Immánuel: Utoljára

fogságban élő nép számára az Úr szolgájáról tesz bizonyságot a próféta (Ézs 42,1-12). Isten ígéreteire figyelni kell, hiszen nincs megadva név és időpont. Az ige az eljövendő Szolga karakterét írja le. Úgy festi le előttük, hogy majd felismerhessék, amikor eljön. De felismerni a zsidóknak kell. Isten kijelenti, hogy eljön az Ő Szolgája, de a jeleket az embernek kell figyelni, mert „be fognak teljesedni a maguk idejében”(Lk 1,20).

Mi már könnyebb helyzetben vagyunk, mint Ézsaiás kortársai, mert ismerjük az Újszövetség bizonyságtételét, és tudjuk, hogy annak az írói Jézusban ismerték fel ennek a próféciának a beteljesedését. Máté evangélista a tizenkettedik fejezetben idézi is ezt a néhány verset, mert felismerte, hogy Jézus csendes, de hatásos élete által Isten ígérete valósult meg (Mt 12,17-21). A szolga szemtanúinak vallomása nyomán nekünk is meg kell hozni a magunk döntését, fel kell ismerni, hogy Jézus az, Akire nekünk szükségünk van, Őt ajándékozta nekünk az Isten. Benne az Atya kegyelme és szeretete érkezett világunkba.

A szolga jelleméből meglátjuk, hogy szó nélkül, csendben teszi azt, amivel megbízták. Nem igyekszik magára vonni a figyelmet, csak a szolgálatra koncentrál. Bárcsak mi is mindig csendben az Úrtól kapott feladatra koncentrálnánk, mennyivel hatékonyabb is lenne az életünk. Azonban gyakran szétszórtak vagyunk, sokfelé megoszlik a figyelmünk és az erőnk, mert hiábavaló dolgokkal kötjük le magunkat.

Mennyire szükségünk van Jézus szemléletére, az élethez való pozitív hozzáállására, amellyel ma is vállalja, hogy „megrepedt nádszálat nem töri össze, a füstölgő mécsest nem oltja el”. Ez a számunkra is kijelölt út, a tanítványnak oda kell állni a megrepedt és füstölgő életek mellé, mert Isten számára ők is értékesek. A Fiú érettük is odaadta az életét. Merjük-e ezt vállalni és képviselni, amikor ma nem mindig kapnak segítséget a gyengék, elesettek, a fogyatékkal élők. sőt ma inkább arra van törekvés, hogy akik fogyatékot hordoznak magukban, meg se szülessenek. Az Isten Fia óvja, védi a pislákoló életet is, az ember pedig már az anyaméhben ki akarja oltani. Bizony döbbenet milyen mélyre jutottunk, bűnbánatra van szükségünk, ha talpra akarunk állni. Az Úr könyörüljön rajtunk, hogy eljussunk a bűnbánatra és megtapasztalva az Úr kegyelmét, mi is óvjuk, védjük az életet.

A próféta látja, hogy Isten Szolgája nemcsak a zsidó nép, hanem az egész emberiség számára áldást és megoldást hoz. A népek felismerik, hogy minden problémára Jézusban van megoldás. A szigetek, elszigetelt, távol élő népek is Őt várják. Miért? Mert az emberiség sok mindenkitől várta már az igazi megoldást, de mindig csalódnia kellett, másrészt, amíg Jézus ránk nem talál, nem jutunk békességre. Augusztinusz így írja: „Magadnak teremtettél bennünket Istenünk, és nyugtalan a mi szívünk, amíg meg nem nyugszik Tebennedl”

A mai evangéliumi történetünk (Mk 12,1-12) minket, mai bibliaolvasókat ábrázol. Hányszor mondjuk egy igehirdetés után, rólam mondták, engem prédikáltak ki, és sajnos a reakció is hasonló, mint a farizeusok esetében. Sértődötten otthagyjuk Jézust, nem megyünk templomba, ahelyett, hogy komolyan vennénk az ige üzenetét. Gyakran mondjuk, hogy a Biblia tükör, ám ha az, akkor vegyük alázattal komolyan az általa mutatott képet. Ne tegyünk úgy, mint Hófehérke mostohája aki, amikor a tükör megmutatta, hogy Hófehérke százszor szebb, akkor a fiatal lányt akarta megölni, majd a tükröt földhöz vágta. Ez nem megoldás, nem az igét kell félretenni, vagy a gyülekezetből elmaradni, hanem komolyan kell venni a meglátott képet és megváltoztatni azt. Higgyük el, azért szólított meg az ige, mert Isten formálni akar. Van valami a szívemben, amit Ő ki akar onnan tisztítani.

Jézus egy példázatban mondja el, hogyan látja népét az Isten. Mindent megadott számukra a gyümölcsterméshez, küldött szolgákat is, ezek voltak a próféták, ám ők ezeket megölték. Isten nem kapta meg a keresett gyümölcsöt, utoljára a szeretett Fiát küldte el, mert gondolta, Őt megbecsülik. Kiemelném azt, hogy utoljára. Tehát, Jézus Isten legfőbb kijelentése, utolsó szava, őutána nem jön más. Így bárki prófétának, Isten fiának tünteti fel magát, hamis próféta. Jézus után nem következhet senki, így Mohamed sem. Meg kell látni, hogy Jézus az örökös, Benne Isten minden kincsét nekünk ajándékozta, sem többre, sem másra nincs szükségünk. Az utoljára azt is üzeni, hogy az utolsó időt, a kegyelem korszakát éljük. Ezt követően az ítélet ideje jön. „Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk” (Zsid 4,16).

Ahogyan azonban a példázat szereplői csak az örökséget akarták megkaparintani, úgy akarja a mai ember is csak az örökséget, tehát Isten áldásait birtokolni, Jézus nélkül. Az az ember tragédiája, hogy az Örökösre nem tart igényt, csak az örökségre. Ám, Jézustól eltávolodva az örökséget elherdáljuk. A tékozló fiú is a messze idegenben, az Atyától távol, a teljes örökséget eltékozolta. Egyedül nem tudott jól gazdálkodni vele. Az Istentől kapott életünket és lehetőségeinket, csak Jézussal együtt tudjuk jól forgatni, áldásra váltani.

Ott a messze földön ...

Ott a messze földön, árván, hontalan

Halld meg a kiálltást, fiam, fiam!