Aki cselekszi

 

A

 nagy hatalom és gazdagság mögött a bűn, az Istentől való elfordulás található Salamon életében (1Kir 11,26-43). Messziről minden nagyon szép, ragyogó és pompás, és ebből az emberek arra következtettek minden rendben van. Növekszik és erősödik az ország, nemzetközi tekintélyre is szert tett. Jól megy az üzlet, a különféle bálványszobrok készítése nagyot lendített a kézművesiparon. Azonban nem látják, hogy mindez az Úrtól fordította el a király szívét. Salamon átvette a más országból behozott hamis istenségek tiszteletét. Szíve elfordult az élő Istentől, akitől mindent kapott. Isten tette királlyá Izráel fölött, és Tőle kapta a bölcsességet. Azt is úgy, hogy maga az Úr ajánlotta fel neki, hogy bármit kérhet. Akkor bölcsességet kért. Isten megáldotta, és ahogy növekedett a hatalma úgy lazult Istennel a kapcsolata. Azt látjuk a hatalom, a jólét, az anyagiakban való növekedés nem Isten közelébe viszi, hanem inkább önállósítja. Úgy látja, maga is képes Izráelt vezetni, nincs már szüksége Isten vezetésére, segítségére, naggyá lett, és maga megold mindent. Azonban ez nem megfelelő magatartás, aki magára épít, letér a keskeny útról, és elnyomóvá válik. Élő-e még a kapcsolatom az Úrral? Őreá hagyatkozom-e mindenben, vagy már vannak dolgok, amiket saját erőből ó, összeköttetésem révén elrendezek? Isten azt akarja, hogy életünk végéig tőle függjünk.

Isten kijelentette, hogy a bálványimádás miatt elszakítja Salamontól az országot, igaz, nem az ő, hanem majd a fia uralkodása idején. Így kerül képbe Jeroboám. Isten őt választotta ki, arra, hogy majd a tíz törzs vezetője legyen. Micsoda nagy kegyelem ez, alázatra kell, hogy késztessen, Isten feladatot bíz rám. Jeroboámnak látnia kell, valami olyat kap, amit magától el sem tudott képzelni, Izráel királya lehet. Isten népét vezetheti. Istennek szolgálhat. Vajon, hogy él ezzel a lehetőséggel? Alázatban marad? Amikor Isten bevon országába, feladatot bíz ránk, legyen hála a szívünkben, soha ne feledjük, nem vagyunk méltók rá. Nem vagyunk méltók, hogy az Úr belépjen az életünkbe, és szolgálatra válasszon. Mindez kegyelem. Adjunk hálát érte, és figyeljünk mindig szavára.

Salamon élete végéből megláthatjuk, hogy semmi sincs bebetonozva. Ne gondoljuk, ha az Úr adott valamit, az örökre a miénk, és azt teszünk vele, amit akarunk. Minden az Úré, és sáfárságra kapjuk, Neki kell elszámolni mindennel, az életünkkel is. Ez majd Jeroboámra is vonatkozik. Akkor marad tartósan övé az uralom, ha megmarad az Úr útján. Isten emeli fel Jeroboámot a rabszolga felügyelői pozícióbál, és teszi királlyá, azonban van feltétel, ha hallgatsz mindarra, amit parancsolok, ha az én utaimon jársz, akkor veled leszek. Ezt nem szabad elfelejteni, amennyiben ez a feltétel teljesül, Ő velünk van. Ha nem, eltávozik, vagy elszakítja az országot Jeroboám kezéből. Mindez arra mutat, nem véletlenül történnek tragédiák, a magukat keresztyénnek nevező népek, nem az Úr útján és Isten figyelmezteti őket. Meghalljuk? Változtatunk? Visszatérünk Hozzá? Isten arra hív el, hogy végig alárendeljük magunkat Krisztusnak, és akarata szerint éljünk. Ha ez nem történik meg, megítéli népét is, mert meg akarja tisztítani. Isten jelez, és ezt a jelzést lássuk meg. Amíg nem késő forduljunk Hozzá alázattal, bűnbánattal.

Jézushoz tanítás közben érkezik meg az anyja és vele a testvérei (Mk 3,31-35). Megdöbbentő, hogy be sem mennek, nincs bennük érdeklődés, nem akarják, maguk megtudni, mi történik bent. Hívatják, mintha gyermek lenne. Tulajdonképpen megalázzák, pedig nekik is bent kellene lenniük abban a házban. Máriának kellett volna elsőként a lábai elé ülni és hallgatni Őt. Miért? Mert tudta kicsoda Jézus. Az angyal elmondta neki, és mégsem eszerint cselekszik. Nem hallgatják, nem isszák a szavait. A vezetőkre hallgatnak, hozzájuk igazodnak, félnek. El akarják kerülni a konfliktust. Fontosabb a maguk kényelme, a látszat békesség. Mi is gyakran a látszatot ápoljuk. Ne kerüljünk senkivel konfliktusba, inkább nem szólunk az evangéliumról, és nem vállaljuk Krisztus akaratát. Azonban ez nem a Krisztus útja. Ő is vállalt minket, azért ment a keresztre, hogy megmentsen.

Keresik Jézust, olvassuk, de ez nem őszinte. Nem azért mert meg akarják ismerni. Azt gondolják, ők jól ismerik. Nem akarnak közelébe kerülni, nem akarnak kiépíteni a megszokott mederből. Valóban keresem Őt? Vagy csak a megszokott formáknak teszek eleget?

Jézus nem megy ki, de választ ad az Őt hallgatóknak. Feltesz egy kérdést:  „Ki az én anyám, és kik az én testvérem?” Már a kérdés jelzi, hogy valóban újat hozott. Nem a régi keretekbe gyömöszöli bele Isten országát. Nem a sablonokhoz tartja magát. Új tartalmat ad az emberi kapcsolatoknak. Rámutat, nem a külső határozza meg a Vele való kapcsolatot, hanem a szív állapota, és az Isten akaratának való engedelmesség.

Isten országában mindent az Úrhoz fűződő kapcsolat határoz meg. Jézus kapcsolja össze az embereket. Akik az övéi, azok testvérekké válnak, függetlenül a vérségi kapcsolatoktól. Jézus kereszten kiöntött vére fűzi össze a Benne hívőket. Az tartozik Jézushoz, az Ő családjába, aki cselekszi az Ő akaratát. El kell gondolkodnunk, hogy valóban keresztyének vagyunk-e? Csak a hagyomány mondja, hogy Jézuséi vagyunk, vagy az életünk is Róla beszél. Aki keresztyén, az keresi és cselekszi az Ő akaratát. Az mindenben az igéhez igazodik.

 

 

Isten szívén megpihenve

 

1. Isten szívén megpihenve Forrjon szívünk egybe hát, :/: Hitünk karja úgy ölelje Édes

Megváltónkat át! Ő fejünk, mi néki tagja, Ő a fény, mi színei; Mi cselédek, ő a gazda, Ő

miénk, övéi mi.

2. Szeretetben összeforrva, Egy közös test tagjai, :/: Tudjuk egymásért harcolva, Ha

kell, vérünk ontani. Úgy szerette földi nyáját S halt meg értünk jó Urunk; Fájna néki, lát-

va minket, Hogy szeretni nem tudunk.

3. Nevelj minket egyességre, Mint Atyáddal egy te vagy, :/: Míg eggyé lesz benned vég-

re Minden szív az ég alatt; Míg Szentlelked tiszta fénye Lesz csak fényünk és napunk,

S a világ meglátja végre, Hogy tanítványid vagyunk.

 

 

Isten áldásával.