Vegyük komolyan!

E

gy csodálatos fejezetet olvasunk ma Ézsaiás könyvéből, az 53. részt. Sok igehirdetés, magyarázat és könyv is készült ez alapján, amelyek mind igyekeztek e néhány vers mélységeit feltárni. Azért csodálatos, mert ezekben az igékben az Úr Jézus Krisztus szenvedését látjuk megjelenítve. Talán nem is kellene ezt a fejezetet magyarázni, hanem csak elcsendesedve többször elolvasni, és engedni, hogy a szavak lényünket átjárva megelevenedjenek. Amikor szinte átéljük, ami a kereszten történt, akkor hagyjuk, hogy megragadja lényünket és átélve Jézus borzalmas szenvedését, bűnbánattal és hálával vessük magunkat lábai elé. Megtisztulás és megújulás követi az ilyen olvasást.

Néhány dolgot azonban emeljünk ki belőle. Az Úr szolgájánál nem a külső megjelenésen, hanem a belső tartalmon van a hangsúly. Nem külsejének, fellépésének vonz ereje, hanem a lényéből áradó szeretet és erő ragadja meg az embereket. Számunkra is fontos, hogy ne elsősorban a külső, a látható dolgok hatásaira építsünk szolgálatunkban, hanem a Lélek bizonyító erejére, a belső tartalomra és az ige megélésére.

„Megvetett volt, és emberektől elhagyatott, fájdalmak férfia, betegség ismerője. Eltakartuk arcunkat előle, megvetett volt, nem törődtünk vele” (3). Ha ezt olvasassuk megjelenik előttünk a kereszt felé tartó Jézus, akit kigúnyoltak és megvetettek. Nem ismerték fel Benne az Isten Fiát. Az ember gúnyolva utasította el a Megváltót.  Ő pedig értünk elhordozta a megvetést, a gyalázást. A próféta csodálatosan látja, hogy a kereszten függő Jézus, a fájdalmak férfia a mi betegségeinket viselte. Ez a megrázó felismerés, nem önmaga miatt, saját vétkei miatt került ebbe a helyzetbe, hanem ami akkor és végbement, az értünk történt. Szenvedésében betegségeinket viselte, ezért jöhetünk bátran Hozzá és helyezhetjük betegségeinket is a vállára. „Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, kivéve a bűnt.” (Zsid 4,15).

A szenvedéstörténet lényege bújik meg az 5. és a 6. versekben. A szerző többes szám első személyben fejezi ki a mondanivalóját, ő is beáll a sorba és azt mondja: a mi vétkeink miatt. Nem véletlenül szenvedett Jézus, nem a politikai játszmák veszteseként került a keresztre. Nem a vezetők, a másik ember, hanem mi, vagyis én és te vagyunk a felelősek az Úr szenvedéséért és haláláért. A mi bűneink és a mi vétkeink juttatták őt a keresztfára. nincs más megoldás megmentésünkre, olyan mélységbe taszított a bűn, annyira eltávolodtunk az Atyától, és olyan nagy az adósságunk, hogy mindezekért Neki kellett elhordoznia Isten minket illető haragját. Isten haragja ránk zuhan, de Ő felfogta a csapásokat, elszenvedte a fájdalmakat helyettünk.

Mindezt azért tette, hogy békességünk lehessen az Atyával. Jézus békéltet meg halála által Istennel, Őt kikerülni nem lehet.  Sebei jelentenek gyógyulást a számunkra. Azért lehetséges testi-lelki nyavalyákból gyógyulni, rendbe jönni lelkileg is, mert az Ő sebei jelentik a gyógyírt, azok számára, akik Hozzá folyamodnak.

Még egy fontos dolog, mindnyájan tévelyegtünk, mindenki a maga útját járta. Ez a mi fő problémánk tévelygünk, és saját utunkat járjuk. Az ember nem ismeri Istent, mert csak Krisztusban ismerhető meg és az út, amelyen jár, az a mindenki útja, a széles út. Ezen az úton sokan járnak, de halálba vezet. Ezen az úton a jelszó: olyanok akarunk lenni, mint mások, mint a többi nép. Ezáltal a divatokhoz igazodunk, nem Isten akaratához. Azonban a divatos, népszerű dolgok nem jelentik azt, hogy Isten akarata szerint valók és jók is. Nem biztos, hogy mindig az a jó, amivel a többség egyetért, és cselekszik.

Azonban erről az útról vissza lehet fordulni, mert Jézus a saját utunk minden vétkét, és adósságát elrendezte. Aki felismeri rossz irányba tart az élete, Jézusért újat kezdhet.  A megtérés azt fejezi ki, hogy megfordulok és visszatérek oda ahonnan a rossz irányba indultam, visszatérek mennyei Atyámhoz és most már az Ő útján a keskeny úton járok. Ez az út mindenben különbözik a keskenytől. Ez nem népszerű és nem sikeres, de életre vezet. Ezt az utat nem egyedül kell járnom, hanem előttem jár a töviskoronás Király a fájdalmak férfia.

Még annyit, hogy milyen nehezen is viseljük el az igazságtalanságot, a sérelmeket. Mennyire zokon esik, ha rágalmaznak, bántalmaznak, nézzünk ilyen esetben a Bárányra és lássuk, amint némán tűri helyettem a bántalmazást. Ő adjon erőt, hogy követni tudjuk alázattal ezen az úton.

Megdöbbentő látni, hogy mennyire igyekeznek Jézustól megszabadulni (Mk 15,1-5), haladéktalanul meghozzák a határozatot. Mennyi ügy elfekszik, súlyos problémákkal, életbevágó kérdésekkel nem foglalkozik senki, de Jézus ügyében haladéktalanul meg kell hozni a döntést. Milyen mélyre süllyedt az ember, Isten az Ő szeretett Fiát elküldte világunkba, és mi gyorsan meg akarunk szabadulni tőle. A ma embere sem különb, igyekszik minél jobban elhatárolódni Jézustól, nem akar Vele találkozni, nem akarja látni, hallani. Talán az is kicsendül ebből a nagy igyekezetből, hogy sem akkor sem ma, nem bírták elviselni Jézus lényének tisztaságát, nem bírtak beletekinteni a szemébe, mert Jézus tisztaságában meglátták saját életük minden szennyét. Ami nem lenne baj, sőt ez volna szükséges, ha arra is rájönnénk, Ő tud szennyünkből kimosni. Amikor az igét olvassuk, lássuk meg, hogy azért halt meg Jézus, hogy vére bűneinket befedezze, és tisztára mossa szennyes ruhánkat.

Pilátus előtt is mennyire néma az Úr, nem tiltakozik, nem kéri ki magának, hanem inkább felkínálja a kegyelmet, az életváltozás lehetőségét. Elszomorító, hogy csak egy csodálkozásra telik a helytartótól, és nem rendül meg lényében, hogy Aki előtte némán tűr minden hazugságot és vádat, az az Isten Fia. Pilátusnak most leborulva kellene mondani, Uram Királyom.  Megrendültünk-e már Jézus lényébe tekintve és elfogadtuk-e már az Általa kínált új életet?

A szenvedéstörténet egyik szomorú pillanata, amikor Jézus többé nem válaszol. Volt lehetőség, amíg meghallhatták a szavát, most már nem szól. Vegyük komolyan, amit Pál apostol ír: „Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket” (Zsid 3,7-8).

Csodálva, imádva

Én csodálva, imádva nézek a kegyelme tengerébe,

és hallgatom édes örömmel, mit róla szól s mond az ige.

Szent vére bűnt befedez, tisztára mossa ruhám;

a bizalmam ebbe vetem, reményem a Krisztus csupán.

Ó, mily sok időt veszítettem, és nyögtem a terhek alatt;

de hogy magam őneki adtam, lelkemről a súly leszakadt.

Szent vére bűnt befedez, tisztára mossa ruhám;

a bizalmam ebbe vetem, reményem a Krisztus csupán.

A hű keze szívemet érte: ím, meggyógyítalak most én;

s én megfogtam ruhája szélét, és szent erő áradt belém.

Szent vére bűnt befedez, tisztára mossa ruhám;

a bizalmam ebbe vetem, reményem a Krisztus csupán.

Most vélem a béke királya, ő vezeti lépteimet,

s oly drága az ige az ajkán: a békém adom teneked.

Szent vére bűnt befedez, tisztára mossa ruhám;

a bizalmam ebbe vetem, reményem a Krisztus csupán.

Isten áldásával.