A
|
próféta föltekintése azt jelzi, hogy felfelé néz,
Isten világára (Zak 6,1-15). Össze van kötve az ige, a Lélek és az imádság
által a mennyel. Figyeli az onnan érkező üzenetet. Ez azért jó, mert nem köti
le teljesen ez a világ. Nemcsak ide koncentrál, hanem valóban törődik az
odafennvalókkal. És ez a törődés nem csupán néhány perc egy napból, hanem
folyamatos figyelés. Állandóan vételre van állítva, megszólítható egész nap.
Megszólítható vagyok én az Úr által a csendesség percein túl is? A munkában, a
mindennapi feladataim között is? Megfeszül lelkem és a hallásban segít, segít,
hogy meghalljam, lássam Isten üzenetét?
Jó, hogy feltekint a próféta, mert megnyílik a menny kapuja, és
betekintést ad Isten világába, az Ő munkájába. Az előtt nyílik meg a menny, tárul
fel Isten világa, aki nem csak lefelé néz, akinek a szívét nemcsak a földi
dolgok töltik be, hanem fel tud tekinteni. A feltekintés azt jelenti, hogy elfordítom a tekintetem a világról, és odafordítom Isten felé. Tudatosan
odafordulok az Úrhoz, figyelek Rá. Több zsoltárban olvassuk, hogy a zsoltáros
még éjjel is imádkozik, őrváltások idején is fenn van, figyel az Úr
szavára. Úgy figyel, mint az őrök, akik
várják a reggelt. Miért? Mert ha tudatosan nem figyelünk, elnyom az álom. Ha az
őrszem nem éber, meglepi az ellenség. Az Úr katonái vagyunk, ne aludjunk, legyünk
éberek, és figyeljünk.
Aki felfelé néz, az másképp látja az élet dolgait. Értesül arról, ami mások
szemei előtt rejtve van. A próféta láthatja, amint a lovasok által Isten Lelke
kivonul, és megtekinti szétszórtságban élő népét. Ez nagyszerű üzenet, erőt ad,
Isten ott van azokkal is, akik még nem mentek haza a fogságból. Isten tud az ő
életükről is, odafigyel rájuk. Az Úr odafigyel az életünkre, tud arról, ha fogságban,
szétszórtságban, nehéz élethelyzetben vagyunk is. Gyakran lelkileg vagyunk
szétszórva. Ennek a világnak a tempója, a rengeteg elvárása megosztja a
figyelmünket. Annyi minden leköt, hogy már Istenre, egymásra, nem, vagy csak
fáradt gondolatok maradnak.
Az Úr jön, mert segíteni akar. Ő nem örül a szétszórtságnak, a
széthullott életeknek, és a különféle rabságnak sem. Mert nemcsak szétszóródik a
figyelmünk, hanem bizony, sok mindennek rabjaivá is válunk. Ez azt jelenti, hogy nem
én szabom meg életem ritmusát, nem én döntök, mit tegyek, hanem a rabtartóm. Ma gyakran burkolt
formában jelentkezik a rabszolgatartó. Nem nyíltan parancsol, hanem csodaszép
hirdetéseken keresztül égeti belénk hívogatását, most jöjj, ettől eddig,
kedvezmény, rendkívüli kínálat, és megyünk. Nem is gondoljuk, hogy ez rabság,
pedig az, ha nem tudunk rá nemet mondani. Ha nem én döntök valamiben, hanem
kényszerítő erővel vonz valami, ott már nem én tartom kézben a dolgokat, hanem rab
lettem. A szabad ember maga dönt, és képes arra, hogy nemet mondjon, semmi nem
kényszeríti, legfeljebb Krisztus szeretete, ami szorongatja. Mi szorongat, mi
késztet? Krisztus szeretete, az evangélium hirdetésének vágya?
A fogságban maradtak is figyelnek az otthoni hírekre, együtt lüktetnek az
otthonmaradottakkal, és örömmel támogatják a templom építését. Adományt
küldenek, mert fontos, hogy megépüljön az Úr háza, a hely, ahol élő
kapcsolatban lehetnek Istennel, ahol szól az ige és gyógyul a lelkük. Isten
határozottan kijelenti: felépül a templom. Az újrakezdés vonzza a még távol
lévőket is. Csodálatos, amikor az Úr esélyt kínál az újrakezdésre. Talpra
állhatok vele, elindulhatok egy új úton, a keskenyen, ami életre vezet. Azonban
az eséllyel élni is kell.
A mindent, az életünket újjáépítő Király megérkezett. Jeruzsálem kapui előtt jár, be fog oda vonulni (Lk 19,28-40). De vajon látjuk-e Benne a Királyt,
az életünk Urát? Nem lehetünk közömbösek Vele szemben, mert ahol Ő jár, ott élet
fakad. Nélküle békétlenség, üresség és boldogtalanság található, de Benne és
Általa minőségi élet.
Semmi nem tántorítja el tervétől, végigviszi, amiért jött, amit az Atya
rábízott. Végigviszi a mi megmentésünket. Nem adja fel az akadályok ellenére
sem. Bevonul Jeruzsálembe, pedig tudja,
mi vár ott Rá. És pont azért megy, hogy a kereszten odaadja hűtlen, lázadó, bűnös
népéért önmagát.
Egy szamárcsikóra van szüksége, annak a hátán vonul be. Nem fehér lovon,
nem harci mént, nem egy kiválóságot, hanem egy szamarat választ. Azért, hogy
legyen reménységünk: Jézus minket is választ, az egyszerűt, a makacsot, a
gyakran ellenszegülőt. Kiválaszt, mert terve van velünk. A csökönyös
szamárcsikó, amelyen még senki nem ült, engedelmesen szolgálja Jézust. Felismeri, hogy Gazdájával áll szemben, és Jézus
közelében megváltozik a természete. Jézus az egyetlen esélyünk a megváltozásra.
Azonban ha engedjük, hogy birtokba vegyen, megváltozunk, mássá leszünk. Mondhatjuk,
megszelídülünk. Kezelhetetlen szívünket Ő képes megszelídíteni, akarata alá
rendelni. Az a szamárcsikó egyáltalán nem vágyott arra, hogy ráüljenek, azonban
Jézus Lénye lecsillapítja és szolgálatra késszé változtatja. Így formálja át
az én szívemet is az Úr. Engedjem, hogy kézbe vegyen, maga mellé vonjon.
Az Úrnak szüksége van rá, mondják a tanítványok, és ez a mindenkori
tanítványok munkája is. Hirdetik: ne félj, az Úrnak szüksége van rád.
Országában, munkájában neked is van helyed és feladatod. Nem vagy értéktelen,
hasznavehetetlen, Ő rád is számít. Ez a szamár is meglepődött, hogy a Király, a
mindenség Ura rajta vonul be. Pál apostol írja: „A világ bolondjait választotta
ki magának Isten” (1Kor 1,27). Talán te is meglepődsz, de az Úrnak szüksége van
rád. Mire? Hogy eszköze légy, hogy bevonulhasson általad oda, ahol még nem
ismerik. Kit és mit hordoz az életem? Jézust hordozó vagyok? Ő magaslik ki az
életemből? Mindig Ő látszik, Vele találkoznak, amikor én állok előttük?
A jelenlévők királyként fogadták Jézust. Igaz, nem jól értelmezték a
királyságot, de mégis, királyként fogadják, és ez a lényeg. Mert Jézus Király,
a mindenség Ura, így a mi életünk Ura is. De bevonulhatott-e már a szívünk
kapuján? Átvehette-e már a hatalmat? Ő
ül a trónon, vagy még mindig én? Mert a király azért jön, hogy az Ő szava
irányítson. Ki parancsol? Ki mondja meg, hová menj és mit csinálj? Mert az
uralkodik feletted. Aki parancsol, és akinek engedelmeskedem, az a királyom.
Jézus az?
Zengd Jézus nevét, zengd, világ
1. Zengd Jézus nevét, zengd, világ, őt, angyalok, áldjátok! Felékesítve
homlokát, Király-
lyá Jézust, Jézust koronázzátok!
2. Ti vértanúi Istennek, Kik mennyben szolgáljátok A Bárányt, ki
megöletett: Királlyá Jé -
zust, Jézust koronázzátok!
3. Ti választottak, szent hívek, Mind akit ő megváltott, Szent irgalmát
dicsérjétek: Király-
lyá Jézust, Jézust koronázzátok!
4. Ti bűnösök, mert ő hordott Tiértetek kínt s átkot, És szent vérével
áldozott: Királlyá
Jézust, Jézust koronázzátok!
5. Ti népek, törzsek, kik bárhol Az ő szavát halljátok: Nagy jóvoltáért
hálából Királlyá Jé-
zust, Jézust koronázzátok!
6. Mily boldogság lesz majd, ha fenn A Jézus előtt állok És mindörökké
zenghetem: Ki-
rállyá Jézust, Jézust koronázzátok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése