Mindenkor

A

 tegnapi igaszakaszban letisztáztuk, hogy Isten szól és ez nagyon örvendetes. Isten még mindig szól, és nekem is szól ez kegyelem, amiért hálát kell adni. Azonban nem elég, hogy valaki szól, hanem amit mond meg kell hallani, komolyan kell venni, egyébként nem segít rajtunk.  Mai igénk (Ézs 44,1-8) első versében Isten nyomatékosan kéri, „De most hallgass rám, szolgám, Jákób,” ne majd máskor, hanem most, amikor hallod az igét. Az ige meghallását, komolyan vételét nem érdemes halogatni, most kell komolyan venni.  Ezt erősíti meg a Zsidókhoz írt levél szerzője: „Amint a Szentlélek mondja: Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket, mint az elkeseredéskor, a kísértés napján a pusztában” (Zsidók 3,7-8). A Szentlélek komolyan rámutat, Izráel népének hibájára a pusztai vándorlás során, kemény lett a szívük Istennel szemben. De, azt kéri, mai tanítványok ne kövessék el a régiek hibáját, hanem vegyék komolyan, amit az Úr mond. Bízzunk mindig Istenben. Bízzuk Rá magunkat hittel.

Isten hangsúlyozza, nem én döntöm el, akarok Rá hallgatni vagy sem, hanem Rá kell hallgatnom, mert Isten az Alkotóm, Tőle kaptam az életet, sőt Jézus Krisztus elhívása által szolgája vagyok.  A szolga nem teheti meg, hogy ne hallgasson Gazdájára. Az Úr számon kéri majd az igéhez való viszonyulásunkat. Isten nemcsak megformált, hanem ma is kész segíteni gyermekeinek. Nélküle egyébként sem tehetünk semmit. Isten Izráel népe számára most is felajánlja segítségét. Ezért mondja, ne félj, a szabadulástól, a hazatéréstől, mert megsegítlek, nem hagylak magadra. Meglepő, hogy pont a szabadulástól, az újrakezdéstől félnek. Miért?  Mert nem akarják a jelenlegi helyzetüket, pozíciójukat, megélhetésüket feladni. Nem akarják magukat teljesen Istenre bízni, mert jobban bíznak saját biztosítékaikban. Szabadulás mindig akkor történik, amikor elengedem a saját lehetőségeimet, és megragadom Isten felém nyújtott kezét, és elfogadom, hogy most már alakítsa Ő az életemet. Félelmeimet a Benne való bizalom által legyőzhetem.

Isten ígéri, hogy Lelkét árasztja népére, Akinek munkája által látható változáson mennek keresztül. A Lélek átformálja őket, és jelenléte által késszé teszi győzelmes és gazdagon termő életre. Mi már tudjuk pünkösdkor kitöltetett a Szentlélek, jelen van a világban és beköltözik a megtérés által megnyitott szívekbe.   A Szentlélek csodálatosan újjá, mássá tudja formálni az életünket. Ha még gyümölcstelenek vagyunk, engedjük a Léleknek, hogy teljesen betöltse lényünket. Munkája által élő tanítványokká lehetünk. Akiben jelen van Isten lelke azt boldog túláradó öröm tölti be, és amelyet meg kell osztani másokkal. Az az ember nem szégyelli Urát, hanem mindent megtesz, hogy mások is megismerjék. Szükségünk van a Lélek ilyen sodrására és az Általa generált túlcsorduló örömre, mert a világ a maga isteneit, szórakozásait, életmódját nyíltabban vállalja, mint a keresztyének Jézust. Mintha szégyellenénk Őt, miközben a világból teljesen kiveszett a szégyenérzet. De miért kellene nekünk szégyellni a jót, az áldást, az isteni értékeket, csak azért, mert ez ma nem divat, vagy gúny jár érte? A Lélek tesz késszé mindenkor vállalni az Urat.

Márk evangéliuma mai részében (Mk 12,35-40) a templomban látjuk Jézust, amint tanítja az embereket. Már csak pár nap választja el a haláltól és mégis a templomba megy és tanít. Megdöbbentő, hogy nem akarja kikerülni a keresztet, és nem igyekszik az utolsó napokban még kihasználni az élet lehetőségeit. Vajon hova vinne az utunk, ha tudnánk, már csak néhány napunk van a földi világban? Jézusnak nem a testi lét, hanem az Atyával való áldott kapcsolat volt a legfontosabb. Nem menekül el a fájdalomtól, a szenvedéstől, nem keres csillapító szereket, hanem keresi az Atyával való közösséget. A meghalásra a templomban készül. Bár meglátnánk, hogy az élet minden eseményére legjobban az ige olvasására, hallgatása az istentiszteleti közösség által lehet. Aki Isten jelenlétébe helyezkedik, az nem elfecsérli a drága időt, hanem a lehető legjobban kihasználja. Aki az Úr Jézus lábaitól indul feladatai elvégzésre, vagy kórházba, vagy a meghalás felé az felkészülten indul. Azt is meglátjuk, hogy Jézus számára mi a legfontosabb a templom, az Atyával való közösség mellett. Isten országa titkaira tanítani az embereket. A legfontosabb, így minden földi dolognál előrébbvaló megismertetni Isten szeretetét és kegyelmét kortársainkkal, utódainkkal. Miért? Mert „Benne van a bölcsesség és ismeret minden kincse elrejtve” (Kol 2,3). Ha Jézust megismertetjük, az emberekkel meg tanulnak jól élni, bölcsen dönteni, és feltárul előttük az élet és az örökkévalóság minden titka. Mindennek kulcsa a Krisztusba vetett hit, csak általa nyílik meg a boldog és reményteljes élet kapuja.

Ehhez azonban fel kell ismerni, hogy a Krisztus Dávid családjából származik ugyan test szerint, de hatalmasabb nála, mert Ő az Isten Fia. A nagy király már évszázadokkal korábban meglátta, hogy Isten olyan uralkodót küld utána, Aki neki is Ura. Őelőtte Dávid is meghódol. Isten áldásai akkor jutnak el az életünkbe, ha meghódol lelkünk, a nagy Felség előtt. Nagyon fontos, hogy ne a mindenkori írástudók, hanem egyedül az Úr legyen tekintély a számunkra. Mert bizony könnyebb írástudóvá, Biblia szakértővé válni, mint átadott életű tanítványként szolgálni az Urat. Figyeljünk Jézusra, mert az Ő élete harmóniában volt a szavaival. Itt van a mi gyengepontunk, az életünk gyakran különbözik a szavainktól, mert beszélni könnyebb, mint élni az igét.

Mindenkoron áldom

1. Mindenkoron áldom az én Uramat,

Kitől várom én minden oltalmamat.

Benne vetem minden bizodalmamat:

Mindenkoron dicsérem, mint Uramat.

2. Igen vígad és örvendez én lelkem,

Az Istennek segedelmét hogy kérem,

Nyomorultak meghallják, azt örvendem,

Vígadjanak Istenben, arra intem.

3. Én mikoron Istenhez kiáltottam,

Kegyelmesen tőle meghallgattattam,

Ő általa hamar megszabadultam,

Háborúságimban is megtartattam.

4. Lám Istennek angyala mind tábort jár,

Az istenfélő emberek körül jár.

Az Istentől azért ki oltalmat vár,

Útaiban mindenütt az nagy jól jár.

5. Segítségül azért Istent hívjátok,

Ő jóvoltát kóstoljátok, lássátok!

Igen nagy jó, azt bizonnyal tudjátok:

Benne bízó emberek mind boldogok.

6. Valamiglen élsz ez árnyék világban,

Szánt-szándékkal ne élj a gonoszságban,

Sőt életed foglaljad minden jóban,

Hogy lakozzál Istennek oltalmában.

7. Sok jók közt a békességet szeressed,

És éltedben mindenkor azt keressed:

E világnak békességét ne nézzed,

Az ördöggel ne legyen közösséged.

8. A felséges Isten szemei vannak

Igazakon, kik csak őbenne bíznak:

Mindazok, kik tőle oltalmat várnak,

Kérésükben mindig meghallgattatnak.

9. Igen közel az Úr Isten azoknak,

Töredelmes szívvel akik óhajtnak;

Alázatos lélekkel akik járnak,

Sok ínségből bizton megszabadulnak.

Isten áldásával.