T
|
ovábbra is
igyekszik az Úr Izráelt önmagával szembesíteni, vagyis bemutatni számukra, hogy
milyenek is valójában, hogy Ő milyennek látja őket (Mal 2,10-3,12). Erre nekünk
is szükségünk van, mert gyakran nem látjuk jól magunkat, mivel nem az Igéhez,
nem az Úr Jézushoz, hanem környezetünkhöz mérjük az életünket. Amikor így teszünk, azt fogadjuk el helyesnek,
amit a világ is helyesel. Így volt Izráel népe. Már a fogságban kezdődött,
félretették Isten házasságra vonatkozó akaratát, és pogány nőket vettek
feleségül, sőt Igénkből azt látjuk, még olyan is megtörtént, hogy a fiatalkorban
elvett zsidó feleséget elbocsátották. Miért tettek így? Mert igazodtak ahhoz a
környezethez, amibe belekerültek. Tartani akarták a lépést a világgal, modernek
akartak lenni. A fiatalok pedig valószínűleg érdekből vettek pogány feleséget,
mert így jobban tudtak érvényesülni az idegen világban. Bizony nagy kísértés,
hogy érvényesülési szempontból, mi is a világ szerint cselekszünk. Ám ez
Istennek nem tetszik. Isten soha nem alkalmazkodik a világ szokásaihoz, Ő
mindig hűséget és tisztességet vár népétől.
Ráadásul még Isten ellen beszélnek, számon kérik igazságosságát, pedig
hálát kellene adni türelméért. Miért? Azért, mert bele kell gondolnunk, ha
mindenkor igazságát érvényesítené az Úr, mi lenne velünk. Akkor elsőként minket
kellene megítélni, bár azt nem szabad elfelejteni, hogy Isten háza népén
kezdődik majd az ítélet. Addig azonban
bűnbánattal nézhetünk szembe magunkkal. Szabad leborulni és az Úr bocsánatát
kérni, amiért másokat megítélünk, vagy várjuk a megítélésüket, pedig a mi
életünk sincs rendben. Isten mai népének is végig kell gondolnia, nem
hasonlít-e azokhoz a farizeusokhoz és írástudókhoz, akik a házasságtörő
asszonyt Jézussal akarták elítéltetni? Nem szólal-e meg a lelkiismeretünk
vádja, amikor az Úr azt mondja: „Aki bűntelen közületek, az vessen rá
először követ” (Jn 8,7). Mert másra szívesen dobnánk a követ, pedig a mi
életünk sem különb. Mást könnyű elítélni, önmagunkat nehezebb. Azonban az Úr
lényébe tekintve, meghozhatjuk ítéletünket és kimondhatjuk, én vagyok a halálra
méltó. Ha ezt megtesszük, mi is meghallhatjuk az Úr szavát: „Én sem ítéllek
el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz” (Jn 8,11)! Igen az
Úr megbocsátja múltunk megvallott vétkeit, de azután számunkra is érvényes a
vers második fele, hogy többé ne vétkezzünk.
A harmadik fejezet első verseiben pedig az útkészítő, vagyis Keresztelő
János eljövetelének ígéretét olvashatjuk. Akkor még nem tudták, mikor és kiben
fog ez beteljesedni. Mi már tudjuk, hogy négyszáz esztendőt kellett erre várni.
Isten soha nem kapkodja el a dolgokat, de nem is marad le semmiről.
A követ, az útkészítő eljön és elvégzi, ami rá lesz bízva. Bűnbánat által
tisztítja meg a népet.
Hogy panaszkodtak Isten ellen, azt mondták megváltozott velük szemben,
már nem szereti őket és nem törődik velük. Mi is hányszor gondoljuk, Isten
megváltozott, már nem az, aki volt őseink idejében. De ez nem így van, mert Ő
soha nem változik. A baj velünk van, mert nekünk változni kéne, de mi nem akarunk
megváltozni, nem akarunk megtérni. Az Úr azonban még mindig felkínálja a megtérés
lehetőségét. Így az esztendő utolsó napjaiban forduljunk Hozzá őszintén, ne
trükközzünk, mert meg is mondja, Őt nem lehet becsapni. Csak magunknak ártunk,
ha meg akarjuk az Urat téveszteni. Merjük vállalni magunkat úgy, amint vagyok.
Viszont ha őszinték vagyunk, ha megadjuk az Úrnak, amit kér, vagy amit
fogadtunk áldásban részesülünk. Aki az életét Neki adja, aki kész érte mindent
elhagyni, az bőséges jutalmat vesz. „Jézus így szólt: Bizony, mondom néktek:
senki sincs, aki elhagyta házát vagy testvéreit, anyját vagy apját, gyermekeit
vagy szántóföldjeit énértem és az evangéliumért, és ne kapna százannyit: most
ebben a világban házakat és testvéreket, anyát, gyermeket, és szántóföldeket
üldöztetésekkel együtt, a jövendő világban pedig örök életet” (Mk
10,29-30).
A zsidó levél szerzője útmutatásokat ad a tanítványok számára. Kiemeli a
testvérek egymás iránti felelősségét, irgalmasságát, amely a kölcsönös adás
és elfogadás elvére épül (Zsid 13,1-17). Akinek van az ad, az befogad, aki
szabad, meglátogat, akinek adnak, és akit meglátogatnak az pedig tud elfogadni. Mert
elfogadni is meg kell tanulni. Hisz az újszövetségi kapcsolatunk is elfogadásra
épül. Isten Jézus Krisztusban kegyelmét kínálja, de ezt nekem el kell fogadnom,
át kell vennem, csak akkor lesz az enyém.
Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a házasság fontosságát és Isten általi
védelmét. Isten csakis a házasságban gondolkodik ma is, a férfi és a nő
kapcsolatát illetően. Ő nem igazodik a korszellemhez. És azt is látjuk, hogy házasság nélkül, vagy
új házassággal sem oldódnak meg a problémák. Isten Igéje szerint a házasság
gyógyítható, rajtunk áll, hogy bevonjuk-e az Urat, ha megtesszük, meggyógyulhat
a kapcsolatunk. Azt is el kell mondani, ha már erre nincs lehetőség, mert az Úr
megismerése előtt romlott el a házasság, akkor a benne keletkezett sebeket
gyógyítja be az Úr. Neki van hatalma helyre állítani, azt, amit elrontottunk. A
múlt ezen terheit, és sebeit is tegyük
az Ő gyógyító kezébe.
Fontos a megelégedettség. Ma már látjuk, sok mindentől megóvhatjuk magunkat,
ha nem a pénz utáni vágy hajt bennünket, ha nem a pénztől várjuk problémáink
megoldását. Ha komolyan vennénk, amit az Úr ígér, hogy nem marad el mellőlünk,
vagyis gondoskodik rólunk, nem ugornánk bele fedezetlen pénzügyekbe. Kevesebb
lenne az adós, ha megtanulnánk az Úrra várni, ha felismernénk, nincs is
mindenre szükségünk, amit kínálnak nekünk.
A bibliai történetek meg is erősíthetnek ezekben bennünket. A hit hősei
életében láthattuk, Isten hogyan vezette, óvta népét, miként részesítette őket győzelmekben
és hogyan látta el őket a leglehetetlenebb helyzetekben is. Talán azt mondjuk,
az akkor volt. A hetedik vers azonban a szívünkre helyezi, azt a kijelentést,
hogy az Úr ma is ugyanaz, mint Mózes, Dávid, vagy az apostolok idejében. Sőt Ő,
gyermekeink és unokáink idejében is ugyanaz marad. Vagyis, mi is, és majd ők is
számíthatnak rá. Soha ne feledjük, hogy Jézus a saját vérét áldozta értünk,
ezért bízhatunk Benne.
A nagy mélységből szüntelen
A nagy mélységből szüntelen
Hozzád kiáltok, Istenem,
Haláltól mentsd meg lelkemet,
Fogadj be engemet!
Amint vagyok, jövök,
Amint vagyok, jövök,
Fiad érettem ontott vért,
Fogadj be Jézusért!
A bűn sarában élve lenn,
A jóra lelkem képtelen,
Fogadd be gyenge gyermeked,
Fogadj be engemet!
Amint vagyok, jövök.
Amint vagyok, jövök,
Fiad érettem ontott vért,
Fogadj be Jézusért!
A bátorságom gyávaság,
A bölcsességem kábaság,
Más nem segíthet, ha Te nem,
Fogadj be, Istenem!
Amint vagyok, jövök.
Amint vagyok, jövök,
Fiad érettem ontott vért,
Fogadj be Jézusért!
Az életem, üres, szegény,
Nincs benne fény, de van remény,
Hogy akinek kegyelme nagy,
Vesznem engem se hagy.
Amint vagyok, jövök
Amint vagyok, jövök,
Fiad érettem ontott vért,
Fogadj be Jézusért!
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése