2021. november 2., kedd

A Lélek megmondja

 

Á

száf Isten tetteiről beszél, bemutatja őket a következő generációnak (Zsolt 78,1-52). Mert az a legfontosabb, hogy az utánunk jövők megismerjék Istent. És csak azok tudják Őt megismertetni, akik maguk is ismerik Őt. Aki a saját életében megtapasztalta az Urat, aki átélte munkáját, és vezetését, az el tudja mindezt mondani. Sőt el is kell mondani. Isten azért cselekszik, hogy tegyünk Róla bizonyságot. Aki ismeri Őt, az elmondja, mert azt akarja, hogy mások is megismerjék. Isten ismerete, a személyes és élő kapcsolat nélkül, nem teljes az életünk.

A zsoltárosnak is elbeszélték Isten régebbi tetteit, ezért ő is beszél a gyermekeinek, a körülötte élő fiataloknak az Úrról. Nem sima történelem tanításról van szó. Mert a történelem tanítása az emberről szól, azt mondja el, hogyan alakította az emberiség az életét. Ászáf, mint Isten gyermeke az Isten tetteiről vall. Népe életét Isten történetének látja. Jelen volt benne az Úr, és hatalmasan cselekedett. Létüket is Istennek köszönhetik. Isten jelen akar lenni az életünkben, és jó ha el tudjuk mondani, jelen van, és mindent Ő cselekszik. Ne titkoljuk el Isten munkáját, ne rejtsük el hitünket, hanem valljuk meg, és éljük meg. Hadd lássa meg mindenki, mit tett Isten értünk. Fel kell ragyogtatni az ember iránti szeretetét, ami teljes mértékben a kereszten tárul elénk. Ott láthatjuk meg, hogy Fiát adta értünk, eltörölte bűneinket, és így tiszta lappal kezdhetünk újat. Nincs Istenhez fogható. Ismerjük meg Őt személyesen! Hogyan? Az igén keresztül. Ha teljes és alázatos szívvel olvasni kezdem a Bibliát, megismerem Őt. Minél inkább megismerem, annál inkább szeretni fogom, mert senki nem hasonlítható Hozzá. Nincs senki olyan, mint az élő Isten. Nem tart senki ilyen értéknek, mint Ő. Azonban ezt meg kell látni, mert csak annak bontakozik ki igazán ez az érték az életében, aki Rábízza magát. Nem magunk megvalósítására, hanem akarata cselekvésére hív. Amikor az ember magát valósítja meg, abból semmi jó nem származik. Mert a régi természetünk valósul meg, abban pedig nincs semmi jó. De újjá lehetünk a Szentlélek által.

Azt szeretné elérni a zsoltáros, hogy a gyermekek, ha felnőnek, Istenbe vessék bizalmukat.  Ezt kell megtanulnunk, hogy egyedül Őbelé vessük bizalmunkat, hogy mindent Tőle kérjünk és várjunk. Ahogy telik az élet egyre több mindenre képes az ember, és így nagy veszély, hogy már nem Istentől várjuk a gondoskodást, hanem az embertől. Hiszen van emberi megoldás, miért ne élnénk vele. Azonban Isten Jézusban Atyánkká lett, és soha ne feledjük, hogy Ő még inkább képes megtenni mindazt, amire szükségünk van.

Izráelt is megkísértette a gondolat, Isten nem tud asztalt teríteni a pusztában. A puszta homokja túl nagy kihívás Neki. Isten azonban megmutatta, hogy nincs semmi, ami túl nagy kihívást jelentene a számára. Minden Tőle van. Ő teremtette ezt a világot, Ő szabta meg törvényeit, mi lenne akkor lehetetlen Neki. Az Úr Jézus is arra mutat rá, hogy az embernek sok minden lehetetlen, de Istennél lehetséges az is, ami nálunk nem az. Aki pedig ismeri Őt, az a lehetetlennek látszó dolgokban is bízik Benne. És aki Vele járja az utat, az már gyakran megtapasztalta mindezt, és maga biztat másokat. Ne adjátok fel, bízzatok az Úrban, mert számára semmi sem lehetetlen.

Izráel nem bízott Isten segítségében, ez hitetlenség, és a hitetlenséget Isten megítéli. Hiszek Benne? Bízom mindenkor a segítségében? Lehet felfelé tekinteni a nehéz pillanatokban is. El lehet utasítani a félelmet, és a világ vonzását is. Ha felfelé, ha az Úrra nézünk, akkor nem a magunk ereje lesz a döntő, hanem Isten ereje. Akkor már Őreá építünk. Aki Őreá néz, az nem csügged el. Annak mindig lesz erőforrása.

Az Úr nem hagyja övéit magára (1Tim 4,1-5). Elküldte a Szentlélek Istent, Aki a tanítványok szívét betölti. A Lélek tölti be azt, aki Őt befogadta. És ha Ő jelen van, akkor nem kell félnünk, mert határozottan vezet. Megmondja, mire figyeljünk, és mit tegyünk. Eligazít abban a zűrzavarban, ami a hívőket körülveszi. A Lélek vezetése nélkül nem tudunk eligazodni. Ő kiemel a posványból, de a tévutakat is leleplezi.

A Lélek nem hagy bizonytalanságban. Aki napi kapcsolatban van Vele és figyel rá, annak világosan megmutatja a jó utat. Isten Lelke nélkül eltévednénk, engedjük, hogy vezessen. Hallgassunk szavára. A Lélek az igével összhangban vezet. Az igében mutatja meg Isten akaratát. Amikor szól úgy teszi, hogy egyértelmű legyen, mit is akar az Úr mondani, mit vár el tőlem. Az idős Simeont is pont akkor vezette a templomba a Lélek, amikor a gyermek Jézust felvitték Istennek bemutatni. Aki figyel a Lélek vezetésére, nem marad le az Úr dolgairól, hanem a megfelelő időben meg fogja érteni Isten akaratát.

A Lélek arra is rámutat, hogy Isten minden teremtménye jó. Minden jó, amit Isten létrehozott, és ha valami elromlik, az nem azért van, mert Isten selejtet készített. A romlás a mi hűtlenségünk és engedetlenségünk nyomán került be a világba. A mi kezünkben romlanak el a dolgok. Gyakran még javító szándékunk is romlást idéz elő. Ezért fontos, hogy mindig Istenre hallgassunk. Minden rossz onnan indul, hogy nem akarunk Istenre hallgatni. Mi jobban tudjuk, vagy inkább a gonosznak hiszünk, mint Istennek. A gonosz azonban elvesz, tönkretesz, de Isten ad. Új életet és lehetőséget. Újjá teszi, amit a gonosz elrontott.

 

 

KRISZTUSOM, KÍVÜLED

 

1.  

Krisztusom, kívüled nincs kihez járulnom,

Ily beteg voltomban nincs kitől gyógyulnom,

Ezer fekélyemből nincs kitől tisztulnom,

Veszélyes veremből végre szabadulnom.

2.  

Gyújtsd meg szövétnekét áldott szent Igédnek,

És virraszd fel bennem napját kegyelmednek:

Igaz utat mutass nékem, szegényednek,

Járhassak kedvére Te szent Felségednek!

3.  

Várlak, Uram, azért reménykedő szívvel,

Miként a vigyázó virradást vár éjjel.

Hozd fel szép napodat holnap is jó reggel,

Szolgáljalak Téged készségesebb szívvel!

4.  

Dicsértessél, Atyánk, égi magasságban,

Mi Urunk Krisztussal mind egy méltóságban,

És a Szentlélekkel mind egy hatalomban,

Háromság egy Isten, áldj meg dolgainkban!

 

 

Isten áldásával.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése