Nyitás

É

zsaiás leszögezi, nem Istenen múlik a szabadulásuk. Nem arról van szó, hogy nem hallja meg már népe kiáltását, vagy elveszítette volna hatalmát (Ézs 59,1-13). Isten nem tehetetlen. Nem Nála van a hiba. Bizony sokszor gondolkodunk úgy, hogy Isten tehet életünk nehéz eseményeiről, Őt okoljuk, amiért nincs változás, nem tudunk érvényt szerezni elhatározásainknak. Ha nem Isten a hibás, akkor mi az oka kudarcainknak, a sok nyomorúságnak, ami körülvesz bennünket?

A próféta lerántja a leplet és rámutat az okokra, de óriási meglepetésre, nem Istenre mutogat, hanem ránk. Azt mondja, mi miattunk van a kudarc, mégpedig bűneink miatt. A bűn elválaszt Istentől. Ő a bűnnel nem vállal közösséget, és amíg azt nem rendezzük, nem tudunk igazán élő kapcsolatba kerülni Vele.

Hogyan lehet rendezni Istennel életünket? A próféta erre is megadja a feleletet: „Bizony, tele vagyunk bűnnel, gonoszságunkat be kell ismernünk” (12). A rendezés feltétele bűneink felismerése és az Úr előtt való vállalása, megvallása. Ki kell mondani, vétkeztem, egyébként nincs bocsánat nincs újrakezdés, nincs megújulás. Nem lehet úgy elintézni a dolgokat, hogy majd az idő megoldja, elfelejtődik a gonoszság, hanem meg kell vallani Isten előtt minden bűnünket. Vegyük komolyan az Ige útmutatást gyermeki hittel és akkor megtapasztaljuk az Úr áldását, és emberi kapcsolataink is pozitív irányt vesznek. A bűnvallásra Isten bűnbocsánattal felel, a megbocsátott élet pedig jó gyümölcsöt terem. „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól” (1Jn 1,9)! Legyünk olyanok, mint az a kisgyermek, akinek egy lapra ráírták a nevét és mellé, rendőrparancsnok. Amikor átvette ezt az „igazolványt” kiállt az út mellé és mutogatta a járókelőknek, mert elhitte, hogy valóban rendőrparancsnok. Bár mi is ilyen komolyan vennénk az Úr szavát, és hinnénk, amit mond, az úgy van. Éljünk mi is így Isten ígéreteivel. „Bizony, mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába” (Mt 18,3).

Márk evangéliumában látjuk, hogy végül megjelent az Úr a tanítványoknak is (Mk 16,14-20). Milyen érdekes, hogy nem a tizenegyet tette az első helyre, hanem eléjük helyezte az asszonyokat. Jézusnál nincs kivételezés, nála más a rangsor. Sőt az összefüggésből kiderül, hogy az asszonyoknak azért jelent meg korábban, mert ők keresték, ők nem zárkóztak be, életüket féltve. Az Úr hűségüket, bátorságukat így jutalmazta, ők élhették át először a történelem legnagyobb csodáját, Uruk feltámadását. Hűségünket, szeretetünket, utána való vágyakozásunkat mindig megjutalmazza a Feltámadott Úr. Hogyan jutalmaz? Jelenlétével. Erre van szükségünk mindenkoron, átélni, hogy Ő él, és Lelke által jelen van. Csak akkor hordoz áldást az életünk és lesz gyümölcstermő a szolgálatunk, ha mindenkor velünk van.

Viszont figyeljük, meg hogy az Úr Jézus megfeddi a tanítványokat, amiért nem hittel fogadták az asszonyok feltámadásról szóló bizonyságtételét. Az asszonyok a feltámadás hírvivői voltak, de ezt a hírt nem fogadták nyitott szívvel még a tanítványok sem. Szomorú, hogy mindenféle pletykát, hazugságot milyen gyorsan elfogadunk, míg a drága hírt, hogy Jézus él, azt nem akarjuk örömmel fogadni, hanem inkább kételyekkel. Urunk könyörüljön, hogy az evangélium hírvivői legyünk, és adja meg, hogy korunk embere befogadja ezt a hírt. Meg kell látni, hogy a hitetlenséget nem dicséri Urunk, és amikor szükséges elmarasztal de, és ez a csodálatos, elmarasztal, ám nem tesz félre, ezeket a tanítványokat ezek után kiküldi szolgálatra. Rábízza, néhány félős, bezárkózó embere az evangéliumot, Lényét. Így bízza ránk is, mert a missziói parancsot mi is kaptuk, ezáltal a tanítványság nem bezárkózós, hanem nyitás a teremtett világ felé. Itt is van sorrend, ami nélkül nem lehet áldásos a szolgálatunk.  Aki hisz és megkeresztelkedik, vagyis az élő hitet, a Feltámadottba vetett hitet nem lehet vallásossággal, ceremóniákkal pótolni.  Csak az élő hitet követik jelek. Aki azonban az hittel és az Ő szavára indul az emberek felé szolgálni, az ma is megtapasztalja, hogy az Úr együtt munkálkodik vele. Mert, Nála nélkül semmit sem cselekedhetünk.

Krisztus feltámadott, Kit halál el ragadott; Örvendezzünk, vigadjunk, Krisztus lett a vigaszunk, Alleluja! Ha ő fel nem támad, Nincs többé bűnbocsánat, De él, ezért szent nevét, Zengjük ő dicséretét, Alleluja, Alleluja! Alleluja! Örvendezzünk, vigadjunk, Krisztus lett a vigaszunk. Alleluja!

Isten áldásával.