Ő megbocsát

M

ennyire is makacs az ember, hogy Istennek ilyen sokszor kell kérnie, hogy hallgassunk Rá (Ézs 51,1-8). Bizony csak Ézsaiás könyvében hányszor olvastuk már ezt a felhívást és milyen nehezen halljuk, és egyáltalán nem akarjuk komolyan venni. Talán pont azért nem akarunk az Úrra hallgatni, mert nem keressük az igazságot, nem akarjuk igazán megismerni, hanem inkább a magunk igazához ragaszkodunk. Pedig mi már tudjuk, hogy Isten igazsága Jézus Krisztusban testet öltött, Ő az igazság. Isten ígéretei is igazak, erről vall Dávid: „Valóban, Uram, ó, Uram, te vagy az Isten, és igazak a te ígéreteid” (Sám 7,28). Ezekre illetve ezek beteljesedésére irányítja Ézsaiás a figyelmet. Merítsenek erőt őseik történetéből, lássák meg a kicsi kezdetet, amit aztán Isten nagyon megáldott. Isten múltban véghezvitt tetteire való visszatekintés erőt és bátorságot ad a jelenre és a jövőre. Ábrahám gyermektelen volt, de Isten nagy néppé tette, soha ne a jelen reménytelensége, hanem Isten hatalma lebegjen a szemeink előtt.  

Az Úr a népeket is megszólítja, kéri, figyeljenek Rá, mert eljön az ő ítéletük ideje is. A most lejátszódó események által is figyelmünket akarja felhívni az Úr. A mai embert nagyon eltelt önmagával, megrészegült a tudástól, és az Úr rámutat, milyen parányiak is vagyunk. Hamar elveszítjük saját készítményeink fölött a kontrolt. Az energia könnyen fölénk kerekedik, csak Isten tudja uralni mindenkor a helyzetet. De vajon hozzáfordulunk-e? Kérjük-e segítségét, alázatos és bűnbánó szívvel. Most arra van szükség, hogy példát vegyünk Ninivéről, amelynek lakói zsákban és hamuban tértek meg az Úrhoz. Isten számunkra is azt javasolja: „A megtérés és a higgadtság segítene rajtatok, a béke és a bizalom erőt adna nektek! De ti nem akarjátok” (Ézs 30,15). Az Úr adja meg, hogy ez az utolsó mondat ne legyen igaz korunkban, hanem vegyük komolyan a tanácsot és térjünk meg. Ami azt jelenti, hogy kiábrándulunk végre magunkból, a technikából és teljes szívvel rábízzuk magunkat az Úrra. Amennyiben megtesszük akkor, „Olyanná teszi pusztaságát, mint az Éden, kopár földjét, mint az Úr kertje. Boldog örvendezés lesz majd benne, magasztalás és hangos zsoltárének” (3).  Amennyiben nem hallgatunk Rá és megyünk tovább az eddigi úton akkor a 6. vers igazságával kell szembenéznünk: „Emeljétek szemeteket az égre, tekintsetek le a földre, mert az ég szétfoszlik, mint a füst, és a föld szétmállik, mint a ruha, lakói pedig úgy elhullnak, mint a legyek.”  Azonban az Úr még most is szabadítását kínálja, ha elfogadjuk tartós áldás lesz a részünk.

Márk elbeszéli az elfogatás történetét, mindezt úgy, hogy ifjúként maga is jelen van eseménynél. Júdás vezeti a főpapok embereit és csókkal mutatja meg, melyik az a Jézus.  A szeretet pecsétjét árulásra használja fel. Íme, az ember mélysége, minden elromlik a kezében, még a szeretet kifejezése is. Így romlik el minden a kezünkben, mert nem a tárgyakkal, az eszközökkel, vagy a termékekkel van baj, hanem velünk, akik a jót is képesek vagyunk rosszra használni. Hiszen a késsel kenyeret szelünk, ám embert is tudunk ölni vele.  

Megdöbbentem azon is, hogy mennyire félreismerte az Urat Júdás, pedig már három éve vele jár, hallja tanításait, és látja tetteit.  Mégis azt javasolja, hogy biztos őrizettel vigyék be. Nem tudja, hogy Jézus csak a bűnösöket, a másik embert és a tanítványait menti, de magát nem. Nem tudja, hogy Jézus nem menekül, hanem elébe megy még az ellenségeinek is. Neki nem kell biztos őrizet, hiszen önként megy értünk a keresztre. Vajon mi hogyan ismerjük Urunkat? Sok éve járunk templomba és olvassuk a Szentírást, de úgy ismerjük-e Őt, ahogy kijelentette magát. Vagy mi is félreismerjük, mint Júdás. Ha igazán ismerte volna, akkor még most is a lába elé vetné magát és zokogva kérne bocsánatot, abban a tudatban, hogy Ő megbocsát.

A tanítványoknak csak egy kardcsapásra tellett, fület vágtak, pedig Jézus soha nem okozott sebet senkinek. Ő nem vagdalkozik, pedig angyalseregek állnak rendelkezésére. Ránk sem bíz vagdalkozást, hanem a sérelmek elviselését, mások sebeinek gyógyítását. Hiszen egy másik leírás szerint az Úr meggyógyította ennek a szolgának a fülét. A tanítvány okozta sebet az Úr gyógyítja be. Köszönjük meg Urunknak, hogy ma is begyógyítja a tanítványok által okozott sebeket.

Vezess, Jézusunk, S véled indulunk

1. Vezess, Jézusunk, S véled indulunk. Küzdelemre hív az élet, Hadd kövessünk benne téged; Fogjad a kezünk, Míg megérkezünk.

2. Adj erős szívet, Hogy legyünk hívek. És ha terhet kell viselnünk, Panaszt mégsem ejt a nyelvünk; Rögös bár utunk, Hozzád így jutunk.

3. Sebzett szívünk majd Mikor felsóhajt, Vagy ha másért bánat éget, Adj türelmet, békességet, Reménnyel teli Rád tekinteni.

4. Kísérd lépteink Éltünk végéig, És ha roskadozva járunk, Benned támaszt hadd találunk, Míg elfogy az út S mennyben nyitsz kaput.

Isten áldásával.