Vigyázzatok magatokra!

T

ovábbra is Isten hatalmáról tesz bizonyságot a próféta (Mik 2,1-13). Vallja, hogy nincs az Úrhoz fogható. Gyönyörködik Benne, és hirdeti szavát. Odaállítja az Urat a nép elé, azok elé, akik már nem igazodnak Isten törvényéhez. Saját törvényeket szabtak, olyanokat, amik támogatják kívánságaik beteljesítését. Megkívánják más tulajdonát, majd törvényt alkotnak, aminek a segítségével megszerezhetik a megkívánt javakat. Van hozzá hatalmuk, mondja az ige, tehát vezető, gazdag, befolyásos emberek ők. Talán úgy gondolják, sőt, úgy kommunikálják, hogy ők mindent a nép javára és érdekében tesznek. Azonban Isten látja a motivációt. Őt nem lehet megtéveszteni.

Látja az Úr a szívünket, a bennünk munkálkodó vágyakat is. Tudja, mi az, ami előre visz, ami cselekedetre ösztönöz. Az Isten iránti hála, a Neki való szolgálat ad mindig ösztönzést? Azért teszek meg dolgokat, mert az Úr Lelke indít rá, és ezzel Isten dicsőségét keresem és Országa előmenetelét szolgálom? Jó megvizsgálni a szívünket, mert mi is hajlamosak vagyunk másokból élni, kihasználni a másikat. Azonban az Úr Jézus Krisztus értünk élt, értünk, megmenekülésünkért jött a világba, és mindent alárendelt ennek a célnak. Nem a maga előnyeit kereste, hanem szolgált. Lehajolt az emberi élet mélységeibe, találkozott a leprással, a vakkal, megállt az évtizedek óta beteg mellett, és gyógyulást, bűnbocsánatot, új esélyt adott nekik. Mindezeken túl pedig keresztje által megnyitotta a menny kapuját. Lehetővé tette, hogy a bűnös ember a szoros kapun át életre jusson. Ez a tanítványok útja, szolgálni, keresni az elveszettet.

A próféta élete soha nem könnyű, Mikeásnak is meg akarják tiltani a prédikálást. Vagy ha már annyira beszélni akar, ne azt mondja, amit eddig, ne ítéletet hirdessen, és ne megtérésre hívjon fel. Mert ezt nagyon nem szeretik hallani. Szabad-e ilyet mondani Jákób házáról? Mindig megsértődünk, amikor az Úr valakivel kimondatja az igazságot. Amikor Isten szava rámutat a valóságra, megláttatja, hogy mennyire eltértünk Tőle, és nem látszik már, hogy népe vagyunk, elnémítjuk az igehirdetőt. Isten népéről, a hívőkről nem lehet ilyet mondani. Milyet? Nem lehet ma azt hirdetni, hogy Isten megítéli népét, hogy baj van az egyházban, a hívők között, és meg kell térnünk. Ma szépeket kell mondani, minden rendben, Istennek tetszenek a fesztiválok, a más pénzéből megvalósított nagy beruházások. Azonban azt látjuk, hogy ez nem így van. Isten a szívünkben lévő igazságot keresi. Soha nem támogatta a pénzéhséget, az egyháznak nem a pénzről, a látványos dolgokról, hanem az evangéliumról kell szólnia. Az igét rosszul értelmezve hamis biztonságba ringatták magukat Mikeás kortársai. Mivel nem térnek meg, nem változtatják meg életüket, a szegényekhez való viszonyulásukat, elpusztulnak.

De szól az ígéret is Izráel maradékának összegyűjtéséről. Mert az Úr ítéletei az Ő kegyelmének eszközei. Ezekkel kívánja elérni a bűnbánatra jutást, azt, hogy alázattal segítségül hívjuk. Ahol megbánják a bűnt, ott van bocsánat, ott kiárad a kegyelem. Maga az Úr lesz Szabadítójuk, előttük megy, utat tör nekik. Olyan csodálatos, hogy a mi királyunk, az Úr Jézus Krisztus, mint jó Pásztor vonul övéi előtt. Nem vagyunk elhagyatva, nem egyedül kell a keskeny úton járni. Van segítőnk, pásztorunk, Aki előttünk halad. Csak figyeljünk mindig a szavára, mert általa vezet.

Az Úr Jézus a megbotránkoztatásról beszél tanítványainak, mégpedig úgy, hogy lehetetlen, hogy ne legyenek megbotránkozások (Lk 17,1-3/a). Lesznek, sajnos, lesznek, mert az egyház gyakran él úgy, hogy megbotránkoznak rajta.  De vajon mire gondolt az Úr? Az előzményeket figyelembe véve, a gazdag ember Isten népének tagja volt, a világ szemében hívő, de nem úgy élt. Elnézte, hogy a testvére, Izráel népének egy másik tagja éhezzen, betegen ellátás nélkül legyen. A gazdag jól elvolt magának és magával. Mindene megvolt, semmiben sem szenvedett hiányt. A másik ember egyáltalán nem érdekelte. Mennyire megkísérti ez a szemlélet a mai embert, még a hívőket is. Csak önmagukra koncentrálnak, és nem figyelnek oda másokra. Észrevétlenül, segítségnyújtás nélkül megyünk el a bajbajutottak mellett.

Jaj annak, aki által esnek a botránkozások, mondja az Úr. Lehet, hogy mi sem tulajdonítunk nagy jelentőséget mindannak, amit látnak az emberek. Észre sem vesszük, ugyanazok a dolgaink vannak, mint a nem hívőknek, nem foglalkozunk azzal sem, hogy tárgyi dolgokra, a jólét eszközeire sokkal több pénzt fordítunk, mint Bibliákra, az evangélium terjesztésére. Azonban Isten meg fogja ezt ítélni.

Azt kéri, vigyázzunk magunkra. El kell ezen gondolkodni, nem a nem hívőket szólítja fel vigyázásra, hanem az övéit. Olyan könnyű elcsúszni. A gonosz is segít ebben, mert le akarja járatni Isten gyermekeit, és el akarja lehetetleníteni őket. Magunkra kell vigyázni, nem a másikat kell figyelni, hanem a saját életem. Pál is azt mondja: Aki áll, vigyázzon, hogy el ne essen. Mit jelent vigyázni? Odafigyelek az Úrral való kapcsolatra. Vigyázok, hogy meg ne lanyhuljon az Iránta való szeretetem. Ezt pedig úgy tudom elkerülni, ha rendszeresen táplálkozom az igével, és amit hallok, azt meg is cselekszem.

Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem

1. Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem, :/: Míg boldogan a célhoz elérkezem, Mert

nélküled az én erőm oly kevés, De hol te jársz előttem, nincs rettegés.

2. Szent irgalmaddal szívemet födjed bé, :/: Tedd örömben és bánatban csöndessé,

Hogy hadd pihenjen lábadnál gyermeked, Ki szemlehunyva téged híven követ.

3. Ha gyarlóságom meg nem is érzené: :/: A vak homályból te mutatsz ég felé; Csak ve -

zess, Uram, végig, és fogd kezem, Míg boldogan a célhoz elérkezem.

Isten áldásával.