A mérce

H

abakukk próféta könyvét olvassuk mától, szerzője nevét viseli ez az írás (Hab 1,1-17). A Babiloni Birodalom felemelkedése és a fogságot közvetlenül megelőző, illetve az első deportáció körüli időszakban hangzottak el ezek az üzenetek. A próféta neve azt jelenti: átkarolni. Mindez kifejezi, hogy Isten szerető karjaival körülveszi népét. A legnagyobb fenyegetés idején is alant vannak karjai. A próféta személyén keresztül keresi őket, és nyújtja feléjük kezét. Isten elérthető, nincs távol. Azonban a nép nem akar Hozzá közeledni. Nem engedi, hogy magához ölelje, hűtlenekké váltak. Azonban Pál apostol azt vallja, hogy ha mi hűtlenek vagyunk is, Ő hű marad, mert magát meg nem tagadhatja. Ő hű marad hozzánk is, a hűtlenség a mi tulajdonságunk, Istené a hűség. Ezt látjuk a próféták színrelépésében is. Isten küldi embereit, és általuk szól, hirdeti, hogy szereti övéit, és akar velük találkozni. A sok hűtlenség, bálványimádás ellenére sem mondott le róluk.

Mennyi oka lenne az Úrnak, hogy lemondjon rólunk, és még sem teszi. Hálára indító, hogy még a mi népünk számára is hangzik az evangélium, és Európa népei számára is. Miért? Mert igazán nem látszik az életünkben Isten jelenléte. Európa népei nem az evangéliumot sugározzák a világba, nem az Úr Jézus természete mutatkozik, és nem az ige szerinti életet valósítjuk meg. Összekeveredett Isten népe a világgal, köztünk is ugyanaz a motiváció tapasztalható, mint a nem hívők között. Önző, egyéni érdek, a pénz csábító hatalma mozgat sok embert, a mammonért élnek a legtöbben, és mindazért, amit ez a bálvány biztosít a számukra.

A prófétának fáj a törvénytelenség, a romlottság. Mert ahol nincs élő kapcsolat, ahol nem az Úr szava a döntő, ott romlik az élet. A tartósító erő az igében van. Az Úr Jézus nem véletlenül nevezi a gyülekezetet sónak, mert konzervál, tartósít. De ha a só ízét veszti, nincs hatása, és beindul a romlás folyamata. Isten ismeri mindazt, ami a nép körében végbemegy, ismeri a szíveket. Látja a hazugságot, az erőszakot. Istennek nem elég a látvány, elmennek a templomba, bemutatják az áldozatot - Ő többet vár el. Ő az ige szerinti életet keresi. És ha az nincs, megítéli a népet. Talál-e ige szerinti életet köztünk? Talán még elmegyünk egy-egy alaklomra, jót énekelünk, együtt vagyunk, de a hétköznapokban is figyelünk az Úr szavára?

Ha nem történik változás, Isten felhozza a Babiloni Birodalmat, az ítélet eszköze lesz Isten kezében. Az Úr kezében a nagy birodalom is eszköz, akaratát kell végrehajtani. Azonban legtöbbször megittasodnak a hatalomtól, és azt gondolják, saját erejükből érték el mindazt, ahová jutottak. A saját erejét isteníti. Nagy veszély, hogy eredményeinket nem Istennek tulajdonítjuk, nincs hálaadás, hanem azt gondoljuk, saját erőnkkel értük el azokat. Forduljunk az Úrhoz imádságban, ahogyan a próféta is teszi. Odaborul az Úr elé, Előtte tárja fel szívét, és Neki mondja el mindazt, amit tapasztal, és Tőle kér segítséget. Forduljunk mi is az Úrhoz, mondjuk el, ha eddig a magunk erejét dicsőítettük, ha magunkra voltunk büszkék mindazért, amit elértünk. Kérjünk ezért bocsánatot, és köszönjük meg az Úr kegyelmét és ajándékait.

Urunk az őszinte imádságra tanít minket, nem mindegy, hogyan állunk az Úr elé (Lk 18,9-14). Két imádkozó emberről mond példázatot, akik messziről figyelve egyformának tűnnek. Azt gondolnánk, milyen igaz, kegyes emberek, imádkoznak. És aki imádkozik, az jó, az hívő ember. Azonban a szíveket vizsgáló Úr látja a különbséget, azt, ami kívülről talán nem is vehető észre. Látja szívünk állapotát, milyen indulattal vagyunk a templomban, mi az, ami motivál. Gondoljuk végig csendességünkben, hogyan szoktunk az Úr elé állni? Mi van ilyenkor bennünk? Mindig csend és őszinteség? Valóban Istenért vagyunk az Úr házában? Vele akarunk találkozni, vagy még akkor is mi vagyunk a fontosak? Mindent megteszünk, hogy észrevegyenek az emberek? A templomban az Úr jelenlétének kellene dominálnia, ott nem rólam van szó, hanem Őróla, az Ő bűnösök iránti szeretetéről, arról, hogy mit tett értem. Rólam csak úgy lehet szó, mint kegyelemre szoruló bűnösről, aki arcra borul a szent Isten előtt, és kéri bocsánatát, kegyelmét.

A farizeus szuperkegyes, meg van győződve arról, hogy nála minden rendben van. Ő megfelel Istennek, sőt, túl is szárnyal minden elvárást. Jutalom jár neki, és senki sem érhet a nyomába. El is mondja, hogy mennyivel különb, mint a mellette levő másik imádkozó. Milyen gyakori indulat is ez, a mellettünk lévőhöz mérjük magunkat, és azt mondjuk, én azért nem vagyok olyan, mint ő. Minden ember vétkezik, mondjuk, de azért én nem vagyok olyan bűnös, mint a szomszéd. A farizeusnak csak kiválóságai voltak, a másik embernek meg csak bűnei, sőt, az egész ember romlott volt a farizeus szemében. Javíthatatlanul romlott ember.

A farizeus szinte magához imádkozik, magával beszélget. Megdicséri önmagát, és mindennel meg van elégedve. Nem kíváncsi arra, mit is mond az Úr, mi is az Ő véleménye az életéről. Nem az a lényeg, én mit mondok magamról, hanem az, hogy mit mond az Úr. Ő is meg van velem elégedve? A valóság megállapításában segít az ige, ha őszintén és alázattal nézünk bele, és mindig az Úr Jézuson tartjuk a szemünket, más eredményre jutunk. Jézusra nézve ismerhetjük meg önmagunkat, meglátjuk, hogy nem vagyunk mi kiválóságok, hanem nyomorult bűnösök. A szívünk gonosz, ezért új szívre, ennek érdekében Jézus beavatkozó munkájára van szükségünk. Az ige mutatja meg, hogy kik is vagyunk. Pál apostol a Jézussal való találkozás után bűnös embernek látja magát, a bűnösök közt is az elsőnek.

A vámszedő csak egy tömör imádságot mond, szinte egy S.O.S.-t küld az ég felé. Bajban vagyok, segíts, Isten! Nem méltatja magát, bűnös vagyok, de bocsáss meg! Rád bízom, az ítéletedre magam, mert azt érdemlem, de egyúttal bízom irgalmasságodban. Isten előtt állva csak ilyen ítéletet hozhatok, bűnös vagyok, ítéletet érdemlek, de bízom a kegyelemben. Mi már látjuk a keresztet, tudjuk, mi történt rajta, és hivatkozhatunk Jézus értünk bemutatott áldozatára. Jézusért könyörülj rajtam, bűnösön.

A farizeus hiába látta magát kiválónak, és imádkozta be magát a mennybe, a végén csalódnia kell, Isten nem látja igaznak, mert nem igazíttatott meg hit által, Jézus nevében.

Amint vagyok, sok bűn alatt

1. Amint vagyok, sok bűn alatt, De hallva hívó hangodat, Ki értem áldozád magad: Fo-

gadj el, Jézusom!

2. Amint vagyok - nem várva, hogy Lelkemnek terhe, szennye fogy, Te, aki megtisztít-

hatod: - Fogadj el, Jézusom!

3. Amint vagyok - bár gyötrelem, S kétség rágódik lelkemen, Kívül harc, bennem féle-

lem: - Fogadj el, Jézusom!

4. Amint vagyok - vak és szegény, Hogy kincset leljek benned én, S derüljön éjszakám -

ra fény: - Fogadj el, Jézusom!

5. Amint vagyok - nincs semmi gát, Kegyelmed mit ne törne át; Hadd bízza lelkem rád

magát: - Fogadj el, Jézusom!

6. Amint vagyok - hogy a te szent Szerelmed tudjam, mit jelent Már itt s majd egykor

odafent: - Fogadj el, Jézusom!

Isten áldásával.