Most is keres

M

ai igénk eleje (Ézs 57,1-13) összekapcsolódik a tegnapi résszel, Izráel vezetői csak a saját jólétükkel törődnek. Népük élete az Istenhez hűségesek sorsa nem érdekli őket.  A pénz és a szórakozás bűvöletében élnek, akik rájuk bízattak azokra nem figyelnek. Nem veszik észre, hogy fogynak az Úrhoz hű emberek, hogy átformálódik a társadalmuk, ők egyre jobban szenvedélyeik hatása alá kerülnek.  Korunkra is nagyon jellemző ez a gondolkodás, a legtöbben azzal vannak elfoglalva, hogy minél jobban éljenek, minél többet szórakozzanak. Ahogyan egyre jobban haladunk a jólét útján kiderül mi is csapdába jutunk. Önző életmódunk foglyaivá válunk. Kimaradt a józan mértékletes életvezetés és most már a szenvedélyeink diktálnak, vágyaink hajtanak előre. Most már a fogyasztói társadalom kellékei uralkodnak fölöttünk és irányítják az életünket.

Ennek az életformának a velejárója a bálványimádásba, a pogányságba való csúszás. Mihelyst Isten népe leveszi tekintetét Uráról és a világ életmódjához igazodik, azonnal kinyújtja feléjük karjait a pogány istenségek serege és a varázslók hada. Mert mondhatja az ember, hogy ő nem hisz, a valóságban azonban ez nem így van. Az élő szent Istenben nem akar hinni, az Ő útján nem szándékozik járni, de tele van az élete ezotériával, okkultizmussal és sok egyéb dologgal.  Mindez azért történik meg, mert bár a tudat tiltakozik, a hit ellen az ember lénye azonban vágyik Isten után, mert a lelkünket a világ összes kincse és szórakozása sem tudja megelégíteni. Így tehát, ha nem Teremtője felé nyit az ember, óhatatlanul bevonzza az idegen, gonosz dolgokat a lényünk. Isten nélkül űr támad a lelkünkben, de az űr előbb utóbb bevonz valamit, bálványt, szenvedélyt, egy másik embert.

Azonban az is világos, hogy hosszútávon nem azt kapja az ember, amit szeretne. A bálványok, az ezotéria és minden más becsapja azt, aki felé fordul, ezért az Úr még időben szól: „Én tudom megmondani, hogyan boldogulsz. De amit te csinálsz, az nem használ neked” (12). Ezért ne a csillagokhoz fordulj, ne a varázslókat kérdezd, hanem jöjj hozzám, mondja az Úr. Ha őszinte alázattal megyünk, és keressük akaratát, megmutatja azt az utat, amelyen járnunk kell. Ha valaki mielőtt eltervezné a jövőt az Úrhoz fordul, megismerheti az Ő terveit. Lehet úgy indulni az életnek, hogy tudom mi az Úr terve velem, és én alázattal kész vagyok megvalósítani. Amit mi csinálunk, amit életnek gondolunk, az legtöbbször árt saját magunknak és környezetünknek. Az Úr határozottan kijelenti: „amit te csinálsz, nem használ neked”. Bár elfogadnánk Urunk szavát és felismernénk segítő szándékát, mert még ebből a helyzetből is van kiút. Amikor a bálványok csődöt mondanak, Isten még mindig tud segíteni. Aki Hozzá folyamodik, nem csalódik.

Márk evangéliumának mai részéhez érve, rájöttem, hogy tegnap elnéztem az vezérfonal kiírását és a mai igéhez írtam a gondolatokat. Ezért most visszatérünk a tegnapi versekhez (Mk 15,27-32). Az Úr a kereszten van, rablók között, gyilkosok között. Milyen mélyen megalázta magát az Úr Jézus, Ő aki mindig védte, és helyreállította mások életét, olyanok közé került, akik  abban látták a megoldást, ha elveszik a másik ember életét. Borzalmas, amikor az ember a gyilkosságban lát megoldást, Jézus számára azonban nem ez, hanem a megbocsátás az újrakezdés lehetővé tétele a megoldás. Olyanok közé került az Úr, akik tetteikkel Isten törvénye,  az Atya ellen vétkeztek. Ő, aki mindig az Atya akaratát cselekedte, most bűnözők és Isten akaratával szembehelyezkedőkkel került egy sorba. Urunk bocsássa meg ezt a szörnyű bűnt számunkra és egyben lássuk meg, hogy a kereszten lét lehetőség a két lator számára is. Isten még most is keresi őket, nyújtja feléjük irgalmas karját. Mert Isten szerető, felemelő és irgalmas karja Jézus. Másik evangéliumból tudjuk, hogy csak az egyik ember élt a latorkegyelemmel. Adjunk hálát, hogy ma még mi is élhetünk a kegyelemmel. Még nyitva van előttünk is a kegyelem kapuja, lépjünk hát be rajta alázattal, bűnbánattal, hittel.

A kereszt alatt állók, nem örülnek annak, hogy Jézus egész életében mentette az embereket, hisz az ő számukra nem volt fontos a lélekmentés. Pedig nem is akárkik álltak ott.  Gúnyt csinálnak az Úr mentő szeretetéből, és azt kérik, hogy szálljon le a keresztről. Azzal kísértik, amit meg tudna tenni, mert le jöhetne a keresztről, de Ő nem jön le, mert nem magát menti, hanem minket. Jézus nem azért jött, hogy önmagát mentse meg, hanem azért, hogy az elveszetteket keresse és megmentse.  Mi mindig magunkat akarjuk menteni, ezt tette Pilátus, amikor nem Jézus mellett döntött, hanem a sokaság akaratának tett eleget. Ám az ő életében is beigazolódott: „Mert aki meg akarja menteni az életét, az elveszti” (Mk 8,35). Azonban ennek az igének a folytatása is igaz, ha valaki eszerint cselekszik, akkor ezt is megtapasztalja: „aki pedig elveszti az életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt.”

Aki hozzám fordul

„Aki hozzám fordul, azt ki nem vetem”

Így ígérte Jézus neked és nekem.

Látod sok a bűnöd, nem bírod tovább,

Jöjj az Úrhoz, számít rád.

Refr.

Megbocsátja minden bűnödet,

Békességet ad a szívednek,

Veled marad mindig, hogyha akarod,

Félelemre nincs okod.

Volt-e már barátod, aki így szeret,

Meghalt, hogy tenéked adjon életet?

Végtelen kegyelmet és üdvöt kínál,

Jézus Krisztus Téged vár!

Refr.

El ne fordulj Tőle, mert késő lehet,

Nem lesz, aki kérje bűnös szívedet.

Jöjj csak bátran Hozzá, van még kegyelem

Szeretete végtelen!

Isten áldásával.