Jézus él!

E

lviszik Dávidnak a Saul haláláról szóló hírt, és ő nem örül neki (2Sám 1,1-27). Fájdalom van a szívében, sírva gyászolja a királyt és a fiát, Jónátánt. Nemes lélek Dávid, nem örül ellensége halálának, nincs káröröm a szívében, hanem őszinte bánat. Isten felkent királyát látja Saulban, és nem kap az alkalmon, hanem szomorú, mert az Úr népe vereséget szenvedett. Ha végiggondoljuk, mennyit szenvedett Saultól Dávid, megdöbbenünk, mi örülnénk, hogy végre megszabadultunk az ellenségünktől, és szabaddá válik a pálya. De Dávid nem örül mások bukásának, nem is akarta, és nem tett érte semmit. Őt nem a bosszú vezérelte, kivárta, amíg az Úr cselekszik. Jézus tanítványaként mennyivel inkább a megbocsátás útját kellene járnunk, és kivárni, amíg az Úr megnyitja előttünk a kaput. Hányszor alig bírjuk kivárni, amíg odaérünk a hatalomba, vagy elérjük az áhított pozíciót. Dávidot nem ez a szemlélet vezeti, és Jézus tanítványai közt sem ennek az indulatnak, hanem az alázatos, lehajló szolga indulatának kellene megjelennie. Az Úr Jézus sem uralkodott, hanem szolgált. Nem vágyott pozíciókra, titulusokra, hanem az emberi elismerésektől mentesen végezte feladatát, mentette az embert, hirdette Isten országát. Jézus megélte Isten országát, bemutatta annak rendjét, ami nem az alá- és fölérendelésen, a mások fölötti uralmon alapszik, hanem a szolgálaton. Isten országában az a nagy, aki szolgál, minden emberi méltóság, tisztség nélkül.

Az amálékita hírvivő előnyt és hasznot akart húzni Saul halálából, és ennek érdekében hazudik is. Mennyi mindent bevetünk az előnyszerzés érdekében. De Dávidnál ez nem jön be, nem jutalmazza meg, hanem ítéletet hirdet felette, mert pogányként kezet emelt Isten felkentjére. Még maga Dávid sem merte ezt megtenni, ez az idegen pedig azt gondolta, hogy Dávid örülni fog ellensége halálának, és jutalmat ad majd érte. Ezért mondta, hogy ő ölte meg a királyt, holott nem is így történt. Ez a jelenet is azt erősíti, hogy Isten országa másképp működik, ott más a rend, mint az emberek által felépített világban. Az amáléki is azt látta, hogy az emberek örülnek, ha ellenségük vagy riválisuk meghal. Ezért megdöbben, amikor Dávidtól nem ezt a magatartást látja. Vajon Isten mai népe közt megnyilvánul-e Isten országának ez a fajta rendje és indulata? Mit lát ma a kívülálló, a világ Isten népe közt? Mi is siratjuk az ellenséget, és leteszünk a bosszúról? Bizony, hányszor egymás elleni ádáz harcot és ragadozást lehet látni az egyházban. Bizony, ez nem jó bizonyságtétel.

Dávid siratóénekben méltatja Sault és Jónátánt. Fáj neki a haláluk, és nem hallunk egyetlen gyalázó kifejezést sem. Nem azt mondja, úgy kellett neki, végre megszabadultam tőle, nem emlegeti, mennyit kellett szenvednie miatta, nem magát siratja. Nem akar mártírként feltűnni, mint ahogy gyakran tapasztalni hasonlót egy-egy halálesetkor. Dávid őszintén siratja és gyászolja őket.

Márk evangéliumának utolsó fejezetét olvassuk, amely azt hirdeti: Jézus él (Mk 16,1-20)! Csodálatos ez a fejezet, azért is, mert olyan lap ez, amit csak Jézusnál látunk. Senki temetése után nem következik ebben a földi életben egy új lap. Aki meghal, annak az élete lezárult, de Jézusé nem. Az új fejezet arról vall, hogy a halál után is van tovább. Nem ér véget Jézus története a kereszten, a sírban, hanem folytatódik a hét első napján, és soha nem ér véget, mert Ő örökkön örökké él! Ez a fejezet egy rendkívüli eseményről számol be, Jézus sírja üres, de nem azért, mert ellopták a holttestet, hanem azért, mert az élet diadalmaskodott a halál fölött. Húsvétkor az Élet legyőzte a halált, helyet cseréltek, a sírba a halál került, és Jézus él! A történelem legnagyobb és legcsodálatosabb híre ez, valódi örömhír. Mert mindez azt jelenti: Jézust ma is segítségül hívhatjuk. A bűnösök számára igazi evangélium, mert csak egy élő személy képes a szabadításra.

Azt is üzeni ez a hír, hogy a hitünk nem hiábavaló. Ha Jézus nem támadt fel, semmit nem ér a hitünk, még bűneinkben vagyunk. Az emberek ma is sok mindenben hisznek, de ezek a hitek és vallások nem érnek semmit, mert hitük tárgya élettelen. Jézus azonban él, és Ő ezt megbizonyította, és ma is megbizonyítja. Ha hívjuk Őt, megtapasztalhatjuk hatalmát, erejét a bűn minden nyomorúsága felett. Csakis Jézus képes újjáformálni bűnös szívünket. És erre is van igazán szükségünk. Új szív, új, isteni természet nélkül nem történik igazi változás, maradunk, akik addig is voltunk. Maradunk olyan emberek, amilyenek a kereszt körül állók is voltak.

Olyan szomorú, hogy a tanítványok a hét első napjának hajnalán nem voltak sehol, nem várták a feltámadást, nem készültek a Jézussal való találkozásra. Nem hitték, hogy amit az Úr mondott, az meg is fog történni. Sajnos, mi is gyakran nem hisszük, amit az Úr az igében kijelentett, és elbújunk magunkat féltve. Mennyire csak magukkal voltak elfoglalva ezek a tanítványok. De mi várjuk-e a feltámadott Úrral való áldott találkozást?

Az első üzenet, amit kapunk az Úr követétől: „Ne féljetek!”. Csodálatos üzenet, nem kell már félni a világtól, a hatalmaktól, az élettől, a haláltól, mert Jézus él. Élő Urunk van. Hányszor még mindig félünk, úgy teszünk, mintha Jézus nem élne. Még mindig a félelmek tartanak hatalmukban, holott húsvét első hangja: ne félj, mert a félelmek is legyőzettek. Aki Krisztusban van, akiben teljessé lett az Ő feltámadt élete, az nem fél.

Jézus nem sértődött meg, amiért nem várták Őt, de rámutat arra, hogy hitetlenek voltak és keményszívűek. Olyan szomorú, hogy igével a kezünkben is annyiszor hitetlenkedünk. Hit nélkül erőtlen a bizonyságtétel és az egyház élete. Milyen bizonyságtétel az, amikor még a bizonyságtevő sem hiszi, hogy az Úr cselekedte meg, amiről beszél, amikor még ő sem tartja valóságnak.

Az Úr megbízza övéit az evangélium hirdetésével. Küldetésünk van, menjetek, tehát nem azt mondja, álljatok, üljetek le, legyetek némák, hanem menjetek és hirdessétek az evangéliumot. Nem tervezni, menedzselni, építeni, hanem evangéliumot hirdetni küld, mert erre van szüksége a világnak. A jó hír: Jézus él, és ma kegyelme napja van.

A hitben élő egyházat jelek kísérik, de nem olyanok, amiket mi gondolunk, amiket ma annak tartunk. Nincs szó létszámnövekedésről, programok szervezéséről, politikai gyűlésekről, épületek szaporodásáról, csak gyógyulásról, szabadulásról, új életekről, az Úr csodálatos és hatalmas életformáló munkáiról.

Az Úr, miután kiküldte tanítványait, visszamegy az Atyához. Tehát Jézus élete nem a temetőben végződik, hanem folytatódik ott, ahonnan eljött értünk.

Felvirradt áldott szép napunk

1. Felvirradt áldott szép napunk, Ma teljes szívvel vigadunk, Ma győz a Krisztus, és ha int, Rab lesz sok ellensé -ge mind. Halléluja!

2. Az ősi kígyót, bűnt, halált, Kínt, poklot, szenvedés jaját Legyőzte Jézus, Mesterünk, Ki most feltámadott nekünk. Halléluja!

3. Az élet győz, a mord halál A prédát visszaadta már, Nagy úrságának vége lett, Krisztus hozott új életet. Halléluja!

4. A nap s a föld s minden, mi él, Ma bút örömmel felcserél, Mert a világnak zsarnoka Nem kelhet többé fel soha. Halléluja!

5. Mi is éljünk vigadva hát, Daloljunk szép halléluját, Hadd zengje Krisztust énekünk, Ki sírból feltámadt nekünk! Halléluja!

Isten áldásával.