Jézus a Krisztus

T

ovábbra is az Úr vezeti végig a templomon a prófétát, nem ő határozza meg, merre megy, mit csinál, hanem teljesen az Úrtól függ (Ez 42,1-20). Jó, ha mi is így tudjuk az Úrra bízni magunkat, nem mi döntjük el, mit tegyünk, hanem engedjük vezetni az életünket Általa. Látja a különféle kamrákat és folyosókat, amelyek ki vannak benne alakítva, vagyis minden elkészül, ami a szolgálathoz szükséges. Isten biztosítja majd az új templomban is a feltételeket. Nem kell félni, mert az Úr ismeri szükségeinket, és tisztában van az élethez szükséges feltételekkel is.  Minden visszatartó erőt eltávolít az Úr, minden olyan kifogást elhárít, ami miatt nem akarnának hazatérni. Mennyi kifogást találunk, amikor az Úr hív minket, sok mindenre tudunk hivatkozni, csakhogy ne kelljen Neki engedelmeskedni.

Amikor az Úr Jézus elhívott embereket, azok között is voltak kifogáskeresők, akiknek ugyan tetszett mindaz, amit hallottak, de megvoltak a feltételeik, és azok teljesítéséhez kötötték az engedelmességet. Tulajdonképpen nem akartak elszakadni addigi életüktől, és nem merték teljesen Jézusra bízni életüket. Volt, akinek az apai engedély megszerzése jelentett problémát: nem engedik el, majd ha meghal az apa, és önálló lesz, akkor visszatér erre a témára. A másiknak előbb a családjától kell elbúcsúzni - mennyi kifogás. Milyen kifogásokat hozol fel, amikor az Úr kéri az életed, amikor azt akarja, hogy kövesd Őt? Vagy te is elmész megszomorodva, mint a gazdag ifjú, mert nem akarsz megválni kincseidtől? Olyan jól kialakítottál már mindent, annyira megszoktad és az életed részévé lett, amire azt mondja, hagyd magad mögött, vagy inkább Egyiptom kincseit választod, mint Isten országát? Mózes „Egyiptom kincseinél nagyobb gazdagságnak tartotta Krisztus gyalázatát, mert a megjutalmazásra tekintett. Hit által hagyta ott Egyiptomot, nem félt a király haragjától, hanem kitartott, mintha látta volna a láthatatlant” (Zsid 11,26-27). Mózes a láthatatlanra tekintett, és Őt választotta.

Ezékiel lát a szolgálatra készülő papok számára kialakított szent kamrákat is. Ez számára is fontos, hiszen ő is pap, és tudja, hogy az Úrhoz nem lehet akárhogy közeledni. Ma is csak úgy közeledhetünk az Úrhoz, ha bűneinktől szabadulni akarunk. Ő szent, és minket is megtisztít, Jézus vére által. Csak annyit kell tennünk, hogy valljuk meg bűneinket és Ő megbocsátja minden bűnünket. Olyan jó, hogy megadja számunkra a megtisztulás, az újrakezdés lehetőségét. Éljünk vele. Az Úr Jézus is megmosta tanítványai lábát, hogy tiszták legyenek, nekünk is szükségünk van a naponkénti megmosakodásra, és ezt az ige olvasása és az imádkozás által tehetjük meg. Ki kell mosakodnunk ennek a világnak minden szennyétől, és az ige megtisztít. Amikor kézbe vesszük az Úr szavát és olvassuk, vagy hallgatjuk az igehirdetést, az ige átmossa szívünket.

János szemtanúja volt Jézus életének, részese a feltámadás utáni történéseknek is, ezért hiteles, amit elmond a számunkra (Jn 20,30-31). Arról tesz most bizonyságot, hogy az Úr sokkal több jelet is mutatott az övéi számára, mint amik le vannak írva. Egész életében áradt Belőle Isten országának ereje, és ez az erő rendkívüli dolgokat vitt végbe. Sok ember élete rendbe jött Jézus munkássága által, sokan megismerték Isten kegyelmét és atyai szeretetét. Azonban nincs minden megírva, mert nem is lehet mindent papírra vetni, hiszen az Úr a mai napig munkálkodik. A Jézus-történet ma is folytatódik. Ha nincs is leírva, akkor is továbbadódik, mert aki az Úr munkáját megtapasztalja, aki elfogadta a jó hírt, az elmondja mások számára is. Adjuk mi is tovább mindazt, amit kapunk Tőle.

Ami leíratott, az is azért történt, hogy általa megismerjük Isten Fiát, hogy higgyünk Benne. Minden ennek a célnak van alárendelve, higgyük, hogy Jézus a Krisztus. Az elmondottak elég támpontot adnak ahhoz, hogy meglássuk, Ő valóban több, mint ember, Ő Isten Fia. Az evangélium nem tudományos értekezés, hanem bizonyságtétel. Emberek, akik olyan kereső lelkek voltak, mint mi, megtapasztalták, hogy amit keresnek, az Jézusban található meg, mert Ő az élet. Azt is látjuk, hogy ezek az emberek nem műveletlenek, és nem is hiszékenyek. Milyen nehezen akarták elfogadni a feltámadás tényét. Mennyire kételkedtek, és igyekeztek megvizsgálni a körülményeket. Maga a Feltámadott győzte meg őket, az a pillanat, amikor meglátták Őt, és szemlélhették sebeit is. Láttuk Tamást is, aki még tanítványtársai szavának sem hitt, nem engedte magát megtéveszteni, sem érzelmileg befolyásolni, csak az Úr Jézus személyes megjelenése, hozzá intézett szavai győzték meg.

Így tehát megbízhatunk az első keresztyének tanúságtételében, azt adták tovább, ami az ő szűrőjükön keresztülment. Nem szűrés nélkül adják tovább az információt, hanem gondosan megválogatják, és amit számunkra eljuttattak, az kiállta az ige és az élet vizsgáját.

Azóta sokan megtapasztalták, hogy az evangélium bevált. Hányan hívtuk már az Úr Jézust segítségül, amikor minden összeomlott és nem láttunk már kiutat. És Ő meghallotta kiáltásunkat, és könyörült rajtunk. Mennyi emberről lehullott már a bűn különféle béklyója, az ige olvasása vagy hallgatása által. Hányan átéltük életátformáló hatalmát, gyakran olyan helyzetekben, amikről úgy gondoltuk, nincs segítség. És ahol tehetetlennek bizonyult a mai kor minden eszköze, és nem nyújtott segítséget a tudás sem, a Krisztusba vetett hit megváltoztatta azt a személyt. Hányan mondtak már le magukról, és mondtak le róluk családtagok és orvosok is, de amikor az ige eljutott a szívükbe, átélték a szabadulást vagy a gyógyulást. Dicsőség érte Urunknak. Forduljunk Hozzá ma is bizalommal, mert Ő tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Ma is csak az Ő neve által van élet.

Jézus Krisztus, szép fényes hajnal

1. Jézus Krisztus, szép fényes hajnal, Ki feltámadsz új világgal, És megáldasz minden jókkal:

2. Te vagy nékünk egy reménységünk, Isten előtt közbenjárónk, Szép koronánk, ékességünk.

3. Világosítsd a mi szívünket: Ismerhessünk meg tégedet; Tanulhassuk szent Igédet.

4. Az ördögnek csalárdságától, Lelki-testi nyavalyától, Őrizz hamis tudománytól.

5. Az Atyával és Szentlélekkel, Hogy tégedet tiszta szívvel Mindörökké áldjunk! Ámen.

Isten áldásával.

Maradj a helyeden!

C

sodálatosan láttatja Ezékiel az új templomot, szinte vágynak belé azok, akiknek lefesti. És ezzel jelzi, hogy valóság lesz mindez (Ez 41,13-26). Az Úr beteljesíti ígéretét, és vonzó lesz az újjáépült város és templom. Mert amit az Úr készít, az vonzó, és ezzel azt kívánja kimunkálni, hogy akarjanak hazatérni, hogy vonzza őket Isten temploma. Isten újjáteremtő munkája mindig vonzó, amikor újjáformálja valakinek az életét, az meglátszik, és másokban is kimunkálja azt a vágyat, hogy szeretnék ezt az életet. Bár a mi életünket látva is ilyen vágy alakulna ki az emberekben. Bárcsak azt mondanák, szeretnék ők is Isten országának azt a valóságát, szentségét, szépségét, ami a mi életünk által megjelenik.

Megjelennek a kerúbok, ember- és oroszlánarccal ábrázolva. Mindkettő előre mutat a Messiásra, Jézusra. Mi már tudjuk, hogy emberré lett, és Isten hajolt le Benne hozzánk. Emberként, de bűntelenül élt ebben a világban, és úgy élte meg az ember mivoltát, hogy Pilátusnak el kellett ismernie: íme, az ember. Ezzel azt jelentette ki, hogy nincs más Hozzá fogható, Ő igazán ember volt. Isten akarata szerinti ember, elénk élte azt, amilyennek az Atya gondolja az ember életét. Ha magunkat Mellé állítjuk, akkor azt látjuk, mennyire eltorzultunk, mennyire csak nyomokban található bennünk az eredeti ember. És épp azért van szükségünk Megváltóra, mert Ő képes eltorzult emberségünket helyreállítani. Ő formálja ki bennünk a krisztusi embert. Amikor Jézus lényébe tekintünk, bűnbánatra jutunk, meglátjuk, mennyire nem vagyunk olyanok, mint Ő. Ez fájdalmas valóság, de kérhetjük, hogy teremtsen újjá, mert aki Krisztusban van, az új teremtés, a régiek elmúlnak, és újjá lesz minden.

Az oroszlánarc az uralkodást és az erőt szimbolizálja. Egyben Júda törzsének is a jelképe. Az evangéliumokat, különösen Márkét olvasva meglátjuk, hogy Jézus valóban király, Isten országának királya, aki erővel parancsol a tisztátalan lelkeknek és a betegségeknek. Hányan átélik, hogy Jézus szavára megszabadulnak megkötözöttségeikből, és meggyógyulnak betegségeikből. Aki Hozzá fordul, ma is átélheti a hatalmát, mert Ő nem pusztításra, elnyomásra, kizsákmányolásra, hanem újjáformálásra és helyreállításra fordítja erejét. Jézus soha nem végez romboló munkát, Ő mindig csak épít. Tanítványait is a megbocsátás útján vezeti. Mert igazából az képvisel igazi erőt, aki üthetne, de mégsem teszi. És Jézus nem ütött, hanem inkább a saját életét adta oda a kereszten.

Megragadó még az is, hogy vannak korlátok, amelyek védenek és segítenek is. Isten mindenre gondol, védi és segíti népe életét. Ilyen korlát a tíz ige, de ide sorolhatjuk Jézus tanításait is. Általuk segít az Úr megállni az életben, és véd is, hogy ne dőljünk be a kísértőnek, hanem hittel teljesen haladjunk a keskeny úton.

A tanítványok a nagyszerű győzelem napján be vannak zárkózva (Jn 20,19-29). Pedig ott állhatnának Jézus sírja előtt, és szemtanúi lehetnének az eseménynek. De őket megbénította a félelem. Nem maradunk-e le félelmeink miatt mi is Isten sok nagyszerű munkájáról? Az öt balga szűz lemaradt a vőlegény érkezéséről, mert nem készült fel rá. Mi készülünk-e Urunk érkezésére? Esetleg annyira el vagyunk saját gondjainkkal, a világ csábításával foglalva, hogy észre sem vesszük a jeleket. Urunk ébresszen minket, és oldja le rólunk félelmeink megbénító kötelékeit, hogy várjuk Őt, és mindig ott legyünk, ahol lennünk kell.

Azonban, ha ők nem is várják az Urat, ha nem is számítanak megjelenésére, az Úr megy el hozzájuk. Áldjuk és magasztaljuk Őt, amiért megkeres bennünket. Belép bezárkózottságunkba, és kiemel belőle. Annyira megragadó, hogy nem veti szemükre gyávaságukat, hanem békességét kínálja fel a számukra. Megmutatja sebeit, és ez elég nekik, azonban rájuk lehelve Szentlelket is ad a számukra. Szentlélek nélkül képtelenek tanítványokká, örömhírmondókká lenni. Pedig nekik kell belekiáltani a világba: Jézus él, feltámadott és győzött a halál és a bűn felett. Örök ellenségünk, a halál már le van győzve. Nem nekünk kell keresni a halhatatlanság szerét, hanem hit által átvehetjük győzelmének ajándékát. Mert aki Őbenne hisz, ha meghal is, él. Húsvét új, csodálatos dimenziót, az örök élet valóságát nyitja meg a számunkra. Azonban ide Jézus az út, csak rajta keresztül léphetünk be az örök életbe, nincs más út, nincs más mód.

Tamás azonban nincs ott a többiekkel, valahol máshol és egyedül próbálja feldolgozni a történéseket. Csalódott is ez a tanítvány, de azt látjuk, hogy egyedül képtelenek vagyunk az élet dolgait megérteni és elhordozni. Csalódottságunkkal sem boldogulunk. Egyre rosszabb állapotba kerül Tamás. Miért? Mert nincs a helyén. Hogyhogy nincs a helyén? Azért, mert az ő helye a többiek között, a gyülekezetben van. A te helyed is gyülekezetben van, ha nem vagy a helyeden, lemaradsz a Jézussal való találkozásról, és még rosszabb lelkiállapotba kerülsz. Menj vissza a helyedre, menj a tanítványok közé, mert nem lehet magányos tanítványi életet élni. Ott szól az ige, és az Úr szava által gyógyítja életünket.

Nyolc napig vívódik ez a tanítvány, a következő Úr napján ott van a többiek közt. Megtanulta, hogy ott a helye. És Jézus ilyen irgalmas, ismét megjelenik és elmondja azokat a szavakat, amelyeket Tamás mondott, amikor a többiek elmondták neki, hogy látták az Urat. Jézus szavai meggyőzték, felismerte, hogy Ő valóban Jézus, valóban az Isten Fia. Boldog az, aki hisz a bizonyságtételeknek. Mennyi bizonyságtételt hallottunk már, de komolyan vesszük? Csak szép sztorikként, vagy életünket megrendítő, Krisztushoz segítő bizonyságokként fogadjuk őket? Vegyük komolyan a bizonyságtételeket, ismerjük fel az Úr munkáját bennük, és kérjük, hogy bennünk is vigye végbe újjáteremtő munkáját. Boruljunk le Tamással együtt, és mondjuk: Én Uram, és én Istenem! 

Ó, Sion, ébredj, töltsd be küldetésed

1. Ó, Sion, ébredj, töltsd be küldetésed, Mondd a világnak: hajnalod közel! Mert nem hagy az, ki népeket teremtett, Senkit sem éjben, bűnben veszni el. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

2. Lásd: millióknak lelke megkötözve, Rabláncként hordoz sötét bűnöket; Nincs kitől hallja: Megváltónk keresztje Mily gazdag élet kútja lett neked. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a szabadító elközelgetett!

3. Mondd minden népnek: elveszett juháért Mit tett a Pásztor - csuda szerelem - Földig hajolt a kárhozott világért S meghalt alant, hogy élhess odafenn. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

4. Küldj fiaidból, akik nemhiába Élvezik kincsed: Hirdessék szavad; Öntsd lelked értük győzelmes imába: Mindent, mit adtál, Krisztus visszaad. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

5. Ő visszajön, Sion, előbb, mint véled, Felfedi titkát minden szív előtt. Egy lélekért se érjen vádja téged, Hogy temiattad nem látta meg Őt. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

Isten áldásával.

Drága hír: Jézus él

A

 jövő ígérete valóság, Isten minden ígérete valóság, amelyek a maguk idejében be fognak teljesedni (Ez 41,1-12). Ennek kivárása nem mindig könnyű, mert oly türelmetlenek vagyunk, különösen, ha közben szorít az élet, fejünkre nőnek problémák, és úgy látjuk, semmi nem változik. Ebben a helyzetben is küld üzenetet az Úr, mert Ő soha nem hagyja magára, nem hagyja megerősítés nélkül az övéit.

Amikor a prófétát az Úr látomásban beviszi a templomba, az ígéret valóságát erősíti meg. A templom valóban állni és funkcionálni fog. Lehet benne járkálni, és bemutatják majd az áldozatokat is. Tehát nem a vágyat vetíti bele a látomásba Ezékiel, hanem egy jövőbeli valóságról kapott kijelentést. Ezáltal erősíti a még fogságban élőket. Az ígéretek éltetnek, erőt adnak a nehézségek leküzdéséhez. Nem engedik a belefáradást, mert éltet az ígéret, és segít a beteljesedés várására koncentrálni. Így éltette a Krisztusról szóló ígéret Isten népét, és ezért tudtak megmaradni, mert feszült bennük a várakozás. Nagyon sokan hitték, hogy amit az Úr ígért, az be fog teljesedni, és amikor eljött az idő, messiásváró csoportok figyelték az idők jeleit. Ilyen csoportba tartozott Simeon is, és nem is csalódott, mert megláthatta és a karjaiba vehette a Szabadítót.

Mi várjuk-e az ígéretek beteljesedését? Valóság-e számunkra, amit az Úr kijelentett? Mert azt mondja az ige, hogy nincsen itt maradandó városunk, az eljövendőt keressük. Mégis itt és most akarunk teljesen célba érni, itt akarunk gyökeret verni. Hisszük, hogy van az Úrtól készített városunk, oda tartunk, és itt csak vándorok vagyunk? Vándorként élünk, készek vagyunk mindent itt hagyni, és elengedni? Akinek az Úr Jézus a legfontosabb, az mindent elenged, és csak Őreá figyel.

Ezékiel látja a szentek szentjét is. Ez azt jelenti, hogy az Úr is népével lesz. Teljesen helyreáll az élet, a szertartások is. A szentek szentjében lesz engesztelő áldozat, vagyis Isten elé járulhatnak bűnbánattal, mert lesz kegyelem és bűnbocsánat. Mi már a kereszthez járulhatunk, már nem kell a főpapra várni, hanem mehetünk személyesen az Úr elé. Éljünk ezzel a lehetőséggel, vigyük Elé összetört életünket, és várjuk életparancsát.

Eljött a hét első napja, az új kezdet napja (Jn 20,1-18). Mert húsvét az új kezdetet hozta el. Halálra élet következik. Nagypéntek elhozta a halált, de húsvét napja a halál fölött diadalmaskodó életet hozta el a számunkra.

Ez az új kezdet kudarcon, csalódáson, zűrzavaron keresztül érkezik meg hozzánk. Ezeken át kell birkózni magunkat. Ezt tette Mária, Péter és János is. Amikor nem értették, mi történt, elmentek a sírhoz, hogy saját maguk győződjenek meg a húsvéti történésekről.

János, amikor látja a feltámadás jeleit, lát és hisz, neki elég mindaz, amit tapasztal, és hiszi, hogy világraszóló esemény részese lett, Jézus él. A sírban lévő rendezettség győzte meg arról, hogy valóban feltámadt az Úr.

Mária tovább marad, ő kisírja magát, és jól teszi, mert jó helyen sír. Szükséges, hogy Jézus előtt feltáruljanak lényünk mélységei. A síró Mária segítséget kap, megszólítja a két angyal, és ő elmondja, hogy Jézust keresi. Aki Jézust keresi, akinek fontos Ő, az kap segítséget, azt nem hagyja Isten magára. Aki keres, az talál, így mondta az Úr, és ez valóban így van. Az megtalálja Őt, sőt, átéli, hogy az Úr talál őreá.

Mária hátrafordul és meglátja Jézust. Az a mi gondunk is, hogy rossz felé nézünk. A múltba, az elvesztett reményekbe, vagy más emberekre tekintünk, és ezért nem látjuk Őt. Fordulj meg, és meglátod Jézust! Rádöbbensz, hogy mindig is ott volt mögötted, ott volt melletted, csak te nem láttad meg, mert nem jó irányba néztél. Ne sírj tovább, fordulj meg, és láss!

Jézus nevén szólítja ezt a kereső lelket, és ez meggyőzi őt. Amikor a nevét hallja, rádöbben, Jézus szól, rádöbben, hogy feltámadt az Úr, és él. Igen, feltámadt Ő, és él örökkön-örökké. Legyőzte a halált, és már nem rémíti azt, aki hittel tekint Rá. Amikor olvassuk ezt a részt, Mária neve helyére olvassuk oda a sajátunkat, így azután átéljük, hogy minket szólít. Ismer, és a nevünket mondja, tudja, mi van a szívünkben, milyen terheket hordozunk, és segíteni akar. Amikor személyessé és élővé válik Jézus szava, megbékülünk és felismerjük a megoldást. Ő a megoldás.

Mária feladatot kap: mondja el, amit látott. Vigye a drága hírt, Jézus él. Igen, ezt el kell mondani a tanítványoknak és el kell mondani mindenkinek. Ez az egyetlen olyan hír, ami képes megváltoztatni egy ember életét, sőt, ami képes az egész világ életét megváltoztatni. Azért tesz meg mindent az ördög a jó hír ellen, mert tudja, hogy ez Isten világot átformáló ereje, mert a keresztről szóló beszéd Isten ereje.

Halld, az ég harangi zengnek

1.

Halld, az ég harangi zengnek

Messze földön szerteszét,

Hírül adva mindeneknek

Isten üdvüzenetét.

Áldott Isten nagy kegyelme,

Hogy leküldte szent Fiát!

Benne higgy, s az élet Lelke

Meggyőz benned sírt, halált!

Szent harang, égi hang

Zendül szerte hangosan:

Drága hír, Jézus él,

Most kegyelme napja van.

2.

Jöjj, az ég harangi hívnak,

Vár királyi lakoma.

Vége itt nyomornak, kínnak,

Bűnös elfér mind oda.

Jöjjetek, ti fáradt lelkek,

Jézusunk életkenyér,

Higgyetek, s mindenre leltek,

Jézus mindennel felér.

Szent harang, égi hang

Zendül szerte hangosan:

Drága hír, Jézus él,

Most kegyelme napja van.

3.

Halld, az ég harangi intnek:

Ó, siess, elkéshetel,

Sátán tőre fog megint meg;

Jöjj, hogy egy se vesszen el!

Nézd, az ajtó még kitárva,

Szűk s szoros felé az út,

Hit, remény, szeretet vár ma,

Kívül lelked vészbe jut.

Szent harang, égi hang

Zendül szerte hangosan:

Drága hír, Jézus él,

Most kegyelme napja van.

4.

Halld, az ég harangi zúgnak,

Már az ünnepév közel.

Örvendj, népe égi Úrnak,

Üdvözültek sergivel!

A Király jön nemsokára,

Légy kitartó, kis sereg!

Boldog lesz, ki homlokára

A koronát nyerte meg!

Szent harang, égi hang

Zendül szerte hangosan:

Drága hír, Jézus él,

Most kegyelme napja van.

Isten áldásával.

Jöjj elő a rejtekből

I

sten népe életének központja a templom, benne találkozik Istennel, és ott éli át a külső-belső megtisztulást (Ez 40,28-49). A templomban lélegzi ki az ártó gondolatokat, mindazt, ami a világból rárakódott, és lélegzi be az Úr tiszta levegőjét. Levegőcsere nélkül nem lehet élni. Ezt biztosítja a nép számára a templom, ott élhetik át, hogy új, friss levegő, Isten országa áramlik a lelkükbe. A templom felépüléséről szóló kijelentés azt üzeni, hogy eljön a szabadulás ideje, és amikor hazatérnek, ismét teljes értékű életet élnek. Ezt a teljességet fejezi ki a templom. Nélküle nincs teljes élet. Isten nélkül nem lehet teljes az életünk. Az Úrral való élő kapcsolat nélkül megbetegszik az életünk, mert lényünkbe van írva a Vele való kapcsolat utáni vágy. Kitörölni nem tudjuk, és csak akkor leszünk boldogok, áldottak, ha él a kapcsolat mennyei Atyánkkal.

A teljes értékű élet és hitélet jövőjét a templomról szóló ígéret erősíti meg a fogságban élők számára. Ezt erősíti meg az áldozat bemutatását előkészítő helyekről és eszközökről szóló látomás. A hitéletet az áldozatok bemutatása teszi teljes értékűvé. Szükség van áldozatra, mert az ember bűnös, és Isten elé csak úgy járulhat, ha ezzel tisztában van, és kéri az Úr bocsánatát. Amikor a próféta részletesen ír az áldozatok előkészítéséről, helyiségekről, asztalokról, más eszközökről, bizonyságot tesz arról, hogy ismét rendszeres lesz az áldozat bemutatása, vagyis tartósan otthon fognak élni.

Most, így nagypéntek után, világosan látjuk, milyen fontos szerepe van az áldozatnak, de azt is látjuk, hogy már nem nekünk kell azt bemutatni. Isten azért küldte el a Fiát ebbe a világba, hogy Isten Bárányaként magára vegye minden bűnünket, és meghaljon értünk. Azonban az áldozat előkészítése időigényes volt, ez azt üzeni, ne siessünk az Úr közelébe, ne csapjuk össze és ne tudjuk le a csendességünket, ne az vezéreljen, minél hamarabb legyünk túl rajta, hanem szánjunk időt az Úrra. A csendben láthatjuk meg Őt, és hallhatjuk meg szavát. Isten nem siet, és nem kapkodik. Őt nem irányíthatjuk, jelenlétét és szavát nekünk kell megvárni.

A kereszt előtt elcsendesedve gyógyulhat az életünk, hiszen az a hely lelkünk gyógy- és rehabilitációs központja. Nekünk van hova menni lelki és testi betegségünkkel is. Van kihez fordulni, az Úr vár ránk. Sőt, vár a kereszten, várja, hogy vigyük Hozzá bűneinket, tárjuk fel Előtte lelkünket. Csakis ott szabadulunk meg önvádunktól, ott látjuk meg igazi értékünket, mert Jézusban nyerjük vissza eredeti értékünket, amit a bűn elvett. A szombati csend összeköt Urunkkal, de összeköt egymással is.

Az ünnep idejére igyekeznek eltávolítani a zsidók a holttesteket, vagyis úgy tesznek, mintha nem történt volna semmi (Jn 19,31-42). A keresztről eltűnnek a testek, de mindaz, amit elkövettek, tény marad. Mi is hányszor bűneink külső jegyeit akarjuk eltüntetni, majd megtartjuk az ünnepet, és azt gondoljuk, minden rendben van. Holott csak akkor jönnek rendbe dolgaink, ha belülről változunk, ha szívünkből tűnik el a bűn. Az pedig csak úgy lehetséges, ha az Úr kegyelme eltörli azokat.

A kereszt körül történteket János mondja el, úgy, mint szemtanú, és bizonyságtétele hiteles, hiszen, ami történt, mélyen beleivódott a lelkébe. Maradandó nyomot hagyott benne az a látvány, hogy Jézus lábait nem kellett eltörni, mert már halott volt. Az apostol rádöbbent, hogy az Írás teljesedett be, mert az Úrnak gondja van arra, hogy beteljesedjenek a próféciák. És ezek a próféciák jelzések a kereső lelkek számára, ezek alapján tudják beazonosítani, hogy Jézus valóban a Krisztus. Amit János mond, illetve idéz, ma is útmutatás, nézzünk a kereszten lévő Jézusra. Emeljük Hozzá fejünket, és lássuk meg, hogy miattunk, érettünk és helyettünk szenvedett.

A tanítványok szertefutottak, nincs senki, aki levegye Jézus testét a keresztről, és eltemesse. Mindenki saját magát félti. Mennyire így vagyunk mi is, mindig magunkra figyelünk, minket ne érjen semmi bántódás, nekünk jó legyen.  Azonban mégis van valaki, akinek fontos az Úr. Eddig még nem láttuk arimátiai Józsefet, de amikor szükség van rá, előjön. Nem hangoskodott, nem bizonygatta, mennyire hívő és tanítvány, de amikor senki nem mer nyilvánosan Jézus mellett kiállni, akkor ő odamegy Pilátushoz. Most, a legjobb időben kilép a titkolózásból, és nyíltan vállalja tanítványságát. Fél, de most legyőzi félelmét. Hogyan képes rá? Úgy, hogy nagyobb a Jézus iránti szeretete, mint a félelme. A Jézus iránti szeretetünk győzheti le félelmeinket. Ez a legjobb terápia, szeressük Jézust, és ez elűzi félelmeinket. Az Iránta való szeretet áthidalja a félelmet, előhoz a rejtekből, és nagy tettekre tesz képessé.

Még Nikodémus is eljött, az éjszakai látogató most nappal vállalja Jézust. Másrészt milyen jó, hogy ők most vállalják Jézust, hiszen nem mehet akárki Pilátus elé. Az Úr mindig a megfelelő időben, a megfelelő személyeket hozza elő. Előtte Pilátus ajtaja is megnyílik. Az Úr mindig övéi előtt jár, és megkészíti számukra az utat.

Jöjj, az Úr vár reád

1. Jöjj, az Úr vár reád, jöjj, amíg ifjú vagy!

Életed tavaszát, derűjét neki add!

Ó, ne hagyd fejedet bűnben őszülni vénhedtté,

Ne csupán teledet vigyed végül az Úr elé.

2. Ó, a szárnyas idő, mint az álom, repül,

Ámde zsákmányt szed ő, fogyunk szüntelenül.

Tétován mire vársz? Hallod-é már a hívó szót?

El ne késs, jajj, vigyázz: mire eszmélsz, a van csak volt.

3. Jézus hív, vele járj, erre váltott meg ő.

Lelki sziklára állj, élő víz onnan jő.

Ő nekünk utat tört, te is lépj arra hittel rá!

Már itt lent s odafönt téged ő tehet boldoggá!

Isten áldásával.

Már keresztem vállra vettem

F

olyamatosan készíti fel a jövőre népét az Úr (Ez 40,1-27). Mindig újabb kijelentést kapnak Isten munkájáról, és ezek egy-egy kapaszkodót jelentenek a számukra. Erre szükség is van, mert az évek múlnak, és még továbbra is fogságban vannak. Az évek múlásával a csüggedés is egyre inkább előtör. Rájuk tör a depresszió, és átadják magukat a reménytelenségnek. Mert ez olyan gyorsan felüti a fejét. Amikor az első üzeneteket továbbadta a próféta, örültek, tele voltak tervekkel, és nagyon bíztak azok minél hamarabbi megvalósulásában. Ám már negyedszázada idegenben vannak, és nem történt még semmi. Voltak, akik azt terjesztették, nem is lesz semmi mindabból, amit Ezékiel mondott. Elcsüggeszteni egymást nagyon könnyű, de kisegíteni ebből az állapotból már nem is olyan egyszerű. Ma szinte hobbinak számít a csüggedés, önmagunk és egymás lehúzása. Pedig pont arra van szükség, hogy erősítsük, segítsük egymást. Ne engedjük, hogy a csüggedés vegyen rajtunk erőt. Lehet tenni ellene. A zsoltáros is felismerte ezt, és pozitív gondolatokkal biztatta önmagát, és figyelmét Istenre irányította (Zsolt 42,6-7; 12).

Azért kapja a próféta is folyamatosan az újjáépülésről szóló üzeneteket, hogy amikor reménytelennek látják az életüket, vagy a gonosz próbálja elhitetni velük, hogy nincs értelme reménykedni, kapaszkodjanak bele a kijelentésbe, abba, amit az Úr mondott nekik. Sok erőt ad, hogy tudják, hazamennek, mert Isten a szabadító, azt követően pedig újjáépül az ország, és a fenyegető hatalmak is elbuknak velük szemben. Számunkra is az ige, amit az Úr kijelentett, az erőforrás; amikor elveszítjük reménységünket, vagy nem tudjuk, hogyan tovább, kapaszkodjunk az ígéretekbe. Nincs biztosabb talaj a számunkra, mint az Úr szava.

Az ígéretek nem azonnal teljesednek be, ki kell várni az idejüket. Mi azonban türelmetlenek vagyunk. Szeretnénk, ha minden azonnal megtörténne. Vannak olyan események, amik nem is a mi időnkben mennek végbe. A feltámadást követően a tanítványok úgy gondolták, azonnal eljön az Isten országa, előtte azonban hirdetni kell az evangéliumot minden teremtmény számára. Isten azt akarja, hogy a jó hír a föld minden szegletébe eljusson. Mindenki halljon róla, és megismerje az Őt szerető Istent és váltságművét. Ma is ez a legfontosabb, beszéljünk Urunkról és értünk végzett munkájáról. Láttassuk meg, hogy más lesz az élet a földön, ha Őt elfogadjuk királyunknak.

A templom újjáépítéséről, illetve egy új templom elkészültéről szóló prófécia még jobban erősíti a nép jövőbe vetett bizalmát. Ha az Úr előkészíti a szabadulást, újjáépíti a romokat, és templom is lesz, érdemes lesz hazatérni. Érdemes lesz újrakezdeni az életet, immár Istennel. Számunkra is szól az üzenet, merjünk újat kezdeni Vele. Mert érdemes új életet kezdeni, de csak Isten országában. Az új élet pont arról szól, hogy Istennel éljek, mindig Ő legyen életem középpontja. Mi már nem egy konkrét helyhez vagy épülethez kötődünk, hanem személyesen az Úrhoz. Azonban lényeges, hogy mindig Rá figyeljünk, és mindenben igyekezzünk az Ő akaratát megismerni.

Az élet nem kegyes intézmény, ezért magunknak kell vinni a keresztünket, ahogyan Jézus is tette (Jn 19,16/b-30). Gyakran becsapjuk magunkat, amikor úgy gondoljuk, kereszt nélkül végigjárhatjuk az élet útját. Az Úr azt kérte, minden nap vegyük fel a keresztünket, vállaljuk magunkat, és legyünk készek meghalni saját akaratunk számára. Jézus nemcsak tőlünk kérte ezt, hanem maga is felvette a keresztet, mégpedig Ő nem szimbolikus, hanem valóságos módon. Valódi keresztet vett fel, és ez a kereszt tulajdonképpen nem is az Övé, hanem a miénk. Mert azt nem Neki, hanem Barabbásnak kellett volna cipelnie. Így lesz közünk nagypéntekhez, a kereszthez. Jézus a mi keresztünket vette fel és cipelte.

Gyakran énekeljük: „Már keresztem vállra vettem, s érted mindent elhagyok”. De valóban így van? Érte kész vagyok mindent elhagyni? Hányszor csak szöveg ez. Félünk a kereszttől, pedig nem kell egyedül hordoznunk. Nagypéntek azt jelenti, hogy Ő segít vinni, kéri, adjuk át minden terhünket, bűnünket, és Ő felviszi azt a Golgotára. De megtesszük-e? Átadtam-e már Neki életemet, bűneimet? Most itt a lehetőség.

Jézus viszi a keresztet, nem zúgolódik, nem mondja, ehhez nekem semmi közöm. Viszi az én keresztemet, és engedi, hogy megfeszítsék. Ő, a mindenség Teremtője, nem tesz semmit a menekülése érdekében, mert engem akar megmenteni. Látom-e Megváltómat? Csendesedjünk el és figyeljük Őt, adjon az Úr szívünkbe bűnbánatot, és rendüljünk bele abba, amit látunk.

A kereszt alatt állókból előjön az ember alatti ember. A gúnyolódás mellé még a tulajdonától is megfosztják, és a szeme előtt osztoznak rajta. Milyen mélyre is süllyedhetünk, és ezzel még viccelnek is. Később pedig hőstettként mesélik el. Amikor Krisztust felemelik, az ember magában marad, és előjön belőle az állat. Krisztus nélkül állati indulatok, ösztönök, ragadozó hajlam borít el. Bár meglátnánk, hogy szükségünk van Rá. Azért van még mindig nagypéntek, hogy mellünket verve, ruhánkat megszaggatva boruljunk le a kereszt alatt, és kérjük az Úr bocsánatát. Merjük kimondani: Urunk, irgalmazz, mert Nélküled elpusztítjuk egymást és magunkat is. Egyetlen esélyünk Jézus, a megbékélésre, az életre. Fogadjuk el ezt az esélyt.

A kereszten látjuk Jézus mindvégig kitartó szeretetét. Még ott is gondja van övéire. A tanítványok többsége elmenekült, és Jézus ennek ellenére az utolsó pillanatig szereti őket. Így szeret minket is, és mindvégig gondja van ránk. Tiszta fejjel néz szembe a halállal, nem keres bódulatot. Úgy hal meg, hogy tudja, elvégezte, ami rábízatott. Elvégeztetett az ember megmentése. Csodálatos, hogy az Isten Fia legyőzte a gonoszt, és bevégezte a megmentésünket. Nem végzett félmunkát, ezért soha ne adjuk fel. A megváltás tökéletes.

Már keresztem vállra vettem

1. Már keresztem vállra vettem S érted mindent elhagyok. Mindenem vagy, árva lettem, Honjavesztett szív vagyok. Vágyat, célt a múltnak adtam, Nincs már bennem vak remény, Mégis gazdag úr maradtam: Isten és a menny enyém.

2. Ember bánthat és zavarhat: Szíved áldott menedék; :/: Sorsom próbál és sanyargat: Édes csenddel vár az ég. Nincsen búm, mely könnyet adjon, Míg szerelmed van velem, Nincs öröm, mely elragadjon, Hogyha nem benned lelem.

3. Lelkem, teljes üdv a részed, Hagyd a bút s a gondot el; :/: Légy vidám, ha meg-megérzed: Tenni kell még s tűrni kell. Gondold el: ki Lelke éltet, Milyen Atya mosolya; Megváltód meghalt teérted: Mit bánkódnál, menny-fia?

4. Kegyelemből dicsőségbe Szállj, hited majd szárnyat ad, :/: S az örök menny fénykörébe Bévezet majd szent Urad. Véget ér itt küldetésed, Elszáll vándoréleted, Üdvösséggé lesz reményed, Égi látássá hited.

Isten áldásával.

Íme, az Ember!

T

ovább prófétál Ezékiel, mert tovább kell hirdetnie az Úr szavát (Ez 39,1-29).  Góg számára szól most az üzenet, egy nagy és hatalmas északi néphez küldi az Úr szavait. Egy népet szólít meg, amely megtöri Isten népe békességét és ellene fordul. A nagy és félelmetes nép és sereg sem kerül ki az Úr látóköréből, az elbizakodott ellenség vereséget fog szenvedni, mert az Úr oltalmazza népét. Isten gyermekei az Úr oltalmában vannak, az ellenség csak annyit tehet meg, amennyit az Úr megenged a számára. A nagy fenyegetés közepette is bátran szabad bízni az Úrban. Egészen félelmetes képet fest az ige erről a felvonulásról és csatáról, elborzasztó mindaz, ami végbemegy. Különösen az a megdöbbentő, hogy az ember ennyire nem változik semmit. Évezredek telnek el, és a fegyverek még mindig jelen vannak.

Azonban a fegyverkezés nem csupán a hadseregeket éri el, hanem mára bevonulnak a háztartásokba, gyermekjátékot készítettünk belőlük, filmekben nézzük, miként lehet használni őket és kioltani általuk az életet. A fiatalok számítógépes játékon keresztül tanulják a rombolást, pusztítást, gyilkolást. Hol is tartunk? És közben már észre sem vesszük, hogy állandó katonai felvonulás és hadgyakorlatok vesznek körül bennünket. Miért van ez így? Mert a baj bennünk van, amíg a minket körülvevő világ átalakul, addig mi nem változunk semmit. Nem változunk, mert nem akarjuk a változást, mi nem akarunk változni. Miért? Mert az igazi változást az Úr tudja végbevinni bennünk. Ezt a tartós változást a Szentlélek Isten munkálja ki bennünk. Ő képes újjászülni szívünket, betölteni Önmagával. 

Azt üzeni igénk, hogy a pusztítás nem fog győzni, új idők jönnek, amikor a fegyvereket fogják megsemmisíteni. Bár ma még ebből semmit nem látunk, mert a mammon erősen kezében tartja a szívet és az elmét, de eljön a nap, amikor mindez megvalósul. Az a fájdalmas, hogy csak nagy veszteségek, totális vereség után jutnak el oda, hogy a hadsereg, a háború, a fegyverkezés nem megoldás. Bár meglátnánk már most, ehhez azonban megtérésre van szükség. Arra, hogy az ember meghódoljon Isten előtt és Rábízza az életét. Egyedül a Megváltó képes békességet adni, Ő vezet a béke útján, és tesz képessé arra, hogy egymással is békességben éljünk.

Isten népét minden korban támadja a gonosz, és ez a harc nem mindig fegyverekkel megy végbe. A sátánt irritálja az egyház, a hívő emberek jelenléte, és mindent megtesz ellenük. Mert amíg a hívő emberek jelen vannak ebben a világban, addig jelen van a világosság, és nem tudja teljes sötétségbe borítani a földet. Bár ez a világosság van, hogy csak pislákol, de jelen van. Ne engedjük kioltani, hanem vigyük oda, ahol a legnagyobb a sötétség. Ne kerüljük el a gonosszal való harcot, hanem vállaljuk, hogy mi Krisztus katonái vagyunk. Ne higgyünk a látszatnak, hanem erősödjünk meg abban a tudatban, hogy a tanítványok győztes csapatba tartoznak. Ez a csata már régen eldőlt a kereszten, Jézus a győztes, de a végkifejlet még nem jött el. Tartsunk ki, és vigyük az életet. Mert Urunk életpárti. Ő azért jött el ebbe a világba, és alázta meg magát, hogy mentse az életet, hogy kimentsen minket a jelenvaló gonosz világ hatalmából, és átvigyen az örök életbe, az Atya országába (Gal 1,4).

Micsoda döbbenetes pillanat, az ég és a föld Ura az ember előtt áll, és engedi, hogy gyalázza Őt. Ilyen mélyre szállt az Úr értünk (Jn 19,1-16/a). Most még ki lehet gúnyolni, lehet rajta nevetni, és mélységesen szomorú, hogy ezt is teszi az ember. Gúnyolódik Rajta ahelyett, hogy leborulna Előtte és imádná Őt. Ki van Hozzá fogható az emberi történelemben? Ki az, aki ennyire a mi érdekeinkkel törődött, és még az életéről is kész lemondani, csakhogy megmentsen? Erre egyedül Ő volt kész és képes. Szemléljük az Urat. Szemléljük azt a Jézust, Akire még az elítélője is azt mondja: íme, az Ember. És ebben a kijelentésben benne van, hogy én nem vagyok mellette ember. Igen, Jézus mellett ezt a jelzőt senki sem érdemli, senki sem méltó rá. Ő bemutatta egész földi élete során, és különösen az utolsó héten, mit is jelent embernek lenni. Ó, de messze is vagyok én ehhez. De azért jött el a világunkba, hogy lehetővé tegye számunkra is az emberré válást. Mert csak Általa lehetünk emberek, az Ő munkája által válhatunk krisztusi emberekké. Erre most lehetőségünk van, éljünk vele.

Az Ember azonban nem kell. Annyi embertelen, sőt, emberségéből kivetkőzött személyt hatalomra segítettek már, de az Ember nem kell. A sok megbetegedett elméjű és szívű vezér kellett, akik másokat leigáztak és elpusztítottak, de az, Aki gyógyulást, felépülést, igazi életet hozott, nem kell.

Amikor Pilátus kijelenti, hogy nem talál benne bűnt, csak kiáltoznak: feszítsd meg, feszítsd meg. Mennyire más kiáltozás ez, mint amit virágvasárnap hallottunk. Itt már nincs hozsánna, csak feszítsd meg. A tömegnek mennyire nem számít az élet, Jézus nem tett semmit, ami alapján méltó lenne a halálra, mégis halálát követelik. Senki nem gondolkodik: miért megölni? Miért is kell bárki életét elvenni? Miért lesz nekem jó, ha a másik meghal? Urunk könyörüljön, hogy felébredjünk ebből a démonikus állapotból, és végre kiáltsuk: jöjj, Uram Jézus, jöjj, csak Te kellesz, és a Te országod, ahol nincs bűn, betegség, halál, leépülés. Isten országában nem egymás ellen, hanem egymásért vagyunk. Jöjj elő, Lélek, és lehelj a halott szívünkbe, kelts életre, hogy végre éljünk.

A zsidók szinte őrjöngve mondják, hogy nekik császáruk van. Mennyire ki is tudunk fordulni magunkból, eljött az Emberfia, és nem kell, inkább a császárt választják, aki elnyomja őket. Mi kit választunk, amikor megérkezik az antikrisztus? Merjük-e mondani, hogy nekünk Jézus kell, vagy annyira féltjük megélhetésünket, a kenyeret és a cirkuszt, hogy inkább mi is elutasítjuk az Urat?

A kétségbeesett Pilátus próbálja menteni Jézust, még kérdez, de nem kap választ. Miért? Mert korábban már felelt neki az Úr, mindent hallott, amit tudnia kell. Csak dönteni kellene, de nem dönt, mert ő is inkább a császárt választja.  Félti a pozícióját, hatalmát, a jó fizetést. Az Úr adjon számunkra erőt a jó döntéshez, ne engedjük, hogy az anyagiak vagy a hatalom befolyásoljanak. Akinek a szíve megnyílik az Úr előtt, aki mindent már most a kezébe helyez, könnyebben tud dönteni. De ne feledjük: mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a lelkében kárt vall.

Hatalmával kérkedik Pilátus, és nem látja meg, hogy azt is kapta, mégpedig Istentől. De azért már ő a felelős, hogy mire használja fel. Mi hogy döntünk, Jézus mellett vagy Ellene? Mert az élet megoldása Jézus. A császárok jönnek és mennek, de az Úr megmarad örökké.

 Krisztusom, kívüled nincs kihez járulnom

1. Krisztusom, kívüled nincs kihez járulnom, Ily beteg voltomban nincs kitől gyógyulnom. Nincs ily fekélyemből ki által tisztulnom, Veszélyes vermemből és felszabadulnom.

2. Gyújtsd meg szövétnekét áldott szent igédnek És bennem virraszd fel napját kegyelmednek; Igaz utat mutass nékem, szegényednek, Járhassak kedvére te szent Felségednek.

3. Várlak, Uram, azért reménykedő szívvel, Miként a vigyázó virradást vár éjjel; Hozd fel szép napodat nékem is jó reggel, Hogy szolgálhassalak serényebb elmével.

4. Dicsértessél. Atya Isten, magasságban, Mi Urunk Krisztussal mind egy méltóságban, És a Szentlélekkel mind egy hatalomban: Háromság egy Isten, áldj meg dolgainkban.

Isten áldásával.

Magadtól mondod?

E

lőretekint a próféta a szabadulás utáni időre, az újrakezdés idejére (Ez 38,1-23). Azt látja, hogy a nép majd békében él. Megnyugszik a fegyvertől, és újra növekedik, erősödik Isten népe. Jó látni, hogy az új szív új és minőségi eredményeket ér el. Isten csodálatos munkát tud elvégezni az életünkben. A környező népek rácsodálkoznak mindarra, ami Izráel életében végbemegy. És az Úr Jézus eljövetele, az Újszövetség kora óta hány és hány élet változott meg, hány szív lett újjá, és akik látják, nem értik, és csodálkoznak. Amikor a tékozló fiú hazatér és otthon teljesen megváltozott, minőségi életet él, mindenki megrendül és felteszi a kérdést: ez lehetséges? Igen! Isten számára lehetséges. Ezt ne feledjük el, és ezért hordozzuk imádságban környezetünket, soha ne adjuk fel az imádkozás lehetőségét, és a bizonyságtételét sem. A gyülekezet azért van jelen a világban, hogy az Úr ismeretét közvetítse az emberek felé.

Jó, amikor az Úr békés, nyugodt életet tesz lehetővé. Ekkor a belső és a külső növekedésre tevődik a hangsúly. Jó, ha inkább a lelki növekedés van szem előtt, és nem lép helyére a külsőségekre való koncentrálás. Ne elégedjünk meg az épületek rendbetételével, az anyagi javak gyarapodásával, hanem mindenkor törekedjünk az emberekben történő változás elősegítésére. Hiszen sokan megfáradnak, lelki problémákkal vívódnak, és nem találnak ezekre gyógyulást. Mi tudjuk, hogy a gyógyulás az Úr gyógyítása által megy végbe. Ő képes Lénye által lelkünkben életváltoztató beavatkozást elvégezni. Mindezt kényszer nélkül teszi, kimunkálja, hogy magunktól tárjuk fel Előtte problémáinkat. Ne féljünk elmondani azt sem, ha csalódtunk Benne. A zsoltárokban is gyakran találkozunk olyan imádságokkal, amikben a csalódások, fájdalmak fogalmazódnak meg. És ez jó, ha előjön, mert sokkal problémásabb, ha leszorítjuk lényünk mélyére, mert ott fog hatni, és egyszer csak elborít és megbetegít. Azonban az Úr meg tudja gyógyítani ezeket a területeket is. Vigyünk hát Elé mindent.

Azonban ne feledjük, hogy a gonosz nehezen tudja elviselni Isten népének békességét, Isten országának ebben a világban való hatását, kiteljesedését. Azt olvassuk, hogy felemelkedik egy nép, amely mások javaira vágyik, zsákmányt akar szerezni. Látjuk, hogy ez a fajta gondolkodás ma sem veszett ki a népek közül. Hányszor látjuk, hogy mindent megtesznek a nagyobbak, hogy a kisebbek kincseit magukénak tudhassák. Mindenféle módszert felhasználnak, csak nekik több legyen, sőt, csak az övék legyen minden, a másiknak ne legyen semmi. Nagyon megrázó ez a fajta magatartás, kérjük Urunkat, adjon új szívet, általa új gondolkodást, és tisztítson meg ettől a ragadozó szemlélettől minket. Igen, kérjük ezt, hiszen az Úr Jézus élete egészen másról tesz bizonyságot. Ő nem vett el senkitől semmit, mindenkinek adott, és szolgálata végén még az életét is odaadta. Ő nem elvesz, nem pusztít, hanem ad és épít. Az övéit is erre az életmódra vezette, azt kérte, hogy mi is adjunk, és inkább fordítsuk oda a másik arcunkat is, minthogy ütnénk. Azt kérte, szeressük ellenségeinket, bocsássunk meg, adjunk az éhezőnek, segítsünk a bajba jutott felebaráton, és éljük meg a kegyelmet. Vizsgáljuk meg a szívünket: jelen vannak benne ezek a tulajdonságok, ezeket az értékeket közvetítjük? Sőt, merjük ezeket vállalni?

Tovább szemlélhetjük Urunk életét, jelen pillanatban Pilátus előtt áll, aki megkérdezi Tőle: „Te vagy a zsidók királya?” (Jn 18,33-40). Jézus válasza így hangzik: „Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked ezt rólam?”. Az Úr kérdése a lényegre tapint rá, az a kérdés mindig, hogy magunktól mondjuk-e azt, amit Felőle mondunk. Bennünk érlelődött meg, mi ismertük fel, hogy Ő király, vagy csak azért mondjuk, mert megtanították, és ezt kell mondani? Urunk azt akarja, hogy személyesen megismerjük Őt, és személyes bizonyságtétel legyen a Róla megfogalmazott vallomásunk. Mi mondok Róla? Azt, amit megtanítottak, vagy már magamtól szólok? Ahhoz, hogy saját véleményem, bizonyságtételem legyen, keresni kell Őt. Egyedül Őt kell keresni, félretéve mindazt, ami már rárakódott. Úgy olvasni az igét, hogy közben Őt figyelem benne, és akkor átéljük, hogy Jézus Lénye megragad, és már arra vágyakozunk, hogy olyanok legyünk, mint Ő. Amikor ilyen szomjas szívvel kutatunk Utána, meglátjuk magunkat is, rádöbbenünk, milyen messze állunk Tőle, mennyire különb Ő, mint mi. Aki ide eljut, az alázatos szívvel kiált Hozzá, és kéri a kegyelmét és azt, hogy formálja át őt.

Pilátus nem ismerte fel, hogy Jézus mindenek királya, nem látott a Lényébe, és nem bízta Rá magát. Jézus rámutat, Ő király, Isten országa királya, és ez másképp működik, mint a földi országok. Isten országa nem politikai hatalomra, nem hadseregre épül. Jézus mást hozott, Ő nem harcol, hanem megbocsát. Nekünk sem szabad elfelejteni, hogy Isten országa polgárai vagyunk, és ez az ország nem evilági módszereken alapul. Ennek az Országnak Jézus a királya, és Ő a békesség fejedelme. Ő nem saját érdekeit keresi és valósítja meg, hanem a mi javunkért munkálkodik. Kész lemondani a földi életről, csakhogy megmentsen minket. Isten igazságát képviseli ebben a világban. Ő maga az igazság, és nem változik. Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. És ez biztonságot ad a Benne hívők számára.

Eljött az idő, választani kell, mégpedig őszintén és nyíltan. Nem szavazóurnába dobott névtelen cetlin, hanem őszinte és nyílt bizonyságtétel által. Kit választasz? Jézust vagy Barabbást? Az élet mindig ezt a kérdést teszi fel, ezt senki nem kerülheti el: Jézus vagy Barabbás? Ezt neked kell megválaszolni, és a választól függ az életed további alakulása és minősége. Ettől a választól függ az örök életünk is. Megismétlődik az ószövetségi lehetőség: „elétek adtam az életet és a halált, az áldást és az átkot. Válaszd hát az életet, hogy élhess, te is, és utódaid is” (5Móz 30,19). Válaszd hát az életet, Jézust!

Jöjj, királyom, Jézusom!

1. Jöjj, királyom, Jézusom! Szívem, íme, megnyitom. A gonosztól óvj te meg, Meg ne rontson engemet.

2. Véreddel, mely el-kifolyt, Mosd le rólam, ami folt; Élet útját megmutasd, Én meg nem találom azt.

3. Gyógyítsd meg sok nyavalyám, Enyhíts szívem bánatán; Kétség, gond ha gyötrenek, Biztasd nádszál hitemet.

4. Van hatalmad rá, tudom, Míveld, édes Jézusom: Hit, remény és szeretet Töltse be a szívemet.

5. A keresztet te adod, Adj hozzá alázatot: Hordjam olyan csendesen, Mint egykor te, Mesterem.

6. Majd ha véget ér a harc S megpihentetni akarsz: megragadom jobbodat, S mennyországod béfogad.

Isten áldásával.