Segítő jobb

M

ai igénk (Ézs 49,1-13) az Úr szolgájáról szól, akit már az anyaméhben elhívott az Úr.  Visszatérő gondolat, amely már az anyaméhben való kiválasztásról tesz bizonyságot. Életünket arra rendelte Isten, hogy ebben a világban Őt szolgálja, az Ő dicsőségére éljünk. Születésünk után sem feledkezik meg rólunk, mindent megcselekszik annak érdekében, hogy az elhívó szót meghalljuk, és Neki szolgáljunk. Elhívásunk minden ember felé irányul, azok felé is, akik távol vannak. Sokan elzárkóztak Istentől, úgy élnek mintha szigeten laknának, nehéz megközelíteni őket, de ne mondjunk le róluk, mert Isten szereti és meg akarja menteni ezeket az embereket.

A szolga azt kéri, hogy hallgassanak rá, vegyék komolyan üzenetét, mert amit mond, az életet közvetít. Isten az igét bízta rá, az ige az élő kard, amivel harcba indulhatunk. Az igéről pedig tudjuk, hogy élő és ható.  Behatol a szívekbe és elvégzi a maga munkáját. Nem mindig látszik ez azonnal, sokszor úgy tűnik, mintha eredménytelen lenne, de a földbe vetett magnak is idő kell, mire kibújik a földből és látható válik.

A szolga elmondja megbízójának csalódását: „Hasztalan fáradoztam, semmiért, hiába pazaroltam erőmet” (4). Bizony gyakran erőt vesz Úr szolgáin is a megfáradás, mert nem látja azonnal munkája eredményét. A próféták is sokszor megtapasztalták, hogy szavuk falra hányt borsó, a nép nem akarja komolyan venni Isten üzenetét. Azonban ez a szolga nem engedi, hogy a csüggedés erőt vegyen rajta, hanem Istenre néz. Közben így szól magához: „De az Úrnál van az én ügyem, és munkám jutalma Istenemnél” (4). Azon múlik, hogy győzedelmeskedik-e felettünk a depresszió, hogy kire nézünk, és milyen gondolatokkal foglalkozunk. Amennyiben az Úrra irányítjuk tekintetünket, lehullik a teher, mert rájövünk, hogy ez nem is a mi ügyünk, hanem az Övé. Az eredmény nem tőlünk függ. A mi részünk elvégezni azt, amit ránk bízott Urunk, a többi az Ő dolga.  Ha az Úrra figyelve végezzük napi feladatainkat és bízunk, az Úrban felszabadulunk az eredménykényszer alól. Isten országában miénk a munka, az eredmény azonban Istentől jön. A prófétától meg tanulhatunk másképp nézni megbízatásunkra, ne nyűgöt és terhet lássunk a szolgálatban, hanem legyen hála a szívünkben, hogy Isten ilyen nagyra becsült minket és országának követei lehetünk. Legyünk büszkék arra, hogy Isten országába tartozunk. Lássuk meg szépségeit és örömmel beszéljünk róla másoknak is. Amikor elmegyünk egy szép helyre kirándulni, az ott látottakról szívesen beszélünk, az ott készített fotókat megmutogatjuk, sőt még a közösségi portálokra is felkerülnek, had lássák mások is. Így láttassuk mi is Isten országát, hogy a többi ember is vágyakozzon belépni, hiszen még elutazni sem kell, csak őszintén átadni Neki az életünket. Adja Urunk, hogy nagyrabecsülésnek tartsuk a Neki való szolgálatot, bármilyen apró feladatot bízott is ránk.

Mi már tudjuk, hogy az itt szereplő szolga személye az Úr Jézusban teljesedett be. Mindenkor tekintsünk Rá, és merítsünk belőle erőt, hiszen látjuk az Újszövetségben mennyire nem értik meg és nem fogadják el személyét. Mégsem roppan bele, mert tisztában van küldetésével, és látja előre az emberek reakcióját. Olyan csodálatos látni Őt, amint a kereszt felé haladva betér Betániába, hogy csendben felkészüljön mindarra, ami vár Rá. El is menekülhetne, tölthetné magában is ezt a pár napot, ám Ő még most is áldást áraszt, kiemeli Simont az előítélet börtönéből, elfogadja az Őt felkereső asszony háláját. Bár ránk is az lenne a jellemző, hogy mindig minden tőlem telhetőt megteszek az Ő országáért.

Innen újra Jeruzsálembe megy Jézus, ahol elfogyasztja a húsvéti bárányt (Mk 14,17-25). Közben szembesülniük kell, hogy Jézus a lényükbe lát, tudja, hogy el fogják árulni és azt is, ki fogja ezt megtenni. Amikor úgy gondoljuk gondolatainkat, terveinket senki nem ismeri, rejtve vannak azok mások előtt, tudjuk meg, az Úr előtt nincsenek rejtve. Ne gondoljuk, nyugodtan bármit megtehetünk, Urunk tudja, mire készülünk, inkább alázattal kérjük segítségét, amikor a bűn megkörnyékez. Nem kötelező végig menni a gonosz által kínált úton, az Úr Jézus még itt is felkínálja a visszafordulás lehetőségét. Júdás még meg állhatna, de nem teszi.

Megdöbbentő az a szeretet, amivel az Úr Jézus még Júdást is körülveszi, együtt lehet Vele az utolsó vacsora termében, és amikor azt mondja: az árul el, aki velem együtt mártogat a tálba, felkínálja a bűnbánat általi újrakezdést. Segítő jobbját kínálja a Mester, hogy ne merüljön el az árulás örvényébe, de Júdás nem él ezzel, nem ragadja meg jobbját. Azt is meg kell látnunk, hogy a bűnnel játszani nem veszélytelen, és el lehet jutni rajta olyan messzire, ahonnan már nem képes az ember visszafordulni. Júdásnak közvetlen közelébe volt a segítség, mégsem tudott már letérni erről az útról.

Viszont az is elgondolkodtató, hogy amíg a húsvéti bárányt fogyasztják, nem gondolnak bele a tanítványok, hogy az igazi húsvéti Bárány Jézus, Aki nemsokára értük fog megáldoztatni. De vajon mi már látjuk-e ezt, és ott van-e a szívünkben a hála, hogy az Úr Jézus halála által nyertünk életet.

Kiemelem még azt a gondolatot, mennyire ismerik szívüket a tanítványok. Képesnek tartják magukat az árulásra, tudják, tőlük minden gonosz kitelik. Mi hogyan látjuk magunkat? Bizony gyakran mentegetőzünk, nem vagyok annyira gonosz, felháborodunk, és azt mondjuk, azért tőlem olyan gonoszság nem telne. Igénk alázatra int, és bűnbánatra szólít fel, ha a tanítványok képesnek tartották magukat Jézus elárulására, lássuk meg, mi sem vagyunk különbek náluk. Csakis az Úr Lelke őrizhet meg, hogy ne jussunk el m i is oda, ahová Júdás eljutott.

AZ ÚRNAK NAGY KEGYELME

1. Csak az Úrnak nagy kegyelme,

Hogy még nincsen végünk,

Mert reánk tör, hogy elnyelne

Gonosz ellenségünk.

Száz veszéllyel utunk telve

S nincsen erőnk nékünk,

Csak az Úrnak nagy kegyelme,

Hogy még nincsen végünk.

2. Meg-megújul minden reggel

Az Ő nagy irgalma,

Azért mihelyt napunk felkel,

Kezdjünk háladalba!

Szívünk és szánk szép énekkel

Krisztust magasztalja;

Meg-megújul minden reggel

Az Ő nagy irgalma!

3. Az Úr az én örökségem,

Azért Benne bízom,

Mi kell nékem földön-égen,

Ha ez egy jót bírom?

Éljek bármi nagy szükségben,

Még sincs miért sírnom:

Az Úr az én örökségem,

Azért Benne bízom.

4. Ó, mily jó az Úr azokhoz,

Akik Őrá várnak!

A sebükre balzsamot hoz,

Imáiknak szárnyat.

Föl, szívünk, a csillagokhoz,

Félre, földi árnyak!

Ó, mily jó az Úr azokhoz,

Akik Őrá várnak!

Isten áldásával.