Élet útját megmutasd

A

z élet nem szép jeleneteit láthatjuk mai ószövetségi igénkben (2Sám 3,22-39). Az Abnérban riválist látó Jóáb megöli Izráel hadseregparancsnokát. Mindezt azért, mert nem figyel Istenre. Olyan ember áll Dávid hadainak élén, akinek nem az Úr szava az iránytűje, és ez így nagy veszélyforrás. Saját rugói mozgatják  Jóábot, a féltékenység, saját pozíciójának a megvédése. Jóáb fél, hogy Dávid majd Abnért nevezi ki hadseregparancsnoknak. Abnér mögött nagyobb és erősebb katonaság állt, ezért félt Jóáb tőle. Aki nem az Úrban bízik, és nem Őreá bízza a társadalmi helyzetének alakulását, azt a félelem és a féltékenység fogja vezérelni. Az Úr arra hív, hogy bízzuk Rá magunkat, engedjük, hogy Ő jelölje ki országában a helyet számunkra. Ne mi igyekezzünk eldönteni, hol a helyünk, hanem engedjük, hogy Ő mutassa azt meg. Amikor Jakab és János magának igényelte Isten országában a két legfontosabb helyet, az Úr rámutatott: azé lesz, akinek a mennyei Atya elkészítette.

A másik rugó a bosszú, amit nem számolt fel magában Jóáb. Nem adta át az Úrnak, hanem maga akart elégtételt venni testvére haláláért. Jóáb ószövetségi ember volt, és nem is ápolt az Úrral személyes kapcsolatot, de a mai tanítvány számára fontos üzenet, hogy a bosszú helyett a megbocsátás uralkodik Isten országában. A megbocsátás és az imádkozás a mi fő fegyverünk, ami által közreműködhetünk az ellenség megtérésében. Az első keresztyének rettegtek Saultól, de imádkoztak érte, és az Úr új emberré formálta. A Feltámadott úgy szabadult meg ellenségétől, hogy tanítvánnyá tette. Azt az erőt amit addig Jézus követői ellen vetett be, most már az evangélium terjesztésébe fekteti bele. A legnagyobb misszionárius lett belőle. Mindez annak köszönhető, hogy nem gyakorolták a bosszúállást, hanem rábízták az Úrra.

Így bízzuk mi is Urunkra ellenfeleinket, engedjük el a bosszút, ne engedjük, hogy a nap lemenjen a mi haragunkkal, mert ha lemegy, meggyűlik és gyűlöletté válik. Urunk azt akarja, hogy gyűlölet helyett az Ő szeretetét árasszuk ellenségeink, rosszakaróink felé is. És ezt imádsággal, áldásmondással fejezhetjük ki. Ez azért fontos, mert lehet, hogy a bosszúállás tetteitől tartózkodunk, de rosszat kívánunk, vagy átkot mondunk a másikra. A jézusi indulatú ember ezektől is megszabadul, átok helyett áldást mond, és igyekszik jót tenni a másikkal. Igen, ez már nekünk nem megy, ezt csak a bennünk élő Krisztus képes megvalósítani.

Jó látni, hogy Dávid nem azonosul Jóáb indulatával, nem emberi eszközökkel igyekszik hatalmát megszilárdítani. Nem úgy gondolkodik, hogy meg kell szabadulni Abnértól, hanem eddigi ellenfelében is meglátja azt a jót, amire lehet építeni. Jóáb rosszat látott bele Abnérba, úgy gondolta, csak megtévesztette Dávidot. A király azonban elfogadja azt, amit Izráel hadseregparancsnoka mond. Meg kell tanulnunk a jót meglátni a másikban, bízni benne, és nem előre belelátni a rossz szándékot. Az Úr Jézus mindig azt látta, aki lehet a másik, akivé formálódhat a Szentlélek által. Jó lenne mindig úgy tekinteni a másik emberre, hogy azt tartjuk szem előtt, akivé lehet. Ha nem a rosszat látnánk belé, hanem azt az új embert, akivé az Úr akarja formálni. Nagyszerű látás ez, és ez csak Jézusból fakad. Mi magunktól nem rendelkezünk ilyen látással, inkább a rosszat, a negatívot feltételezzük, mert gyakran ezt is tapasztaljuk. De az Úr Jézus evangéliumát hirdetve, a Tőle kapott új látással láthatjuk a Simonokban a Pétert, vagyis a kősziklát, a mennydörgés fiaiban pedig a szeretet, a megbocsátás embereit. Mert amit el sem tudunk képzelni, annak elvégzésére az Úr kegyelme ma is képes. A leggonoszabb, a legreménytelenebb helyzetben lévő ember élete is újjá lehet. Urunk előtt nincs akadály. Ő a börtönök, a gadarai sírok lakóinak élete fölött is Úr, oda is viszi szabadító hatalmát. Még a gadarai sírok közül is előléphet az új ember.

A Szentlélek kitöltetett, az ígéret beteljesedett (ApCsel 2,14-28). Igen, valóban beteljesedett, mert erőt kaptak a Lélek által az apostolok. Ez nem elsősorban a külső jelekben nyilvánult meg, hanem abban, ahogyan Péter előállt és bizonyságot tett. Az addig önmagát féltő, tagadó, majd bezárkózó apostol most bátran az emberek elé áll. Pünkösd először a tanítványokat belülről alakítja át, erőssé, vagyis képessé teszi az emberek elé való kiállásra és a bizonyságtételre. Ma is ezt végzi, képessé tesz mások mentésére, az evangélium továbbadására.

Az eseményeket bátran azonosítja Péter a jóeli prófécia beteljesedésével. A Szentlélek által érti az igét, és felismeri, hogy ezek az események most mennek végbe. A Szentlélek érteti meg az igét, Ő vezet el a helyes bibliaismeretre. Segít meglátni az Úr munkáit.  Ma is a Szentlélek végzi el bennünk, hogy jól értsük az igét, megóv a félreértelmezéstől, és feltárja Isten munkáinak az összefüggéseit.

Rámutat az apostol, hogy az menekül meg az Isten ítéletétől, aki az Úr nevét segítségül hívja. Ez az Úr pedig nem más, mint Jézus. Az Ő neve az egyedüli segítség a ma élő ember számára is. Csakis az Ő nevét segítségül hívva menekülhetünk ki abból a helyzetből, amibe kerültünk. Jézus neve azt jelenti, Szabadító. Ma is Ő a megkötözöttek, a reménytelenek, a bűnösök szabadítója. Hívjuk Őt segítségül. Ismerjük el, hogy mi itt már nem tudunk semmit tenni, ezért Őhozzá fordulunk. Higgyük, hogy Számára lehetséges a mi életünk átformálása is. Van visszaút a mélységekből, a megkötözöttségekből, az idegenből, Jézus által. Nincs reménytelen sorsú ember, amíg Jézus neve jelen van a világunkban.

Isten elküldte Jézusban a segítséget, ám mi nem tartottunk rá igényt. Az ember ellökte magától Jézust, Benne Isten szeretetét. Így azután magára maradt, és Jézus nélkül egyre jobban elromlik az élet, összezavarodik minden. Azonban Isten, az Élet diadalmaskodott. Akit mi ellöktünk, azt Isten visszaadta, és így új esélyt kaptunk. A halálnak lehetetlen volt fogva tartani Jézust. Isten számára nincs lehetetlen, de a bűnnek, a gonosznak, a halálnak igen. Lehetetlen legyőzni az Élet Fejedelmét! Általa az Élet győzedelmeskedett, ez azt jelenti nem a sátáné, a bűné, a halálé az utolsó szó, hanem Jézusé. Így ma még jöhetünk Hozzá, bármilyen kiábrándító is a világ körülöttünk, a golgotai kereszt a remény, a megtartatás fényeit sugározza felénk. Az emberiség mentőöve a kereszt, aki ebbe belekapaszkodik, megmenekül.

Dávid fohászát szívleljük meg: Az Úrra tekintek szüntelen. Tegyük ezt, tekintsünk Rá mindig, és soha ne vegyük le Róla a tekintetünket. Miért? Mert Ő ismerteti meg velünk az élet útját, magunktól nem találjuk meg azt.

Jöjj, királyom, Jézusom!

1. Jöjj, királyom, Jézusom! Szívem, íme, megnyitom. A gonosztól óvj te meg, Meg ne rontson engemet.

2. Véreddel, mely el-kifolyt, Mosd le rólam, ami folt; Élet útját megmutasd, Én meg nem találom azt.

3. Gyógyítsd meg sok nyavalyám, Enyhíts szívem bánatán; Kétség, gond ha gyötrenek, Biztasd nádszál hitemet.

4. Van hatalmad rá, tudom, Míveld, édes Jézusom: Hit, remény és szeretet Töltse be a szívemet.

5. A keresztet te adod, Adj hozzá alázatot: Hordjam olyan csendesen, Mint egykor te, Mesterem.
6. Majd ha véget ér a harc S megpihentetni akarsz: megragadom jobbodat, S mennyországod béfogad.

Isten áldásával.