Nézzünk bele a tükörbe!

A

 nyolcnapos ünnep véget ért (2Krón 8,1-11). A templomot átadták rendeltetésének, az Úrral való kommunikációnak, az Izráel és Isten közötti kapocsnak. Mert a templom kötötte össze a népet Istennel, itt jelent meg az Úr, és itt élték át az áldozatok bemutatása alkalmával bűneik bocsánatát.  Izráel életének, lelkiségének központja ez a ház. Van-e központja lelki életünknek? Vagy mi a központja? A gyülekezet, a Biblia jelenti számunkra a központot? A mindennapos csendesség mozgatja az életemet? Olyan jó, amikor a csendesség, az Úrral való közösség olyan, mint a forrás, ami mellé odatelepedhetünk, és friss vizet meríthetünk. Ez a víz aztán felfrissít, megújít. Az ige kiapadhatatlan forrása az Úrnak, mindig friss víz árad belőle az életünkbe. Megtisztogat a bűntől, és elevenné tesz. Az ige által Isten gondolatai kerülnek a szívünkbe, új látást, mindennapi eligazítást ad általa.

Húsz esztendőt vett igénybe a templom és Salamon palotájának a felépítése. Nem ment egyik percről a másikra, ezért is volt nagy az öröm és hála, amikor elkészült és birtokba vehették. Egy egész hetet szántak az Úrra, a Vele való együtt örvendezésre. Úgy is mondhatnánk, nyolc nap az Úrral, mintha a szabadságukat töltötték volna Istennel. Nyolc napot az Úrra szánni, a lelki feltöltődésnek, az Úr mélyebb megismerésének szentelni nagy ajándék. Mire szánom a szabadságom? Jut-e belőle Istenre, az igére? Jó minél több napot az Úrral tölteni, jó, ha nem hagyjuk ki a csomagból a Bibliát, és ha az üdülésen a lelki felüdülésre is hangsúlyt fektetünk. Mennyi időt szánunk az Úrra? Szerepel-e terveink között, hogy a szabadságunkat Istennel való beszélgetésre, Bibliaolvasásra szánjuk?

A főváros és a központi épületek felépítése után az ország többi része is sorra kerül. Más fontos épületeket is fel kell építeni. Így épülnek meg a raktárvárosok, a lovak városai. Nem csak Jeruzsálemet, hanem az egész országot fejleszti, bővíti a király. Az élet megy tovább, és az építkezésről, fejlesztésről, növekedésről szól. Azt jelzi ez számunkra, hogy folyamatosan kell építkeznünk, és így növekednünk. De most már nem elsősorban az anyagiakban, az épületekben való gyarapodást, hanem a lelkiekben való növekedést kell szem előtt tartanunk. Igénk rámutat a lelki élet növekedésének a fontosságára. Akkor növekszik a lelkiségünk, ha foglalkozunk vele, ha tudatosan építjük és fejlesztjük. Sok időt, erőt és pénzt fordítunk testünk karbantartására, pedig ez a test elmúlik, és átadja majd a helyét egy új, romolhatatlan testnek. Lelkünkre mennyi időt, erőt fordítunk? Mennyit törődünk lényünk megmaradó részével? Minden a testről szól, azt kényeztetjük, ápoljuk, de törődünk-e lelkünkkel? Az igazi törődés az Úr előtti csendben valósul meg. Amikor ráhangolódunk Urunkra, szívjuk magunkba kijelentését, és engedjük, hogy Lénye átjárjon bennünket.

Azonban Salamon életében a gyenge pontokat is látjuk, talán abból fakadnak, hogy egy idő után az Úrral való kapcsolatát csak ünnepi alkalmakra korlátozta. Nincs már jelen a mindennapos Isten elé állás, már nem kéri naponként a vezetést, az erőt, a bölcsességet. Miből látjuk ezt? Politikai házasságot köt, így kívánja az ország biztonságát, stabilitását megteremteni. Mindez már azt jelzi, hogy nem az Úrtól várja ezeket. Vajon én az Úrtól várom mindezt? Vagy én is megkeresem azokat az emberi biztosítékokat, amelyek jelzik, mennyit törődünk családunkkal, népünkkel? Gyakran mi is azért teszünk dolgokat, hogy megmutassuk a világnak, hogy számunkra is fontos a családunk, és mindent megteszünk jövőnk biztosítása érdekében. Az Úr Jézus azonban arra mutat rá: tudja a mi mennyei Atyánk, mire van szükségünk. Nem emberi biztosítékok, hanem az Úr jelenléte és gondoskodása jelentik a biztonságot. Amit mi felépítünk, az bármikor tönkremehet, de az Úr készletei soha nem merülnek ki. A raktárak is üresen maradhatnak, de Isten még az éhínség idején is megtalálja a módját a gondoskodásnak, vagy ezt a helyzetet használja fel hazasegítésünkre, életünk megváltoztatására.

 Urunk egy példázatban fogalmazza meg, milyenek az írástudók, a farizeusok és a főpapok (Lk 20,9-19). De ne dőljünk hátra, mondván, akkor ez az ige nem érint engem. Ha a főpapoknak szól, nyugodtan olvashatom, ez nem jelent rám nézve semmit. De ne tegyünk így, ne ringassuk magunkat hamis biztonságba, mert az ige mindig nekem szól, nekem, aki olvasom, hallgatom. Ezzel a lelkülettel kellene mindig kézbe venni, az Úr most hozzám szól és rólam beszél. Mert Ő nem azért ad igét, hogy általa másokról beszéljen, hanem a saját életünkről akar beszélgetni. Amikor tükröt ad a kezünkbe, azért teszi, hogy én nézzek bele és lássam meg, ki vagyok.

A nép vezetői azonban nem akartak tükörbe nézni, meg voltak magukkal elégedve, és nem látták meg, hogy szükségük van Jézusra. Nem ismerték fel Isten ajándékát, mert az Ő ajándéka Jézus. Egyszülött Fiát adja nekünk az Úr, mégpedig azért, hogy Általa új életet nyerjünk, megszabaduljunk bűnös életünkből, és Őt kövessük.

Úgy gondolták, náluk minden rendben van - mi hogy gondoljuk? Azután elfelejtették, hogy a nép az Úr szőlője, nem az ő tulajdonuk, ők csak munkások. Hányszor lehet hallani: az én gyülekezetem; pedig a gyülekezet az Úré, a lelkész, a missziói munkás, a diakónus, a katechéta csupán munkás. Az Úr ránk bízta a szőlőt, hogy gondozzuk, majd adjuk meg az Úrnak a maga részét.

A munkások azonban megverték, megalázták és üres kézzel küldték el az Úr szolgáit. Miért történt így? Mert a Gazda hosszú ideje volt már távol, és a munkások a kisajátították a szőlőt, úgy bántak vele, mintha az övék volna. Elfeledkeztek a számadásról, ezért váratlanul érte őket a szolgák megjelenése. Hányszor vagyunk mi is így, csak szolgák, nem kell őket komolyan venni. És így nem hallgatunk az igére, amit hirdetnek.

Milyen csodálatos is a Gazda türelme: háromszoros elutasítás, kudarc után sem adja fel. Mi hányszor feladjuk, nem tudjuk elviselni, ha elutasítanak, ha nem sikerül valami és kudarcot vallunk. A Gazda újra próbálkozik, igen, Ő mindent megtesz, és Fiát küldi el. Ennyire szeret, hogy a Fiát küldi el hozzánk, azt gondolja, Őt megbecsüljük. És eljött egy csodálatos, egy senkihez nem hasonlítható személyiség, megérkezett Jézus, aki egészen más módszerekkel dolgozik, mint mi, és nem kell. Megölik és kidobják. Rettenetes gyilkosság, aki soha nem használt erőszakot, aki mindig megadta a szabad döntés lehetőségét és megélte Isten szeretetét, emberi erőszak áldozata lett. Urunk ezt vállalta, sőt, azért jött, hogy erőszakos halált szenvedjen az erőszakos emberért.

A hallgatók megborzadtak, ez nem történhet meg, mondták. Mindig azt gondoljuk, ilyen mélységek és borzalmak nem történhetnek meg. Úgy véljük, egyre jobbá válik az emberiség, és a régmúlt borzalmai nem ismétlődnek meg. Azonban azt látjuk, hogy igenis, megismétlődik és megismétlődhet minden borzalom, mert hiába változik a társadalom, a politikai berendezkedés, a tudomány, a borzalmak a szívükből származnak. A szív pedig nem változik. Szívünket egyedül az Úr képes újjászülni, és aki ezt kéri, annak megváltozik az alapdallama.

A munkások maguknak akarták az örökséget, azért ölték még a Fiút, Isten nélkül akar élni az ember, azért feszítette meg Jézust. Az ember akar Isten helyére lépni, ám egy ilyen világ félelmetes. A béke és biztonság nem az emberből, hanem Istenből árad. Ahol Ő jelen van, akár egyének, közösségek életében, ott jelen van a béke és a biztonság is. Ahonnan Istent kiszorítjuk, ott egyre félelmetesebbé válik a világ. Ahol Isten nincs jelen, ott minden megtörténhet. Azonban a kereszt ma is megoldást jelent. Ott csillapodik le a szívünk, mert eltörli az Úr bűneinket, és Önmagával tölt fel.

 AZT AZ ÉLTET VÁGYOM ÉLNI

1.  

Azt az éltet vágyom élni, hol üdvöm lelem,

Küzdni egyre, nem henyélni, míg el nem nyerem.

Bűn habár megtántorít, szent Igéd így bátorít:

Meg ne restülj, törj keresztül, ég jutalma int!

2.  

Elhívatva állni majd a trónnak lépcsőjén,

Úgy futok, hogy elmaradva kárt ne valljak én.

Elveszíti szent jogát, nem nyer égi koronát

Az, ki késve, hátranézve hagyja el magát.

3.  

Csak a célra nézzen arcom, mely felé török,

Jézus, támogasd a harcom, hogyha gyengülök!

Vonj, ha csábít a világ, vigasztalj meg, hogyha bánt!

Szent kegyelmed így vezethet, s nincs, mi nékem árt.

4.  

Vonj, hogy el ne essem én itt még a cél előtt!

Lelkem érzi gyöngeségit, Tőled vár erőt.

S mert Igéd éltet szerez, tőle szívem ébredez,

Célt ha érek, zeng az ének: Isten műve ez!

Isten áldásával.