Megerősödve a szolgálatra

A

z első három vers az Izráelt körülvevő népekről szól (Zak 11,1-17). a Libánon vidékének gazdagsága, természeti kincsei biztonságot nyújtott az ott élő népeknek. A cédrus a hatalmat és az erőt, a zöld pedig az életet, a kiterjedő, bővelkedő életet szimbolizálja. Az Úr üzeni, hogy ez a gazdagság és biztonság elmúlik. Igen, a vagyon, a természeti kincsek mulandó javak, és nem örökkévaló értékek. Hamis biztonságot adnak, sőt nem képesek lelki békességet, az élet problémáira valós megoldást nyújtani. Kibe vetem én bizodalmamat? Mi adja a biztonságot? Az Úr életemben való jelenléte vagy a mai jóléti társadalom, a tudomány és az emberi kapcsolatok? Bizony, hányszor csalódunk, mert a kapcsolatok is végesek, aztán kiderül, a pénz sem old meg mindent, ahogyan ezt már a vérfolyásos asszony is megtapasztalta. Így azután ottmaradunk egyedül, ember nélkül, üres szívvel, remény nélkül. Ebbe a kiszáradt világba szól bele az Úr. Ha Ő szól, az mindig reménységet jelent, reményt az életünk új irányba fordulására.

Az Úr által megszólított pásztor a próféta, akinek az a feladata, hogy legeltesse a juhokat. A juhok a nép, Isten népe. A nyáj gyakran szimbolizálja Isten népét. A „levágásra szánt” kifejezés, a nyáj leendő sorsát, a nép pusztulását írja. Ez nem azt jelenti, hogy eleve Isten akarja pusztulásukat, hanem inkább azt, hogy a nép nem veszi komolyan Pásztorát. A nyájnak van ellensége, és ez az ellenség mindent megtesz, hogy pusztítsa a nyájat. Pusztítja azok által, akiknek a nyáj oltalmazása, gondozása lenne a feladata.

Benne van Igénkben az is, hogy a környező népek lehetőséget kaptak Izráel által egy új, egy más életre, ám nem éltek ezzel. Nem az Izráel által felkínált új életformát akarják, hanem a nép, az ország javait. Benne van ebben a mindenkori ember szemlélete, aki mindenkor anyagilag akar gyarapodni. Csak a gazdagodás a lényeg számára, és nem a belső, lelki növekedés. Bizony, ma is sokan anyagi szemléletűek, az élet csupán a jólétet, a sok fogyasztást jelenti. Nem más az élet, mint a luxus, a hiábavaló és mértéktelen habzsolás. Ha kell, ha nem, vásárolunk, mert vásárolni kell. Ez azonban önpusztító életforma. A sok fogyasztásban eltompulunk lelkileg. Isten azt üzeni, ha gyermekei nemakarnak ezen változtatni, akkor kiszolgáltat a saját életmódunknak, és bizony ezt már tapasztaljuk, hiszen sok olyan betegségtől szenvedünk, amely a modern korhoz köthető. Nem bírja a szervezetünk, lelkünk ezt a tempót. Meg kell állni, ez így nem mehet tovább. Amíg szól az Ige, amíg van karácsony, meg lehet állni, lehet változni és változtatni.

A nyájat legeltető pásztor két botot használt abban az időben, az egyikre támaszkodott, a másik pedig fegyverként szolgált a vadállatokkal és rablókkal szemben.  A két bot szimbolizálja Isten és a nép hozzáállását. Isten jó és segítő szándékkal veszi őket körül, de ők nem akarják. Ezért lesz eltörve a jóakarat nevű bot. Ez kérdés a számunkra is, van-e bennünk akarat az Isten útjára való téréshez? Akarunk-e Isten gyermekeként élni, vagy a magunk útját kívánjuk járni?

Az Igénkben megjelenik a jó Pásztor, az Úr Jézus, de megjelenik a Vele való gonosz bánásmód is. Nem kell a Pásztor, elárulják, pénzért kiszolgáltatják. Ennek meglesz a következménye, mert Jézus a békesség. Ha Őt elutasítjuk, eltörik a másik bot, az egyetértés botja. Itt a kulcs, ha Jézust nem fogadjuk be életünkbe, és nem rendeljük mindenben alá magunkat az Ő akaratának, odalesz az egyetértés. Jézus nélkül nincs egymásrautaltság, egyetértés, összhang sem a családban, sem a társadalomban, sem a népek közt.  A karácsony azért adatik, hogy Jézusban megtaláljuk az egymáshoz vezető utat is.

Milyen gyakran elcsüggedünk, azt gondoljuk, egyedül vagyunk a gonosszal szemben (Zsid 11,23-29). Csak mi harcolunk, csak mi járunk a keskeny úton. Aztán a kudarcok is elkedvetlenítenek, úgy véljük, nem megy ez. Ami pedig nem megy, arra azt mondja a közmondás, hogy ne erőltessük. Ám ez nem áll a hitre, a hit pont azért adatik, hogy általa megerősödjünk, és nagy dolgokra váljunk képessé. Az itt szereplő emberek, Mózes szülei és maga Mózes is hozzánk hasonló emberek voltak. Mi tette őket naggyá? A hitük. Vagyis az, hogy az Úrra tekintve merték vállalni Isten akaratát emberek akaratával szemben is. Merjük mi is vállalni Urunkat emberi véleményekkel szemben, merjük vállalni a gyermekáldást a korszellemmel szemben is.

De Mózes is hit által tudott azzá lenni, aki volt. Nem volt könnyű, mert a zsidó néphez való tartozás vállalása hercegi mivoltának megtagadását jelentette. Ám Ő Istenre tekintett, ez a hit, a világ gazdagsága közepette is meglátja Isten országa kincseit. Nem vakították el a földi hatalmak és kincsek, hanem Istenre tekintett és a népét választotta.  Itt valóban csak hit által lehet dönteni, hiszen a világ nagy ragyogással, óriási kínálattal bombázza, míg Isten országából egyelőre csak a szenvedés, az egyszerűség látszik. A gyermekben kell meglátni a Megváltót, az ácsban a Krisztust. Vajon látom-e én?

Maga a páska is hit által készült, hitték, hogy ha megkenik az ajtót a bárány vérével, elkerüli őket a pusztulás.  Aki hiszi, hogy a Bárány vére eltörli bűneit, és érte van szabadulás, az életet nyer.

Az Úr Isten az én reménységem

1. Az Úr Isten az én reménységem, Erősségem Mindenféle ínségben; Csak tőle várom Igaz boldogságom: S meg is találom.

2. Benne élek, haláltól nem félek: Jót reménylek, Hogy tőle el nem térek; El nem enyészem A sírban egészen: Mennyben lesz részem.

3. Semmi engem tőle el nem választ, Jól tudván azt, Hogy sok jóval eláraszt; Erősít engem Erőtlenségemben És szükségemben.

4. Azért egész életem fogytáig Csodálom itt Szent kezének munkáit, S intem lelkemet: Áldjad Istenedet, Üdvözítődet.

5. Oltalmazzad, Uram, egyházadat, Szent nyájadat, mely vallja szent Fiadat, Ki bűneinkért Ártatlan bárányként Szenvedett sok kínt.

6.      Hogy e földön szent gyülekezeted Dicséretet Zengvén, áldja nevedet, Míg szemtől szemben Magasztalunk mennyben Mind egyetemben.

Isten áldásával.