Ébresztő

A

hogy egyre teltek a fogságban töltött évek, többen úgy gondolták Isten magára hagyta népét. Megfeledkezett az Úr róluk. A próféta folyamatosan hirdette számukra a szabadulás örömhírét, azonban még mindig nem történt semmi. Sokan meghaltak már azok közül, akiket elhajtottak otthonról, a következő generáció pedig megkeseredett. Úgy vélték a próféta szavai, az ígéretek nem fognak megvalósulni.  Azonban nemcsak Izráel, hanem mi is gyakran azt gondoljuk, nem történnek meg Isten ígéretei. Amikor látjuk magunk körül a rengeteg gonoszságot, a rettenetes pusztítást okozó természeti katasztrófát, a gyógyíthatatlan betegeket, vagy egy szerettünk halálával szembesülünk, ott van a szívünkben, miért engedi mindezt Isten? 

Ézsaiás prófétán keresztül (Ézs 50,1-11) Isten válaszol feltett kérdéseinkre, és közben helyreigazítja gondolkodásunkat. Rámutat arra, hogy Ő nem bocsátotta el népét, míg az ember megteszi, elbocsátja azt, akit szeretetből vett el, vagy szeretetből ment hozzá. Ám Isten nem úgy cselekszik amint mi. Ő nem mondott le a zsidókról, nem taszította el őket magától, akkor sem, ha esetleg némelyek ezt úgy gondolják. arról van „írás”, hogy az Úr örök szeretettel szereti népét, de arról nincs, hogy végleg eltaszította magától. De csodálatos is az Úr, mert Ő nem a mi szokásainkhoz igazítja tetteit, hanem mindig kegyelme és megbocsátó, bűnt eltörlő szeretete motiválja.

Akkor miért szenvednek, mi az oka a fogságnak? Mi az oka a sok szenvedésnek a sok nyomorúságnak, amit tapasztalunk? Az Úr válasza így hangzik: „bűneitek miatt.” Minden nyomorúságunknak a bűneink az okai. A bűn motiválja tetteinket és azokból fakadnak a megdöbbentő események. Isten keresi az embert, szól hozzá, azonban mi nem akarjuk meghallani szavát. felülnézetből ez a megdöbbentő valóság. Nemhogy nem hagyott minket magunkra az Úr, hanem folyamatosan érkezik hozzánk. Hiszen minden alkalom, amelyen az ige szól, az Úr érkezését hirdeti. Keres bennünket akkor is ha mi nem akarunk hallani Róla. Ezért kapunk meghívást egy keresztelőre, templomi esküvőre, temetésre, mert szólni akar hozzánk. Vajon halljuk-e Gazdánkat, vagy annyira el vagyunk foglalva önmagunkkal, hogy oda sem figyelünk? Vagy talán azon gondolkodunk mikor lesz már vége ennek a kibírhatatlan alkalomnak? Nem is gondoljuk, hogy közben Isten közelítését akadályoztuk szívünk felé. Majd amikor egy nem várt baj kopogtatat életünk ajtaján, kifakadunk, hol van Isten ilyenkor? Itt van, csak mi nem akarjuk észrevenni. Vajon ezekben a napokban észrevesszük-e Őt, halljuk-e szavát és keressük-e akaratát. Vagy úgy gondolkodunk, ezek a súlyos események távol vannak tőlünk, mi közöm nekem mindehhez? Pedig ezeken az eseményeken keresztül is szól az Úr, azt üzeni, nem jól mennek a dolgok életünkben, de ha Hozzáfordulunk, még lehet változtatni, még lehet Vele újat kezdeni. Komolyan vesszük-e végre, hogy az Isten igéje szerinti élet jelenthet áldást a számunkra?

Az Úr szolgája bemutatja, számunkra hogyan is lehet Isten akarata szerint élni, mit kell tennünk, ahhoz hogy akaratát cselekedhessük.  A próféta felismerte, hogy a reggeli ébredés az Úrtól van, Aki azért ébreszt, hogy legyen időnk Vele beszélgetni, figyelni a szavára. Isten ébreszt, de nekem kell felkelnem, és odafordulni Hozzá. Ha komolyan vesszük az Úr ébresztését, akkor fel is kelünk és Neki szánjuk az első perceket. Mert az igazi szolga az Úr tanulója. A tizenkét tanítvány is Jézus tanulója volt. Tőle tanultak, és volt, amikor felszólította őket az Úr, hogy tanulják meg Tőle, hogy Ő szelíd és alázatos szívű. a tanulás folyamatához tartozik a megalázás, elutasítás is. Mert, amit megtanul a szolga, azt tovább is adja. A tanulás és tanítás váltakozásában él, és bizony tanítani sem könnyű. Hiszen Istentől tanulni csak kevesen akarnak. A próféta azonban a nehéz időszakban is az Úrban bízik és tudja, hogy Gazdája megsegíti.

Jézus megérkezik a Gecsemáné-kertbe (Mk 14,32-41) és ott rátelepszik bűneink súlya, gyötrődik alattuk. Jézus nem fogadkozik, hanem csendesen halad a szenvedés útján.  A mostani állomás az imádság helye, itt mondja ki, hogy vállalja Isten akaratát. Nagydolog, hogy Jézus értem kész az Atya akarataként meghalni. A három tanítvány feladata volta virrasztás és lám még ennek sem tudnak megfelelni. Nem kért tőlük sokat az Úr, csak annyit, hogy virrasszanak és ezt sem sikerült teljesíteni. Ismét kudarcot vallottak, hányszor vallunk mi mai tanítványok kudarcot és szomorítjuk el Jézust, amikor cselekedni kellene. Mert beszélni mindig könnyebb, mint cselekedni, azt, amit az Úr kér tőlünk.

Bizony alázattal és nagy hálával köszönhetjük meg az Úrnak, amiért kimondta, ne az én akaratom legyen meg, hanem a Tiéd. Egy ilyen helyzetben mind a saját életünk mentését akarnánk, és Ő lemond erről értem és érted. Vajon én Jézusért kitudom-e mondani, ne úgy legyen, ahogy én akarom? Mennyi tragédia történt már abból, hogy valaki nem mondott le a saját akaratáról, hanem azt mindenáron keresztül vitte. Jézus nem viszi keresztül a saját akaratát, hanem igent mond az Atya akaratára, mert tudja, hogy amit Isten akar, azaz egész emberiség számára jó. Hiszen Jézus által lett szabad utunk a kegyelemhez.

Pétert szembesíti az Úr, mintegy ébresztő gyanánt, önmagával. Egy órát nem volt képes virrasztani, nem tudta saját magát, fáradtságát legyőzni ő, aki meghalni viszont képesnek gondolta magát. Az Úr szava érzékenyen kell, hogy érintsen bennünket, hisz hányszor úgy gondoljuk, hatalmas dolgokat viszünk végbe, azután egy kis fáradtság, betegség, vagy az öregség olyan könnyen legyőz, és képtelenek leszünk sokszor még igét olvasni és imádkozni. Péterék erőtlensége, figyelmeztessen arra, hogy mi is testben élünk, ezért állandóan az Úr erejére van szükségünk. Az Ő segítsége nélkül hamar a test fog győzedelmeskedni felettünk.

Ébredj, bizonyságtévő lélek!

1. Ébredj, bizonyságtévő lélek! A várfalakra őrök álljanak! Kik bátran szólnak, s harcra készek, Ha éj borul le, vagy ha kél a nap. Hívásuk zengjen messze szerteszét Az Úrhoz gyűjtve népek seregét!

2. Ó, bárha lángod fellobogna S ébredne föl sok nemzet fényinél, Bár egyre több hűséges szolga Aratna, míg le nem borul az éj! Urunk, a roppant, ért vetésre nézz: A munka sok, a munkás oly kevés!

3. Te készítsd útját szent igédnek, Hogy fénye minden népet érjen el, Míg tárt kapudon mind belépnek, S minden nyelv irgalmadról énekel. Adj a jó hírnek sebes szárnyakat, Míg nyomán béke és élet fakad!

4. Te fenséges műved bevégzed, Mert a föld üdve és bírája vagy. Győz a te örök, tiszta fényed, Bár ma még homály födi utadat. Azért mi hittel kérünk szüntelen: Hallgass meg minket! Ámen! Úgy legyen!

Isten áldásával.