Nem tehetjük, hogy ne mondjuk el

N

átán megkapta az Úr üzenetét a templomépítéssel kapcsolatban, és ez ellentétben állt azzal, amit a próféta mondott a királynak (2Sám 7,8-17). És Nátán alázattal ment a királyhoz, és hűségesen átadta Isten üzenetét. Nem félt a király haragjától, a megszégyenüléstől, vállalta korábbi rossz tanácsát. Isten korrigálja rossz döntésünket, de ezt meg hallani és látni. Dávid is kész nyitott szívvel és komolyan venni Isten akaratát. Nincs benne lázongás, nem mondja, biztos rosszul értetted, és azt sem, hogy akkor is megcsinálom. Mi hogyan állunk Isten akaratával? Készek vagyunk igazodni hozzá? Vagy amikor megtudom, hogy Isten nemet mond az én tervemre, elfogadom? Esetleg akkor is megcsinálom, ha nem ez Isten akarata? Eldöntöttem, és kész. Dávid is eldöntötte, még bátorítást is kapott hozzá, mégpedig az Úr szolgájától, de amikor Isten mást mond, kész megváltoztatni a szándékát. Ez alázat, és nem kis dolog.

Dávid élete mögött Isten állt, nem ő tervezte meg útját, hanem végig az Úr vezette. A legelőről, a juhnyáj mellől hozta el, a tanítványok egy részét pedig a halászcsónakból. Isten előtt senki nincs elrejtve, nem csak azokkal van terve, akik emberileg közel vannak a tűzhöz. A mi gondolkodásunk szerint Jónátánt illette volna a trón, és garantáltuk volna ezt neki. Ki gondolt volna arra, hogy juhpásztor legyen majd Izráel királya? Ki gondolkodott volna halászokban, vámszedőben? Csak egyedül az Úr. Ma sem az a lényeg, honnan indulunk, vagy épp most az élet melyik területén vagyunk, az Úr bárhol meg tud szólítani. Dávid meghallotta a hívást, és odaszánta az életét Isten szolgálatára. Ez a lényeg, szánd oda magad az Úrnak. 

Veled voltam mindenütt, mondja az Úr, igen, ezt Dávid is tudta, vele volt az Úr, élő kapcsolatban voltak, és ez mindennél többet ér. Nem a mi tetteink számítanak, az, hogy mit érünk el emberi mérce szerint, hanem mindig az Úr közelében maradjak. Az Úr akarja építeni a te házadat. Ne én akarjak az Úrnak építeni, hanem engedjem, hogy Ő foglalkozzon velem, alakítson, építsen. Ezzel azt üzeni, beszéljek meg mindent Vele, ne én szerezzem meg, hanem engedjem, hogy Ő gondoskodjon rólam.

Ha majd letelik az időd - le fog telni Dávid ideje is, mégpedig templomépítés nélkül. Ennek ellenére teljes lesz az élete. Nem mindent nekem kell elvégezni. Milyen érdekes, még meg sem láthatja, csak a halála után készül el a templom. Nem kell mindent látni sem, különösen nem előre. A mostani ajándékokért legyünk hálásak, a jövőt bízzuk Istenre. Mózes sem mehetett be az ígéret földjére. Isten országának az építése hasonlatos a váltófutáshoz, mindenki egy bizonyos távon viszi a stafétát, aztán átadja a másik futónak. Így van ez nálunk is, egy darabig én viszem, de egy idő után át kell adni, és a másik viszi, építi tovább az Országot. A táv hosszát nem ismerjük, az a fontos, hogy felfelé figyelve hűséggel fussuk meg a magunk távolságát. Ő épít majd, ő, és nem én. Nem könnyű ezt elfogadni, mert mindent én szeretnék. Azonban aki Krisztusban felismeri élete legnagyobb kincsét, az kész elfogadni az Úr ilyen döntését is.

A vezetők nem értik, mi történt, csak azt látják, hogy nem lehet letagadni a gyógyulást, ezért tekintéllyel lépnek fel (ApCsel 4,13-22). Megtiltják az Úr nevében való beszédet. A hatalom mindig a megfélemlítés eszközéhez nyúl, amikor nem érti, mi történik, amikor Isten munkája más, mint amit ők gondoltak. A legfájdalmasabb, hogy mindezt Isten népének vezetői, egyházi vezetők teszik. El akarják tiltani az Úr tanítványait a bizonyságtételtől. A tanult, tudós emberek a tudományukat arra használják, hogy akadályozzák az evangélium terjedését. Képtelenek meglátni, hogy az Úr másképp munkálkodik, és az egyszerű, az ő iskolájukban nem kiképzett emberek is alkalmas eszközök lehetnek az Úr kezében. 

 Az Úr gyakran hoz elő olyan embereket és teszi őket a jó hír továbbadóivá, akikről ezt soha nem gondolták volna mások. Az Úr csodásan működik, két halász meghallja az Úr hívását, mindet otthagy, elindul követni Jézust, befogadja a Szentlelket, és hatalmas dolgok történnek általuk. A hivatalos egyház által nem történt semmilyen csoda, és ha megláttak olyan tettet, ami Jézushoz fűződik, meg akartak szabadulni tőlük. Kezükben az ige, mégsem látnak. Nem keresik az Urat, hanem féltékenyek, megölik Őt, és tanítványait is bebörtönözik. Az Úr nem intézményeket, hanem személyeket szólít meg és hív el a Neki való szolgálatra. A Szentlélek munkáját, hatását nem lehet intézményesíteni. A szél fúj ma is, ahová akar, és a mi feladatunk, hogy vitorláinkat szélirányba állítsuk. Ha nem így teszünk, hajónk egy helyben áll, vagy evezőinkkel szenvedhetünk, emberi megoldásokkal tuszkolhatjuk tovább. Ha ez sem megy, akkor marad a hajó szépítése, új vitorlák készítése. 

Balgaság azt gondolni, hogy amikor az Úr elvégzi a maga munkáját valakiben, tehát megtér, és Jézus lesz életének a gazdája, akkor el lehet őt tiltani. Nem is szabad, hiszen az Úr azt akarja, hogy örömmel mondjuk el, mit tett velünk az Úr. A személyes bizonyságtételek által szólít meg másokat is az Úr, munkálkodik az ige. Fontos láttatni, hogy mit tett velem az Úr, honnan emelte ki az életemet. Péter nem a maga munkájáról beszélt, hanem végig a feltámadott Urat állította az emberek elé. Jézus cselekszik ma is.

Péter és János nem ijed meg, hanem őszintén megvallják: nem tehetik, hogy amit láttak és hallottak, azt ne mondják el, mert az engedetlenség lenne. Ha nem mondom el, amit megtapasztaltam, amit az Úr az igéből megértetett velem, engedetlenné válok. Bátran rámutatnak: a vezetőknek is tudni kell ezt, sőt, nekik is komolyan kellene venni, amit látnak. A sánta gyógyulása az élő Jézusról tesz bizonyságot. Rámutat arra, hogy Jézus a Krisztus. Azonban ők nem borulnak le Jézus előtt. Miért? Mert bűnbánatot kellene tartani, ki kellene mondani, hogy rosszul döntöttünk, vétkeztünk, amikor Jézust megöltük. Isten Fia gyilkosai vagyunk. Ők ezt nem akarták kimondani. Gyakran azért fordulnak szembe Jézussal, mert nem akarják bűneiket meglátni és vállalni az emberek. Én vállalom? Kimondom: vétkeztem Ellened, bocsáss meg?

Bocsásd meg, Úr Isten, ifjúságomnak vétkét

1. Bocsásd meg, Úr Isten, ifjúságomnak vétkét, Sok hitetlenségét, undok fertelmességét, Töröld el rútságát, minden álnokságát, Könynyebbítsd lelkem terhét.

2. Az én búsult lelkem én nyavalyás testemben Tétova bujdosik, mint madár a szélvészben; Tőled elijedett, Tudván, hogy vétkezett, Akar esni kétségben.

3. Akarna gyakorta hozzád ismét megtérni, De bűnei miatt nem mer elődbe menni, Tőled oly igen fél. Reád nézni sem mér, Színed igen rettegi.

4. Semmije sincs pedig, mivel elődbe menjen, Mivel jóvoltodért viszont téged tiszteljen, Nagy alázatosan, Méltó haragodban Tégedet engeszteljen.

5. Bátorítsad, Uram, azért biztató szóddal! Mit használsz szegénynek örök kárhozatjával? Inkább hadd dicsérjen E földön éltében Szép magasztalásokkal.

6. Térj azért, én lelkem, kegyelmes Istenedhez, Szép könyörgésekkel béküljél szent kezéhez, Mert lám, hozzá fogad, Csak reá hagyd magad: Igen irgalmas Úr ez.

7. Higgyünk mindörökké egyedül csak őbenne, Őrizkedjünk bűntől, ne távozzunk őtőle. Áldott az ő neve Örökké mennyekbe’, Ki már megkegyelmeze.

Isten áldásával.