Hit által

 

A

 harc eldőlt, Dávid serege győzött (2Sám 18,19-33). Isten az ítéletében is kegyelmes. Ha el is kellett Dávidnak menekülnie, de az Úr megtartotta őt a trónon. Bár Dávid azt is elfogadta, ha Isten már nem engedi vissza és Absolon vezeti tovább az országot.  De ez csak emberi elgondolás, mert Dávidnak van elhívása. Isten Őt választotta, és nem veti el. A bűnnek ugyan van büntetése, de mivel Dávid rendezte az Úrral kapcsolatát, Isten megkönyörült rajta. Ha mi nem szakadunk ki a Vele való kapcsolatból, Isten nem vet el. Elhívását nem vonja vissza.  Sault elvetette az Úr, de továbbra is király maradhatott. Dávidnál nincs elvetés, a következményekkel szembe kell néznie. De Isten megtartja őt a királyságban.

A győzelem után megviszik a hírt a királynak. És ez lényeges, mert ebből láthatjuk meg mi is az evangélium. Győzelmi hír! A király győzött az ellenség felett és ezt meg kell vinni a hátországba. Mivel a király most nincs a helyszínen még fontosabb a hír közlése. Ráadásul a király fia az ellenséges csapat vezére. Tehát el kell juttatni a hírt a királynak, aki nagyon várja a jelentést. Nem mindegy mi a hír. Vége a harcnak, vagy folytatódik tovább, esetleg vereséget szenvedtek, és így bizonytalanná válik a jövőjük. Villám, vagy elhúzódó háború?

A hír annyira fontos, hogy futva viszik el a királynak. Abban a korban nem volt modern technika. Nem lehetett kiposztolni, győztünk! De az is benne van, olyan fontosnak tartják és megtisztelőnek, hogy nem lovon mennek, hanem futva viszik a hírt. Futva mondják el, győztünk! Az evangélium is az Úr Jézus Krisztus győzelmi híre. A világ legjobb és legfontosabb híre. Mi is így látjuk? Készek vagyunk magunkat kockáztatva vinni ezt a hírt? Mindennél fontosabb, hogy elvigyem és elmondjam, Krisztus győzött a bűn és a halál fölött? Húsvétkor is azt látjuk, amikor az asszonyok rádöbbennek, hogy valóban él az Úr, futva viszik a jó hírt a tanítványoknak. Nem lehet késlekedni, minél hamarabb meg kell tudniuk az embereknek, a csata eldőlt.  Mégpedig jól dőlt el, a Király győzelmével végződött.

Ezt a hírt elmondani mindennél fontosabb és nagy megtiszteltetés is. Jutalom jár érte. Ezért jelentkezik Ahimaac, ő szeretné közölni a királlyal, hogy győztek, és így továbbra is trónon maradhat. Ránk is a jó hír, a legnagyobb  hír lett bízva. El tudjuk vinni másoknak? És úgy viszem, mint itt a követek? Futva, hogy minél hamarább a másik emberhez jussak vele. Hiszem, hogy amit az Úr tett, az mindenki számára jó hír? Hiszem, hogy ennek a hírnek az elfogadása által mássá lehetnek az életek? A Jézus Krisztusról szóló örömüzenet azt jelenti, kijöhetünk a bezártságból, vége a menekülésnek, a bujdosásnak, a félelemnek. Jézus legyőzte a bűnt és a halált, valóban szabadok lehetünk. Más minőségűvé válhat az életünk.

Dávid azonban nem a győzelmet, hanem fia halálát látta. Fáj neki fia elvesztése. Valószínűleg fáj mindaz, ami miatt így történtek a dolgok. Azonban most már Isten kegyelmi munkáját kell meglátnia. Isten győzelmet ajándékozott neki. Ez jelzés is, az Úrnak még van terve vele. Még van feladata. Az Úrtól kapott elhívást nem lehet csak úgy átadni. Azt Isten adja, annak, akit kiválasztott. Absolon nem volt kiválasztva, ő maga akarta megszerezni a trónt. Azt is látnunk kell, Dávidban más, Istentől kapott indulat van. Sír a fia halála felett, és nem ujjong rajta. Absolon örömmel vette volna apja halálát. Absolon csak a trónt látta, Dávid a fiát, az embert. Látom-e az embert a dolgok mögött?

Pál elmondta a csodálatos hírt, hit által igazul meg az ember (Rm 4,1-12). Mégpedig minden ember. Nem a tettei, vagy vallásossága alapján, hanem hit által. Azt jelenti ez, hogy elfogadom a halálos ítéletemet, de hit által meglátom és elfogadom Isten felmentő ítéletét is. Miért ment fel? Tettem érte valamit? Jézus Krisztus kereszthaláláért élhetem át, hogy Isten megkönyörül rajtam, szabadon bocsát, és úgy élhetek, mintha nem lettem volna halálraítélt.

Az apostol hangsúlyozza, hogy minden ember hit által igazul meg, a zsidó is. Igen, azok is, akik Izráel népéhez tartoznak, és szövetségben vannak Istennel. Mert nem a kultusz üdvözít, hanem az élő hit. És ezt Ábrahám példájával támasztja alá. Amikor Isten elhívta az ősatyát még pogány volt, bálványkultuszt gyakorolt, nem ismerte Istent.  Azonban, amikor átélte, hogy van élő Isten. Aki beszél, Aki őt megszólítja, hitre jutott. Hit által épített Isten ígéreteire és indult oda, ahová az Úr mondta neki.

Ábrahám nem a saját erejéből igazult meg. Nem azért mert tett valamit, hanem hit által. A körülmetélést is akkor kapta, amikor már hitben járt. Mindez rávilágít Isten országa működésére. Nem azért cselekszek, hogy elérjek valamit. A kegyelem, az üdvösség az nem árucikk. Nem lehet megszerezni. Isten kínálja azt, ingyen, kegyelemből. Tehát csak elfogadhatom, Jézusért. Az a boldog ember, akinek Isten nem tulajdonít bűnt, de ez azért történik, mert megtapasztalom Isten kegyelmét. Meglátom, hogy az Úr Jézus megbocsátja bűneimet és megtisztít, így már egy új életben szolgálhatom Őt. A cselekedetek az új életben jönnek. De ezek hálából fakadnak.  Most már Szabadítómnak élek, szavára hallgatok. Önként és örömmel cselekszem akaratát. Isten kegyelme, a megigazított élet már egy bűn nélküli életformáról szól. Arról, hogy már ismerem Isten akaratát, és egyre elmélyülök benne, és így már nem a régi vágyak, szokások szerint élek, hanem Isten igéje szerint. A megigazított ember Isten tetszésére igyekszik élni. 

 

 

Hinni taníts, Uram, kérni taníts!

 

1. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Gyermeki, nagy hitet kérni taníts! Indítsd fel szívemet,

Buzduljon fel, neked Gyűjteni lelkeket! Kérni taníts!

2. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Lélekből, lelkesen kérni taníts! Üdvözítőm te vagy,

Észt, erőt, szívet adj. Lelkeddel el ne hagyj! Kérni taníts!

3. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Gyorsan elszáll a perc: kérni taníts! Lásd gyengesé-

gemet, Erősíts engemet, Míg diadalt nyerek: Kérni taníts!

4. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Jézus, te visszajössz: várni taníts! Majd ha kegyelme-

sen Nézed az életem: Állhassak csendesen. Hinni taníts!

 

 

Isten áldásával.

Megigazulva

 

D

ávid megtapasztalta az Úr oltalmát és segítségét, Milyen jó, hogy már nem magára támaszkodik, hanem Istenre (2Sám 17,15-18,18). Az Úr ezt tanítgatja nekünk is. Ne magunkban, saját terveinkben, hanem egyedül Benne bízzunk. Istennek Absolon udvarában is vannak emberei, vannak, akik hűek maradnak Dávidhoz, akik nem érdek szerint cselekszenek, hanem szívből. Húsaj tovább adja mindazt, ami történt, elmondja Absolon tervét. Követek indulnak Dávidhoz. Úgy tűnik, minden simán megy, azonban a gonosz mindig résen áll.  Ne feledjük, hogy sátán gonosz, a zűrzavar mestere, és állandóan pusztítani akar. Embergyilkos, ezért úgy kavarja a lapokat, hogy pusztíthasson. A követeket meglátják, ám nemcsak a gonosznak, hanem az Úrnak is vannak emberei. Egy asszonyt használ fel a megmentésükre. Isten csodálatos, mindenféle helyzetben jelen van, megoltalmaz és ad kiutat. Mindez természetesen akkor igaz, ha az Ő ügyéért harcolunk. Mert Absolonra már ez nem volt igaz. Ő nem Isten akaratát kereste, nem az Ő ügyét tartotta szem előtt, hanem a sajátját. Absolon pont azért bukik el, mert nem Isten akarata, hanem személyes ambíciói vezetik. Akkor bízhatunk az Úr segítségében, ha az Ő útján járunk, és az Ő országáért munkálkodunk.

Ahitófel rádöbbent, hogy eddig becsapták, és ő ebben a tévedésben élt. Most döbben rá, hogy nem Isten tanácsa, amit mond. Érdekek mentén haladt, és ezt most nem tudja feldolgozni. Ne arra építsünk, amit mások mondanak rólunk, mert egyszer kiderül, hogy az nem igaz. Mindig Isten véleményét tartsuk szem előtt, keressük, hogyan lát minket az Úr. Isten tanácsa mindig megáll, Ő nem mutat hamis képet, és amit elénk tár azért teszi, mert segíteni akar. Nem engedi, hogy becsapjuk magunkat, de Krisztusban megmutatja azt, akik vagyunk és lehetünk.  Jézusban értéknek lát, és azt akarja, hogy olyanok legyünk, mint Krisztus.

Vannak, akik segítik Dávidot, akik a bajban is mellette állnak.  Ezek nem érdekből vannak Dávid mellett, hanem látják elhívatását, ezért a bajban is mellette maradnak. Nem a pillanatnyi ábra szerint döntenek, ők tudják, hogy Dávid Isten választottja, és emellett most is kitartanak.

Dávidot visszatartják a harctól, féltik, védik. Ő most is gondol a fiára. Nincs benne bosszú, ezt a helyzetet is elfogadja az Úr kezéből.

Dávid népe legyőzte Izráel seregét, azonban nagy veszteség érte Isten népét. És ez mind Dávid vétkeinek következménye. Ezenfelül pedig Absolon hatalomvágya, és öndicsőítése. Emlékoszlopot is készíttetett magának. Mindez azt mutatja, hogy nem Isten volt az első az életében Nem Istennek emelt oszlopot, hanem magának. Kinek adjuk az elsőséget? Kinek állítunk emléket, magunknak, embereknek, vagy Istennek?

Meg kell még említenünk Jóáb bosszúját is. Őt sem az Úr igéje vezeti, egy kiszolgáltatott embert öl meg. Dávid a szívükre helyezte, hogy ne öljék meg Absolont, és még nem is csatában, vagy párbajban ölte meg Jóáb.  Ez azt mutatja, hogy nem tette le az Úr elé az Absolontól kapott sérelmeit.  Ne dédelgessük magunkban a sérelmeinket, ne engedjük, hogy haraggá és gyűlöletté hízzanak.  Időben vigyünk mindent a kereszthez, az Úr vére megtisztíthat tőlük.

A harmadik fejezetben Isten röntgenfelvételt mutat az emberről (Rm 3,1-31). És ez mindenkire vonatkozik. Nincs kivétel. Ez az alaphelyzet, így jövünk a világra, távol vagyunk az Úrtól, és az Ő haragja van rajtunk. Azonban az ige elmondja azt is, Isten mindent megtesz, hogy ne maradjunk ebben az állapotban. Ideadta igéjét, ránk bízta az Úr Jézusban Önmagát. Így azután lehetőséget kaptunk arra, hogy megismerjük Őt. Hogyan? Ha elkezdjük keresni. Mert aki keresi az Urat, az megértheti Őt.  Isten Lelke megérteti az igét a kereső emberrel. Elmondja az igazságot, és rámutat, hogy Krisztus által van bűneink bocsánata, megigazulás, új élet. Az Úr Jézus Krisztus által kerülhetünk új és élő kapcsolatba Istennel.

Nincs különbség, írja Pál, mindnyájan vétkeztek és szűkölködnek Isten dicsősége nélkül. Mennyire más kép ez, mint amit mi látunk. Hiába vagyunk a világ szerint kiválóak, van meg mindenünk, és élünk nagyszerűen, Isten életünkben való jelenléte nélkül, szűkölködünk. Lelki koldusok vagyunk. Olyanok, mint a gazdag ifjú, akinek ugyan világi mérce szerint meg volt mindene, mégis a szívében hiányt élt meg.  Az Úr Jézus hiányzott az életéből, mert Jézus nélkül nem lehet teljes az életünk.

A nincs különbség azt is jelenti, zsidó és pogány is Jézus Krisztus váltsághalála által igazulhat meg. Nem számít a vallásos előélet sem. Egyedül Krisztus segíthet rajtunk.  Az Ő vére tisztít meg, és ez hit által megy végbe. Hit által, ingyen kegyelemből igazulunk meg, Krisztus váltsága által. Tehát nem az számít amit mi teszünk, hanem, amit az Úr Jézus tett értünk. Az életváltozás helye Krisztus keresztje. Ott jöhetünk rendbe Istennel. A kereszten Ő kifizette minden adósságunkat, az Ő halála elégtétel bűneinkért. Nincs más mód, csak a kereszt.

Isten hosszútűrő, mert azt akarja, hogy megismerjük Jézust, és higgyünk Benne. Aki hisz benne, mint Megváltóban, az megigazul. És ezzel elindul a megszentelődés útján. A megigazulást követnie kell a megszentelődésnek. Ez a hitben való növekedés útja. Ez azt jelenti, hogy Ő formál és alakít. Nem elégszik meg azzal, hogy hitre jutottunk, Krisztushoz hasonlóvá akar formálni. Miért, mert igazán a krisztusi emberek hoznak változást a világba. Azok, akik az Ő természetét kapták meg. Az ilyen emberek kapcsolatban vannak az Atyával és megtalálják a békességre vezető utat, és istenfélelemben élnek.

 

 

Mily jó, ha bűntől már szabad

 

1. Mily jó, ha bűntől már szabad, Az Úr szolgája vagy; A bűn szolgája gyáva rab, A

Krisztusé szabad.

2. A bűn sötétben tévelyeg És bajba dönt vakon; De Krisztus kézen fog s vezet Világos

utakon.

3. A bűnben kín van s gyűlölet, Mi mást, más minket öl; Öröm köt egybe s szeretet Az

Úr szívén belöl.

4. Már szolgád lettem, Jézusom, Ki értem áldozál; Más uram nincsen, jól tudom, Mert

bűnből kihozál.

5. Légy áldott, Krisztusom, te nagy! Hadd adjam át szívem: Vedd szívesen, hogy hol te

vagy, E szív is ott legyen.

 

Isten áldásával.

Belsőleg hívő

 

A

bsolon bevonult Jeruzsálembe, a hadinép, Ahitófel tanácsadó van vele (2Sám 16,15-17,14). Mindebből látszik, hogy Absolon elhiszi, hogy ő a király. Elhiszi, hogy Isten is őt választotta, holott még, Isten szemében Dávid a király. Az arki Húsaj is megjelenik és megerősíti Absolonban a hamis öntudatot. Eljátssza, mintha Isten üzenetét mondaná, és elhiteti vele, hogy valóban ő Izráel királya. Húsaj mindezt Dávid érdekében teszi. Ő tudja, hogy Isten nem változtatta meg akaratát, és ami történik az Dávid bűneinek a büntetése. Látszódik ebből a jelenetből, Absolon királynak tartja magát. Semmi alázat nem jelenik meg benne, meg van győződve, hogy ő Isten választottja, és neki jár a trón, és így helyesen cselekedett. Ha nem vagyunk állandó kapcsolatban az Úrral, könnyen megtévedünk. Saját vágyainkról is azt gondoljuk, hogy az Isten akarata.

Absolont a hatalomvágy és a bosszú vezérli.  Nem támaszt benne kétséget tette iránt az sem, hogy saját apjáról van szó. Valóban úgy vonul be, mint egy király. Érezteti és majd a tetteivel meg is erősíti, hogy övé a hatalom. Mindez arra késztet minket, hogy tekintsünk vissza néhány napot, és ha így teszünk egy másik Jeruzsálemembe való bevonulást látunk. Az Úr Jézus érkezik, és mennyire más ez az érkezés. Szamárháton jön, hadinép helyett, ünnepre érkezők sokasága. Köztük gyógyult, és gyógyulásra váró emberek. Dicsérik Istent, mert ez a király az életek Ura.  Mi már azt is tudjuk, hogy hová vezet az útja, a templomba, majd a keresztre.  Absolon beszennyezi magát és Jeruzsálemet paráznaságával, Jézus pedig megtisztítja a beszennyezett templomot. Absolon bűnt követ el, Jézus meghal a bűnösökért. Absolon beszennyez, Jézus megtisztít. Mert Ő az életünket is megtisztítja, felszabadít a bűn hatalma alól egy Neki szolgáló életre.

Absolon tanácsot kér, de nem az Úrtól, hanem csak emberektől. Első ránézésre azt mondanánk, alázatos, tanácsot kér, elismeri, hogy útmutatásra van szüksége. Nem maga dönt, hanem beavatja a tapasztaltabb embereket. Azonban valami hiányzik? Mégpedig Isten nevének a segítségül hívása. Nem azt mondja, kérdezzétek meg az Urat. Nem mondja, mert nincs kapcsolata, és talán belül érzi is, hogy ez nem Isten akarata, így kihagyja az Urat. Mi mindig Istent kérdezzük, vagy megelégszünk a tanácsadók szavával?

Ahitófel tanácsot ad, de ez nem Istentől van. Paráznaságra bátorítja a trónbitorlót, és ezzel teljesen szembe akarja állíttatni az apjával. Sőt azt akarja, hogy apja előtt legyen a fia gyűlöletes. Micsoda tanácsadó ez? Nem azon kellene munkálkodnia, hogy az elromlott kapcsolat megjavuljon? Saját érdekeit tartja Ahitófel szem előtt. Mi mire törekszünk, min munkálkodunk? Mindent megteszünk azért, hogy gyógyuljanak a kapcsolatok, vagy mi is a romlást támogatjuk? A paráznaság soha nem Isten akarata.

Olyan megdöbbentő, hogy Absolon elfogadja a tanácsot, mert csak a trónt látja, és a gyűlölet vezérli. Mindenáron király akar lenni, és ezért nem vizsgálja meg, amit Ahitófel mond. Miért? Mert Ahitófelt Isten helyére tették.  És ezt a hibát még Dávid követte el. Senkit, sem lelkészt, igehirdetőt, semmilyen hívőt, vagy bármilyen neves embert nem tehetünk Isten helyére. A béreabeliek még Pál tanítását is az ige mérlegére tették. Kutatták az Írásokat, hogy meggyőződjenek valóban úgy van-e, ahogyan Pál mondja nekik. Minden tanítást és tanácsot az ige mérlegére kell tennünk!  Ne a  tanácsadó személyére, diplomájára, szakértelmére építsünk, hanem mindig az ige legyen a vezérünk!

Amikor Ahitófel arról beszél, hogy ő majd megöli Dávidot, ez is tetszik Absolonnak. Nagyon megrendítő ez. Nem akarja megóvni apja életét. Absolont teljesen elvakította a hatalom utáni vágy. Mindig figyeljünk felfelé, mert ennek a világnak a kívánása vakká tesz. Már nem látjuk Istent, az Ő akaratát, csak a vágyaink, kívánságaink elérése a cél.  Isten azonban megakadályozza Ahitófelt terve megvalósításában. Mert Isten mindenütt jelen van, és mindig az övéi érdekében cselekszik.  Meg tudja akadályozni a legmagasabb helyen hozott döntéseket és terveket is.  Isten előtt nem létezik elzárt terület. Olyan jó, amikor az életünk Isten tervébe illeszkedik, és az Ő oltalmát élvezhetjük. Nem magunknak kell magunkon segíteni, hanem rábízhatjuk magunkat az Úrra.

Megtudjuk, hogy Isten nem személyválogató, és ez valóban így van (Rm 2,11-29). Ő nem azokra a szempontokra figyel, amikre az emberek. Nem elégszik meg a külsőségekkel, Ő a szívünket nézi. Istent nem hatja meg, ha az igének hallgatói vagyunk, Ő azt várja, hogy a cselekvői legyünk. Ezt olvasva magunkba kell nézni, mit is jelent nekem Isten igéje? Megelégszem, az igehirdetés alkalmankénti meghallgatásával? Megelégedek magammal, és úgy gondolom, minden rendben van? Az ige rámutat, Istennek ez nem elég, Ő azt akarja, hogy valóban átadjuk életünket az Úrnak, kövessük Őt, és tegyük, amit mond.  Ha csak időnként elmegyünk istentiszteletre, de nem éljük az igét, becsapjuk magunkat. Ő nem templomlátogatásra hív, hanem Önmaga követésére.

Ha keresztyénnek nevezzük magunkat, ami azt jelenti Krisztuskövető, Krisztusi ember, akkor meg kell nézni, hogy valóban az vagyok-e? Hitem élő vagy csak tanult hit. Pál olyanokról beszél, akik megtanulták a törvényből, mi a helyes, elsajátították hitük elemeit, de nem teszik, nem élik azt. Bizony gyakran ez a jellemző az egyházra, elméleti ismeretünk van, megtanultunk dolgokat, tudjuk idézni a Bibliát, különösen, ha másokra kell azt alkalmazni, de mi nem aszerint cselekszünk. Ezért azt látni, hogy az egyházban élők többségének az életvitele nem különbözik a nem hívőkétől.

Az Úr azt kéri, tanítsuk magunkat, vagyis igazodjunk az igéhez. Vegyük komolyan, hogy amit a Bibliából olvasunk az Isten szava, és Isten azt úgy is gondolja. Azért mondta meg hogyan éljünk, mert azt el is várja az övéitől. Az Úr Jézus azt akarja, hogy éljük is azt, amit hiszünk. Ő életformára hív, olyanra, amit Ő is élt. Ha valaki nem éli az igét, ha nem Isten akarata szerint cselekszik az Pál szerint olyan, mint a nem hívő.

Meg is magyarázza ezt, mert nem az a zsidó, aki külsőleg az. És most a zsidó kifejezés helyére illesszük bele, a keresztyén kifejezést. Nem az a keresztyén, a hívő, aki külsőleg az, hanem az, aki a szívében az. Az, akinek a szíve megváltozott, aki új teremtéssé lett az Úr Jézusba vetett hit által. Ha még nem mondhatjuk ezt el magunkról, kérjük az Urat, tegyen új emberré. Ne elégedjünk meg a külsőséggel, a formalitással, a szokások megtartásával. Vágyakozzunk többre, magára Krisztusra!

 

Jézusból többet

 

Jézusból többet hadd vegyek,

S másoknak többet hadd vigyek.

Őt egyre jobban szemléljem,

Váltsághalálát dicsérjem.

Több, több mire vágyom,

Több, több mire vágyom.

Őt egyre jobban szemléljem,

Váltsághalálát dicsérjem.

 

Jézusról többet hadd tudjak,

Tervéhez jobban simuljak.

Szentlélek Isten, jöjj, taníts,

Meglátni Krisztus titkait.

Több, több mire vágyom...

 

Adhasson többet Igében.

Járjak vele közösségben.

Halljam a hangját szívemben,

Éljem az Igét éltemben.

Több, több mire vágyom...

 

Hallhassak többet trónjáról,

Hol dicső népe országol.

Visszajön Ő, s és nem késik,

Országa nő, megáll végig.

 

Több, több mire vágyom...    

 

Isten áldásával.

Nézzünk tükörbe!

 

T

öbbször beszéltünk az Úrnak való teljes átadásról, arról, hogy mindenben bízzuk Rá magunkat (2Sám 16,5-14). De mit is jelent ez? A mai igében megláthatjuk, Dávid mostani magatartása megmutatja ezt. Menekül Jeruzsálemből a trónkövetelő Absolon elől, és közben egy Simei nevű benjámini ember szidalmazza őt. Dávid azonban nem válaszol, és nem is hallgattatja el őt.  Isten kezéből fogadja a szidalmazást, és a rágalmazást. Hiszen Dávid nem tört soha Saul életére, és nem ő ölte meg. Dávid már akkor is teljesen Istenre hagyatkozott, kivárta, amíg az Úr neki adja a királyságot. Azonban Simei nem így látja, de Dávid alázattal elfogadja a gyalázkodást. Nem intézi el, nem fizet meg a sérelemért, pedig lehetősége volna rá. Isten kezéből fogadja ezt is.

A saját haragját Simei az Úrra igyekszik hárítani. Isten mögé akar bújni, úgy gondolja, Isten megfizet Dávidnak. Igen, Dávid bűnei miatt történik mindez, hiszen a prófétán keresztül megmondta az Úr, mi fog történni. Azonban ez nem jogosítja fel ezt az embert arra, hogy Dávidot támadja. Isten ítélete nem jogosít fel személyes bosszúra. Istennek nem kell besegíteni.  Jó ezt nekünk is meglátni, ne mi akarjunk bosszút állni, és ne bújjunk vele Isten és az Ő igéje mögé.

Dávid emberei nem nézik jó szemmel Simei gyalázkodását, Abisaj el akarja intézni ezt az embert. Ő is indulatból kíván cselekedni. Képtelen elfogadni a szidalmazást. Azonban Dávid nem engedi ezt. Itt is megmutatkozik az ő nagysága. Alázattal, Isten kezéből fogadja ezt is. Élhetne a büntetéssel, de nem teszi. Lemond róla, sőt mondhatjuk, odatartja a másik orcáját, mert Simei tovább fog gyalázkodni, sőt kövekkel is dobálja. Urunk is ezt tanította az övéinek, fordítsák oda a másik arcukat, és ne álljanak magukért bosszút. Hol tartunk? Oda tudom fordítania másik arcom? Elfogadom, ha szidalmaznak? Vagy mindent megteszek, hogy visszavágjak és tisztázzam magam? Dávid nem áll le vitázni sem. Nem védi magát, hanem Isten irgalmában bízik.

Az első fejezet olvasása után megkísért az önelégedettség (Rm 2,1-10). Könnyen gondoljuk azt, hogy nálunk minden rendben van, és a világgal foglalkozunk, a világot ítéljük el. Milyen könnyen rávágjuk, ilyen a világ, ilyen a másik ember. Az apostol azonban keményen válaszol, azt mondja, nincs mentsége annak, aki a másikat elítéli, közben az ő élete sem más. Mert itt nem megítélésről van szó, amikor meglátjuk mások tévtanításait. Itt olyan emberekről beszél, akik maguk is bűnben élnek, de ezt nem akarják meglátni. Nagy veszély, hogy a kegyesség leple alatt a bűn útján járunk.  Miért? Mert csak az elméleti hitvallásra és a hagyományok megtartására figyelünk. Hányan gondolják magukat keresztyénnek, úgy, hogy közben az életük nem különbözik a világ életétől. Pont erre mutat rá Pál. Ha úgy ítélem el a másikat, hogy közben az én életem sem más, akkor én is ítélet alá kerülök.

Isten megítéli a bűnt népe életében is. Mert Ő megszentelődésre hív el. Azt akarja, hogy a szavaink mellett az életünk is bizonyságtétel legyen. Az egyház élete által akarja a még nem hívőket megszólítani. Megszólító az életünk? Minket látva szeretnének tanítvánnyá válni az emberek? Az ige tükör, ezért nézzünk bele. Lássuk meg a magunk gerendáját, mielőtt a másik szálkájával kezdünk foglalkozni.

Pál arról is ír, Isten türelmes, mert azt akarja, hogy megtérjünk. Jósága és türelme megtérésre indít. Vagyis amikor Isten enged, és nem ítél meg azonnal, azért történik, hogy magunk ismerjük fel szívünk tartalmait, és kérjük Őt, tisztítson meg. Isten mindig ad időt, szól egyszer, kétszer, vagy háromszor, és várja, hogy megrendülünk, bocsánatot kérünk. Ha ezt nem tesszük meg, hanem azt gondoljuk, Isten elfogadja, ahogy élünk, akkor tévedésben vagyunk. Mert a bűnnek van büntetése, Isten azonban  ezt is felhasználja a jó irányba terelésünkhöz. Kérdés, ébredünk, vagy maradunk tovább a kétfelé sántikálás útján. Az első fejezetben olvastuk, Isten haragszik a bűn minden formája ellen. Ezért ne nézzük el magunknak a bűnt, ne csapjuk be magunkat azzal, hogy minden ember bűnös, mert Isten a népétől szent és tiszta életet vár.

Van harag napja, Isten megítéli az embert. Azonban most még lehetőséget kapunk arra, hogy Krisztusban rendezzük az életünket. Ő magára vette minden bűnünket, és Isten az Ő igazságát nekünk tulajdonítja. Ehhez azonban bűnbánatra, és megújult életre van szükség. A bűnbocsánat azt jelenti, többé már nem élhetek úgy, mint a pogányok, mint azok, akik nem ismerik Istent, és az ő igéjét. És akik Krisztusban új teremtések lesznek, és már Őt szolgálják, azok majd jutalmat kapnak. Örök élet azoknak a része, akik az Úr Jézus halálába vetik bizalmukat. A kereszten törli el bűneinket, és feltámadása által új életre támaszt fel. A bűn olyan dolog, amit önerőből képtelenek vagyunk rendezni. Jézus Krisztus szabadítására van mindenkinek szüksége. De ez sem elég, ebben a szabadításban meg kell maradnunk mindvégig. Mint tanítványok követhetjük az Urat. Mert Ő nemcsak megszabadít, hanem meg is tart. 

 

 

MAGÁRA VETTE SZENNYES RUHÁMAT

 

1.  

Magára vette szennyes ruhámat,

Így békíté meg Istent, Atyámat.

Így békíté meg, így békíté meg

Istent, Atyámat.

2.  

Kín, mely Őt érte, nekem volt szánva,

De Ő fölvitte a Golgotára,

De Ő fölvitte, de Ő fölvitte

A Golgotára.

3.  

Szerető szíve szakadt meg értem,

Hogy eltörölje mind, mind a vétkem.

Hogy eltörölje, hogy eltörölje

Mind, mind a vétkem.

4.  

Jézus, Te drága, mit adjak Néked?

Összetört szívem hozom Elébed,

Összetört szívem, összetört szívem

Hozom Elébed!

5.  

Dicsőség Néked, szent Vőlegényem,

Hogy eljössz értem, s fölviszel mennybe.

Hogy eljössz értem, hogy eljössz értem,

S fölviszel mennybe!

 

 

Isten áldásával

Isten hatalma

 

D

ávid menekülése próba a nép és az eddig Dávid pártján állók számára (2Sám 16,1-4). Most derül ki, ki a hűséges, ki vállalja a királyt menekülésében, nehéz helyzetében is?  Isten ad próbákat, mert a bajban az élet nehéz pillanataiban mutatkozik meg a hit.  Aki szereti az Úr Jézust, aki Királynak tartja Őt, a saját királyának, az kitart mellette, akkor is ha ezzel veszélybe kerül. Meddig tartok ki az Úr mellett?  Vele vagyok akkor is, ha ebből bajom származik? Kitartok akarata, igéje mellett mindenkor? Merem Őt vállalni a világ véleményével szemben is?

Mi is volt itt a próba?  A menekülés elkerülése, az eddigi nyugodt élet folytatása. Mefibósetet is megkísérthette, minek meneküljön mozgáskorlátozottan? Inkább marad.  Azonban valószínűbb, hogy nem igaz, amit a szolga Dávidnak mond. Nagy kísértés ma is, hogy a kényelem és a jobb megélhetés, vagy az elfogadottság kedvéért maradunk le az Úrtól. Nem akarunk kényelmetlenséget, bizonytalanságot. Mert hát Dávid mellett különösen egy beteg ember nem érzi magát biztonságban, és az ellátása is nehezebb. Bizony nagy kísértés, hogy testi állapotunk miatt lemondunk az Úrral való együttlételről. Fiatalkorban odaszánjuk magunkat az Úrnak, bármilyen nehézséget vállalunk, arról ábrándozunk, visszajön az Úr. Amikor elmúlnak a fiatalság évei, már nehezebben mozgunk, és így kevesebbet gondolunk a megpróbáltatásokra, üldözésre. Már a helyváltoztatást is elhessegetjük magunktól. Idősebb korban nehezebben mozgunk. Bizony próba az ilyen helyzet. Mit teszünk, amikor az Úr megmozdul és tovább megy? Gondoljuk bele magunkat Izráel helyzetébe, amikor a pusztában az Úr felhő és tűzoszloppal vezette őket. Amikor a felhő elindult, nekik is indulni kellett. Nem is volt az könnyű. Vajon mi tartottuk volna a lépést a felhővel? Talán még fáradtnak éreztük volna magunkat, esetleg, vagy rossz volt a közérzetünk, de fel kell szedelőzködni, mert az Úr elindult. Ha ott a készség a szívünkben a követésre, Ő megadja hozzá az erőt, és képessé tesz a mozdulásra, a változtatásra.

Cíbá úgy tűnik, kihasználja a lehetőséget. Hazudik Dávidnak, mert az nehezen elképzelhető, hogy Absolon, aki apjától épp most szerzi meg a trónt, hogy pont egy beteg embernek adná át az uralkodást. Cíbá a maga pecsenyéjét sütögeti. Meg akarja szerezni Mefibóset tulajdonát. Legyen minden a tied, nagy csábítás, az anyagi előny, a feljebb való lépés. Sokan mindent megtesznek, csakhogy mindent megszerezzenek. Cibá odapártol, ahol többet remél. Látja, hogy Absolon trónfosztása nem lesz sikeres, így ha most Dávidhoz pártol, Mefibósetet pedig bevádolja, előreléphet. A király megjutalmazza és nem lesz többé szolga. Micsoda lehetőség, a gonosz is mindig ezt súgja, szabad leszel, független, ne hallgass Jézusra, vagy az Ő követőire. Hajolj ide, hajolj oda, és szabad leszel.  Nem tudja Cíbá, és sok mai ember sem, hogy csak azok a valóban szabadok, akiket a Fiú megszabadít. Ha ez nem történik meg, akkor csak gazdát cserélünk.  Mindig az érdekeknek megfelelően váltjuk a gazdát, mint ahogy ezt már láthattuk több esetben is. Ahol többet remélnek, oda pártolnak. Itt már nincs hűség, nincs meggyőződés.  Az Úr könyörüljön rajtunk, hogy úgy ismerjük meg Őt, hogy képesek legyünk kitartani mellette. Lássuk meg, hogy aki Őt szereti és követi az már nem ehhez a világhoz tartozik, hanem Isten országához. Nem a világ javaihoz kötődünk, hanem Krisztushoz, akinek az ismerete minden kincsnél többet ér. Pál apostol is megvallotta, hogy amikor az Úr Jézus Krisztusban felismerte a Megváltót, amit addig nyereségnek gondolt, azt kárnak és szemétnek ítélte Krisztus Jézus páratlan nagyságáért.

Pál apostol nem szégyelli az evangéliumot, hanem kész azt vállalni és hirdetni, még Rómában is (Rm 1,16-32).  Miért, mert az evangélium, a Krisztusról szóló örömhír Isten ereje. Isten az evangélium által munkálkodik, a hirdetett igén keresztül szólítja meg az embert és teremti újjá. Az evangélium erejére Rómában és mindenütt szükség van. Nem szégyelli a fővárosban, ott ahol sok ember elégedett önmagával, és úgy gondolja nincs szüksége Istenre. Pál tudja, hogy nem így van, és Ő mindenütt vállalja a megfeszített és feltámadott Krisztust. Mert nem a tudomány, az okoskodás, hanem az élő Krisztusba vetett hit segít az emberen.

Az evangélium Isten gyógyszéruma az ember minden bajára. Nincs más, ami segíthetne, csak a jó hír. Ez a jó hír pedig Isten értünk meghalt és feltámadott Fiáról szól. Nincs más, csakis az evangélium, akkor is, ha ma ez nem mindenki számára népszerű.  Az ember sok mindent megpróbál, teljesen az értelemre, a tudásra támaszkodik, úgy gondolja, majd ez segít rajta. Azonban a bűn ellen nincs más ellenszer, mint Jézus vére. Nem segít a génmanipuláció és a mesterséges intelligencia sem. Isten megoldása hit által érkezik az életünkbe. Hit által vehetjük át Isten kegyelmét.  Ebben a kegyelemben növekednünk is kell. Hogyan? Hitből hitbe. Ez azt jelenti, hogy aki naponta élő kapcsolatban van az Úrral és olvassa az igét, az növekszik. Isten egyre többet mutat meg igéjéből, mert Ő növekedő életre hívott el.

Azonban Istennek van haragja is, ez a bűn, a gonoszság, az Istennel szembeni hűtlenség ellen irányul. Miért is alakul ki mindez? Mert az ember nem akar meghódolni Isten előtt. Nem akarja az ember Istent dicsőíteni. Nem mondja ki, hogy Isten a Teremtő, pedig a teremtett világból megérthető Isten létezése és munkája. Azonban az ember nem Istent imádja és dicsőíti, hanem önmagát. Ennek viszont az a következménye, hogy felborul az erkölcsi rend, és Isten ezt megengedi, mégpedig azért, hogy meglássuk hová is jutunk Nélküle. Azonban az evangélium hirdetése még lehetőséget ad az átgondolásra, eddigi döntéseink és életünk felülbírálására. Még odafordulhatunk Istenhez, és segítségül hívhatjuk. Akiknek megbetegedett az élete, annak is szól a jó hír, Istennek van hatalma megszabadítani és meggyógyítani.

 

 

Milyen jó, milyen jó, milyen jó

 

 

1. Milyen jó, milyen jó, milyen jó. Jézus áldott szava oly gyógyító! Nékem szól az ige, szívem örömmel tele; milyen jó, milyen jó, milyen jó!

 

2. Szabadít, szabadít, szabadít: Többé bűn-bilincs engem nem szorít! Boldog, új életet én az Úrral kezdhetek! Szabadít, szabadít, szabadít!

 

3. Milyen szép, milyen szép, milyen szép! Ez a krisztusi új testvériség! Igaz, hű szeretet forraszt össze szíveket. Milyen szép, milyen szép, milyen szép!

 

4. Urunk hű, Urunk hű, Urunk hű! És az út, melyre Ő hív, gyönyörű! Csábít bár a világ, megtart Ő mindenen át. Urunk hű, Urunk hű, Urunk hű!

 

5. Jézus él, Jézus él, Jézus él! Vele járni és győzni, ez a cél! Bárhová küld az Úr, megyek, és hitem újul. Jézus él, Jézus él, Jézus él!

 

 

Isten áldásával.

Jézus Isten hatalmas Fia

 

D

ávid menekül, de nincs egyedül, körülötte vannak barátai, azok, akikkel együtt harcolták az Úr harcait (2Sám 15,24-37).  Vannak hűségesek, akik nem csak a jólétben tartanak ki, hanem a bajban is. Ezek közé tartozik Cádók pap és a fiai is.  Sőt Ebjátár áldozatot mutat be Istennek a szövetségláda előtt. Csodálatos, hogy ebben a helyzetben sem feledkeznek meg az Úrról. A láda Isten jelenlétét fejezi ki, az áldozat pedig bűnbánatot és Isten dicséretét. Ebben a helyzetben is dicsérik az Urat, és az Ő oltalmára bízzák magukat. Húsvét után tovább dicsérjük az Urat? Vagy rohanunk a dolgaink után és megfeledkezünk Róla. Jézus feltámadt, él így állandóan kapcsolatban lehetünk Vele. Munkánkba is vihetjük Őt. Sőt azt kellene, hogy a mindennapi feladatainkba is mindig Vele induljunk. Vihetjük magunkkal az igét, ma már ez könnyen megtehető, könnyebben, mint amikor a szövetségládát vitték magukkal. Ha velünk a Biblia még a nehéz pillanatokban is hallhatjuk az Úr szavát, megtalálhatjuk válaszát.

Dávid visszaküldi a ládát és a papokat  Jeruzsálembe. Teljesen az Úrra bízza magát. Nem maga akarja megoldani ezt a helyzetet, hanem elfogadja, azt, amit Isten cselekszik. Tegye velem, amit jónak lát. Mennyire megalázza magát Dávid, teljesen Istenre bízza a dolgok alakulását. Ki tudom én is mondani, tegye az Úr velem, amit jónak lát? Ebben benne van, hogy mindent elfogad, azt is, ha Isten elveszi tőle a trónt. Nem akar mindenáron uralkodni, nem akar mindenképpen tovább maradni. Jó, ha így az Úrra hagyjuk életünket és készek vagyunk elfogadni, ha Úr, befejez valamit, de nyitottak vagyunk a folytatásra is.

A visszatérők reményt is jelentenek az információ áramlásában. Ebjátár és fiai értesítik majd a helyzetről a királyt. Húsaj pedig majd a maga tanácsával meghiúsíthatja Ahitófel tanácsát. Dávid Istenre támaszkodik, az Úr pedig kezébe veszi a dolgokat. Isten mindig cselekszik, nem hagyja magára azt, aki bízik Benne. Még ha reménytelennek tűnnek a dolgok, akkor is bízzunk Benne.  Isten lehetőségei mások, mint a miénk. Ezt tapasztalták meg az asszonyok húsvét hajnalán. Mennyire reménytelen volt a helyzet, emberileg elképzelhetetlen volt, hogy még történhet valami, és történt. A világ legnagyobb eseménye, Isten kihozta a sírból az Urat. Amit az emberek lepecsételtek, azt Ő feltörte, és kinyitotta a sírt. Erre csak az Úr képes. Ilyen hatalmas és csodálatos Urunk van. Ezért nem kell félnünk, Számára nincs lehetetlen.

A király betakart fejjel, mezítláb és sírva megy, az Olajfák hegyén vonul, azon a területen, ahol majd az Úr is gyötrődik. Dávid alázattal és bűnbánattal megy. A sírás jelzi, tudja, bűnei miatt történnek ezek az események. Mindez fáj neki. Nem hárítja Istenre a felelősséget, hanem elfogadja Isten akaratát, és ítéletét.

Pál apostol a római gyülekezetnek írja levelét, egy olyan közösségbe, ahol még nem járt (Rm 1,1-15).  Ennek ellenére van élő gyülekezet.  Hatalmas az Úr! Munkája nincs emberekhez, neves személyekhez kötve. Az apostolok nélkül is eljutott az örömhír a birodalom fővárosába. Hogyan? Hitre jutott embereken keresztül.  Voltak köztük olyanok, akik az első pünkösdkor jelen voltak és átélték a Szentlélek kitöltetését. Amikor megbizonyosodtak Krisztus feltámadásáról, átélték bűneik bocsánatát és betöltötte őket a Lélek, visszamentek Rómába. De már nem magukban mentek, hanem vitték a szívükben az Urat. De nem tartották meg a jó hírt, hanem elmondták másoknak, és így az ige terjedt, többen hitre jutottak és megalakult a gyülekezet. Nekik ír most az apostol. Hallott már róluk, egy onnan származó házaspárral munkálkodott is együtt. Isten mindent megtesz, hogy a győzelmi hír eljusson a bűn hatalmában élő emberhez, és így adjon neki lehetőséget a szabadulásra, az új életre. Még mindig van lehetőségünk, de vajon élünk vele?

Elmondja mire is hív el az Úr. Kihív a világból, a bűnből, hogy Őt szolgáljuk. Hívőnek lenni azt jelenti, az Úr Jézus Krisztust szolgálom. Ezt élte át az apostol, és ezt élhetjük át mi is. Mire vagyunk elhíva? Vigyük és hirdessük az evangéliumot. Mondjuk el környezetünkben a jó hírt, beszéljünk a Megváltó Jézusról. Sok ember van nehéz helyzetben, küszködik különféle problémákkal és nem látnak kiutat. Mondjuk el, hogy van megoldás, mégpedig Jézus. Őáltala lehetünk szabaddá.

Az evangélium Jézus Krisztusról, Isten hatalmas Fiáról szól.  Feltámadása által Isten Fiának bizonyult Jézus. Tehát az evangélium nem Pál vallási tétele, nem valami, amit meg kell tanulni. Ők megbizonyosodtak arról, hogy Jézus feltámadt és él. Hogyan lehet megbizonyosodni felőle? Úgy, hogy találkozom Vele, hallom a hangját és átélem munkáját az életemben.  Ma is, aki igazán keresi Istent, megbizonyosodhat Jézus hatalmáról, arról, hogy Ő él. Megtapasztalhatjuk bűneink bocsánatát és életünk újjá lételét. Jézus hit által Urunkká válik, Akivel naponta kapcsolatban lehetek. Az új élet a Krisztussal való élő kapcsolatról szól. Kapcsolatban vagyok az Úrral? Mindennap élek az igéből?

Jézus az Urunk, ha engedelmeskedünk Neki. Pál hitre és engedelmességre hív. Az a tanítvány, aki engedelmeskedik Urának, mindennap követi Őt, teszi, amit mond. Engedelmes vagyok Jézusnak?

Azt is érdemes meglátni, mi Pál számára az első? A hála. Nekem is a hála az első? Mindenért hálát adok? Hálás, mert híre van a rómaiak hitének. Van híre a hitemnek? Tudják, hogy Krisztushoz tartozom?  Lehet tapasztalni, hogy Jézus tanítványaként élek?  Miért szeretne Rómába eljutni Pál? Nem azért, hogy megismerkedjen a város nevezetességeivel, hanem azért, hogy lelki ajándékokkal megerősítse őket. Ő a gyülekezethez készül, és visz nekik abból, amit az Úrtól kapott. Mi erősítjük egymást az Úrtól kapott ajándékokkal?

 

 

EL SADDAJ

 

Kar           

El Saddaj, El Saddaj, örök élő Adonai,

Eltelnek évezredek, és Te nem változol meg.

El Saddaj, El Saddaj, örök élő Adonai,

Rólad szól a szív és száj, El Saddaj.

1.  

Te alkottad az eget, napot, földet, vizeket,

Ábrahám fiainak Te jelöltél ki utat;

Szóltál, feltámadt a szél ott, a Veres-tengernél,

S néped száraz lábbal kelt át.

Kar           

El Saddaj, El Saddaj, örök élő Adonai,

Eltelnek évezredek, és Te nem változol meg.

El Saddaj, El Saddaj, örök élő Adonai,

Rólad szól a szív és száj, El Saddaj.

2.  

A pusztában vezettél, megbékélést üzentél,

Kenyereddel tápláltál, sasszárnyakon hordoztál.

Mi nem értettük szavad, elvétettük az utat,

De Te mégis elértél, és Tiednek neveztél.

Kar           

El Saddaj, El Saddaj, örök élő Adonai,

Eltelnek évezredek, és Te nem változol meg.

El Saddaj, El Saddaj, örök élő Adonai,

Életem kezedben már, El Saddaj.

 

Isten áldásával.

Ő feltámadt, ne félj!

 

M

ost láthatjuk, hogy a korábbi leborulás és csók nem volt őszinte (2Sám 15,1-23). Nem rendeződött Dávid és fia kapcsolata. Absolon egyre inkább eltávolodott Dávidtól és Istentől is. Mondhatnánk azt is, hogy Absolon eltávolodott Istentől, ezért eltávolodott az apjától is. Mert mindig úgy kezdődik, előbb a szívünk távol kerül Istentől, aztán távol kerül a másik embertől is.  Meg kell vizsgálnunk nem távolodtunk-e el az Úrtól? Miből láthatjuk ezt meg? Abból, hogy kiről szól az életünk, ki a központi személy? Én kerülök a középpontba, én akarok látszódni, vagy Istent állítom oda és az emberek elé? Absolonnál hangsúlyeltolódás megy végbe, nem Isten és nem a király van a középpontban, hanem saját maga. Absolon úgy intézi a dolgokat, mintha ő lenne a király.

Nagyon tudja, mit kell mondani az embereknek, mi az, amit szeretnének hallani. Így működik ez ma is. Így cselekszik sátán is, azt mondja, amit hallani szeretnénk. Azonban ne feledjük, van Királyunk. Ez a király az Úr Jézus Krisztus. Ő azt ígéri, hogy aki Hozzá fordul, azt nem küldi el. Ezért ne hallgassunk idegen hangokra, hanem keressük Urunkat, és figyeljünk Rá. Absolon nem engedte, hogy a király elé jussanak az emberek, beelőzött, és hamis dolgokat mondott. Így cselekszik a gonosz is, amikor a szívünkbe súgja, Isten nem törődik veled. Nem fontos Neki az életed. Ilyenkor fordítsuk tekintetünket az kereszt felé, és lássuk a megfeszített Jézust. Isten szeretetének jele ott látható. Az Úr annyira szeret, hogy Önmagát adta Értünk.

Nagyon megtévesztő mindaz, amit Absolon tesz, sokan bedőlnek neki.  Nem veszik észre, hogy végső soron ők csak eszközök a királyfi kezében. Nem róluk, hanem az ő hatalomvágyáról van szó. Addig kellenek, amíg a trónhoz segítik őt. Sátán mindig ad addig, amíg a célját el nem éri. A világban is így működik ez. Ad az embereknek néhány morzsát, azért, hogy megkaphassa a szavazatukat.

Absolon nagyon tudja, mit kell tenni, annyira ismeri az embereket. Meghallgatja őket, ígérget, és még áldozatot is mutat be. Az embereknek ez kell, még a „templomba” is elmegy. Áldozatot mutat be, de nem Isten a lényeges. Az áldozat csak eszköz, még ezt is felhasználja céljai elérésére. Áldozatot mutatott be Istennek, akkor miért kell rosszat látni benne? Mert nem Isten a fontos, hanem saját maga. Az áldozat bemutatása csak eszköz és ürügy, illetve megtévesztés. Miért? Mert Absolon nem kérdezi Isten akaratát. Ő meg van győződve, hogy királynak kell lennie, de nem kérdezi, Isten kit akar a trónon látni. Nagyon mai történet ez. Elhatározzuk mit is akarunk, megtervezzük, megszerezzük, és elhisszük, Isten is így akarja.

Mennyire más Absolon, mint Dávid volt. Dávid elmenekült Saul elől, pedig felkent király volt. Nem ölte meg, amikor rátalált, hanem kivárta, amíg Isten üressé teszi a trónt. Mindez mutatja, Absolon törekvései nem az Úrtól valók. Dávid azonban nem száll vele szembe. Ezt láthatjuk jónak is, kitér a harc elől, nem ragaszkodik mindenáron a trónhoz, hanem inkább átengedi a hatalmat. Azonban ő elhívott király, Isten őt választotta és állította oda. Ha idegen nép támadna az országra, nem menekülne el, hanem szembeszállna vele. Ha a gonosz támad, ne engedjük magunkat megtéveszteni, álljunk ellen neki, és ragaszkodjunk az Úrtól kapott feladatainkhoz, szolgálatunkhoz.

Még Ittajt kell megemlíteni. Idős korában sem a kényelmet keresi, nem válik hűtlenné, csak azért, hogy ne kelljen menekülnie. Kitart a király mellett, vállalja az ő útját, és életét. Vállald a Királyt, ne a kényelmet, a saját előnyöket nézd, hanem légy hűséges. Ne feledd mennyi jót tett veled az Úr.

A hét első napja, egy csodálatos ígéret reggele (Mt 28,1-20). Vajon mit teszünk? Elbújunk, mert félünk?  Saját dolgaink után nézünk? Esetleg keressük az Urat, elindulunk Felé, mert találkozni akarunk Vele? Ehhez azonban fel kell adni a kényelmünket, ahogyan az asszonyok is tették. Őt keresem most? Át akarom élni, hogy valóban feltámadt az Úr? Mert itt sokkal többről van szó, mint elhinni valamit, ami amúgy is hihetetlen. A tanítványok se hittek Jézus szavainak, nem vették komolyan, amit mondott. Akkor miről van szó? Jézus megjelenéséről. Ő maga győz meg arról, hogy él. És ezt teszi ma is. Nem csupán tantételekre épít, hanem az életünkben elvégzett munkára. Találkozik velünk, megszólít, mint az asszonyokat is. Nem az üres sír, nem az angyal szava, hanem Jézus megjelenése és szavai győzik meg őket. Ezt ma sem lehet kihagyni, az Ő szava győzhet meg. Aki úgy olvassa a Bibliát, hogy Őt keresi, meg szeretné ismerni Jézust, az átéli a találkozást. Ha jövök semmit nem hozva, keresztjébe fogózva megtapasztalom bűneim bocsánatát, és az életem újjá alakulását.

Húsvét nem a hagyományokról, hanem az elcsendesedésről, Isten kereséséről szól. Őt keresem, meg akarom ismerni. És aki így jön, az meg is tapasztalja, mert Ő kijelenti magát. Aki hittel jön, és hiszi, hogy Jézus érte halt meg a kereszten, az Isten csodálatos kegyelmét élheti át.

A főpapok egy mesét gyártanak, azonban aki nem a mesére hallgat, könnyen meggyőződhet az igazságról. Az őröket meg lehet ugyan vesztegetni, de Jézust nem. Mondhatnak akármit, de mivel él, ezt Ő be is bizonyítja.  Mivel bizonyítja? Azzal, hogy sokak élete megváltozik és tagadóból, gyűlölőből, üldözőből, tanítvánnyá válnak. Ezt láthatjuk majd Saul Pál életében is. A feltámadott Jézus legyőzi a gyűlöletét és átformálja a szívét. A legnagyobb ellenségből, a legnagyobb tanítvány lesz. Ez a feltámadott Úr munkája. És mindazok a csodák és jelek, amik a tanítványok nyomában járnak. Betegek gyógyulnak, megkötözöttek szabadulnak, bűnösök újjászületnek. A mai napig így munkálkodik a feltámadott Úr. Aki Hozzá viszi az életét, és őszintén akar gyógyulni, szabadulni, aki lerakja bűneit, átéli az Ő hatalmát. Mert Jézus ma és mindörökké ugyanaz.

Azt ígéri, hogy az Övéivel van a világ végezetéig. És amit Ő mond, az úgy is van. A szolgáló, bizonyságot tevő tanítványok nincsenek magukban, az Úr velük van. Ez azt jelenti, a tanítvány nem a félelem embere. Miért? Mert a legnagyobb személyhez tartozik, az Urat tudhatja maga mellett. Hogyan is félhetnénk, ha a Teremtő mellettünk van?

 

 

Felvirradt áldott szép napunk

 

1. Felvirradt áldott szép napunk, Ma teljes szívvel vigadunk, Ma győz a Krisztus, és ha

int, Rab lesz sok ellensége mind. Halléluja!

2. Az ősi kígyót, bűnt, halált, Kínt, poklot, szenvedés jaját Legyőzte Jézus, Mesterünk,

Ki most feltámadott nekünk. Halléluja!

3. Az élet győz, a mord halál A prédát visszaadta már, Nagy úrságának vége lett, Krisz -

tus hozott új életet. Halléluja!

4. A nap s a föld s minden, mi él, Ma bút örömmel felcserél, Mert a világnak zsarnoka

Nem kelhet többé fel soha. Halléluja!

5. Mi is éljünk vigadva hát, Daloljunk szép halléluját, Hadd zengje Krisztust énekünk, Ki

sírból feltámadt nekünk! Halléluja!

 

 

Isten áldásával.