Rendületlenül

O

lyan csodálatos, ahogyan bátorítja és erősíti népét az Úr (Zak 8,9-23). Többször kijelenti számukra, ne féljenek. Szükségük van erre, mert miután hazaértek és hozzáfogtak az újjáépítéshez, akadályokkal, ellenségekkel kerültek szembe. A támadás elkeserítette Izráelt, azt gondolták, hiába jöttünk haza, nincs értelme az építésnek, hiszen továbbra is ki vagyunk szolgáltatva. Isten azonban a próféta által bátorítja őket, azt kéri, bízzanak Benne. Űzzék el a félelmet, és végezzék bátran azt, amit az Úr rájuk bízott. Lesz eredménye, gyümölcse fáradozásaiknak, akkor is, ha ma még eredménytelennek látszik minden munka.  Az Úr velük van, így a megművelt föld termést fog adni, és ezt a termést ők fogják betakarítani.

Bátorításra van szükségük, mert az újjáépítésbe, a szolgálatba, az Úr útján való járásba olyan könnyen és hamar belefáradnak. És így vagyunk sajnos ezzel mi is. A pozitív, jó dolgokba fáradunk bele, olyan hamar és könnyen feladjuk, amikor ellenállásba ütközünk. Olyan hamar lemondunk azokról, akik kimaradnak a közösségből, lemondunk gyermekeinkről, házasságunk megjavításáról. Ellenben a bűnbe nem fáradunk bele, a rosszról, az életünket pusztító erőkről nem akarunk könnyen lemondani. Izráel is évtizedeken keresztül szolgálta a bálványokat, pedig belerokkant, mégsem fordult el tőlük. Kapaszkodjunk Urunk bátorításába, és ne adjuk fel a jót, ne adjuk fel a javítás reménységét akkor sem, ha jelen pillanatban nem látunk lehetőséget a változásra. Legyünk kitartóbbak a jóban, a tanítványi életben, mint a gonosz a maga módszereiben. Merjük kitartóan élni az Igét, bízzunk kitartóan Urunkban!

Többször olvassuk a mostani szakaszban azt a felszólítást, hogy: „Ne féljetek!” Mi is sokszor halljuk és olvassuk, sőt már azt is tudjuk, hogy a bibliában minden napra jut egy „Ne félj!”, azonban mégis tele van a szívünk félelemmel. Azt látjuk, a gonosz nem fél, rendületlenül nyomul előre, behatol mindenhova, és bomlaszt, pusztít, mert a sátán a pusztítást képviseli. Az Úr gyermekei azonban gyakran félnek tanítványként élni, félünk azok lenni, akik vagyunk, Isten gyermekei. Pedig ha azok vagyunk, nem kell félni, mert a legnagyobb Királyhoz tartozunk. Olyan jó, hogy ma is az Ő oltalma alatt élhetünk.

Isten népének az a feladata, hogy tegye, amit az Úr mond, és ne az ellenséggel, ne a félelmeivel foglalkozzon. Sőt azt is mondhatnánk, ha Isten gyermekei mindig az Igét tartják szem előtt, ha mindig az Atya akaratát cselekszik, nem lesz idejük félni. Másrészt, ha mindig megmaradunk az Úrban, nem is tudunk félni, mert az Atya jelenlétében nincs félelem. A kisgyermek is amíg a szülei karjaiban van, nem fél. Mi is maradjunk meg Atyánk karjaiban és tegyük, amit mond. Ha azt tesszük, amit kér, akkor olyan légkör árad szét rajtunk keresztül, ami elűzi a félelmet. Sőt ez a fajta élet mások előtt is kívánatossá teszi Istent, másokat is felé irányít. Mit tegyünk? Igénk szerint mondjunk igazat, ne legyenek titkok, tárjuk fel a szívünket egymás előtt. Különösen a házasságban fontos, hogy titkok nélkül, őszintén tudjunk egymás előtt megnyilatkozni. Legyünk őszinték, amit mondunk, azt gondoljuk. Vagyis legyen összhang a gondolataink és a szavaink között. Ne legyünk képmutatók, hanem merjük őszintén vállalni magunkat, merjünk beszélni az Úr előtt arról, ahogyan mi látjuk a dolgokat. Az Úr előtti nyíltság, az őszinteség a kapcsolatgyógyítás alapja. Ha így élünk, mi is átélhetjük, hogy egyszer nekünk is ezt mondják: „Hadd menjünk veletek, mert hallottuk, hogy veletek van az Isten!” (23).

Tovább olvasva újszövetségi Igénket, megerősödünk a gyülekezethez tartozás szükségességéről (Zsid 10,25-39). Azt mondja a szentíró, hogy ne maradjunk ki a közösségből, ne maradjunk el a nyájtól, mert az elkóborolt bárány veszélybe kerül. Azonban az otthon maradó a Pásztor oltalmában tartózkodik. Tehát a 25. vers első olvasatban azt üzeni, járjunk az alkalmakra, ne maradjunk sértődöttségből, személyes problémákból távol, mert csak az Ige hallása által fejlődünk egészségesen hitünkben.

Mivel a zsidóból lett keresztyének a címzettek, arra kell gondolnunk, hogy a zsidók támadása miatt többen visszatértek az ószövetségi hithez. Olyan emberek, akik megvallották, hogy számukra Jézus a Messiás, félelemből megtagadták Őt, és visszatértek a zsidóságba. A bizonytalanokat szólítja meg az író, és kéri, hogy ne a Krisztust megtagadók legyenek számukra a példák,  hanem a hűségesek. Mert lehet a hűség, és lehet a jó is példa. Milyen gyakran gondoljuk, hogy negatív személyeket kell követni, mert esetleg a világ őket állítja be hősnek, szuper személyiségnek, pedig az életük egyáltalán nem szuper, és nem követésre méltó.

Rámutat a szentíró, hogy korábban sok mindent vállaltak Krisztusért, ezt ne feledjék, merítsenek belőle erőt és legyenek türelmesek továbbra is. Békés szívvel várjanak az Úrra. Bízzanak az Úrban, ha megígérte, hogy eljön, akkor el is fog jönni. Micsoda biztatás ez a mi számunkra, higgyük, hogy Ő el fog jönni, és nem fog késni. Viszont ki kell türelmesen, az Ő akaratának megcselekvésére koncentrálva várni azt a napot. Mindig legyen a szemünk előtt: „mi nem vagyunk a meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk”. Merítsünk erőt ebből, amikor lankadunk, amikor feladnánk, és legyen ott „de mi”, de én nem a meghátrálás embere vagyok. Hátráljon meg a gonosz, de én nem. Én bízom az Úrban, a Győztesben.

Testvérek, menjünk bátran

1. Testvérek, menjünk bátran, hamar leszáll az éj, E földi pusztaságban Megállni nagy veszély. Hát merítsünk erőt A menny felé sietni, Nem állva megpihenni A boldog cél előtt.

2. A keskeny útra térünk, Ne rettentsen meg az; Ki elhívott, vezérünk, Tudjuk, hogy hű s igaz. Mint egykor Ő tevé, Most véle s benne bízva, Arcát ki-ki fordítsa A szent város felé.

3. Óemberünk ha szenved, Az jó nekünk, tudom; Ki vérnek, testnek enged, Az nem jár jó úton. A láthatót ne bánd, Csak rázd le, mi kötözne: Hadd törjön éned össze, Menvén halálon át.

4. Zarándok módra járva, Legyen kezünk üres; Csak terhet vesz magára, Ki pénzt, vagyont keres. Hadd gyűjtsön a világ, Mi tőle el se kérjük, Kevéssel is beérjük, Bennünket gond se bánt.

5. Az út el van hagyatva, Borítja sok tövis; nehéz emelni rajta Még a keresztet is. De egy út van csupán, Így hát előre bátran, Keresztül minden gáton, Hű Mesterünk után.

6. Úgy járunk itt, lenézve, Mint ismeretlenek; Sokan nem vesznek észre, Hangunk se hallva meg. De aki ránk figyel, Víg énekünket hallja. Szent reménység sugallja, Mit ajkunk énekel.

7. Ha botlanak a gyöngék, Segítsen az erős; Hordjuk, emeljük önként, Kin gyöngesége győz. Tartsunk jól össze hát, Tudjunk utolsók lenni, A bajt vállunkra venni E földi élten át.

8. Menjünk vígan sietve, Hisz utunk egyre fogy; Nap megy napot követve, S a test majd sírba rogy. Csak még egy kis tűrés! Ha Őt híven követjük: A láncot mind levetjük S vár ránk az égi rész.

9. Elmúlik nemsokára a földi vándorút, És az örök hazába, ki hű volt, mind bejut. Ott vár angyalsereg, Ott várnak mind a szentek, S az Atyánál pihentek, Megfáradt gyermekek.

Isten áldásával.