| A |
mai igerész (Ézs 44,9-20) címe, a bálványimádás bolondság, de tegyük hozzá, üzlet is. Mégpedig nagyon jó üzlet volt mindig, és az ma is. Ebből kifolyólag a gonosz mindent megtesz azért, hogy a meglévő bálványoktól való függőséget fenntartsa, illetve minden korban új bálványok özönével árasztja el a világot. Az evangélium megjelenése felszabadítja az embert a bálványimádás alól. Aki megismeri Jézus Krisztust és Őt kezdi el, szolgálni megtörik a bálványok, a pogányság ereje felette. Ez azonban mindig harcot is eredményez. Mivel a bálványimádással munkalehetőség is összekapcsolódik, az evangélium térhódítása érzékenyen érinti a bálványüzemet. Krisztus tanítványa már nem vásárolja a bálványtermékeket. Ezt tapasztalta meg Pál apostol is Efézusban, amikor sokan újjászülettek Isten Szentlelke által, felismerték, hogy mindaz bűn, amit addig műveltek és felszámolták a bálványokat és az okkultizmus minden termékét. Ezt olvassuk Lukács írásában: „Azok közül sokan, akik a varázslást űzték, összehordták könyveiket, és mindenki szeme láttára elégették. Mikor kiszámították a könyvek értékét, ötvenezer ezüstpénzre becsülték” (Apcsel 19,19). ebből is látjuk milyen anyagi érdekek fűződtek a varázslás babonaság fenntartásához, nem is bírták elviselni a kézművesek és Pál ellen fordultak. Bizony ma is így van az anyagi érdekek sok embert szolgaságba függőségbe taszítanak, és vannak, akiknek érdekük fűződik ennek az állapotnak a fenntartásához. Elég, ha az alkohol, a dohányáruk és a gyógyszerek fogyasztásának növekedését figyeljük, hiába van sok szenvedélybeteg, ezek a szerek óriási bevételt jelentenek. Azonban, ha az evangélium igazán megérinti a szívünket és Jézus tanítványaivá vállunk nem lesz ezekre a pótszerekre szükségünk. Ha az Úr Jézus él a szívünkben, Ő nem fog ezekkel a káros anyagokkal élni.
A bálvány bármilyen formában kérjen is szerepet az életünkben ne dőljünk be ne neki, vegyük észre, hogy csak a szívünk csap be minket. Illés idején világosan kiderült Isten népének megtévesztése. A baál kultuszt vezette be Jezábel királyné, de Illés a Kármel hegyén bemutatott áldozatakor kiderült, a bálvány képtelen arra, hogy megtegye, amit tőle kérnek. Fel kell ébredni és meglátni bármiféle bálvány által, csak a sátán akar örök pusztulásba taszítani. Azonban Jézus Krisztus meg tud szabadítani.
Folytatva Márk evangéliumát, Jézust a templomi persellyel szemben látjuk, amint ül és figyeli azokat, akik pénzt dobnak a perselybe. A többségnek az adakozása csak a környezete szemének és nem Istennek szólt. Tettükkel magukra és nem az Úrra irányították a figyelmet. Arra gondoltam vajon mit lát az Úr, amikor mi adakozunk? Kinek szól az adományunk? Csak azt adom Istennek, amit nélkülözni tudok, ami fölesleges a számomra? Isten a legdrágábbat, egyszülött Fiát, a legtöbbet adta értünk. Mi pedig gyakran csak akkor adunk, amikor magunk részét kivettük jövedelmünkből, és úgy látjuk, azt a néhány eurót nyugodtan odaadhatjuk, mert nélkülözni tudjuk. De, melyikünk tudja megtenni, amit ez az özvegyasszony, hogy mindenét odaadja az Úrnak? Áldás mindig a teljes odaadás nyomában jár. Ezt tapasztalta meg a sareptai özvegy is, amikor a próféta kérésére odaadta az utolsó marék lisztből készített lepényt Illésnek. Így olvassuk a Királyok könyvében: „Az asszony elment, és Illés beszéde szerint járt el. És evett ő is, meg az asszony és a háza népe is minden nap. A lisztesfazék nem ürült ki, az olajoskorsó sem fogyott ki, az Úr ígérete szerint, amit megmondott Illés által” (1Kir 17,15-16). Az asszony tette élő hitből fakadó cselekedet volt. Ilyen odaszánásra van ma is szükség.
Már keresztem vállra vettem
Már keresztem vállra vettem,
Érted mindent elhagyok.
Mindenem vagy, árva lettem,
Honja vesztett szív vagyok.
Vágyat, célt a múltnak adtam,
Nincs már bennem vak remény,
Mégis gazdag úr maradtam:
Isten és a menny enyém.
Ember bánthat és zavarhat:
Szíved áldott menedék;
Sorsom próbál és sanyargat:
Édes csenddel vár az ég.
Nincsen búm, mely könnyet adjon,
Míg szerelmed van velem,
Nincs öröm, mely elragadjon,
Hogyha nem benned lelem.
Lelkem, teljes üdv a részed,
Hagyd a bút s a gondot el;
Légy vidám, ha meg-megérzed:
Tenni kell még s tűrni kell.
Gondold el: ki Lelke éltet,
Milyen Atya mosolya;
Megváltód meghalt teérted:
Mit bánkódnál menny-fia?
Kegyelemből dicsőségbe
Szállj, hited majd szárnyat ad,
S az örök menny fénykörébe
Bévezet majd szent Urad.
Véget ér itt küldetésed,
Elszáll vándor-életed,
Üdvösséggé lesz reményed,
Égi látássá hited.
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése