Úgy, mint Jézus

A

z Úr az Izráelt körülvevő, pusztulásuk felett kárörvendő népek felé is ítéletet hirdet (Jer 25,15-38). Sőt, a térség minden országának szembe kell néznie Isten ítéletével. Ezek az országok kárörvendtek Isten népe pusztulásán, és közben úgy gondolták, ők megússzák a leigázást, a fogságot. Mindig azt gondoljuk, én jobb vagyok, a másik megérdemli, de engem elkerül az ítélet, a baj. Azonban Isten szól mindenkihez: vajon ti büntetlenül maradhattok-e? Senki ne gondolja, hogy megfelel Isten mércéjének, és azt se, hogy ha az övéit megítéli az Úr, akkor a népeket nem. Isten mindenkit keres, függetlenül attól, milyen úton járt eddig.

Isten Úr minden nép és ember felett, Ő adta az életünket, és mindenkit az önmagával való kapcsolatra teremtett. Azt akarja, hogy megismerjük Őt, és Ő ezért mindent meg is tesz. Üzenetet küld, ami által szólongat. Gyakran hoz elénk olyan embereket, akik már átélték Isten életükbe történt beavatkozását. Keres az Úr, mert életet készített, és azt akarja, hogy az a miénk legyen.

Az ember, mint teremtmény, Isten képviselője, Őt kellene felmutatnunk ebben a világban. Minden tettünkkel Őreá kellene mutatnunk, és Őt dicsőítenünk. Mindennel sugározzuk azt: nem én vittem végbe, hanem az Úr. Nekem erre nincs képességem, de az Úr képessé tett rá.

Pere van az Úrnak a népekkel, mennyire pere van ma, amikor a vezető országok népei már oly régóta hallották az evangéliumot, és mégsem aszerint élnek. Isten drága kegyelme évszázadok óta megismerhető, azonban mi nem akarunk Istenben hinni, nem akarunk az élő, a Biblia Istenében hinni és Neki engedelmeskedni. Azonban Isten a hitetleneket megítéli. Miért is van még mindig hitetlenség? Mert nem akarjuk átadni az uralmat az életünk felett. Nem akarjuk, hogy Ő legyen Úr életünkben. Azonban mindez még megtérésre hívó szó. A próféta által továbbadott haragpohár még mindig az Úrhoz való térés lehetőségét hirdeti. Amíg van próféta, amíg szól az ige, addig van lehetőség. És ezzel a lehetőséggel mindenkinek magának kell élnie. Személyesen én bízhatom Rá magamat.

Az idős apostol gyermekeiként szólítja meg a gyülekezet tagjait (1Jn 2,1-6). Krisztusban új kapcsolat alakul ki egymás közt. Testvérekké válunk, az idősebb tanítvány pedig lelki szülője lesz a fiatalabbnak. János mint idősebb tanítvány ír a fiatalabb tanítványoknak, és így bemutatja nekik Krisztus útját, tanítja őket a krisztusi életre. Annyi mindent továbbadunk, de a krisztusi életformát is átadjuk? Megtanítjuk a fiatalabb hívőket arra, hogy mit is jelent Krisztust követni? Bemutatjuk, mit jelent tanítványként élni a mai világban?

Azért ír, hogy ne vétkezzenek, mert akinek megbocsáttattak a bűnei, már tud nem vétkezni. Képessé válunk Krisztus által a bűnre nemet mondani. Hogyan? Úgy, hogy az Úr átalakítja a természetünket, a bűn már nem vonz. Már nem akarok tudatosan a bűn útján járni, inkább taszít már. Ma olyan könnyen megadjuk magunkat, és azt mondjuk, mindenki vétkezik, azonban ez már Krisztusban nem szükségszerű. Vele lehet új életet élni, és ha a bűn mégis erőt vesz rajtunk, bűnbánattal oda lehet menni Urunkhoz. Jézus közbenjár értünk, és ezért hálás lehet a szívünk. Nem engedi el a kezünket, nem mond le rólunk, hanem kéri az Atyát, hogy Őérette bocsásson meg.

Mi az alapja az Úr Jézus közbenjárásának? A mi jóságunk, vagy az elvégzett szolgálat mennyisége? Nem! Az alap az Ő engesztelő áldozata, arra hivatkozik, hogy bemutatta az engesztelő áldozatot. Igen, ott a kereszten a világ bűneiért is bemutatta az engesztelést. Ez azt jelzi, énértem is eleget tett az Úr a kereszten. A kereszt az igazi oltár, onnan árad Isten kegyelme, a vér megtisztító ereje a világ felé. Minden emberért bemutatta az Úr az áldozatot, mindenkinek van esélye az újrakezdésre.

A bűnbocsánattal egy új élet kezdődik, amely Isten megismerésére törekszik. János azonban nem az elméleti ismeretre teszi a hangsúlyt, hanem továbblép a gyakorlat felé. Nem elég tudni dolgokat Istenről, hanem az igazi ismeret azt jelenti: élem is, amit tudok. Amit Isten kijelent, ahhoz igazodom, az már iránytű a számomra. Az apostol leleplezi a hamis kegyességet, aki mondja, hogy ismeri Istent, de nem tartja meg parancsolatait, vagyis nem az akaratához igazodik, az hazug. Hányszor mondjuk, nem lehet azt tudni, ki a hívő, ki nem, az ige azonban világosan rámutat: az élet mutatja azt meg. Aki cselekszi Isten akaratát, akinek az életében látszik a változás, hogy most már Őreá figyel, Neki engedelmeskedik, és nem a világhoz szabja magát, az valóban az Övé.

Aki megtartja az Úr beszédét, annak az meglátszik az életén. Az az ember világítani fog, észre lehet venni a különbséget. A hívő ember vágya, hogy úgy éljen, mint Jézus. Őhozzá akar hasonlítani. Már nem a világban élők a mérce, már nem a sztárok a minta, a példakép, hanem Jézus. Mindez azért, mert felismertem: ez az igazi élet. És az az igazán ember, aki Őreá hasonlít. Isten azt akarja, hogy minél több Jézushoz hasonló ember éljen a földön. Gondoljuk el, milyen is lenne a világ, ha minden hívő valóban az Úr Jézusra hasonlítana. Milyen is volna a földi élet, ha nemcsak mondanánk, hogy keresztyének vagyunk, hanem Isten Lelke által valóban úgy is élnénk. Kérjük Urunkat, hogy formáljon olyanná, amilyen Ő. János nem azt mondja, hogy próbáljunk meg úgy élni, mint Jézus, hanem határozottan kijelenti: úgy is kell járni, amint Ő járt! Ezt várja tőlünk az Atya.

Rád tekint már hitem, Megváltóm, Istenem

1. Rád tekint már hitem, Megváltóm, Istenem, A Golgotán: Halld könyörgésemet, És

vedd el vétkemet; Mostantól hadd legyek Tied csupán.

2. Szívemet töltse be Kegyelmed ereje Buzgósággal! Meghaltál érettem; Add: szívem s

életem Teérted éghessen Forró lánggal!

3. Ha elfog utamon Félelem s fájdalom: Fogd kezemet! Derítsd fel éjemet, Szárítsd fel

könnyemet: Tévelygésben ne hagyd Én lelkemet!

4. Éltem ha fogyva fogy, És a halál ahogy Jön már felém: Megváltóm, ments te meg

Kétségtől engemet, Nálad hogy üdvömet Meglássam én.

Isten áldásával.