Hívd segítségül az Urat!

 

A

 zsoltáros az Úrral való élő kapcsolatról beszél, elmondja, hogy kinek ismerte meg Istent (Zsolt 91,1-16). Mert mindezt nem lehet másképp elmondani, csak saját tapasztalat alapján. Enélkül zúgolódás van a szívben, elégedetlenség, de ő nem elégedetlen, mert ismeri az Urat. Nem időnként kiállt Hozzá, nemcsak a baj idején keresi fel, hanem Isten rejtekében lakik, az Ő árnyékában nyugszik. Ez jelzi az állandó kapcsolatot, olyan neki Isten, mint egy rejtekhely, ahová mindig behúzódhat. Ezen a helyen csöndben tud lenni, és átéli Isten jelenlétét. Ez a nagyszerű, a Mindenható jelenlétébe bekerülni. Ismerem én Istent rejtekhelyként? Naponta keresem az Ő oltalmát? Olyan Ő nekem, mint az árnyék, ahová behúzódhatok az élet tűző napsugarai elől?

Aki ismeri Őt, az a nehéz helyzetben sem csügged el, mert van Kihez fordulnia. Isten az oltalma és vára, ezért Őbenne bízik. Az Úrban bízok minden helyzetben? A bizalom azt jelenti, mindent Ráhagyok, mert tudom, hogy Ő munkálkodik. Isten ma is jelen van és munkálkodik. Megmutatja hatalmát, és így kijelenti magát. Mindezt azért teszi, hogy minél többen megismerjék Őt, rádöbbenjenek, hogy valóban az Övé az életünk.

Határozottan jelenti ki, Ő szabadít meg. Nem arról beszél, hogy soha semmi baj nem éri Isten gyermekét, hanem azt, hogy a legveszedelmesebb bajból is megszabadít. Amikor eljött az Úr Jézus Krisztus ez erőteljesen valósággá vált. Olyan embereken segített, akiknek halvány reményük sem volt az életváltozásra. A gadarai megszállott nem gondolta, de még a környezete sem, hogy egészségessé lehet. És eljött az Úr, és a gonosznak távoznia kellett. Mi is hihetjük, hogy az Úr a legreménytelenebb élethelyzetből is ki tud menteni. Nincs az a baj, amiben ne volna megoldása. Isten ma is hatalmasan munkálkodik Szentlelke által. Ezt a munkát és az oltalmat is akkor tapasztaljuk, ha Hozzá menekülünk, és segítségül hívjuk. Isten gyermeke, mindig Istenre bízza magát. Természetesen ezt könnyű mondani, de amikor megjelenik egy betegség, vagy ott vagyunk az élet harcainak sűrűjében már nehezebb. Azonban ezeken a csatatereken derül ki, hogy a hitünk tanult hit, vagy élő, gyakorlati.

Amikor elesnek egy harcos mindkét oldalán, nem könnyű hinni, hogy hozzám nem is közelít a veszedelem.  De ilyenkor megélhetjük  Urunk hatalmát. A háborgó tengeren a mi Urunk alszik, mert tudja, hogy más hajók elsüllyedhetnek, de amiben Ő van, az nem. A tanítványok már nem voltak ilyen magabiztos hitben, ők féltek. Azonban nem kötelező félnünk, még éjjel sem, amikor elkerül az álom. Aki az Úrral van élő közösségben, az nem fél, mert tapasztalja jelenlétét, hallja a hangját. A jó Pásztor szól, ne félj! - de meg kell hallani ezt a hangot. Nem elég hallani, fel kell ismerni ki az Aki szól. És csak az ismeri fel, aki ismeri a hang Gazdáját. Én vagyok, ne féljetek! És ha ismerem a drága hangot, akkor nem félek, akkor tudom, hogy ez nem a szél hangja, hanem az én Uramé. És ha Ő jelen van, nincs mitől félni.

"Az angyalainak parancsol", kijelentést, sem kell félreérteni, nem azt jelenti, hogy tudatosan belemehetünk a halálos veszélybe. Nem kegyes mutatványra biztat, hanem azt mondja el, amikor az Urat követve kerülünk életveszélybe, Ő megment. Az Úr Jézus is elutasította a sátán javaslatát, amikor egy halálugrásra akarta serkenteni. Ez az Úr kísértése. De amikor Pálék hajója hajótörést szenvedett és emberileg nem volt esélyük, akkor Isten megmentette őket. Nem Pál ment bele az életveszélybe, de ő is a hajón tartózkodott, és akkor az Úr megmentette a hajó legénységét, Pálért. Mindez hatalmas bizonyságtétel volt az élet Uráról. A pogányoknak meg kellett látni, hogy Pál Istene az élő, cselekvő Úr. Nincs más Rajta kívül. És amiikor semmi és senki nem segíthet, Ő még mindig tud megoldást adni.

Van azonban a zsoltár végén egy kicsi szó, „ha”, ez azt jelenti, akkor tapasztalom meg Isten szabadítását, ha segítségül hívom. Ha én próbálom kitalálni hogyan segíthetek magamon, Isten nem avatkozik közbe. Ha én akarom megoldani  ezt a jelenlegi járványhelyzetet is, ha az ember tudásában, készítményeiben bízunk, nem lesz szabadítás.  Akkor ment meg, ha ezt kizárólag Tőle várjuk. Mert a szabadítás mindig azt jelenti, itt nem ember, hanem Isten munkálkodott, és ennek hatására, dicsőítik az Úr nevét. Ez a cél, az ember hajoljon meg Isten előtt, és dicsérje Őt. Ez az, amit nem akarunk. Mi azonban most, hívjuk Őt segítségül. Valljuk meg, Urunk, mi nem boldogulunk a coviddal, de jöjj, szabadíts meg minket! Könyörülj a betegeken, és add, hogy Hozzád kiáltsanak. A szabadítás után pedig, hadd dicsőítsen az egész világ Téged!

Mivel tegnap írtam a mai újszövetségi igéről, visszatérünk a tegnapi szakaszra (2Tim 2,19-26). Az apostol rámutat, ismeri az Úr az Övéit. Tehát őt nem lehet látszat keresztyénséggel, egy kis vallásossággal megtéveszteni. Ő nem érzékenyül el a karácsonyi nagy gyülekezettől, a fényes műsoroktól. Nem, Ő  ismer minket, a szívünket. Tudja, hogy kinek a szíve az Övé. Mert Ő a szívünket kéri és nem vallásos hagyományok megtartását. Isten azt nézi, milyen szívvel vagyunk jelen? Valóban érte megyünk egy alkalomra? Az Ő szavára éhezünk, és mint Krisztus katonája várjuk a parancsát? Vagy csak a környezetünknek teszünk eleget, elmegyünk, de már a magunk dolgával vagyunk elfoglalva, és alig várjuk, hogy mehessünk vissza a világba. Isten azonban a maga jelenlétébe von, meg akar a bűntől tisztítani, és mint lámpást küld vissza. Világítani küldi a sötétségbe övéit az Úr. Azt is látnunk kell, hogy látszat hittel magunkat csapjuk be., mert azt gondoljuk, hogy majd a mennybe jutunk, pedig oda csak az jut, aki Krisztusban új életet nyert, és aki egész életében az Ő akaratát cselekszi. A látszat hit nem segít, mert nem Istennek van szüksége ránk, hanem nekünk Őreá.

A látszatkegyesség abban ismerhető fel, hogy aki nem szívből keresztyén, az hamisságban él, az a világ életmódjához igazodik. Mindent úgy tesz, ahogyan a világban látja, ahogy az ma elfogadott. Bizony ma ezt láthatjuk, egyre több minden kerül be az egyház életébe a világból. Gyakran nem is látni különbséget a hívők és a világ élete között. Minket is a kütyük határoznak meg, lessük az újabb híreket, úgy öltözködünk, ahogy a világ diktálja, úgy szórakozunk, ahogy általában az emberek teszik. Másképp ünnepeljük-e meg jeles alkalmainkat, mint a világ? Urunk azt mondta, ha esetleg vendégséget tartunk, ne azokat hívjuk, akik vissza tudnak majd hívni, hanem azokat, akik erre képtelenek. Szabad végiggondolni az igét olvasva, vajon kit is követünk mi? Aki az Úr nevét vallja, álljon el a hamisságtól, forduljon el a bűntől.

Vannak, amiket kerülnie kell Timóteusnak, mégpedig a fiatalkori kívánságokat. Ne úgy élje meg ifjúságát, mint a többi fiatal. Ne a vágyai kielégítésére törekedjen, hanem maradjon meg tisztán.  Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy segítségül hívja az Úr nevét. Magunkban nincs nekünk sem erőnk másképp cselekedni, távol maradni a bűntől, győzni a kívánság felett. De az Úr győzelmet ad, annak, aki Hozzá kiállt.

 

 

Szeretem és áldom az Úr Istent

 

Szeretem és áldom az Úr Istent,

Mert meghallgatta az én beszédemet,

Könyörgésemre hajtá kegyes fülét,

Ezért imádom őtet naponként.

 

Midőn körülvett a halál engem,

És csaknem szörnyű kötelibe ejtett,

A pokol kínja engemet rettentett,

Bánatom nagy volt, és nagy sérelmem.

 

Segítségül hívtam az Úr nevét:

Lelkemet tartsd meg! – és ő megsegített;

Az Úr igaz, hű, és nagy ő kegyelme,

Ő megőrzi az elesetteket.

 

 

 

Nagy szükségemben mikor én valék,

Ottan megmenté nyomorult életem.

Légy csendességben te azért, én lelkem,

Szent felségének látván kegyelmét!

 

Te megmentél a haláltól engem,

Szemem sírástól, lábamat eséstől;

Az élők földén járok szünetlenül

Színed előtt, én erős Istenem.

 

Hittem Istenben, mikor így szólék,

Én szegény lelkem vala nagy ínségben,

És ezt mondám én csüggedezésemben,

Hogy hazugok már minden emberek.

 

Mit adjak az Úrnak jótettéért?

A hálaadó pohárt én felveszem,

És az Úr jótéteményét hirdetem,

Szent nevét áldom segítségéért.

 

Fogadásom az egész nép előtt

Hálaadással megadom nékie.

A híveknek halála, minden higgye,

Drága dolog az Úr szeme előtt.

 

Imádlak téged, Üdvözítőmet,

Ki engem választál szegény szolgádnak;

Nékem, szolgálóleányod fiának,

Föloldozád minden kötelimet.

 

Áldozom néked hálaadással,

Nevedet minden nép előtt hirdetem,

És fogadásom, mit előtted tettem,

Megállom minden előtt vígsággal.

 

A te házadnak ő udvarában,

És egész Jeruzsálemben tisztellek.

Vélem együtt az Urat dicsérjétek,

Halleluját mondjatok mindnyájan!

 

Isten áldásával.