2022. április 23., szombat

Belsőleg hívő

 

A

bsolon bevonult Jeruzsálembe, a hadinép, Ahitófel tanácsadó van vele (2Sám 16,15-17,14). Mindebből látszik, hogy Absolon elhiszi, hogy ő a király. Elhiszi, hogy Isten is őt választotta, holott még, Isten szemében Dávid a király. Az arki Húsaj is megjelenik és megerősíti Absolonban a hamis öntudatot. Eljátssza, mintha Isten üzenetét mondaná, és elhiteti vele, hogy valóban ő Izráel királya. Húsaj mindezt Dávid érdekében teszi. Ő tudja, hogy Isten nem változtatta meg akaratát, és ami történik az Dávid bűneinek a büntetése. Látszódik ebből a jelenetből, Absolon királynak tartja magát. Semmi alázat nem jelenik meg benne, meg van győződve, hogy ő Isten választottja, és neki jár a trón, és így helyesen cselekedett. Ha nem vagyunk állandó kapcsolatban az Úrral, könnyen megtévedünk. Saját vágyainkról is azt gondoljuk, hogy az Isten akarata.

Absolont a hatalomvágy és a bosszú vezérli.  Nem támaszt benne kétséget tette iránt az sem, hogy saját apjáról van szó. Valóban úgy vonul be, mint egy király. Érezteti és majd a tetteivel meg is erősíti, hogy övé a hatalom. Mindez arra késztet minket, hogy tekintsünk vissza néhány napot, és ha így teszünk egy másik Jeruzsálemembe való bevonulást látunk. Az Úr Jézus érkezik, és mennyire más ez az érkezés. Szamárháton jön, hadinép helyett, ünnepre érkezők sokasága. Köztük gyógyult, és gyógyulásra váró emberek. Dicsérik Istent, mert ez a király az életek Ura.  Mi már azt is tudjuk, hogy hová vezet az útja, a templomba, majd a keresztre.  Absolon beszennyezi magát és Jeruzsálemet paráznaságával, Jézus pedig megtisztítja a beszennyezett templomot. Absolon bűnt követ el, Jézus meghal a bűnösökért. Absolon beszennyez, Jézus megtisztít. Mert Ő az életünket is megtisztítja, felszabadít a bűn hatalma alól egy Neki szolgáló életre.

Absolon tanácsot kér, de nem az Úrtól, hanem csak emberektől. Első ránézésre azt mondanánk, alázatos, tanácsot kér, elismeri, hogy útmutatásra van szüksége. Nem maga dönt, hanem beavatja a tapasztaltabb embereket. Azonban valami hiányzik? Mégpedig Isten nevének a segítségül hívása. Nem azt mondja, kérdezzétek meg az Urat. Nem mondja, mert nincs kapcsolata, és talán belül érzi is, hogy ez nem Isten akarata, így kihagyja az Urat. Mi mindig Istent kérdezzük, vagy megelégszünk a tanácsadók szavával?

Ahitófel tanácsot ad, de ez nem Istentől van. Paráznaságra bátorítja a trónbitorlót, és ezzel teljesen szembe akarja állíttatni az apjával. Sőt azt akarja, hogy apja előtt legyen a fia gyűlöletes. Micsoda tanácsadó ez? Nem azon kellene munkálkodnia, hogy az elromlott kapcsolat megjavuljon? Saját érdekeit tartja Ahitófel szem előtt. Mi mire törekszünk, min munkálkodunk? Mindent megteszünk azért, hogy gyógyuljanak a kapcsolatok, vagy mi is a romlást támogatjuk? A paráznaság soha nem Isten akarata.

Olyan megdöbbentő, hogy Absolon elfogadja a tanácsot, mert csak a trónt látja, és a gyűlölet vezérli. Mindenáron király akar lenni, és ezért nem vizsgálja meg, amit Ahitófel mond. Miért? Mert Ahitófelt Isten helyére tették.  És ezt a hibát még Dávid követte el. Senkit, sem lelkészt, igehirdetőt, semmilyen hívőt, vagy bármilyen neves embert nem tehetünk Isten helyére. A béreabeliek még Pál tanítását is az ige mérlegére tették. Kutatták az Írásokat, hogy meggyőződjenek valóban úgy van-e, ahogyan Pál mondja nekik. Minden tanítást és tanácsot az ige mérlegére kell tennünk!  Ne a  tanácsadó személyére, diplomájára, szakértelmére építsünk, hanem mindig az ige legyen a vezérünk!

Amikor Ahitófel arról beszél, hogy ő majd megöli Dávidot, ez is tetszik Absolonnak. Nagyon megrendítő ez. Nem akarja megóvni apja életét. Absolont teljesen elvakította a hatalom utáni vágy. Mindig figyeljünk felfelé, mert ennek a világnak a kívánása vakká tesz. Már nem látjuk Istent, az Ő akaratát, csak a vágyaink, kívánságaink elérése a cél.  Isten azonban megakadályozza Ahitófelt terve megvalósításában. Mert Isten mindenütt jelen van, és mindig az övéi érdekében cselekszik.  Meg tudja akadályozni a legmagasabb helyen hozott döntéseket és terveket is.  Isten előtt nem létezik elzárt terület. Olyan jó, amikor az életünk Isten tervébe illeszkedik, és az Ő oltalmát élvezhetjük. Nem magunknak kell magunkon segíteni, hanem rábízhatjuk magunkat az Úrra.

Megtudjuk, hogy Isten nem személyválogató, és ez valóban így van (Rm 2,11-29). Ő nem azokra a szempontokra figyel, amikre az emberek. Nem elégszik meg a külsőségekkel, Ő a szívünket nézi. Istent nem hatja meg, ha az igének hallgatói vagyunk, Ő azt várja, hogy a cselekvői legyünk. Ezt olvasva magunkba kell nézni, mit is jelent nekem Isten igéje? Megelégszem, az igehirdetés alkalmankénti meghallgatásával? Megelégedek magammal, és úgy gondolom, minden rendben van? Az ige rámutat, Istennek ez nem elég, Ő azt akarja, hogy valóban átadjuk életünket az Úrnak, kövessük Őt, és tegyük, amit mond.  Ha csak időnként elmegyünk istentiszteletre, de nem éljük az igét, becsapjuk magunkat. Ő nem templomlátogatásra hív, hanem Önmaga követésére.

Ha keresztyénnek nevezzük magunkat, ami azt jelenti Krisztuskövető, Krisztusi ember, akkor meg kell nézni, hogy valóban az vagyok-e? Hitem élő vagy csak tanult hit. Pál olyanokról beszél, akik megtanulták a törvényből, mi a helyes, elsajátították hitük elemeit, de nem teszik, nem élik azt. Bizony gyakran ez a jellemző az egyházra, elméleti ismeretünk van, megtanultunk dolgokat, tudjuk idézni a Bibliát, különösen, ha másokra kell azt alkalmazni, de mi nem aszerint cselekszünk. Ezért azt látni, hogy az egyházban élők többségének az életvitele nem különbözik a nem hívőkétől.

Az Úr azt kéri, tanítsuk magunkat, vagyis igazodjunk az igéhez. Vegyük komolyan, hogy amit a Bibliából olvasunk az Isten szava, és Isten azt úgy is gondolja. Azért mondta meg hogyan éljünk, mert azt el is várja az övéitől. Az Úr Jézus azt akarja, hogy éljük is azt, amit hiszünk. Ő életformára hív, olyanra, amit Ő is élt. Ha valaki nem éli az igét, ha nem Isten akarata szerint cselekszik az Pál szerint olyan, mint a nem hívő.

Meg is magyarázza ezt, mert nem az a zsidó, aki külsőleg az. És most a zsidó kifejezés helyére illesszük bele, a keresztyén kifejezést. Nem az a keresztyén, a hívő, aki külsőleg az, hanem az, aki a szívében az. Az, akinek a szíve megváltozott, aki új teremtéssé lett az Úr Jézusba vetett hit által. Ha még nem mondhatjuk ezt el magunkról, kérjük az Urat, tegyen új emberré. Ne elégedjünk meg a külsőséggel, a formalitással, a szokások megtartásával. Vágyakozzunk többre, magára Krisztusra!

 

Jézusból többet

 

Jézusból többet hadd vegyek,

S másoknak többet hadd vigyek.

Őt egyre jobban szemléljem,

Váltsághalálát dicsérjem.

Több, több mire vágyom,

Több, több mire vágyom.

Őt egyre jobban szemléljem,

Váltsághalálát dicsérjem.

 

Jézusról többet hadd tudjak,

Tervéhez jobban simuljak.

Szentlélek Isten, jöjj, taníts,

Meglátni Krisztus titkait.

Több, több mire vágyom...

 

Adhasson többet Igében.

Járjak vele közösségben.

Halljam a hangját szívemben,

Éljem az Igét éltemben.

Több, több mire vágyom...

 

Hallhassak többet trónjáról,

Hol dicső népe országol.

Visszajön Ő, s és nem késik,

Országa nő, megáll végig.

 

Több, több mire vágyom...    

 

Isten áldásával.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése