Böjt helyett tettek

A

 fogságban élő zsidóság minden évben megemlékezett a templom lerombolásának évfordulójáról (Zak 7,1-14). Böjtöltek és sírtak. Siratták a templomot, siratták magukat. Viszont most már otthon vannak, megváltozott a helyzet, a templom is felépült, így kérdéssé vált számukra, továbbra is megtartsák-e ezt a gyásznapot. Látjuk, hogy nem maguk akarnak dönteni ebben a kérdésben, hanem az Úr házában szolgálatot végző papokhoz és prófétákhoz fordulnak. Ez jó, hogy az Urat kérdezik, de majd a válaszból kiderül, hogy van, amit nem is kell kérdezni, mert korábban már beszélt róla az Úr. Ezért kell nekünk is az Igét jól ismerni, hiszen kérdéseink többségére már ott van a felelet, hiszen az előttünk élt Isten népének is voltak kérdéseik, és az Úr megválaszolta azokat. Sok mindent másképp tennénk, ha előre keresnénk Isten akaratát, és tanulmányoznánk az Igét.

A választ Zakariáson keresztül adja meg számukra az Úr. Amikor ezt elolvassuk, úgy tűnhet, mintha nem a kérdésükre felelne az Úr. Pedig arra felel. Csak nem úgy, ahogyan gondolják, nem igennel vagy nemmel, hanem egy kérdéssel válaszol. Isten gyakran visszakérdez, Neki is vannak kérdései hozzánk, mint ahogy az Úr Jézus is gyakran kérdezett az Őt kérdezőktől. Senki ne gondolja, hogy Isten csak válaszol. Van, amikor kérdez, kérdése a lényünk mélyéig hatol és lerántja rólunk az álarcot. Most kérdeznek, de amikor ezt az ünnepet kialakították nem kérdezték. Nem tették fel a kérdést, hogy Isten ezt várja-e tőlünk, vagy valami mást? Mert könnyebb böjtölni, ünnepnapokat megtartani, mint megváltoztatni az életünket. Ma is sokan így gondolkodnak, elmennek karácsonykor a templomba, és örüljön az Isten, hogy ilyen kegyesek voltak, vetnek a perselybe, esetleg szerepeltetik gyermekeiket, aztán minden marad a régiben. A fogságban Isten igazi bűnbánatot várt, azt, hogy felismerik, minden azért történt, mert nem akarata szerint éltek. Ezt pótolták szertartással.

Az Úr azt üzeni, hogy még a fogságba menetel előtt megmondta népének, mit vár el tőle. „Ki kívánja tőletek, hogy eljöjjetek, hogy megjelenjetek előttem, és tapossátok udvaromat? Ne hozzatok többé hazug áldozatot, még a füstjét is utálom! Újhold, szombat, ünnepi összejövetel? Nem tűröm együtt a bűnt és ünneplést! Újholdjaitokat és ünnepeiteket gyűlölöm én, terhemre vannak, fáraszt elviselni. Ha felém nyújtjátok kezeteket, eltakarom szemem előletek; bármennyit is imádkoztok, én nem hallgatom meg: vér tapad a kezetekhez! Mossátok tisztára magatokat! Vigyétek el szemem elől gonosz tetteiteket! Ne tegyetek többé rosszat! Tanuljatok jót tenni, törekedjetek igazságra, térítsétek jó útra az erőszakoskodót! Védjétek meg az árvák jogát és az özvegyek peres ügyét! ” (Ézs 1,12-17). Itt a válasz, ezt már ők is ismerték, csak komolyan kellett volna venni. Igen ám, de ez húsba vágó lett volna. Könnyebb volt egy böjtnapot beiktatni, mint lemondani a tisztességtelen előnyökről, a gonoszsággal megszerzett vagyonról. Az Úr most sem vár mást, minthogy az Ő gyermekei másképp viszonyuljanak a pénzhez, hatalomhoz és egymáshoz, mint a világ fiai. Együttérzést és szeretetet vár az Úr, azt, hogy a másik helyzetével ne éljünk vissza, ne taszítsuk még mélyebbre a nyomorultat, hanem inkább segítsünk neki talpra állni. Legyünk mi is irgalmas samaritánusok, aki a súlyosan sérült ellensége mellett is megállt, ellátta sebeit, vállalta a gyaloglást, és még pénzt is költött gyógyulására. Urunk sem böjtöt tartott értünk, hanem életét adta bűneinkért, hogy új életet kezdhessünk, hogy üdvösségünk legyen. Rajtunk áll, bedugjuk-e a fülünket, mert nem akarjuk hallani az Atya hangját, vagy alázattal elkezdjük cselekedni akaratát.

A Zsidókhoz írt levélben folytatódik a fentebb megkezdett gondolatmenet (Zsid 10,8-18). Hangsúlyozza a szerző, hogy az Úr áldozatokat és ajándékokat nem akart. Igen, Isten egészen más, Ő nem az ajándékot várja tőlünk, és nem annak mértéke szerint viszonyul hozzánk. Ez ránk jellemző, aki többet fizet, azzal másképp bánunk. Az Úr azt várja, hogy legyünk készek akaratát teljesíteni. Számára ez a fontos, legyen kész a szívünk szolgálni.

Isten egy új szövetséget köt, amelyben a szívünket veszi kézbe, azt változtatja meg, és beleírja az Ő Igéjét.  Erre van szükségünk, hogy az Úr vésse szívünkbe az Igét, mert csak így tud minket kalauzolni.

Mindez az Úr áldozatán alapszik, Isten Jézus kereszthaláláért ígéri, hogy bűneinkről és gonoszságainkról többé nem emlékezik meg. Csodálatos ez a "többé". Ha egyszer őszintén megbántuk bűneinket, és leraktuk a kereszt tövébe, Isten nem emlékezik rá többé. Vagyis elfelejti. Mi sok mindent elfelejtünk, amit nem kéne, ami bosszúságot okoz, de a sérelmekre, a másik vétkére jól emlékszünk. Az igazi bocsánat ez: többé nem emlékezem. Végezze el szívünkben az Úr ezt az igazi megbocsátást.

Amint vagyok, sok bűn alatt

1. Amint vagyok, sok bűn alatt, De hallva hí -vó hangodat, Ki értem áldozád magad: Fogadj el, Jézusom!

2. Amint vagyok - nem várva, hogy Lelkemnek terhe, szennye fogy, Te, aki megtisztíthatod: - Fogadj el, Jézusom!

3. Amint vagyok - bár gyötrelem, S kétség rágódik lelkemen, Kívül harc, bennem félelem: - Fogadj el, Jézusom!

4. Amint vagyok - vak és szegény, Hogy kincset leljek benned én, S derüljön éjszakámra fény: - Fogadj el, Jézusom!

5. Amint vagyok - nincs semmi gát, Kegyelmed mit ne törne át; Hadd bízza lelkem rád magát: - Fogadj el, Jézusom!

6. Amint vagyok - hogy a te szent Szerelmed tudjam, mit jelent Már itt s majd egykor odafent: - Fogadj el, Jézusom!

Isten áldásával.