Törölve

A

 tegnapi napba nem fért már bele az írás, de talán nem is baj, mert a tegnapi ige, így újra elénk kerül, egyébként már mögöttünk lenne, de ezen írás által ismét megelevenednek a tegnapi gondolatok. A tegnapi részben (Ézs 43,1-15) kétszer is olvastuk: „Ne félj!”, erre a biztatásra azonban ma ugyanúgy szükségünk van rá, mint az elmúlt napokban. Lehet, azért mondja az Úr kétszer, mert tudja, hogy ma még jobban rászorulunk a bátorításra. Talán valami félelmetes erővel telepedik a szívünkre és nem látunk kivezető utat, nem látunk megoldást. Elbizonytalanodtunk és talán már a meghátrálásra gondolunk, mint Izráel népe is tette. Úgy gondolták nincs esély a fogságból való hazatérésre.  Miért csüggedtek el? Mert önmagukra és a külső körülményekre tekintettek. Levették tekintetüket Istenről.

Azonban Isten nem hagyja, hogy belevesszenek a csüggedés mocsarába, ezért üzenetet küld a számukra, ami által ki akarja őket ebből az állapotból emelni. Azt mondja: „Ne félj!”  Ezzel azonban nem arra biztatja őket, hogy szedjék össze minden erejüket és küzdjék le félelmüket, mert a félelem nálunk erősebb. A teljes mondat így hangzik: „Ne félj, mert én veled vagyok” (5)! Ebből következik, hogy Isten népe ne önmagára, de ne is a félelmeire nézzen és építsen, hanem Isten jelenlétére. Mert ez a hangsúlyos, velem van az Úr, jelen van a szívemben, az életemben, vagy nincs. Ha jelen van, akkor a félelem magától megszűnik, mert ahol ott van az Úr, ott nem marad meg tovább a félelem. Jézus és a félelem nem fér meg egyhelyen. Amikor a félelem erőt vesz rajtam, mindig kérdezzem meg jelen van-e Jézus, és hívjam vissza Őt, az ajtó elöl (Jel 320). Mert nem ott a helye, hanem a szívemben.

A mai igeszakaszban (Ézs 43,16-21) Isten a félelmeken túl a múltba való visszacsúszást, vagy menekülést akarja felszámolni az életünkben. A tanítványoknak a mában kell élni. A tegnap kudarcai elmúltak, a bűnök meg vannak bocsátva, amennyiben megbántuk őket. Nemcsak a múlt vétkét kell elengedni, hanem a tegnap sikereit is. A tegnapból megélni nem lehet, a tegnapi igéből, Isten tegnapi csodájából sem. Az Úr ma akarja naggyá tenni nevét életünkben, ma is friss eledellel kíván táplálni. Nem lehet mindig a több évtizeddel ezelőtti megtérés élményből élni, hanem új és friss mai tapasztalatokra van szükségünk. A múlt eseményei arra bátorítanak, hogy ma is menjünk bizalommal Jézushoz, mert Ő „tegnap, ma és mindörökké ugyanaz” (Zsid 13,8).

A 43. fejezet utolsó bekezdése (22-28) rámutat Izráel tévedésére, azt gondolták, mivel a formaságokat megtartották, eleget tettek Istennek, Őt szolgáltak. Ezzel becsapták magukat, mert Isten a szívünket és egész életünket kéri. Kiderült, hogy nem ők szolgáltak Istennek, hanem az Úr nekik. Így vagyunk mi is, nekünk szolgált az Úr, amikor a kereszten magára vette bűneinket, és eltörölte azokat. Nagyszerű hír ez, hogy meg lehet vallani bűneinket, és ha megtesszük, Isten eltörli őket, vagyis nincsenek. Valami olyasmi történik, amikor az Úr megbocsátja vétkeinket, mint amikor magnóra, vagy videóra veszünk fel egy emlékezetes alkalmat, majd letöröljük. A törlés után hiába akarjuk ismét megtekinteni, vagy meghallgatni a korábban felvett anyagot már nem lehet, mert nincs. Ilyen az igazi megbocsátás is. Amikor megbocsátom, a másik ellenem elkövetett vétkét tulajdonképpen kitörlődik az elmémből, a lényemből, és nincs többé. Vagyis, ami meg van bocsátva, az már nem létezik, többé nem lehet előhúzni. Ha még van mit elővennem, nem bocsátottam meg igazán, nem kapcsoltam be a törlőgombot.

A tegnapi újszövetségi igénkből (Mk 12,18-27) kiemelném azt a gondolatot, hogy a szadduceusok tévedésének, ennek az egész mondva csinált történetnek a forrása Isten és az Írás helytelen ismerete, és ezen ismeret rossz alkalmazása.  Kérdéseinkre akkor nyerünk igazi feleletet, ha őszintén Istenhez fordulunk és elismerjük az igét az élet minden területén tekintélynek, útmutatásnak. Isten az élők Istene, mondja az Úr Jézus, igaz ez úgy is, hogy akik az Úrban haltak meg Vele vannak, és az új test felöltése egy későbbi esemény lesz. De úgy is igaz, hogy az Úr azoknak az Istene, akik a Szentlélek által újjászülettek, vagyis élnek.

A Márk 12,28-34 fő üzenete a számomra az utolsó vershez köthető, amelyben világossá válik nem elég közel kerülni az Isten országához, hanem be kell abba lépni. a közel kerülés jelentheti a vallásos tetteket, a gyülekezethez tartozást,ez azonban nem elég, az a hangsúlyos beléptem-e az Országba. Hiába vagyok közel, ha nem mentem be, akkor kimaradok. A távolság ugyanúgy nem lényeges, mint amikor lekéssük a buszt, nem számít, hogy több utcával arrább voltam a buszmegállótól, vagy csak húsz méterre, amikor a jármű elindult. A lényeg az, hogy lemaradtam. Isten azonban nem akarja, hogy lemaradjunk. Isten országába az ajtó, Jézus. Rajta keresztül juthatunk be, mégpedig őszinte megtérés által. „Nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen” (2Péter 3,9).

Rád tekint már hitem

Rád tekint már hitem

Megváltóm, Istenem

a Golgotán:

Halld könyörgésemet,

És vedd el vétkemet;

Mostantól hadd legyek

Tied csupán.

Szívemet töltse be

Kegyelmed ereje

Buzgósággal!

Meghaltál érettem:

Add: szívem s életem

Teérted éghessen

Forró lánggal.

Ha elfog útamon

Félelem s fájdalom:

Fogd kezemet!

Derítsd fel éjemet,

Szárítsd fel könnyemet:

Tévelygésben ne hagyd

Én lelkemet!

Éltem ha fogyva-fogy,

És a halál ahogy

Jön már felém:

Megváltóm ments te meg

Kétségtől engemet,

Nálad hogy üdvömet

Meglássam én.

Isten áldásával.

 Bejegyzés közzététele