Immánuel: Aki sír a bűnei miatt, az megvigasztaltatik

z Úrtól elfordult ember egyre mélyebbre süllyed (1Sám 28,7-25). Saul kétségbeesésében halottidézőhöz fordul. Pedig ő irtatta ki őket, mégis felkeresi az még egyetlen élő személyt. Ez már teljes tanácstalanság, de benne van a dac is Istennel szemben. Ha nem felel, akkor is megtalálom a választ. Nélküle is elboldogulok, nincs Rá szükségem. Hányszor válunk mi is ilyen dacossá, ha nincs azonnal válasz, vagy nem az a válasz, amit mi elterveztünk, elfordulunk Istentől. Letesszük a Bibliát, és a világ kínálta lehetőségekhez fordulunk. Azonban ez tévút. Kikényszerített válaszokhoz jutunk, amelyek nem Istentől érkeznek. A tisztátalan forrásból érkező válasz maga is tisztátalan és rossz.

Saul nem teszi fel magának a kérdést, miért nem válaszol az Úr? Nem gondol arra, hogy nála van a baj. Nem Istent keresi, csak tanács, sürgős segítség kell neki. Csak a pozícióra, tekintélye megóvására koncentrál. Pedig arra lenne szüksége, hogy teljes szívvel Istent keresse, bűnbánatot gyakoroljon, és elengedje a trónt. Ha ez megtörténne, az Úr is válaszolna.

Talán csodálkozunk, annyit kéri, mégsem válaszol. De minek is válaszolna, ha Saul nem teszi, amit Ő mond. Amikor világosan megmondta, mit tegyen, két ízben is engedetlen volt. Nem az a megoldás, ha Isten nem válaszol, hogy mindenképpen valami választ csikarunk ki. Nem jó út, ha az Úr nem felel, és máshová futunk. Saul odament, ahová Isten megtiltotta. Nem járunk tiltott helyeken? Nem fordulunk horoszkóphoz, jósokhoz, okkult dolgokhoz? Ezek Isten előtt utálatos területek. Ő az igéjét adta kommunikációs eszközként nekünk. Általa szól hozzánk. Amikor nincs felelet, maradjunk csendben, mert ez azt jelezi, hogy várni kell, vagy valami nincs rendben az életemben. Talán nem tettem meg, amit korábban mondott az Úr?

Saul a kikényszerített válaszból megtudja, amit eddig is tudnia kellett volna: azért nincs felelet, és azért vetette el az Úr, mert nem hallgatott a szavára. Isten komolyan veszi, hogy hallgatunk-e Rá. És bizony ez megrendítő, mert mi sem mindig tartjuk szentnek Isten szavát. Nem csinálunk problémát abból, ha valamit nem pontosan úgy teszünk, ahogyan Ő kéri. Igénkből kiderül, hogy Isten nagyon is komolyan veszi a szavát, nem szereti, ha semmibe veszik, amit mond. Ha nem hallgatunk Rá, annak megvan a következménye. Vajon a mai egyház komolyan veszi-e Isten szavát? Rádöbbenünk-e, hogy a legnagyobb vétek, ha nem tesszük, amit mond, ha nem engedelmeskedünk Neki?

Saul megtudja, lejárt az idő, a kegyelemi idő egyszer mindenki számára lejár. Még van lehetőség a bűnbánatra, az Úrral való újrakezdésre, de nem tudjuk, meddig van nyitva az ajtó. Amíg kézbe vehetjük az Úr szavát, amíg halljuk, amit mond, amíg itt vagyunk ebben a világban, vegyük nagyon komolyan. Ne halogassuk a döntést, hanem már most adjuk át életünket Jézusnak. Engedjük, hogy Ő vezessen a mindennapokban, igéje legyen a lámpás. Amit megértünk belőle, azt tegyük is.

Pétert a melegedőben hagytuk magára, fontosabb volt számára a melegedés, mint maga az Úr (Mk 14,66-72). A kényelem, testünk kiszolgálása gyakran elvonja Jézustól a figyelmet. Nem bizonyságtételre használja fel az alkalmat, nem Jézusról beszél nekik, hanem inkább letagadja, hogy ismeri Őt, amikor ráterelődik a szó. Félti az életét, a meleget, a tüzet. Nem tudja és nem érti, mit beszél a szolgálólány. Bepánikol, és már csak a túlélésre koncentrál. Pedig szó sem volt arról, hogy veszélybe kerülne. A kérdés mögött lehet, hogy érdeklődés húzódik meg. Ismered Jézust, Vele voltál, mesélj Róla. A félelem rossz tanácsadó, meg a hamis önbizalom is. Mennyire kiválóbbnak képzelte magát a többinél, és egy ártatlan helyzetben csődöt mond. Hányszor mi is pont a legártatlanabb helyzetekben nem tudunk vallást tenni. Egy szolgálótól, egy veszélytelen személytől megijed. Ne féljünk, merjük Őt mindig megvallani. A kérdezőnek vagy a tanítványságunkat felismerőnek is a kegyelemre van szüksége. Bizony, mi is sok esetben eltagadjuk a Jézushoz való tartozásunkat. Ha kikerülünk a védett helyről, a gyülekezet közösségéből, már nem beszélünk Róla, nem vállaljuk.

Péteren meglátszik, hogy Jézus tanítványai közé tartozik, meglátszik-e rajtam is, vagy már teljesen eltakartam? Jól tudjuk álcázni hitünket. Pedig nem azért küld az Úr a világba, hogy láthatatlan legyen a hitünk. Nem is azért, hogy a világ tüzénél melegedjünk, együtt szórakozzunk vele, és jól érezzük magunkat a nem hívők társaságában. Azért vagyunk itt, hogy a Jézustól kapott új életformát felmutassuk.

Az Úr kegyelmes, utánajön Péternek, még itt is törődik vele. Megszólal a kakas, és ez azért történik, hogy végre felébredjen. Isten mindig ad megszólaló kakast, ami felriaszt, és rádöbbent, rossz helyen vagyunk. Péter azonban nem ébred fel, tovább marad, és már átkozódik is. A kakas másodszor is megszólal, és akkor sírva fakad. Az Úr szembesíti Pétert magával, rádöbben, hogy valóban az, akinek Jézus mondta. Ez fáj neki. Isten munkája, amikor sírunk bűneink felett, amikor fáj, amit elkövettünk. Péter nem tér napirendre felette, nem mondja, nem kell ebből nagy ügyet csinálni, hanem megrendül és sír. Mert közben Jézust faggatják, és már megszületett a halálos ítélet. Péter magát mentette, Jézus pedig halálba megy érte. Jézus vállal, még ha az életébe kerül is ez. Ő azért jött, hogy megkeresse és megmentse az elveszettet. Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak. Ezt tapasztalja majd meg Péter. Mivel tud sírni a tagadása miatt, megvigasztaltatik.

A BÉKE MESSZE TŐLED

A béke messze tőled, szíved örömtelen.

A lépted is oly fáradt, szemed de fénytelen.