2011. március 15., kedd

Áldott csend

A
 tegnapi fejezet folytatásában felszínre tör Izráel népében a kivetítés mechanizmusa (Ézs 49,14-26). Ahelyett, hogy önmagukba tekintve felismernék, hogy amit Istenre mondanak az rájuk a jellemző. Ők hagyták el az Urat, de Istenre vetítik hűtlenségüket, Őt vádolják bűnbánat helyett. Bizony velünk is megtörténik, hogy Istenben látjuk a bajok okát, ahelyett, hogy csendben magunkba szállnánk és felismernénk, velünk van a baj. Könnyebb Istenre hárítani a felelősséget, mint szembenézni önmagunkkal.  A zsidók úgy gondolták elhagyta őket Isten azért kerültek fogságba. Voltak olyanok is, akik árnyaltabban fogalmaztak, és úgy vélték, csak megfeledkezett róluk az Úr egy időre, de majd ismét hozzájuk fordul. 
Isten azonban egy kérdést intéz hozzájuk és általa mutat rá arra, hogy Ő más, mint az ember (15). Mert ma már tudjuk, hogy sajnos az anya képes megfeledkezni csecsemőjéről, képes elhagyni gyermekét, sőt akár meg sem szüli, de az Úr soha, de soha nem feledkezik meg övéiről. Amikor Istenre gondolunk, soha ne magunkból induljunk ki, és ne magunkhoz hasonlítsuk Őt. Mi sajnos sokszor csak saját érdekeinket tartjuk szem előtt és mindent képesek vagyunk értük beáldozni. Isten azonban mindig a szeme előtt tartja népét, fogságuk nem feledékenységből, hanem büntetésből következett be. Elhagyták az Urat, jól tevőjüket és bálványokhoz fordultak.
Isten, azzal erősíti népe hitét, hogy rámutat „nem vallanak szégyent, akik bennem bíznak” (23). ha feltétel nélkül Rábízzák magukat, nem fognak csalódni, mert megtapasztalják, hogy azok, akik ma még az ellenségeik a szabadulás napján segítőik lesznek. Mert az Úrnak van hatalma a történelem és az emberek megváltoztatására. Ő tudja a szíveket átformálni, népe iránti szánalomra indítani. Hatalmas Urunk van. a népe életében végbevitt csodának mindig az a célja, hogy mindenki megtudja Isten szabadított meg. Nem a magam erejéből, hanem az Ő irgalmából voltam képes legyőzni az akadályokat.
Az utolsó vacsora helyszínéről a Gecsemáné-kertbe megy tanítványaival Jézus (Mk 14,26-31).. Az Olajfák hegyének csendjében készül fel az áldozat bemutatására. Ezt követően az imádságból kilépve indul a kereszt felé. Mi is gyakran indulunk nehéz feladatok felé, Jézus útja azt mutatja, hogy mi is csendben hangolódjunk feladatainkra és ebből a csendből induljunk tovább az Atya akaratával összhangban.  Mielőtt tovább indulna, elmondja, hogy övéi magára fogják hagyni, a legnehezebb órákban. Mennyire jól látja Jézus tanítványait, ismeri őket, de egyben lehetőséget ad számukra, hogy Hozzá meneküljenek és Tőle kérjenek oltalmat, saját hűtlen szívük ellen. Péter azonban félre ismeri magát, és úgy gondolja ő különb társainál. Ami tőlük kitelik, azt ő soha nem tenné meg. hányszor vagyunk mi is így, amikor Jézus körül vagyunk. El sem tudjuk képzelni, hogy mi bármilyen gonoszt is elkövethetnénk. Azonban más Jézus közelében biztonságban lenni, és megint más váratlan helyzetekben hűnek bizonyulni. Könnyű volt ott Péternek hősködni, de amikor váratlanul szembesült a lelepleződéssel, nem volt képes Jézus mellett vallani.  Amikor az Úr szól azért teszi, hogy segítsen, bár ne tiltakoznánk és erősködnénk, hanem inkább borulnánk a lábai elé, és kérnénk, Uram légy irgalmas nekem bűnösnek.

Szólj, szólj hozzám, Uram

Szólj, szólj hozzám, Uram, mert szolgád hallja szódat,
Így mondom, mert magam rég annak érezem.
Hadd járjak utadon, hadd várjam égi jódat,
Hű szívvel szüntelen, hű szívvel szüntelen.

Adj lelkedből erőt, hogy értsem és szeressem
Elrendelt utamat, s minden parancsodat.
Egy vágyat hagyj nekem, hogy halljam és kövessem,
Szent igazságodat, szent igazságodat.

Nincs oly tudós sehol, ki megtanít utadra,
A bölcs nem fejti meg törvényedet sosem.
Te fejted meg nekünk, te hű szíveknek atyja,
Kinek szavát lesem, kinek szavát lesem!

Te nagy csodáidról bár fennszóval beszélnek,
És fennen hirdetik felséges rendedet,
Ha nem Te szólsz, Uram, a szó fülig ha érhet,
De szívig nem mehet, de szívig nem mehet.

Szólj, szólj, én Istenem, szól hangodból a jóság.
A lelkem megfeszül, s a hallásban segít.
És szódban meglelem az örökkévalóság
Jó édességeit, jó édességeit.

Szólj és csitítsd a bút, mert bú és kín gyötörnek,
Szólj, hogy legyen szavad ír, s gyógyító erő!
Szólj, s dicsőséged úgy még szebben tündökölhet
És mindörökre nő, és mindörökre nő!

Isten áldásával.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése