A
|
z Úr ismét
szól a prófétához, és általa szól hozzánk (Zak 11,1-17). Minden nap öröme ebből
fakad, Isten szól, nem fordul el némán, nem zárkózik magába, nem sértődik meg,
amikor mi annyiszor figyelemre se méltatjuk. Szól, és igéjében élet van. Az ige, ahová bekerül, életet hoz létre. Ahol pedig már megindult az új élet, ott tovább
gondozza, növeli azt. Áldott szavával, mint jó pásztor vezetgeti nyáját.
Figyelünk szavára? Komolyan vesszük, amit mond, és követjük teljes hittel?
Az első versek még a hazatérés előtti állapotokat írják le, és előre mutatnak a szabadításra. Az Izráelt leigázó népek ideje lejár, Isten hazahozza övéit, a
nagy birodalmak ideje is lejár. A világ hatalmasságainak is meg kell az Úr
előtt hódolni, hatalmuk addig tart, amíg Ő engedi. Amikor visszaélnek
hatalmukkal, menniük kell. Ez Isten gyermekei számára bátorítás, ne féljenek
semelyik korban, ne rémüljenek meg a különféle hatalmaktól, mert csak addig
növekedhetnek, és addig terjedhet zsarnokságuk, amíg Isten ezt engedi nekik. A
tanítványi sereg küldetése a legnehezebb időkben is a világítás. Mutassunk
fényt az elcsüggedteknek, mutassunk a keresztre.
Vannak, akik Isten népében nem azt látják, amik, nem fedezik fel, hogy
Isten tulajdonai, hanem csak az anyagi érdekeket tartják szem előtt. Hálát
adnak az Úrnak, mert meggazdagodtak. Vannak, akiket ma is csak a meggazdagodás
vezérel, nem nézik, hogyan, milyen út vezet oda, csak gazdagok legyenek. Az sem
számít, ha ez mások szegénységébe, pusztulásába kerül. A legmegrendítőbb,
amikor ez a szemlélet az egyházba is bekerül, amikor a teológia is erről szól.
Siker, gazdagság, anyagi növekedés. Meg kell látnunk, hogy ezt a teológiát az Úr nem
támogatja. Nem önmagunk legeltetésére vagyunk, nem azért, hogy földi kincseket
szerezzünk, hanem azért, hogy mennyeieket. Azért vagyunk, hogy másokat is a
kegyelem, az új élet forrásához vezessünk.
Isten jelen van, óvja, védi, szabadítja népét, azonban, mint annyiszor, most
is azt láthatjuk, hogy a nép nem hajlandó együtt munkálkodni Vele. Nem hajlandók
Isten igéjéhez igazodni. A próféta képes beszédén keresztül mondja el az Úr, hogy mi
várható. Annyira megrendítő, hiszen azt gondolnánk, hogy a babiloni fogságból
hazakerülve végre hűségesek maradnak. Azt várjuk, hogy rájönnek, érdemes Istenre
hallgatni, és végre felismerik, hogy a bálványok semmik. De nem ez történik, ismét
csak elfordulnak Istentől, és amikor elküldi az igazi Pásztort, nem ismerik
fel. Megalkusznak rá, harminc ezüstöt fizetnek érte, elfogják és kidobják.
Miért is van ez? Azért, mert a vallásos érzelmek önmagukban nem
elegendőek, a szívünk bűnös, ennek a megváltozására van szükségünk. Ez pedig
önerőből nem megy. Azonban nem akarjuk, hogy az ige által változzon a
természetünk. Pedig az Úr azt akarja, hogy olyanok legyünk, mint Ő. Mi pedig
inkább elődeinkhez vagy most élő sztárjainkhoz akarunk hasonlítani, és nem
Krisztushoz. Pál apostol rámutat: Krisztus indulatára van szükségünk, arra a
fentről lefelé haladó indulatra, ami nem uralkodni, a másikat kirabolni akarja,
hanem szolgálni és segíteni az új életben való növekedésben.
Messziről figyelve minden olyan szépnek tűnik, emberek mennek, és kérdezik
az Urat (Lk 20,20-26). És ez jó. Jó, ha Hozzá megyünk, ha kérdezzük, néha meg
is tévedünk, mert csak a létszámnak örvendezünk. Sokan vannak, eljöttek,
örülhetünk, meghallgatják, amit mondunk, azonban mostani igénk rámutat a
lényegre. Mi a lényeg? Amiért Jézushoz jövök. Az a fontos, milyen szívvel és
indulattal jövök. Őszintén vagyok jelen, Vele akarok találkozni, és vágyakozom
a szavára, kész vagyok azt elfogadni? Azért jöttem, mert Jézus megoldását
várom? Új életre van szükségem?
Ezek az emberek rossz szándékkal jöttek. Megfogni akarják Jézust. Azért
mennek, hogy terhelő adatokat gyűjtsenek össze. Jézus ellen dolgoznak.
Jézussal vagy Jézus ellen munkálkodok? Ráhangolódni akarok, vagy megfogni
akarom Őt?
Behízelegve szólítják meg, mint olyan gyakran hallunk hasonló beszédet.
Azonban Jézust nem lehet megtéveszteni, válaszol ugyan nekik, de a szép kegyes
szöveg, a dicséret nem téveszti meg. Mert ha ők szívből mondják, hogy Jézus az
igazsághoz ragaszkodva tanítja Isten útját, akkor miért nem követik? Miért nincsenek Vele mindennap,
és miért nem hallgatják, ha az Isten útját ismerteti meg velünk? Mennyire hazug
is lehet a dicséret, sőt, a legtöbbször az. Mégis hányszor elhisszük, és
örülünk, hogy dicsérnek minket. Az igazi dicséret, amikor az ige nyomán valódi
életváltozás megy végbe, a többi csak hiábavaló beszéd.
A kérdés, ami elhangzik, csapda, erre nem lehet jól válaszolni, mert bármit
is mond, fel lehet ellene használni. És az Úr megmutatja, hogy mégis meg lehet jól
válaszolni. Ismeri őket, a szívüket, és ahelyett, hogy azonnal választ adna,
egy dénárt kér. Tudja, hogy ezek az emberek gyűlölik Rómát, szabadulnának tőle, de
lelepleződnek, mert a pénze viszont jó. Mennyire így van a mai ember, a hívők
jó része, az egyház is. Megvet egy rendszert, de a pénzét használja, sőt, gyűjti, nem tud nélküle meglenni. Ezeknek az embereknek a szíve nem Istenhez,
hanem a pénzhez kötődik. Mi tartja fogva a szívünket, mihez kötődünk, mi tart
vissza Isten útjától? Ha felismertük, kérjük az Urat, hogy szabadítson meg, vágja
el a függőséget, mert erre magunk képtelenek vagyunk. Amíg az Úr nem cselekszik
bennünk, nem tudunk nemet mondani a bűnnek, a kívánságoknak.
A pénz megmutatása után kérdez, és amikor megkapja a választ, rámutat a
lényegre: a pénz a császáré, amit kér, azt adjátok oda neki. De az életetek
Istené, azt adjátok vissza az Istennek. Akkor áll helyre az életünk, ha magunkat
adjuk Istennek. Visszaadni magamat az Úr tulajdonába, ott vagyok jó helyen. Eleget
tettem már az Úr felszólításának? Megadtam a császárnak, ami az övé, és
megadtam Istennek, ami az Övé? Elhagytam mindent, és odaadtam magam teljes
szívvel az Úr követésére? Ezt kéri ma,
ami a császáré, azt hagyd a császárnak, mert a pénz nem ad boldogságot, ami
Istené, az életed, azt pedig bízd rá az Úr Jézusra.
HA UTAM BORÍTJA FELHŐNEK ÁRNYA
1.
Ha utam borítja felhőnek árnya,
S Uramnak céljait nem érthetem,
Mit én nem láthatok, Ő azt mind látja,
S Krisztusnak kegyelme elég nekem!
2.
Ha gyakran körülvesz kísértés tőre,
S ijeszt, hogy üdvöm is elveszthetem,
Nem alszik lelkemnek hűséges őre,
S Krisztusnak kegyelme elég nekem!
3.
Ha vár a feladat, sürget a munka,
S testem is, lelkem is erőtelen,
Az Úr a segítőm, amint megmondta,
Krisztusnak kegyelme elég nekem!
4.
Ha eljön maholnap utolsó órám,
S a földi vándorlást bevégezem,
Az Úrnak orcája ragyog majd énrám,
S kegyelme örökre elég nekem!
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése