A kegyelem megérkezett

I

sten nagyszerű terve rajzolódik itt ki, egy terv, amelynek megvalósulása később történt, amit mi már úgy nevezünk: új szövetség (Zak 12,10-14). Ez az Úr Jézus Krisztus eljövetelekor, földi szolgálata idején valósult meg. Benne Isten kegyelme érkezett meg Izráel fiaihoz. Milyen jó, hogy most így tekinthetünk karácsonyra, ez a kegyelem napja. Nem egy gyermeket kapott az ember, hanem Benne Isten kegyelme szállt a földre. A kegyelem tett körutat Izráelben, és mindenki odamehetett Hozzá. Isten kegyelme életeket gyógyított és állított helyre. A leprások, paráznák, vámszedők, a kitaszítottak élték át igazán, hogy Jézusban a kegyelem érkezett meg világunkba. Hiszen ezek az emberek nem közelíthettek meg egy tanítót, nem mehettek be a zsinagógai közösségbe, mert vétkeik miatt tisztátalanoknak számítottak. Az Úr Jézus a maga közelébe engedte őket, sőt megérintette ezeket az embereket, és így közölte velük az Atya megbocsátó és talpra állító erejét. Ezáltal Jézus rehabilitálta őket, ismét beletartoztak Isten népe közösségébe. Ezen az ünnepen lássuk meg az értünk született Jézusban Isten helyreállító kegyelmét. Ha kiközösítettnek érzem magam, ha úgy gondolom, senkinek sem fontos az életem, karácsony elhozza nekem az Úr Jézust. Ő megáll mellettem, amint megállt a betesdai béna mellett, megkérdezi: „Akarsz-e meggyógyulni” (Jn 5,6)? Feleljem rá: Igen, Uram, akarok! Ne keressek kifogást, hanem éljek a lehetőséggel, engedjem, hogy talpra állítson az önsirató helyzetemből és Őt szolgálva kiteljesedjem.

Zakariás úgy írja, hogy „kiöntöm a kegyelem és a könyörületesség lelkét” (10).  Itt tehát már pünkösdről, a Szentlélek kitöltetéséről van szó. Jézust megfeszítettük, de ennek ellenére nem hagyott magunkra, nem csapta ránk haragosan az ajtót, hogy többé nem törődöm velük, hanem visszajött pünkösdkor. Csodálatos ez, hiszen a Lélek által most már nem közöttünk, hanem bennünk, vagyis az övéiben él. Belülről formálja a Lélek az életünket. A Szentlélek juttat bűnbánatra, mint ahogyan pünkösdkor is tette, amikor háromezer ember megtért. Azért történhetett meg ez a nagy esemény, mert a Szentlélek tudatosította bennük a Jézus haláláért való felelősséget, bűneiket. Ennek nyomán jutottak bűnbánatra és élték át Isten megbocsátó kegyelmét. Sokan sírtak, amikor felismerték, hogy Isten Fiát szegezték át, és egyszer majd még néz az ember arra, akit átszegeztek. Nézi és megrendül, amikor látja eljönni az ég felhőin, mert, akit megölt, akit kidobott az életéből, él, mindörökké. „Íme, eljön a felhőkkel, és minden szem meglátja őt, még azok is, akik átszegezték, és siratja őt a föld minden nemzetsége. Úgy van. Ámen” (Jel 1,7). Ma még bűnbánattal sírhatunk vétkeink és elrontott életünk felett, mert ha ezt tesszük, átéljük Isten bocsánatát, és ezekből a könnyekből új élet, kiteljesedő szolgálat, lélekmentés fakad.

Folytatódik a hithősökről való bizonyságtétel (Zsid 11,36-40). Életük erőt adó példa a számunkra is, azt mutatja, lehet így is. Lehet győztesen, önmagunk féltése, siratása nélkül is haladni előre a keskeny úton. Igen, lehet így is, lehet az elénk tornyosuló akadályokat leküzdeni és nem megtorpanni, feladni.  Hogyan? Megkapjuk a választ: Hit által. Ez az eszköz számunkra is hozzáférhető, hiszen a hit Isten  ajándéka. Lehet és szabad kérni, hogy Isten hozza működésbe ezt az életünkben. Sőt, ha úgy írtam, hogy eszköz, akkor ez azt jelenti, hogy használni kell. Itt van, csak kézbe kell venni.  A hit azért adatik, hogy használjuk.

A „hit által” ezeknek az embereknek az életében nem csupán egy kegyességet jelentett, nem csak annyit, hogy hiszek Istenben, hanem Góliát legyőzésére alkalmas eszközt, oroszlánok felett diadalmaskodó erőt, hegyeket arrébb helyező emelőt. Azt jelenti ez a számunkra, hogy a hit eszközével nekünk kell cselekedni. Ezt kaptuk arra, hogy Isten munkáját végezzük ezen a földön. De nekünk kell használatba venni.

Azt is meglátjuk, hogy ezek a hithősök nagy dolgokat vittek ugyan végbe, de nem voltak sérthetetlenek. A hit által való harc számukra is szenvedést hozott.  Gyakran különös kegyetlenséggel végeztek velük, mégsem hátráltak meg. Sőt, nem kapták meg azonnal, amiért küzdöttek, amire vártak, mert Isten nem akart minket sem kihagyni. Jobbat kapnak, mert Krisztusban örök élet részesei lehetnek és lehetünk. Másrészt hálára kötelez az Atya minket, mert ennyire törődik velünk, nemcsak a hitharcosok számára gondoskodott jobbról, hanem a számunkra is. Ezt az Úr Jézusba vetett hit által vehetjük át. Számunkra Isten minden gazdagsága, minden kincse Jézusban válik elérhetővé. Ragadjuk meg hit által Őt, hogy meggazdagodjon az életünk. Ez a gazdagság azonban a földi életben gyakran szegénységgel és szenvedéssel párosul.

Fel, barátim, drága Jézus zászlaja alatt

1. Fel, barátim, drága Jézus zászlaja alatt, Rajta, bátran! megsegít és győzedelmet ad. Bízzatok, mert Jézus eljön, ő a fővezér, Zengje ajkunk: hozzád esdünk győzedelemér'!

2. Lám, a Sátán serge talpon, szembetörni kész, A legbátrabb harcosoknak bátorsága vész. Bízzatok, mert Jézus eljön, ő a fővezér, Zengje ajkunk: hozzád esdünk győzedelemér'!

3. Szóljon a kürt, fenn lobogjon győzedelmi jel, Így előre Jézusunkkal: néki győzni kell! Bízzatok, mert Jézus eljön, ő a fővezér, Zengje ajkunk: hozzád esdünk győzedelemér'!

4.      Harci zajban, küzdelemben oldalunkon áll, Benne higgyünk, ő segít meg szívünk harcinál. Bízzatok, mert Jézus eljön, ő a fővezér, Zengje ajkunk: hozzád esdünk győzedelemér'! 

Isten áldásával.

Folytassuk a sort!

A

z Úr szava szól ismét Izráelhez, és rajtuk keresztül hozzánk (Zak 12,1-9). Így készülhetünk az ünnepre, az Úrnak van szava hozzánk ma is. Tulajdonképpen ez tölt fel reménnyel, Isten szól, ettől lesz különleges nap karácsony és minden nap ezáltal válik értelmessé. Életünk értelmét az adja meg, hogy Isten szól, mi pedig figyelhetünk szavára.

Azért szól az Úr, hogy gondolkodjunk el rajta, engedjük át lényünkön, és halljuk meg, amit mond a számunkra. Mit mond most az Ige? Először is rámutat, Isten teremtette a világot, minden a kezéből származik, és minden a kezében van. Semmi nem kerüli el a figyelmét. A teremtett világot ma is Urunk igazgatja. Nem vagyunk kiszolgáltatva sem az elemeknek sem az embernek. 

Megtudjuk, hogy Ő alkotott lelket az embernek. Fontosnak tartom a lélek megalkotását, azt, hogy a szentíró ezt hangsúlyozza, rámutatva, hogy nem pusztán anyag az ember. Sőt, az anyagot a Lélek teszi élővé. A lélek nem egyenlő az értelemmel, a tudással.  Az Úr Jézus is rámutat a lélek szerepére, amikor hangsúlyozza: „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik” (Mt 4,4). Az Ige táplálja a lelket, ha csak kenyérrel élünk, a testet tápláljuk ugyan, de a lélek elsorvad. Nagy kísértés így ünnepek táján, hogy a testi táplálék túlzott szerepet kap. A készülődés minden időnket kitölti, és nem jut időnk a lélek táplálására. Pedig a lélek táplálása fontos, hiszen lényünk örökre megmarad, míg a test elporlad.

Isten népének soha nincs nyugta ebben a világban, a gonosz állandóan fellép ellene, el akarja pusztítani. Miért? Mert amíg jelen vannak a tanítványok, korlátokba ütközik, hiszen Isten gyermekei a földi élet során Isten helyreállító és állagot megőrző eszközei. Amit a gonosz pusztít, azt az Úr népén keresztül helyreállítja, másrészt az egyház jelenléte lassítja a gonosz munkáját. Erre készíti fel Isten Izráelt, ne gondolják, mivel hazaértek, a templom és a város építése is újraindulhatott, hogy már többé nem lesznek gondok, nem fog támadni a gonosz. De igen, azonban ők Isten ígértére támaszkodhatnak. Így vagyunk mi is jelen a világban, áll Isten ígérete, és ebbe kapaszkodva haladhatunk előre. Nekünk van fogódzónk a legnehezebb időkben is, mégpedig az Úr szava, amely a kezünkben van. Oly nagyszerű úgy kinyitni a Szentírást, hogy tudom, ez az én Uram számomra írt levele. Milyen jó egy számunkra kedves személy levélét kézbe venni, tudjuk, a sorok mögött ő van, az ő hangja szól hozzánk. Így olvashatjuk mi is a Bibliát, és így, ilyen szívvel hallgathatjuk az igehirdetéseket is. Szerető Gazdám szól most hozzám.

Az lesz a csodálatos, amikor Jeruzsálem úgy megerősödik hitében, hogy egész Júda, tehát a hozzá tartozó, körülötte levő települések látják hitét, felismerik, hogy az Úrba vetik bizodalmukat. Ezt látva ők is megerősödnek, megbátorodnak. Adja az Úr, hogy a mi életünket látva a környezetünk is azt a következtetést vonja le, hogy Isten a mi erősségünk. Ahogyan a zsoltáros írja: „Isten a mi oltalmunk és erősségünk; igen biztos segítség a nyomorúságban” (Zsolt 46,2).

Csodálatos látni a múlt hitharcosait, akik semmilyen problémától nem ijedtek meg, akik az Úrra néztek és így nem ismerték azt a szót, meghátrálás (Zsid 11,30-35). Ige, Isten gyermekei nem a meghátrálás emberei, hanem a hitéi, a hitben való előrehaladás emberei. Arra gondoltam, vajon a mi nevünk benne lesz-e a jövendő hit hősei névsorában? Úgy fognak-e ránk emlékezni, mint akik hit által látták a láthatatlant és legyőzték az akadályokat? Vagy a gyávák, a magukat siratók és féltők, a kényelmet szeretők csoportjában leszünk?

Mit is jelent a hit? Mit jelent a hitben való élet? Józsuéék számára Jerikó bevételét. Ott álltak a megerősített város körül, és semmi esélyük nem volt arra, hogy azt bevegyék és elfoglalják. Azonban nem magukra és haditechnikájukra, emberi képességeikre, hanem Isten ígéretére néztek. Ezáltal a lehetetlen lehetségessé vált.

Ráhábnak, a pogány parázna nőnek pedig a megmenekülést, az életet jelentette az Istenben való hit. Sőt, a jövőjére is kihatott, mert ő, a pogány, a választott nép körén kívül álló, hit által belekerült a Messiás családjába. A kegyelem nagy dolgokra képes. Aki hisz, életet nyer, és Isten olyan meglepetésben részesíti, amire soha nem is gondolt. Igen, aki feltétel nélkül az Úrra bízza magát, hatalmas meglepetésben részesül. Az élő hitet mindig megjutalmazza az Úr. Hogyan is gondolhatott az a néhány galileai halász arra, hogy ezredévek múlva is ismerik majd a nevüket, és amit leírtak, népek számára lesz útmutatás a boldog, a célba tartó élet szempontjából. De hit által elindultak Jézus nyomában, és maradandót alkottak. Mi is induljunk így bátran, gyarapítsuk a hitben járók létszámát, tegyük kifogyhatatlanná a névsort.

Isten országának, a hitnek nagyszerű harcosai mindezek, akikről itt szó van. Mennyi mindennel szembekerültek, ám győztek. Győztek, mert az Úr erejére támaszkodva küzdöttek, és nem hagyták magukat legyőzni. Mert aki hű marad a hitében, ha megölik, sem válik legyőzötté. Vigyük mi is ilyen diadalmasan előre az evangéliumot, nem feledve, hogy világunknak szüksége van rá. Ez az egyedüli orvosság minden problémára. Az evangélium képes átformálni a világot és az embert. Vállaljuk bátran a jó hírt, ha néha elutasítanak is.

Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem

1. Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem, Míg boldogan a célhoz elérkezem, Mert nélküled az én erőm oly kevés, De hol te jársz előttem, nincs rettegés.

2. Szent irgalmaddal szívemet födjed bé, :/: Tedd örömben és bánatban csöndessé, Hogy hadd pihenjen lábadnál gyermeked, Ki szemlehunyva téged híven követ.

3.      Ha gyarlóságom meg nem is érzené: :/: A vak homályból te mutatsz ég felé; Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem, Míg boldogan a célhoz elérkezem.

Isten áldásával.

Megerősödve a szolgálatra

A

z első három vers az Izráelt körülvevő népekről szól (Zak 11,1-17). a Libánon vidékének gazdagsága, természeti kincsei biztonságot nyújtott az ott élő népeknek. A cédrus a hatalmat és az erőt, a zöld pedig az életet, a kiterjedő, bővelkedő életet szimbolizálja. Az Úr üzeni, hogy ez a gazdagság és biztonság elmúlik. Igen, a vagyon, a természeti kincsek mulandó javak, és nem örökkévaló értékek. Hamis biztonságot adnak, sőt nem képesek lelki békességet, az élet problémáira valós megoldást nyújtani. Kibe vetem én bizodalmamat? Mi adja a biztonságot? Az Úr életemben való jelenléte vagy a mai jóléti társadalom, a tudomány és az emberi kapcsolatok? Bizony, hányszor csalódunk, mert a kapcsolatok is végesek, aztán kiderül, a pénz sem old meg mindent, ahogyan ezt már a vérfolyásos asszony is megtapasztalta. Így azután ottmaradunk egyedül, ember nélkül, üres szívvel, remény nélkül. Ebbe a kiszáradt világba szól bele az Úr. Ha Ő szól, az mindig reménységet jelent, reményt az életünk új irányba fordulására.

Az Úr által megszólított pásztor a próféta, akinek az a feladata, hogy legeltesse a juhokat. A juhok a nép, Isten népe. A nyáj gyakran szimbolizálja Isten népét. A „levágásra szánt” kifejezés, a nyáj leendő sorsát, a nép pusztulását írja. Ez nem azt jelenti, hogy eleve Isten akarja pusztulásukat, hanem inkább azt, hogy a nép nem veszi komolyan Pásztorát. A nyájnak van ellensége, és ez az ellenség mindent megtesz, hogy pusztítsa a nyájat. Pusztítja azok által, akiknek a nyáj oltalmazása, gondozása lenne a feladata.

Benne van Igénkben az is, hogy a környező népek lehetőséget kaptak Izráel által egy új, egy más életre, ám nem éltek ezzel. Nem az Izráel által felkínált új életformát akarják, hanem a nép, az ország javait. Benne van ebben a mindenkori ember szemlélete, aki mindenkor anyagilag akar gyarapodni. Csak a gazdagodás a lényeg számára, és nem a belső, lelki növekedés. Bizony, ma is sokan anyagi szemléletűek, az élet csupán a jólétet, a sok fogyasztást jelenti. Nem más az élet, mint a luxus, a hiábavaló és mértéktelen habzsolás. Ha kell, ha nem, vásárolunk, mert vásárolni kell. Ez azonban önpusztító életforma. A sok fogyasztásban eltompulunk lelkileg. Isten azt üzeni, ha gyermekei nemakarnak ezen változtatni, akkor kiszolgáltat a saját életmódunknak, és bizony ezt már tapasztaljuk, hiszen sok olyan betegségtől szenvedünk, amely a modern korhoz köthető. Nem bírja a szervezetünk, lelkünk ezt a tempót. Meg kell állni, ez így nem mehet tovább. Amíg szól az Ige, amíg van karácsony, meg lehet állni, lehet változni és változtatni.

A nyájat legeltető pásztor két botot használt abban az időben, az egyikre támaszkodott, a másik pedig fegyverként szolgált a vadállatokkal és rablókkal szemben.  A két bot szimbolizálja Isten és a nép hozzáállását. Isten jó és segítő szándékkal veszi őket körül, de ők nem akarják. Ezért lesz eltörve a jóakarat nevű bot. Ez kérdés a számunkra is, van-e bennünk akarat az Isten útjára való téréshez? Akarunk-e Isten gyermekeként élni, vagy a magunk útját kívánjuk járni?

Az Igénkben megjelenik a jó Pásztor, az Úr Jézus, de megjelenik a Vele való gonosz bánásmód is. Nem kell a Pásztor, elárulják, pénzért kiszolgáltatják. Ennek meglesz a következménye, mert Jézus a békesség. Ha Őt elutasítjuk, eltörik a másik bot, az egyetértés botja. Itt a kulcs, ha Jézust nem fogadjuk be életünkbe, és nem rendeljük mindenben alá magunkat az Ő akaratának, odalesz az egyetértés. Jézus nélkül nincs egymásrautaltság, egyetértés, összhang sem a családban, sem a társadalomban, sem a népek közt.  A karácsony azért adatik, hogy Jézusban megtaláljuk az egymáshoz vezető utat is.

Milyen gyakran elcsüggedünk, azt gondoljuk, egyedül vagyunk a gonosszal szemben (Zsid 11,23-29). Csak mi harcolunk, csak mi járunk a keskeny úton. Aztán a kudarcok is elkedvetlenítenek, úgy véljük, nem megy ez. Ami pedig nem megy, arra azt mondja a közmondás, hogy ne erőltessük. Ám ez nem áll a hitre, a hit pont azért adatik, hogy általa megerősödjünk, és nagy dolgokra váljunk képessé. Az itt szereplő emberek, Mózes szülei és maga Mózes is hozzánk hasonló emberek voltak. Mi tette őket naggyá? A hitük. Vagyis az, hogy az Úrra tekintve merték vállalni Isten akaratát emberek akaratával szemben is. Merjük mi is vállalni Urunkat emberi véleményekkel szemben, merjük vállalni a gyermekáldást a korszellemmel szemben is.

De Mózes is hit által tudott azzá lenni, aki volt. Nem volt könnyű, mert a zsidó néphez való tartozás vállalása hercegi mivoltának megtagadását jelentette. Ám Ő Istenre tekintett, ez a hit, a világ gazdagsága közepette is meglátja Isten országa kincseit. Nem vakították el a földi hatalmak és kincsek, hanem Istenre tekintett és a népét választotta.  Itt valóban csak hit által lehet dönteni, hiszen a világ nagy ragyogással, óriási kínálattal bombázza, míg Isten országából egyelőre csak a szenvedés, az egyszerűség látszik. A gyermekben kell meglátni a Megváltót, az ácsban a Krisztust. Vajon látom-e én?

Maga a páska is hit által készült, hitték, hogy ha megkenik az ajtót a bárány vérével, elkerüli őket a pusztulás.  Aki hiszi, hogy a Bárány vére eltörli bűneit, és érte van szabadulás, az életet nyer.

Az Úr Isten az én reménységem

1. Az Úr Isten az én reménységem, Erősségem Mindenféle ínségben; Csak tőle várom Igaz boldogságom: S meg is találom.

2. Benne élek, haláltól nem félek: Jót reménylek, Hogy tőle el nem térek; El nem enyészem A sírban egészen: Mennyben lesz részem.

3. Semmi engem tőle el nem választ, Jól tudván azt, Hogy sok jóval eláraszt; Erősít engem Erőtlenségemben És szükségemben.

4. Azért egész életem fogytáig Csodálom itt Szent kezének munkáit, S intem lelkemet: Áldjad Istenedet, Üdvözítődet.

5. Oltalmazzad, Uram, egyházadat, Szent nyájadat, mely vallja szent Fiadat, Ki bűneinkért Ártatlan bárányként Szenvedett sok kínt.

6.      Hogy e földön szent gyülekezeted Dicséretet Zengvén, áldja nevedet, Míg szemtől szemben Magasztalunk mennyben Mind egyetemben.

Isten áldásával.

Cselekvő hit

N

em elég visszatérni atyáik földjére, nem elég ápolni a régi hagyományokat, szívünkben is vissza kell térni az Úrhoz (Zak 10,1-12). A próféta erre buzdítja Izráel népét. A víz azon a területen nagyon fontos volt, az élet függhet az időben hulló csapadéktól, ezért az emberek szüntelen imádkoztak, kérték az esőt. Megtanulták, hogy kérni kell, a probléma azonban abból adódott, hogy gyakran a helyi természetkultusz bálványihoz fohászkodtak, tőlük várták a csapadékot. Ezért figyelmeztették őket a próféták és érte a népet több ízben súlyos aszály is. Illés próféta idején is pont ilyen időszakot éltek meg. Mivel a nép a Baalhoz fordult, ezért az Úr megmutatta, hogy Ő az Úr az esőfelhők fölött is. Meg kell tanulni, hogy Istentől kérjünk mindent, ami szükséges az élethez, hiszen Ő az élet ura. Ő alkotott mindent és ma is a kezében van az egész teremtett világ.

Felszólítást kapunk, kérjetek esőt az Úrtól. Bátran forduljunk Urunkhoz, merjünk Tőle kérni. Nekünk is végig kell gondolni, kihez fordulunk, kitől várunk segítséget a mindennapokban? Az Úrtól kérjük és várjuk-e a segítséget? Neki mondjuk-e el problémáinkat, vagy emberekben, jósokban, varázslókban bízunk? A mai ember mindent a tudománytól vár és nem emeli fel tekintetét alkotójára. A tudomány is lehet bálvány, amikor azt gondoljuk általa mindent meg lehet oldani. Bálvány mindaz, ami azt sugallja, Istenre már nincs szükségünk.

Az életünk akkor jut egyenesbe, ha mindig jó helyre címezzük kéréseinket. Ne járjunk úgy, mint Naamán, vagy a bölcsek, hogy nem a prófétához, vagy Betlehembe mentek egyenesen, hanem előbb a királyhoz. Ne induljunk kerülőútra, menjünk egyenest Jézushoz.

Akik az Úrhoz fordulnak, Őt hívják segítségül, megtapasztalják erejét. Azt ígéri, hogy megerősíti övéit. Azt ígéri, hogy megszánja és meghallgatja őket. Építsünk erre az ígéretre, higgyük, hogy valóban meghallgat az Úr és könyörül rajtunk, amikor Hozzá fordulunk. Hányan tapasztalták meg, hogy Ő meghallotta kiáltásukat és segített rajtuk. Gondoljunk a vak Bartimeusra, akit a körülötte levők csendesítettek, ám ő annál jobban kiáltozott, és erőfeszítéseit siker koronázta. Az Úr maga elé rendelte és meghallgatta kérését és visszaadta a látását. Jöjjünk mi is ilyet kitartóan Hozzá, soha ne adjuk fel, soha ne forduljunk el Tőle, hanem bízzunk Benne.

Sokat beszéltünk már a hit fontosságáról, arról, hogy általa Isten világával kapcsolódunk össze, most a hit próbájáról hallunk. Talán azt gondoljuk, mire jó ez, vagy viszolygunk tőle, hiszen a próba  alatt valami nehéz, fájdalmas dolgokra gondolunk. Pedig a próba szükséges, az adja meg mindennek az értékét, a megbízhatóságát. Az ételt készítésekor meg kell kóstolni, ez is egy próba, ha jónak ítéljük akkor szolgáljuk fel. Bármit készítenek, mindent a használatbavétel előtt kipróbálnak, hogy valóban megfelel-e azoknak a feltételeknek, amelyek fel vannak rajta tüntetve. Isten is megpróbálja övéi életét, mert a próbán látszik meg, olyan-e a hitünk, a hűségünk, mint amilyennek látszik.

Ábrahám hitét is megpróbálta Isten, amelynek a lényege, kész és képes-e mindent Istennek adni. Képes-e odaadni azt a gyermeket is, akit sok évtizedes várakozás után kapott ajándékba. Látjuk, hogy mindent hit által tett, ami azt jelenti, hogy kész volt odaadni Ábrahámot, mert látta, hogy Isten még a halálból is képes visszaadni a fiát. Van-e ilyen látásunk nekünk, húsvéti embereknek? Látjuk-e, hogy a halálból is van feltámadás Jézus által. Ha látjuk, el tudjuk engedni egymást. Ábrahám az ígéret gyermekét, az egyetlen fiát, akin állt a jövő minden ígérete Rábízza Istenre. Ez az igazi hit, mindent rábízok, arra, akitől kaptam. Ehhez a tettéhez Isten hatalmából merítette az erőt. Hite nem vallott szégyent, mert visszakapta fiát, sőt nem is kellett feláldoznia, mert Istennek volt más megoldása. Izsák helyett, Jézus halt meg később, a kereszten. Istennek mindig van megoldása, ha merünk mindent rábízni. Ábrahám arra számított, hogy Isten képes Izsákot feltámasztani, én számítok-e Isten halál fölötti hatalmára?

Ábrahám hit által látta másképp a dolgokat, mint a családja a körülötte állók. A hit képessé tette felismerni és elfogadni Isten sorrendjét. Ezt vállalta is Isten drága embere. Nemcsak felismerte Isten akaratát, hanem vállalta is.  Ez a cselekvő hit, ennek áldása folytatódott generációkon keresztül. Mert a hit cselekedetei lehetnek jó példák a mögöttünk levők számára.

Így szólt Isten

1. Így szólt Isten egykor: - Ábrahám!

Indulj el, s utad bízzad rám!

Áldott lesz, ki jót tesz véled,

Átok sújtja ellenséged,

Nagy és erős néppé teszlek meg,

Benned megáldatik minden nép.

2. Elindult e szóra Ábrahám,

Sátort vert fel a nagy pusztán.

Hosszú útját hittel járta

Úr-Kaszdimból Kánaánba.

Iránytűje volt az Úr szava,

S hű útitársa az Úr maga.

3. Hívők példaképe, Ábrahám,

Utad boldogan vállalnám!

Hív az Úr, már régen érzem,

Itt állok most útra készen.

Kezed, Uram, hitben megfogom,

És reád bízom  a holnapom.

Isten áldásával.

Vándorok-e világban

I

zráel a körülötte levő zűrzavar ellenére is lehet örvendező és bizakodó (Zak 9,9-17). Sőt, egyenesen arra szólítja fel őket a próféta, hogy nagyon örüljenek.  Hát lehet  örülni olyan helyzetben, amiben épp vagyok, gondoljuk, amikor elolvassuk Igénket. Lehet is örülni súlyos betegen, bizonytalan diagnózissal, vagy halálos kórral küzdve. Azonban a szentíró azt mondja, lehet, mert van Királyunk, és Ő érkezik hozzánk. Csodálatos ez, mert az Úr nem hagyja magára népét. Karácsony felé közeledve látjuk, hogy eljött ebbe a földi világba, és testközelbe került a betegekkel, szenvedőkkel, kitaszítottakkal, boldogtalanokkal. Akikkel kapcsolatba került, azok élete átalakult, így a mi életünk is átalakulhat. Nem biztos, hogy gyógyulást, vagy az életkörülményváltozást hozza el, de ha megérkezik, békességre találunk.

Többször is említettük már, hogy a napi Igét úgy olvassam, hogy nekem szól, nekem írták meg. Így most is olvassam úgy, hogy hozzám érkezik a Királyom. Engem keres fel, az én életemet látogatja meg, az én ajtómon zörget. Tehát nem vagyok most sem egyedül, akármi ér is. Mivel hozzám érkezik, elmondhatok Neki mindent, és ha feltártam Előtte a problémát, bízzam Rá a megoldást. Ha így teszek, felszabadulok, leoldódik a stressz.

Ő a Szabadító, tehát nem egy gyermek érkezik, hanem egy erős harcos, Aki nem ellenünk, hanem a gonosz, a békétlenség, a bűn ellen harcol. Ő békességet hirdet, fogadjuk el a békefeltételeket, és békesség lesz a szívünkben.

Az ellenség közelítése idején sem kell félniük, mert az Úr hősökké formálja őket. Milyen messze is vagyunk mi a hőstől, nem szeretünk harcolni, de az Úr átformál. Elveszi gyáva szívünket és új bátor szívvel ajándékoz meg. Népét megáldja Isten, oltalmat nyújt számukra és áldássá, eredményessé teszi munkájukat. Bőséggel lesz gabona és minden, amire az élethez szükségük lesz. Az Úr teszi áldássá munkánkat, Ő ad értelmet fáradozásainknak.

A hit példaképeiről, hőseiről olvasva láthatjuk, hogy az élő hit összeköttetést jelentett számukra a láthatatlan világgal (Zsid 11,7-16). Hitük antennája állandóan vételre volt kapcsolva. Soha nem tartottak szünetet, nem kapcsolták ki, hanem ezáltal mindig elérhetőkké váltak. A mai ember is mindig elérhető, gyakran akkor is, amikor jobb lenne elérhetetlennek maradnia, vagy olyan helyeken is szól a telefonja, ahol ki kellett  volna kapcsolni. Azonban a hit antennáját gyakran kikapcsoljuk, hogy ne érhessen el az Úr bennünket. Noé élete példa számunkra, mivel a készüléke be volt kapcsolva, Isten tudta értesíteni arról, ami készül.  Természetesen nem elég hallani egy információt, hanem azt komolyan is kell venni, Noé komolyan vette, és ennek megfelelően cselekedett. Amikor senki nem látott veszélyt, bárkát épített. Azért tette, mert hitte, amit Isten kijelentett a számára.

Ábrahám életében is nagyszerűen látszik, mit jelent hitben élni. Fogja az üzenetet, majd teljes életét hozzá igazítja. Kész az addigi kényelmes életről lemondani, és egy új, ismeretlen életformát felvállalni. Hogyan volt rá képes? Úgy, hogy útközben is Istenre figyelt, bízott Benne, bármerre vezette is. Ábrahám úgy vándorolt Istenre bízva magát, mint ahogy ma a marsjárót vezérlik a földi irányítók. Az a jármű a Marson arra megy, és mindig azt teszi, amit a földi irányítók kérnek tőle. Ahogyan azt a járművet a földről képes az ember irányítani, úgy irányította Isten Ábrahámot. Így vezet minket is, az a fontos, hogy ügyeljünk a kapcsolat épségére. Amíg jó a kapcsolat, eljut hozzánk Isten üzenete. De mivel mi nem járművek vagyunk, hanem értelmes lények, szüksége az engedelmességet bekalkulálni. Akkor működnek jól a dolgok, ha engedelmeskedünk Urunknak.

Ne feledjük, hogy a tanítványság is vándorló életforma. Vándorok vagyunk ebben a világban, nem itt a cél, hanem Isten mennyei világában. Oda tart az életünk.  Azért tudott Ábrahám kitartóan vándorolni, mert jobb után vágyakozott, mennyei után. Látjuk-e, hogy amit Isten kínál, az Ő országa jobb annál, amit ez a világ kínál a számunkra. Ha ezzel tisztában vagyunk, nem fáradunk meg, hanem tovább vándorlunk. A mindennapokban az Úr hűségébe vetett hit ad számunkra erőt. Ő hű, amit ígért, azt megcselekszi.

Zengd Jézus nevét, zengd, világ

1.  

Zengd Jézus nevét, zengd, világ,

Őt, angyalok, áldjátok!

Felékesítve homlokát,

Királlyá Jézust, Jézust koronázzátok!

2.  

Ti vértanúi Istennek,

Kik mennyben szolgáljátok

A Bárányt, ki megöletett:

Királlyá Jézust, Jézust koronázzátok!

3.  

Ti választottak, szent hívek,

Ti mind, kiket megváltott,

Szent irgalmát dicsérjétek:

Királlyá Jézust, Jézust koronázzátok!

4.  

Ti bűnösök, mert Ő hordott

Tiértetek kínt s átkot,

És szent vérével áldozott:

Királlyá Jézust, Jézust koronázzátok!

5.  

Ti népek, törzsek, kik bárhol

Az Ő szavát halljátok,

Nagy jóvoltáért hálából

Királlyá Jézust, Jézust koronázzátok!

6.  

Mily boldogság lesz majd, ha fenn

Dicstrónja előtt állok,

És mindörökké zenghetem:

Királlyá Jézust, Jézust koronázzátok!

Isten áldásával.

Hit által

E

gyre közeledünk karácsony felé; csendesedjünk el egy kicsit, és nézzük meg, mivel van tele a szívünk (Zak 9,1-8)? Mi a legfontosabb a számunkra, mi van figyelmünk középpontjában? Sodornak az események, vagy az Úr vezet? Figyelek rá, vagy csak a saját elképzeléseimben bízok? Fontos kérdések ezek, mert Igénkben most Izráel szomszédjait, az ő magatartásukat látjuk. Az élet háborog, mert nem csupán a mai embernek kell megküzdenie az életért, nemcsak ma nehéz a megélhetés, akkor is voltak problémák. Különféle válságok és az ember ragadozó, pusztító, másokat letipró természete akkor is sokakat félelemben tartott. Egymás után jöttek a nagy birodalmak, ebben az időben a Perzsák vonulnak fel, és foglalják el az akkori világot. Mindenki uralkodni akar a másik fölött ,és ennek a kis népek a kárvallottjai. Eddig Izráel szenvedett, hiszen fogságba is került Babilon által, most az őket körülvevő népek, akik eddig hasznot húztak a zsidók szenvedéséből, és örültek is neki, most őket veszélyezteti az ellenség.

Most ezekre a népekre, Arámra, Tíruszra, Szidónra és a Filiszteusokra esik a figyelem. Ők sem maradnak ki a nyomorúságból, őket sem menti meg különleges helyzetük, nem nyújt védelmet a természet, a vagyon, csak egyedül az Úrnál van oltalom és szabadulás. Ők azonban magukban bíznak. Amit fontos kiemelni: „Mert az ÚR szemmel tartja az embereket” (1). Isten figyelméből senki nem kerül ki, nem mondhatjuk, az Úr velem nem törődik, vagy engem nem vesz észre. Még azok a népek is a szemei előtt vannak, akik úgy gondolják, az Örökkévaló csak Izráel Istene, nekik semmi közük nincs Hozzá. Isten másképp látja a dolgokat, és mi bárhogyan is vélekedünk Róla, Neki köze van Hozzánk, hiszen Ő formált minden embert. Tőle kaptuk az életünket, és figyeli, hogy arra használjuk-e, amire kaptuk. Őszintén végig kell gondolnunk nekünk is, hogy életünket, benne az időnket, erőnket, képességeinket arra fordítjuk-e, amire Isten szánta?

Ezek a népek a maguk kezébe vették az életüket, azt gondolták, megvédik magukat; Tírusz megközelíthetetlennek és bevehetetlennek gondolta magát. Bizalmát a felhalmozott vagyonába, értékeibe vetette. A mammon volt az Istene, a pénz jelentette az életet, a biztonságot. Nincs ez másként ma sem. Körülvettük magunkat pénzzel, javakkal, és minden a meglétüktől függ. Ha van pénzünk, úgy véljük, boldogok leszünk. Azonban nem egészen így történik, nem a pénz adja a boldogságot, hanem a kapcsolat, az Úrral való élő kapcsolat. Ennek hiánya folytán a leggazdagabb ember is lelkében szegény, üres és beteg.

Azonban mily csodálatos, az Ige nekik is szól. A fény beleragyog a sötétségbe, de vajon áthatol-e azon a vastag sötétségen, ami körülveszi őket? Áthatol-e az Ige a mi sötétségünkön? Engedjük-e, hogy beragyogja az életünket, és meglássuk a megoldást? Az Úr rámutat, hogy a hamis istenek nem képesek megoltalmazni senkit, a meglévő anyagi biztonság egyszercsak elmúlik. Igen, hányan élték át, hogy a tegnapi anyagi biztonság eltűnt, a felépített jólét megszűnt, és ottmaradtak kisemmizve, mint egy koldus. Jézus boldogmondása azonban pont nekik, pont nekünk szól: boldogok a szegények! Biztosan nem értünk ezzel egyet, pedig igaz, mert azt jelenti, hogy boldog, aki átéli a segítségre szorulást. Boldog, aki szükségével az Úrhoz fordul és Tőle vár segítséget. Boldog, aki karácsony felé szegény és üres szívvel közeledik, mert akkor megtapasztalja az Úr ajándékát. Isten ajándéka azonban nem valami, hanem Valaki, Jézus Krisztus.

Aki ilyen lelkülettel vár, az nem hiába teszi, mert megérkezik hozzá a Király, a Szabadító. Jó, hogy érkezik, ráadásul Ő is egyszerű, nem luxusban, hanem egyszerűségben, alázatban jön. Amikor megérkezik, várja, hogy beengedjük az életünkbe. Királyod érkezik, mondja az Ige, nem akárki. Hogyan várod? Hogyan fogadod?

Újszövetségi Igénk a hit példaképeivel ismertet meg bennünket, olyan embereket állít elénk, akik hasonlók hozzánk, de mégis mások (Zsid 11,1-6). Másságuk azonban nem emberi tulajdonságokban, képességekben mutatkozik meg, hanem hitükben. Hitük tette őket mássá, tette példaképpé. Ezzel már meg is látjuk, hogy a Biblia szerint az igazi példaképek hit által születnek. Igen, a hitben élő emberek is lehetnek példák, sőt Isten azért adta őket a világba, hogy ők legyenek a minták számunkra. Az ő életüket kövessük, kitartásukból merítsünk erőt. Miért? Mert azt látjuk, ők is hozzánk hasonló helyzetekben, gyakran még nehezebben éltek, de megállták a helyüket, akkor is, amikor mi talán összeroppannánk és feladnánk. Legyenek példák számunkra abban, hogy fel lehet állni, tovább lehet menni, mert van Isten, van, Aki győzelmet ad a számunkra.

Megtudhatjuk azt is, hogy ezeknek az embereknek a hit Isten valóságos világával való összeköttetést jelentette. A hit Isten világából merített békességet és erőt. Egy, a szem számára láthatatlan világból táplálkozik, és a tápláléka Isten szava. Hitük által bizonyosság számukra Isten, bizonyosság, hogy életük Isten ajándéka. A hit emberei számára Isten volt a középpont. Érte áldozatot is hoztak. Életükben minden hit által történik. Hit által értik meg a világot és önmagukat. Ha az élő Istenbe vetett hitet kihagyjuk, nem érthetjük meg önmagunkat sem. Akkor nem bírjuk elviselni az életet, akkor olyanok leszünk, mint Kain, aki megölte a testvérét.  Aki hit által szemléli az életet, aki így látja a láthatatlant, az inkább odaadja a saját életét, mintsem elvegye a másikét. Az nem ragaszkodik a földi világhoz görcsösen, mert ismeri Istent és az Ő világát. Aki hit által él, az más szempontok szerint igazgatja mindennapjait, az más értékek mentén él. Annak nem az ajándék, a szórakozás, a csillogás, hanem az Úr lesz a középpontban. Legyenek példák számunkra is a hit által élő emberek, és kezdjünk el mi hit által élni.

Hinni taníts, Uram, kérni taníts!

1. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Gyermeki, nagy hitet kérni taníts! Indítsd fel szívemet, Buzduljon fel, neked Gyűjteni lelkeket! Kérni taníts!

2. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Lélekből, lelkesen kérni taníts! Üdvözítőm te vagy, Észt, erőt, szívet adj. Lelkeddel el ne hagyj! Kérni taníts!

3. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Gyorsan elszáll a perc: kérni taníts! Lásd gyengeségemet, Erősíts engemet, Míg diadalt nyerek: Kérni taníts!

4. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Jézus, te visszajössz: várni taníts! Majd ha kegyelmesen Nézed az életem: Állhassak csendesen. Hinni taníts!

Isten áldásával.

Rendületlenül

O

lyan csodálatos, ahogyan bátorítja és erősíti népét az Úr (Zak 8,9-23). Többször kijelenti számukra, ne féljenek. Szükségük van erre, mert miután hazaértek és hozzáfogtak az újjáépítéshez, akadályokkal, ellenségekkel kerültek szembe. A támadás elkeserítette Izráelt, azt gondolták, hiába jöttünk haza, nincs értelme az építésnek, hiszen továbbra is ki vagyunk szolgáltatva. Isten azonban a próféta által bátorítja őket, azt kéri, bízzanak Benne. Űzzék el a félelmet, és végezzék bátran azt, amit az Úr rájuk bízott. Lesz eredménye, gyümölcse fáradozásaiknak, akkor is, ha ma még eredménytelennek látszik minden munka.  Az Úr velük van, így a megművelt föld termést fog adni, és ezt a termést ők fogják betakarítani.

Bátorításra van szükségük, mert az újjáépítésbe, a szolgálatba, az Úr útján való járásba olyan könnyen és hamar belefáradnak. És így vagyunk sajnos ezzel mi is. A pozitív, jó dolgokba fáradunk bele, olyan hamar és könnyen feladjuk, amikor ellenállásba ütközünk. Olyan hamar lemondunk azokról, akik kimaradnak a közösségből, lemondunk gyermekeinkről, házasságunk megjavításáról. Ellenben a bűnbe nem fáradunk bele, a rosszról, az életünket pusztító erőkről nem akarunk könnyen lemondani. Izráel is évtizedeken keresztül szolgálta a bálványokat, pedig belerokkant, mégsem fordult el tőlük. Kapaszkodjunk Urunk bátorításába, és ne adjuk fel a jót, ne adjuk fel a javítás reménységét akkor sem, ha jelen pillanatban nem látunk lehetőséget a változásra. Legyünk kitartóbbak a jóban, a tanítványi életben, mint a gonosz a maga módszereiben. Merjük kitartóan élni az Igét, bízzunk kitartóan Urunkban!

Többször olvassuk a mostani szakaszban azt a felszólítást, hogy: „Ne féljetek!” Mi is sokszor halljuk és olvassuk, sőt már azt is tudjuk, hogy a bibliában minden napra jut egy „Ne félj!”, azonban mégis tele van a szívünk félelemmel. Azt látjuk, a gonosz nem fél, rendületlenül nyomul előre, behatol mindenhova, és bomlaszt, pusztít, mert a sátán a pusztítást képviseli. Az Úr gyermekei azonban gyakran félnek tanítványként élni, félünk azok lenni, akik vagyunk, Isten gyermekei. Pedig ha azok vagyunk, nem kell félni, mert a legnagyobb Királyhoz tartozunk. Olyan jó, hogy ma is az Ő oltalma alatt élhetünk.

Isten népének az a feladata, hogy tegye, amit az Úr mond, és ne az ellenséggel, ne a félelmeivel foglalkozzon. Sőt azt is mondhatnánk, ha Isten gyermekei mindig az Igét tartják szem előtt, ha mindig az Atya akaratát cselekszik, nem lesz idejük félni. Másrészt, ha mindig megmaradunk az Úrban, nem is tudunk félni, mert az Atya jelenlétében nincs félelem. A kisgyermek is amíg a szülei karjaiban van, nem fél. Mi is maradjunk meg Atyánk karjaiban és tegyük, amit mond. Ha azt tesszük, amit kér, akkor olyan légkör árad szét rajtunk keresztül, ami elűzi a félelmet. Sőt ez a fajta élet mások előtt is kívánatossá teszi Istent, másokat is felé irányít. Mit tegyünk? Igénk szerint mondjunk igazat, ne legyenek titkok, tárjuk fel a szívünket egymás előtt. Különösen a házasságban fontos, hogy titkok nélkül, őszintén tudjunk egymás előtt megnyilatkozni. Legyünk őszinték, amit mondunk, azt gondoljuk. Vagyis legyen összhang a gondolataink és a szavaink között. Ne legyünk képmutatók, hanem merjük őszintén vállalni magunkat, merjünk beszélni az Úr előtt arról, ahogyan mi látjuk a dolgokat. Az Úr előtti nyíltság, az őszinteség a kapcsolatgyógyítás alapja. Ha így élünk, mi is átélhetjük, hogy egyszer nekünk is ezt mondják: „Hadd menjünk veletek, mert hallottuk, hogy veletek van az Isten!” (23).

Tovább olvasva újszövetségi Igénket, megerősödünk a gyülekezethez tartozás szükségességéről (Zsid 10,25-39). Azt mondja a szentíró, hogy ne maradjunk ki a közösségből, ne maradjunk el a nyájtól, mert az elkóborolt bárány veszélybe kerül. Azonban az otthon maradó a Pásztor oltalmában tartózkodik. Tehát a 25. vers első olvasatban azt üzeni, járjunk az alkalmakra, ne maradjunk sértődöttségből, személyes problémákból távol, mert csak az Ige hallása által fejlődünk egészségesen hitünkben.

Mivel a zsidóból lett keresztyének a címzettek, arra kell gondolnunk, hogy a zsidók támadása miatt többen visszatértek az ószövetségi hithez. Olyan emberek, akik megvallották, hogy számukra Jézus a Messiás, félelemből megtagadták Őt, és visszatértek a zsidóságba. A bizonytalanokat szólítja meg az író, és kéri, hogy ne a Krisztust megtagadók legyenek számukra a példák,  hanem a hűségesek. Mert lehet a hűség, és lehet a jó is példa. Milyen gyakran gondoljuk, hogy negatív személyeket kell követni, mert esetleg a világ őket állítja be hősnek, szuper személyiségnek, pedig az életük egyáltalán nem szuper, és nem követésre méltó.

Rámutat a szentíró, hogy korábban sok mindent vállaltak Krisztusért, ezt ne feledjék, merítsenek belőle erőt és legyenek türelmesek továbbra is. Békés szívvel várjanak az Úrra. Bízzanak az Úrban, ha megígérte, hogy eljön, akkor el is fog jönni. Micsoda biztatás ez a mi számunkra, higgyük, hogy Ő el fog jönni, és nem fog késni. Viszont ki kell türelmesen, az Ő akaratának megcselekvésére koncentrálva várni azt a napot. Mindig legyen a szemünk előtt: „mi nem vagyunk a meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk”. Merítsünk erőt ebből, amikor lankadunk, amikor feladnánk, és legyen ott „de mi”, de én nem a meghátrálás embere vagyok. Hátráljon meg a gonosz, de én nem. Én bízom az Úrban, a Győztesben.

Testvérek, menjünk bátran

1. Testvérek, menjünk bátran, hamar leszáll az éj, E földi pusztaságban Megállni nagy veszély. Hát merítsünk erőt A menny felé sietni, Nem állva megpihenni A boldog cél előtt.

2. A keskeny útra térünk, Ne rettentsen meg az; Ki elhívott, vezérünk, Tudjuk, hogy hű s igaz. Mint egykor Ő tevé, Most véle s benne bízva, Arcát ki-ki fordítsa A szent város felé.

3. Óemberünk ha szenved, Az jó nekünk, tudom; Ki vérnek, testnek enged, Az nem jár jó úton. A láthatót ne bánd, Csak rázd le, mi kötözne: Hadd törjön éned össze, Menvén halálon át.

4. Zarándok módra járva, Legyen kezünk üres; Csak terhet vesz magára, Ki pénzt, vagyont keres. Hadd gyűjtsön a világ, Mi tőle el se kérjük, Kevéssel is beérjük, Bennünket gond se bánt.

5. Az út el van hagyatva, Borítja sok tövis; nehéz emelni rajta Még a keresztet is. De egy út van csupán, Így hát előre bátran, Keresztül minden gáton, Hű Mesterünk után.

6. Úgy járunk itt, lenézve, Mint ismeretlenek; Sokan nem vesznek észre, Hangunk se hallva meg. De aki ránk figyel, Víg énekünket hallja. Szent reménység sugallja, Mit ajkunk énekel.

7. Ha botlanak a gyöngék, Segítsen az erős; Hordjuk, emeljük önként, Kin gyöngesége győz. Tartsunk jól össze hát, Tudjunk utolsók lenni, A bajt vállunkra venni E földi élten át.

8. Menjünk vígan sietve, Hisz utunk egyre fogy; Nap megy napot követve, S a test majd sírba rogy. Csak még egy kis tűrés! Ha Őt híven követjük: A láncot mind levetjük S vár ránk az égi rész.

9. Elmúlik nemsokára a földi vándorút, És az örök hazába, ki hű volt, mind bejut. Ott vár angyalsereg, Ott várnak mind a szentek, S az Atyánál pihentek, Megfáradt gyermekek.

Isten áldásával.