A Pásztor

 

N

agy fájdalma van a zsoltárírónak, az ellenség elfoglalta Jeruzsálemet, romhalmazzá tette, a templomot pedig meggyalázta (Zsolt 79,1-13). Ó Isten, kezdi imádságát, mert most is imádkozik. Ez a fájdalom még közelebb viszi az Úrhoz. Nem érti a dolgokat, de nem elfordul, hanem még inkább odafordul Istenhez. Nagy fájdalom ez neki, mert úgy gondolta Izráel népe, hogy ez soha nem történhet meg. Pogányok nem léphetnek be a templom területére, nem vethetik rá kezüket. Hitték, hogy Isten ezt nem engedi meg. De ez a hit csak erre irányult, azt gondolták mindegy hogyan élnek, mivel Isten népe ők, és ott a templom, Isten megoltalmazza őket. Nem hallották meg Isten üzenetét, meg kell térniük. El kell hagyni a bálványkultuszt, mindazt a sok bűnt, ami hozzá tartozik. Életváltozást kér Isten, ha ez nem történik meg, elvesznek. Így történt. Isten szava beteljesedik, ha az ember nem fordul vissza Hozzá, és nem kezd el akarata szerint élni, nem Őt dicsőíti, az ítélet bekövetkezik.

Voltak, akik megharagudtak Istenre, és elfordultak Tőle. Mert az a jellemző, ha valami nem úgy történik, ahogyan szeretnénk, megharagszunk. Mi haragszunk meg Istenre, pedig Neki lenne rá oka. Mennyit bajlódik velünk, keres, mutatja a jó utat, és nem akarunk Rá hallgatni. A fejünk után megyünk, és a világot követjük. Mert nekünk nem az a megbízható, amit Isten ezredévekkel ezelőtt kijelentett, és sokan megtapasztalták, hogy ez megbízható, és élhető. Nem, mi arra hallgatunk, amit kortársaink kitalálnak, amit épp jónak tartanak. Pedig ez az életforma nincs kitapasztalva, bár a mi modern életvezetésünk gyümölcse azonnal látszik, mégis ezt követjük. Aztán ha baj van, megsértődünk, Istent okoljuk. Pedig mi nem vettük figyelembe, amit Ő mond. Urunk Hozzád jövünk, kérünk, segíts, hogy szavadra építsük az életünket. Mert az olyan, mint a kőszikla. Sok bizonyosságunk van, hogy az ige kőszálként megáll, hogy aki rá épít, annak az élete nem omlik össze. Köszönjük, hogy még jöhetünk Hozzád! És add, hogy mint Ászáf, mi is téged keressünk, Téged hívjunk segítségül, amikor meglátjuk vereségünket, a gonosz pusztítását. Mi mát tudjuk, és bűnbánattal megvalljuk, hogy mindez azért van, mert nem azt tettük, amit mondtál. De köszönjük, hogy még az összeomlás idején is van remény, van lehetőség újat kezdeni Veled!

A Zsoltáros tisztában van népe bűneivel, de Isten irgalmáért esedezik. Tudja, hogy jogos ami történt, nem érdemelnek jobbat, de ismeri Istent, és ezért Őt hívja segítségül. Kihez is fordulhatna, és ha bűnbánat van a szívben, Ő megkönyörül. Mi pedig már a kereszthez mehetünk, szintén bűnbánattal. Ezt nem lehet kihagyni. Mert ha nem látjuk bűneinket, és nem ismerjük el, hogy Isten ítélete jogos, nem tapasztaljuk meg kegyelmét. Mert aki a keresztre tekint annak meg kell rendülnie, mert ez nem egy díszlet, hanem azt mutatja, Isten úgy szeret, hogy a saját Fiát adta halálra értem. Igen, azon a kereszten nekem kellene meghallani, és az a halál jogos lenne, ahogyan a lator is megvallotta. És aki ezt így látja, az sír, zokog, és fáj neki, hogy így történt. De hálás is, amiért így szeret az Úr. Aki ezt látja, az nem közömbös Isten iránt, az már nem veszi félvállról a kegyelmet, mert tudja, hogy neki kellene az ítéletet elszenvedni. Adjunk hálát, és új, megtisztult élettel szolgáljuk Őt.

A zsoltáros tudja, hogy még az ítéletben is Isten népe, az Ő nyája maradtak. Isten nem hagyja el az övéit. Nem hagy magunkra ma sem. Ő a nehéz helyzetben is jelen van. Pásztorol, törődik nyájával, és vezeti.

Az apostol kifejti, a Krisztuskövető élet növekedő, amelyben látható az előrehaladás (1Tim 4,12-5,2). Aki hitre jut Krisztusban, olyan, mint egy újszülött csecsemő. A csecsemő a születése után, amennyiben egészséges láthatóan növekedik. Ha nem növekszik, akkor valami probléma van. Ezért a hívő élete is növekvő élet. És ha nincs növekedés, akkor baj van. Vagy beteg, vagy nem törődnek vele. Mert a csecsemőt táplálni kell. Így a hitünket is. A táplálék pedig nem más, mint Isten szava. Kétféle módon vihetjük be ezt a táplálékot, úgy hogy olvassuk, és úgy hogy igehirdetést hallgatunk. A növekedés elengedhetetlen feltétele a táplálkozás. Aki nem eszik, az meg fog halni. Ha nem tápláljuk hitünket, az elhal. Nem elég megszületni, fel kell nőni, ehhez pedig táplálkozni kell.

Az sem mindegy mit fogyasztunk. A világ hírei, dolgai nem adnak táplálékot, még a különféle vallások tanításai sem. A kiváló emberi gondolatok sem jelentenek táplálékot. Az egyedüli eledel Isten szava. Az Úr Jézus is erről beszélt: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem Isten minden igéjével.

Fontos még a példamutató élet. A tanítvány élete példa a még érdeklődők számára. Ő mutatja be, hogyan is kell Isten akarata szerint élni. Ha a hívők élete nem más, mint a világé, akkor a kívülről érkezők azt gondolják, minden rendben van, élhetnek úgy, mint a nem hívők. Az életünk minta, utat mutat, felmutatja, hogy lehet másként. Lehet tiszta az életünk, Krisztus által. A tiszta élet azt jelenti az Úr megtisztított, de erre a tisztaságra ügyelni kell. A tiszta ruhára is vigyázni kell. Mi pedig az üdvösség fehér ruháját kaptuk. Ne szeplősítsük be semmivel.

Saját hitünket, lelki életünket is gondozni kell. Ezt kéri Timóteustól is az apostol. Legyen gondja önmagára, és ezt akkor valósítja meg, ha elcsendesedik, ha keresi az Úrral való közösséget. A hívő embernek is szüksége van elcsendesedésre, mert az Úrral való kapcsolat által töltődik fel.

 

 

Az Úr a pásztorom

 

Az Úr a pásztorom,

Jó pásztor Ő,

Nyájával arra jár,

A merre várva vár

A forrás hűs vize,

S a zöld mező.

 

Ha Ő a pásztorom,

Semmi sem árt,

Törődik énvelem,

Vigyáz rám szüntelen,

Követem lábnyomát,

Mindenen át.

 

Isten áldásával.