Istennel, annak békessége lesz.
Jézus megsiratta a várost, mert az Istentől küldött nagy lehetőséget, az
életfordulat lehetőségét elmulasztotta. Amire annyira vágyott, azt nem kapja
meg. Miért? Mert Isten nem úgy adja, ahogyan ők elképzelték. Az Úrnak mindez
fáj, az Atya szeretetét utasították el.
Most már el van rejtve szemeid elől. Jézus meghal, majd feltámadása után
visszamegy az Atyához, és így már nehezebb lesz felismerniük Jézusban a
Messiást. Ott járt köztük, csak meg kellett volna ragadni, és nem tették. Aki
folyamatosan elutasítja az Úr közeledését, belekerülhet egy olyan lelki
állapotba, amikor elrejtődik előle a kegyelem. Nem látja már meg Isten kinyújtott kezét.
A meglátogatás kifejezés a látogató személyére utal, rámutat arra, hogy Jézusban
maga Isten jött el hozzájuk. Ő volt a látogatójuk, de nem nyitottak Neki ajtót.
Isten látogat meg minket minden istentiszteleti alkalomkor, a Biblián, a bizonyságtételeken keresztül. Ő érkezik az életünkhöz, amikor szól a harang vagy meglátunk egy keresztyén szimbólumot. De felismerem-e mindezek jelentőségét, és
átélem-e, hogy Isten keres. Isten hívogat, azt akarja, hogy halljuk meg szavát, induljunk
el követésére. Ne legyünk olyanok, mint a zsidók voltak, hanem örömmel kövessük
Őt. Úgy, ahogyan Bartimeus vagy Zákeus tette.
Eljött a meglátogatás ideje - és ez akkor van, amikor hallom az
evangéliumot, ezt az időt az Úr határozza meg. Amikor jön, akkor annak van itt
az ideje, hogy fogadjam, komolyan vegyem a szavát. Nem mondjam, hogy majd később,
előbb ki kell menni a földemre, rendbe kell rakni a szerszámaimat, el kell
rendeznem a családi dolgokat. Amikor Jézus jön, semmi sem lehet fontosabb, sürgősebb.
Most van a meglátogatás ideje, nyisd ki az ajtót, engedd be a Látogatót!
Most, most még ifjú korodban
Most, most még ifjú korodban
Add át Jézusnak szíved,
Míg öröm, remény, vidám kedv,
Ifjúság, erő tied.
Fenn ragyogva élted napja,
Jöjj az Úrhoz szaporán,
A Megváltó szent ügyéért
Munkálkodj későn, korán.
Hogy Jézus szíved lakója,
Ne csak szád, de életed
Prédikálja, s hogy tanácsát
Te is híven követed.
Fenn ragyogva...
Búban úgy, mint jó napokban,
Add időd, erőd neki,
S hogyha küld, siess örömmel
Országát terjeszteni.
Fenn ragyogva…
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése