Ne előzzük be az Urat

D

ávid előtt megnyílt az út Saul halálával, mégsem lesz egész Izráel királyává (2Sám 2,12-32). Miért? Azért, mert tanul várni, és azért is, mert a sátán mindent megtesz Isten tervének akadályozásában. Abnér Saul fiát teszi királlyá, aki csak eszköz személyes ambícióinak a megvalósításában. Abnér Saul hadvezére volt, és ha ő azt mondja, Isten Dávidot választotta, és elfogadja az Úr akaratát, akkor harc nélkül, fölösleges halál nélkül halad tovább Isten országának az ügye. Abnér azonban nem kérdezte az Urat, hanem megpróbálta a kialakult helyzetet a maga javára fordítani. Abnér nem Isten országát tartotta szemei előtt. Mit tartok én szem előtt: Isten országát, vagy a saját érdekeimet, emberi megfontolásokat? Izráel nem Istenre figyelt, nem Isten országának építése vezette őket.

Mi vezet minket? Mi a fontos számunkra? Isten országa, vagy saját karrierünk, az egyház külső épülése? Fontos-e, mit akar Isten? Mi a terve velem? Arra lett minden hívő elhívva, hogy Isten országát képviselje. Beszédünk és életünk ezt az országot kell, hogy  ismertté tegye. A hit nem azt jelenti, hogy továbbra is a világ szokása, akarata szerint élünk, csak most már Isten segít, hanem azt jelenti, hogy a kegyelem által Isten országának polgárává válok. Igen, már ebben a földi életben mennyei állampolgár leszek, ami azt jelenti, hogy ennek az országnak a törvényei alakítják az életemet. Isten országa nem vallás, hanem egy új életforma, ami az egész lényemet és az élet minden területét áthatja. De áthatja? Valóban követem Jézust? Minden dolgom Elé viszem, és az Ő útmutatása, parancsa szerint járok el?

Az ördög érdeke a rivalizálás, a harc, tudja, hogy ha békesség alakul ki, és egységessé válik az ország, az rá nézve veszélyes. Sátán célja, hogy Isten gyermekei egymással legyenek elfoglalva, egymás ellen harcoljanak, és ne az ellenség ellen. Bizony, mennyit csatároztak már Isten gyermekei egymással, ahelyett, hogy a gonosz ellen vívnának csatát. A tanítványok feladata az evangélium által felvenni a harcot a gonosz minden megnyilvánulása ellen Az Úr Jézus a kereszten győzött az ördög felett, Ő megszabadít a bűn hatalmából. De ezt elfeledjük, nem akarunk a bűn ellen harcolni, inkább egymással vagyunk elfoglalva, mintsem magunkba nézve bűnbánatot tartanánk. Könnyebb a másikra hárítani a felelősséget, és mondani, miatta van, mint megvallani, hogy miattam történt. Az Úr Jézus a kereszten megbocsátott az Őt megfeszítőknek, nem vette fel a harcot ellenük, hanem lehetőséget adott nekik a megtérésre.

A két hadvezér rivalizál egymással, egyik sem teszi az Úr kezébe az életét, mindkettő különbnek tartja önmagát a másiknál, és magának igényli a hadvezéri pozíciót. Mennyi bajt okoz a rivalizálás, amikor nem a másikat tartjuk különbnek magunknál. De csak az képes erre, akiben az Úr Jézus él és növekszik. Ha Ő él bennem és növekszik, akkor én kisebbé leszek. Az énünk magától nem lesz kisebb, sőt, egyre nagyobb akar lenni. Csak Jézus jelenléte szorítja vissza. Minél nagyobb lesz Jézus, annál kisebbé válik az én. Itt mindkét személy nagyobb akar lenni a másiknál. Engedjük Jézust naggyá válni, mert ha nem tesszük, akkor az másokat is veszélybe sodorhat. A két vezér rivalizálása sokak életébe került. Abnér is már későn döbben rá, hogy testvérharc alakult ki a harci játékból. Van, amivel nem lehet játszani. Az élet nem játék, felelősek vagyunk egymásért. Az élet Isten ajándéka, és személyes ambíciók miatt nem tehetjük kockára mások megélhetését, vagy akár az életét is. Jézus mindig védi az életet, amikor elfogására vonultak ki, kérte, hogy tanítványait engedjék elmenekülni. A szolga levágott fülét pedig meggyógyította. Amikor sebeket osztogattak Neki, Ő meggyógyította mások sebét. Ez a fajta indulat csakis az Úr Krisztus által jelenik meg bennünk, csakis a bennünk élő Úr képes ilyen alázatra, de erre van szükség.

Nem könnyű várni, tudjuk ezt magunkról is, és ezt látjuk Péter esetében is (ApCsel 1,15-26). Nem tud várni az Úr ígéretére, nem képes nyugton lenni és kivárni, amíg az ígéret beteljesedik, és majd az Úr továbbviszi országa ügyét. Úgy érzi az apostol, neki kell tenni valamit. Mi is hányszor úgy gondoljuk, tennünk kell valamit. Mindig mi akarunk tenni valamit az Úrért, az evangéliumért, és általában ilyenkor csak bonyolítjuk a dolgokat. Jó lenne megtanulni, hogy Istennek nem kell besegíteni, nincs szüksége a mi tanácsainkra, javaslatainkra.

Az volt a feladat, hogy várjanak, ne tegyenek semmit, de valahogy olyan kínosnak találják a csöndet. Hasonlít ez a mi alkalmainkra, amikor kínos a csönd, és nem tudjuk kivárni, amíg valaki megszólal, hanem inkább mi beszélünk.

Péter a történteket igei alapon látja és értékeli, ez jó. Jó, ha mindent az ige fényében igyekszünk látni. A következtetés azonban nem biztos, hogy jó. A tanítványokat maga Jézus választotta, akkor most miért nem hagyják, hogy majd Ő mondja meg, ki kerüljön Júdás helyére? Azonban jó, ha látjuk, az Úrnak nincs szüksége arra, hogy mi mondjuk meg, kiből és hogyan válasszon. Meghatározták, honnan kell kikerülnie a Júdás helyére kerülőnek. Aztán majd kiderül, az Úr másképp gondolja, olyat választ, aki nem volt tanúja Jézus földi életének. Isten gondolatai mások, mint a miénk. Bár ki tudnánk várni, amíg megmutatja mindig az akaratát. Uram, könyörülj, hogy ne a magunk véleményét akarjuk Veled jóváhagyatni.

Az is olyan furcsa, ők kettőre szűkítik a keretet, majd megmondják, az Úr ezek közül válasszon. Mennyire nem nőttünk még ki mi sem ebből. Hasonlóképpen leszűkítünk mi is. A tanítványok azért jártak el így, mert még pünkösd előtt voltak, nem várták meg a Lélek kitöltetését. De mi már pünkösd után élünk, mégsem engedjük Isten Lelkét munkálkodni, vezetni. Ne te válassz, hanem engedd, hogy a Szentlélek mutassa meg az Úr döntését, választását.  Mert bár Isten megengedte Mátyás választását, Ő másra adja majd a voksot. Mindig az Úr választása a jobb.

A tanítványok beelőzték Isten Lelkét, és néha mi is ezt tesszük. Ne előzzük meg az Urat, ne mondjuk meg, hogy cselekedjen, hanem figyeljük, hogyan dönt Ő. Ha ismeri az Úr a szíveket, akkor bízzuk Rá, és bízzunk Benne, mert a megfelelő személyt fogja előhozni. Mi csak mindig a külső szempontokat vesszük figyelembe, az Úr azonban azt nézi, ami a szívben van.

Várj, ember szíve, készen! Mert jő a Hős, az Úr

1. Várj, ember szíve, készen! Mert jő a Hős, az Úr, Ki üdvösséged lészen. Szent győztes harcosúl, Fényt, éltet hozva jő, Megtört az ősi átok: Kit vágyakozva vártok, Betér hozzátok Ő.

2. Jól készítsétek útát! A Vendég már közel! :/: Mi néki gyűlölt, útált, Azt mind vessétek el! A völgyből domb legyen, Hegycsúcs a mélybe szálljon, Hogy útja készen álljon, Ha Krisztus megjelen.

3. Az Úr elé ha tárod A szív alázatát, :/: Őt nemhiába várod: Betér hozzád, megáld. A testi gőg: halál! De bűnödet ha bánod, Szent Lelke bőven árad, S a szív üdvöt talál.

4. Ó, Jézusom, szegényed Kér, vár, epedve hív: :/: Te készítsd el: tenéked Lesz otthonod e szív. Jer hű szívembe hát! Habár szegény e szállás, De mindörökre hálás, Úgy áldja Krisztusát.

Isten áldásával.