2022. április 13., szerda

Maradj Jézus mögött!

 

M

iután meghalt a gyermek, Dávid az Úr házába ment és ott leborult (2Kir 12,24-31). Elfogadja Isten ítéletét, és meghódol Előtte. Minden nyomorúságban keressük az Urat, menjünk és boruljunk le Előtte! Hódoljunk az Úr előtt. A leborulás azt jelentette, elfogadom akaratod és fölöttem való Uralmad. Te vagy a királyom, én pedig a szolgád vagyok. Ha ezt kifejezzük, Isten vezetni fog. Nagyszerű dolog az Úr vezetésére bízni magunkat. Ahol van leborulás, ott már nincs kiborulás.

Ezután Dávid bement a feleségéhez, megbeszélte vele mindazt, amit átélt. Fontos, hogy meg tudjuk és meg akarjuk beszélni egymással a dolgainkat. A rendezett élet áldást nyer az Úrtól. Fiú születik, és Dávid őt már Nátánra bízza. Úgy cselekszik, amint Anna is tett korábban, amikor a gyermek Sámuelt Éli főpapra bízta. Meglátja. Hogy a próféta alkalmas arra, hogy megismertesse a gyermeket Istennel és az Ő akaratával. Az életre a legjobb felkészülés Isten megismerése. Tegyünk meg mindent azért, hogy gyermekeink minél korábban megismerjék Megváltójukat, azt a Jézust, Aki életét adta értük. Ha így teszünk, korán örök Barátra tesznek szert. Mert Jézus a legjobb barátunk. Azonban a gyermekeket, a másik embert csak az képes Istennel megismertetni, aki maga is ismeri az Urat. Nem elég az elméleti ismeret, hanem élő kapcsolat szükséges. Az ismeret azt jelenti, kapcsolatban vagyok az Úrral. Beszélgetek Vele és egyre inkább Rábízom magam.

Ezt követően visszazökken Dávid a feladatai közé. Ehhez azonban Jóábra is szükség van. Ő ébreszti rá a királyt, hogy ott a helye a csatában. Isten gyermekének a csatában a helye. Nem bízhatja másra a harcot, neki kell szembeszállni a gonosszal. Dávid elfoglalja Rabbát, népét pedig szolgájává tette.  Ammón népe is lehetőséget kapott Isten megismerésére. Mert ezek a hódítások azt is jelentik, hogy Isten neve eljut más népekhez. Hallhatják Isten nevét, hatalmas tetteit, és dönthetnek mellette.  Isten azokat is keresi, akik még nem ismerik Őt. Ő ma is közelít hozzánk, azt akarja, hogy meglássuk kicsoda Ő és megismerjük akaratát.  Isten ideadta az életünk használati utasítását, de ehhez hozzá kell férni. Az Úr pedig gondoskodik igéje megismeréséről. Mert a Szentírás által ismerhetjük meg az igazi, és áldott életet. Azért tévedünk el, mert nem ismerjük ezt a kézikönyvet, és nem annak megfelelően bánunk az életünkkel. Sok mindent megtanulunk, de az életünkről nem tanulunk. Dávid azért adta át a gyermek Salamont Nátán prófétának, hogy megismerhesse általa az Isten akarata szerinti életet.

Az Urat elfogták és a főpaphoz vitték (Mt 26,57-75). A tanítványok elhagyták és elfutottak, Péter azonban távolról követte Őt, egészen a főpap palotájáig. Megláthatunk egy nagyon fontos üzenetet, Jézust távolról nem lehet követni, mert az nem követés. Azt jelenti ez, hogy már nincs mögötte, nincs Jézus nyomában és takarásában, így a gonosz számára könnyű célpont. Mert követni Jézust azt jelenti, mindig szorosan mögötte vagyok. Péter azonban távolról követi, azt gondolja így elkerüli a veszélyt. Ez tévedés, mert így válik láthatóvá, és célponttá. Ha Jézust követjük, szorosan mögötte haladunk, az Úr eltakar minket. Nem bennünket, hanem Őt látják, így a gonosz tüzes nyilát is Ő fogja fel. Maradjunk mindig, ma is szorosan az Ő nyomában.

Pétert a kíváncsiság vezeti. Nem azért megy, hogy kiálljon az Úr mellett, hanem kíváncsi mi fog történni. Szinte moziban érzi magát. A tanítvány azonban nem a moziból, a hírekből ismeri meg az eseményeket, hanem az igéből. Úgy ül ott, mintha nem tudná, miről van szó. Bizony a mai tanítványok is csodálkoznak, mi történik, beülnek a világ mozijába és nézik a híreket. Természetesen az átalakított, hamisított híreket. Péternek nem a médiából kell tájékozódnia, mert az Úr megmondta neki mi fog történni. Elmondta mi fog Rá várni, pontosan leírta előttük a keresztig következő eseményeket, sőt még azokon is túlmutatott. Mert a halál nem végállomás, Jézus feltámad. Isten az övéit ma is felkészíti igéje által Ha tudni akarjuk az élet eseményeit, forduljunk az igéhez, és nem érnek meglepetések. Ha figyelnénk az Úr szavára, és iránytűként használnánk, nem lepődtünk volna meg sem a járványon, sem a háborún, mert ezeknek meg kell lenniük.  Meg kell lenni, mert az ember szíve gonosz, de Isten még szeretné ezt a szívet megtisztítani, ezért hív magához. Ragadjuk meg a nagyhét lehetőségét, és navigáljunk Jézus felé. Keressük a csendet és Benne Őt!

Jézus nem tiltakozik a hamis tanúk vádjai ellen. Nem válaszol, nem védi magát mindenáron, sőt egyáltalán nem védi magát. Ezért az óráért jött. Vállal minket, nem akar elmenekülni, nem keresi az igazát, hanem Isten igazságának tesz eleget. Mindaz, ami Ővele történik, az értem megy végbe. Lássam meg az Urat! Lássam meg mennyire szeret, és hogyan ment meg saját élete árán a gonosztól és a kárhozattól.

Amikor rákérdeznek, Te vagy-e a Krisztus? - nagyszerű bizonyságot tesz. Ő valóban az Isten Fia, és meg fogják látni a Hatalmas jobbján. Igen, a mi Urunk ott van a Hatalmas Isten, a Teremtő jobbján. Elfoglalta már helyét, és ott ül. De egyszer Elé állnak elítélői is. Bátorító, erőt adó szavakat mond az Úr. Rámutat arra, hogy el fog jönni. Igen, Ő eljön, de vajon várjuk? Készülünk Rá? Vagy minden fontosabb ennél, ami a világban történik. A főpapoknak az igazság megismerésénél fontosabb volt hatalmuk és méltóságuk megtartása, mint Jézus megismerése.  Ha őszintén megvizsgálják, az Életét rádöbbennek, hogy Istennel állnak szemben. Ruhamegszaggatás helyett, le kellett volna borulni, bűnbánattal. Te leborultál már az Úr előtt?

A távolról Jézust követő Péter elbukik. El akart bújni az emberek elől, de felismerik. A tanítvány nem bújhat el, nem keresheti a maga védelmét. A tanítványnak mindig felismerhetőnek kell lennie. A tanítvány feladata, hogy másoknak bizonyságot tegyen Jézusról. Péter azonban elbukik. Csak akkor tudunk bizonyságot tenni, ha ott vagyunk, ahol Jézus van. Nagyon mélyre lehet jutni, ha lemaradunk Jézustól, ha csak távolról követjük Őt.

Hála legyen Neki a kakasért, mert ma is szól a kakas, Meghalljuk?  Sírva fakadunk, mint Péter? Mert Péter rádöbbent mit tett és fájt neki.

 

 

Az Úr Isten az én reménységem

 

1. Az Úr Isten az én reménységem, Erősségem Mindenféle ínségben; Csak tőle várom

Igaz boldogságom: S meg is találom.

2. Benne élek, haláltól nem félek: Jót reménylek, Hogy tőle el nem térek; El nem enyé -

szem A sírban egészen: Mennyben lesz részem.

3. Semmi engem tőle el nem választ, Jól tudván azt, Hogy sok jóval eláraszt; Erősít en-

gem Erőtlenségemben És szükségemben.

4. Azért egész életem fogytáig Csodálom itt Szent kezének munkáit, S intem lelkemet:

Áldjad Istenedet, Üdvözítődet.

5. Oltalmazzad, Uram, egyházadat, Szent nyájadat, mely vallja szent Fiadat, Ki bűnein-

kért Ártatlan bárányként Szenvedett sok kínt.

6. Hogy e földön szent gyülekezeted Dicséretet Zengvén, áldja nevedet, Míg szemtől

szemben Magasztalunk mennyben Mind egyetemben.

 

 

Isten áldásával.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése