A
|
z Úr
munkálkodik, mert Ő mindig munkálkodik, akkor is, amikor ebből mi keveset látunk
(1Sám 31,1-13). Megnyitja Dávid előtt a trón felé vezető utat. Dávid feladata a
várakozás és a felkészülés volt. Jó
látni, hogy mikor teljesen az Úrra hagyatkozik valaki, nem csalódik. Az ígéretek
beteljesednek a mi közreműködésünk nélkül. Amikor be akarunk segíteni,
megbonyolítjuk a dolgokat, és gyakran késleltetjük a beteljesedést.
Saul számára is beteljesedik a kikényszerített válasz. Mindenáron tudni
akarta, mi fog történni, és Sámuel elmondta neki, és eljött az idő, amikor át
kell adni a féltve őrzött trónt. Mi ebben a világban semmit sem tarthatunk meg,
át kell adni másnak. Gyakran azért keseredünk meg és leszünk boldogtalanok,
mert mindenáron meg akarjuk tartani, amit Isten másnak adott. Saultól elvette a
királyságot, és ő görcsösen ragaszkodott hozzá, pedig más lehetett volna az
élete, ha elfogadja Isten döntését, elengedi a hatalmat, és önként lemond.
A megszerzett pozícióról, hatalomról vagy vagyonról nehezen mondunk le,
annyira hatalmukban tartanak, hogy nem akarjuk elengedni őket. Még gyakran a
hívők is halálukig ragaszkodnak egy helyhez. Legyünk készek mindenkor az Úr akarata szerint cselekedni, és ha kéri,
engedjük el, amit eddig szorongattunk. Nem a miénk még a szolgálat sem. Azért
szolgálat, mert az Úr Jézus fogadott szolgálatába, és amikor úgy látja, másnak
adja a szolgálatunkat. Hányszor a szolgálat féltése miatt kerülnek Isten
gyermekei szembe egymással. Sok szolgája volt már Urunknak a szőlőben, a
szolgák elmentek, a szőlő maradt, és a mai napig megvan. Nem tőlem függ az
egyház jövője.
Saul súlyosan megsebesült, és mivel nem akar a filiszteusok előtt gúny
tárgyává válni, a fegyverhordozóját kéri, hogy szúrja le. Amikor ő ezt nem
teljesíti, mert Isten felkentjét látta benne, Saul a kardjába dőlt. Elmenekül az ellenség gúnyolódása elől. Saul nem tudja elviselni a vereséget, és a
halálba menekül. Nem Istent keresi, nem látunk imádságot, csak emberi megoldást.
Szomorú ez.
Azonban így, Nagypéntek után a Golgotára gondolunk, és azt látjuk, az
Isten Fia nem menekül, Ő vállalja a gúnyolódást. Mennyire más Jézus, mint Saul,
vagy akárcsak mi. Az ellenség csúfolja, amikor
a kereszten szenved, és Jézus csendben állja a gúnyt, nem hallgat a kísértőre
sem, nem száll le a keresztről, és nem is kéri Illés segítségét. Megtehetné, és
mégsem segít magán, hanem megcselekszi Isten akaratát. A bűnös embert látja a
szemei előtt, nem magára gondol, hanem ránk, akiket halála által ment meg az
örök haláltól.
Bár meglátnánk a különbséget és keresnénk ezekben a napokban is Őt, aki
nem sajnálta önmagát, hanem mindnyájunkért odaadta. Jézus nem menekül, és nem
mások életét veszi el, hanem a sajátját adja oda. Halála a megoldás bűneinkre,
általa nyerhetünk új életet.
Amikor a király meghalt, a nép megfutamodott, Jézus nélkül megfutamodunk,
az ellenséget legyőzhetetlennek látjuk, és így a gonosz mindent birtokába
vesz. Azonban, akik Jézust követik, nem
a meghátrálás emberei, hogy elvesszenek, hanem a hitéi, hogy győzzenek. Mert az
Úr tanítványai hit által győznek. Vagyis nem mi szerezzük meg a győzelmet,
hanem az Úr ajándékozza nekünk. Ne fuss el, hanem várj az Úrra. Jakab apostol
írja: „álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek” (Jak 4,7). Ellen lehet
állni az Úrban a gonosz tanácsának, amely meghátrálásra, elfutásra buzdít.
Jábés-Gileád lakói a királyukat látják a halott Saulban, nem azt mondják, hogy megkapta, úgy kell neki. Még csak nem is az őrültet látják benne. Mi mennyire
tudunk örülni mások kárának, vesztének, ők nem örültek, hanem
meggyászolták. Csakis az Úr kegyelme őrizhet meg minden helyzetben
embernek. Ennek a településnek a lakói emberek maradtak végig, mert Istenre
figyeltek, az Ő szemével láttak.
Jézus halála előhozza az eddig rejtőzködő Józsefet, bátran vállalja
Jézust, és Isten országát (Mk 15,42-47). Ez a lépés azt is jelenti, hogy nem csalódott Jézusban.
Nem fegyveres Messiást várt, nem politikai értelemben vett országban hitt. Jó látni, hogy ez az ember most előlép, és
amikor sokba kerülhet ez a színvallás, mégis megteszi. Szereti Jézust, és ezért
cselekszik.
A másik oldalról nézve pedig azt látjuk, hogy amikor Isten ügye vesztesnek
látszik, akkor sem az. Amikor mindenki, még a tanítványok is elfutnak, és azt
mondanánk, befuccsolt az egész, mindennek vége, akkor Isten előhoz új
embereket. Így tesz vallást a római százados, majd József. A tanítványok
befuccsoltak, csődöt mondtak, de Isten nem mond csődöt, hanem elkezd egy
újat. Istennél nincs olyan, hogy vége,
senki és semmi nem üthet az Ő tervére olyan pecsétet, hogy vége, nincs tovább.
Ezért ne csüggedjünk el, hanem mindig bízzunk Benne. Sátán is azt gondolta, hogy Jézus meghalt, most már övé a terep, akadálytalanul pusztíthat, de nem, mert
Jézus él, és mindig hoz elő Őt bátran vállaló embereket. Nem az a a lényeg,
hogy mindig lássanak az emberek, hogy
villogjunk, hanem az, hogy amikor kell, akkor a helyünkön legyünk, és tegyük,
amit az Úr ránk bízott. Ezt a feladatot csak ő végezhette el, előtte sem hallunk
róla sokat, meg később sem, mégis az Úr áldott eszköze ő. Nem az a lényeg, mennyit hall rólunk a világ, a kis tettek is értékesek, elég, ha az Úr lát, és
tudja, hogy mindig elérhető vagyok.
Mennyire szeretettel, törődéssel bánik József Jézus testével. Nem egy
istenkáromlót, egy kivégzett embert, hanem, ezeken túl, az Istent látja még most
is Benne. Egy holttestre kész költeni, kész érte áldozatot hozni. Úgy látszik, megértette, hogy Jézus érte adta magát áldozatul. A legtöbbet adta érte, saját
életét, és ennek fényében az, amit ő tesz és költ, nem lényeges tétel. Látom-e, mi történt nagypénteken?
Felismerem-e, hogy értem halt meg az Úr, mindent odaadott értem a kereszten? Ennek fényében vizsgáljam meg a szombati csöndben: vajon én mit adok Neki? Ő ezt tette értem, mit teszek én Őérte?
Nagy hálát adjunk az Atya Istennek
1. Nagy hálát adjunk az Atya Istennek, Mennynek és földnek szent
teremtőjének, Oltalmazónknak, kegyes éltetőnknek, Gondviselőnknek.
2. Hála tenéked, mennybéli nagy Isten, Hogy szent igédet adtad mi
elménkben, És hogy ezáltal véssz ismeretedben, Te kegyelmedben.
3. A romlás után nem hagyál bűnünkben, Sőt te Fiadat ígéréd igédben, Hogy
elbocsátod őtet miközénkben, Emberi testben.
4. Felséges Isten, tenéked könyörgünk, Hogy mutassad meg szent Fiadat
nékünk, Hogy őtet látván, benne remélhessünk, Idvezülhessünk.
5. Adjad, hogy lássuk a világosságot, Te szent igédet, az egy igazságot,
A Krisztus Jézust: örök vigasságot, És boldogságot.
6. És ne ismerjünk többet a Krisztusnál, Ne szerethessünk egyebet
Jézusnál; Maradhassunk meg a te szent Fiaddal, Krisztus Urunkkal.
7. Adj igaz hitet a te szent Fiadban, És jó életet minden útainkban; És
Szentlelkeddel vigy be hajlékodba, A boldogságba.
8. Dicsőség néked mennyben, Örök Isten, Ki dicsértetel a te szent
igédben, Krisztus Jézusban, mi Idvezítőnkben, És Szentlélekben.
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése